fbpx

Massey Ferguson Beta 7260 kombájn teszt – Keveset fogyaszt, tisztán dolgozik – és sokáig meg is marad

Írta: Szerkesztőség - 2010 október 10.

Hűnek bizonyult az időjárás az idei nyár átlagához első őszi tesztünk alkalmával is. Szakadó esőben utaztunk és készítettük el a Massey Ferguson Beta 7260 kombájnról szóló riportunkat. Sportnyelven szólva: fedett pályásra sikeredett a mutatvány, amit képeink is bizonyítanak.

 

Aggódnak a gazdák, hogy a megtermelt napraforgójuk elrothad a szárán, mielőtt még be tudnák takarítani, mivel ismét napok óta esik az eső, és már az is merész gondolatnak számít, hogy csak a napraforgótáblák közelébe menjen valaki, bármilyen eszközzel is. Így van ezzel a gyöngyösi székhely Novus Traktor Kft. ügyvezetője, Géczi Gyula is, aki e havi tesztünk alanyának tulajdonosa. Beszélgetésünket az időjárástól védve, az irodában kezdjük, a már szokásosnak tekinthető kérdéssel: – Kérjük, mutassa be a gazdaságot! Miért választották a címben is szereplő márkájú és típusú gépet?

Jó benyomásokat szereztek róla

– 1991-ben alakult meg a kft. – kezdte válaszát az ügyvezető. – Működött egy anyaszövetkezet, a Mátra Kincse Szövetkezet, amelynek műszaki főágazatából alakultunk, 28 fővel. Azóta már kisebb létszámmal végezzük a munkát, ám gyakorlatilag a dolgozók – erőgépvezetők, szerelők vagy jómagam is – 50%-ban tagjai a kft-nek. Először azt terveztük, hogy szolgáltatást végzünk, és ebből fogunk megélni, de az elején ez nagyon nehezen ment, mert a számla nélküli szolgáltatókkal nem tudtuk felvenni a versenyt.

1996 óta már szántóterületeket is bérlünk. 200 hektárral kezdtünk, de napjainkban 660-700 hektáron dolgozunk, növénytermesztést folytatnunk. Az előző időszakban Claas Dominator 108-as és New Holland TC56-os gépeket alkalmaztunk, amelyek a szövetkezet tulajdonát képezték, és nekünk külön meg kellett volna vásárolnunk ezeket. Így, amikor ezt meg tudtuk volna tenni, akkor inkább úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk az egész gépparkot a kor technikai színvonalának megfelelő, új gépekre kicserélni.

Itt, Gyöngyösön működött egy gépkereskedő telephelye, akik abban az időben a Massey Ferguson traktorait és kombájnjait forgalmazták, és munkagépekből is megfelelő választékot, a Kverneland modelljeit biztosították számunkra. Jól ismertük a kft. vezetőit, és a legjobb megoldásnak az tűnt, hogy a cég gépeikre alapozva és segítségükkel készítsük el az AVOP-pályázatunkat. A feladatot jól teljesítettük, mert siker koronázta a munkánkat, így került hozzánk MF traktor és a csomagban az MF Cerea 7272-es kombájn. 2007-ben újabb beszerzést indítottunk, szintén pályázati formában, de a Cerea utódját az ára miatt már nem engedhettük meg magunknak, így az MF Beta 7260-at választottuk. Előtte több helyen megnéztük, igaz nem szezonban, így munkában nem láttuk, csak a tapasztalatokat ismertük meg. Jó benyomásokat szereztünk róla, és az árát is elfogadhatónak találtuk, így 2008-ban hozzánk került a gép, és azóta dolgozunk vele a saját növénytermesztésünkben és bérmunkában is. Ezt azonban sokszor úgy tesszük, hogy inkább bérgépet hozunk a saját munkánk meggyorsítására, hogy aztán a környékbeli nagyobb gazdálkodóknál tudjunk munkát vállalni. A géppel a beüzemelése időszakában akadtak problémáink, többször kellett a szakszerviznek jönnie. Ezt aztán annak tudtuk be, hogy sokáig állhatott a kereskedő udvarán, és meg voltak feszítve az ékszíjak.

– Milyen jellegű problémák voltak ezek?

– Ékszíjszakadások. A szíjak meg voltak spanolva, kitéve az időjárás viszontagságainak, hiszen nem is szín alatt állt a gép. Két hétig nagyon intenzíven jelentkeztek a szakadások, de utána kezdett egyre jobban beállni a kombájn. Szerencsére most egy olyan gépkezelő dolgozik vele, aki Ferguson-on, ezeknek az elődjén szerezte a tapasztalatait, így jó érzékkel, odafgyeléssel, gyakorlatilag az idei aratást is minimális javítással oldotta meg. A felkészítés során is egy hét alatt minden rendben volt. Átnézte, amit kellett, kicseréltünk, például a ferdefelhordónál a láncot, néhány csapágyat, jelentős költségünk nem is volt. Már 2008-ban végigaratta a gabonát, napraforgót – kukorica nálunk nincs. 2009-ben is ugyanígy, most pedig, az idei évben még csak a gabonán vagyunk túl, meg hát a repcén, most jönne a napraforgó, ha egyáltalán lehet aratni.

Összességében a fogyasztásával is elégedett vagyok, mert azért nálunk vannak dombok, ha nem is olyan meredekek. Sisu motor működteti, amelyik hat hengeres, 275 lóerős. Talán a vágóasztalból választhattunk volna kisebbet, mivel 6,1 m-essel vásároltuk; ideálisabb lett volna hozzá az 5,4 vagy az 5,7 m-es. Emiatt egy picit átfedéssel dolgozik, vagy lassabban kell mennie, hogy ez a mennyiség keresztülmenjen rajta, ettől függetlenül szép tiszta munkát végez.

“Fényes” bizonyíték

– Volt-e valamilyen speciális igényük a kombájnnal kapcsolatban, vagy egy alapgépet vásároltak?

– Mi a Cereaból indultunk ki; azzal meg voltunk elégedve. Teljesítményben, meghibásodás szempontjából annál aztán tényleg semmi probléma nem volt. A negyedik évben mutatkoztak olyan jelek, amelyek arra utaltak, hogy ennyi üzemóra után már illik is a gépet kicserélni. Jó véleménnyel voltunk a Massey Ferguson kombájnról, így nem is váltottunk márkát.

Semmilyen opcionális kiegészítőt nem kértünk hozzá. A talajkopírozás alap, a szecskázó rajta volt, no meg a rendelkezésre álló összeg azért erősen meghatározta, hogy milyen igényeink lehetnek, illetve azt is figyelembe kellett venni, hogy a régi gépünket mennyiért tudjuk értékesíteni. Úgy akartuk, hogy az ára az önerőt minimum fedezze, mert ezt figyelembe véve tudtunk csak az újabb kombájnhoz hozzájutni.

– Említette a dombokat, amelyek, ha nem is meredekek, azért mégiscsak a Mátra lábánál helyezkednek el. A hegyi kombájn szóba sem jött a vásárlás kapcsán?

– Néhány százalékos emelkedők vannak csak errefelé a klasszikus növénytermesztő területeinken. Ha Nagyréde környékére megyünk, akkor talán ott, de ez nem Nógrád vagy Borsod megye. A mi területeink inkább délre vannak ezekhez képest, így nem igényeltünk különleges változatot.

Milyen tisztán dolgozik a gép? Mennyire elégedettek a magtartályba került terménnyel?

– Rendkívül tisztán dolgozik, még a Cerea munkavégzésénél is jobb eredményt kapunk! Emellett a beállítása is egyszerű. Egyszer adta fel kissé a leckét nekünk, de utána már tudtuk, hogy milyen állításokkal lehet a legnagyobb tisztaságot elérni, és az áru is ennek megfelelő képet mutatott. Érdekes és meglepő volt, hogy dolgoztak itt egy másik márka gépei, fénymagot arattak, mert nekünk nem nagyon maradt rá időnk, de a mi gépünk azon a pár hektáron, amit learatott, sokkal tisztábban és szebben dolgozott. Az említett gépek ugyanis ledarálták a magot, hiába próbáltak rajtuk bármilyen beállítást.

– Hogyan változott a kereskedőváltással a szervizelés és az alkatrészbeszerzés? Mi történt a váltás után?

– Először még a Kft-től Szabó István járt a gépeket szervizelni, aztán a forgalmazóváltással átkerült minden az MF-fel kapcsolatos tennivaló a Két Kata Kft.-hez, akik nagy szakértelemmel végzik ezt a tevékenységet. A kombájn már nem garanciális, az olajcseréket mi minden további nélkül meg tudjuk csinálni. Ha valamilyen elektronikai vagy más komolyabb probléma adódik, amivel nem boldogulunk, akkor jönnek ők, de erre szerencsére nagyon ritkán kerül sor. Az alkatrészbeszerzés zömmel szintén a Két Katától történik. Ha másnapra nincs itt, akkor 1 nap késéssel behozzák Schwechatból, és beteszik az éjszakai portára, így jutunk hozzá. A Beta alkatrészhiány miatt még nem állt, a másiknál és a traktornál már előfordult, hogy egy-két napot kellett várni emiatt, mert Franciaországból kellett hozni a szükséges darabokat. Volt olyan eset is, hogy nekünk kellett kimenni Ausztriába, de megoldottuk, így a kereskedő rugalmas hozzáállásának köszönhetően mindig gyorsan hozzájutottunk a hiányzó alkatrészhez.

Az új kereskedő már rutinból tudja, milyen fajta és mennyiségű pótalkatrészt kell raktáron tartaniuk, és ezzel rendelkeznek is.

Összességében biztos, hogy van ettől jobb gép is, meg rosszabb is; mi ehhez tudtunk hozzájutni. Nem kimondottan volt az az elképzelésünk, hogy csak ezt vehetjük, de most úgy gondoljuk, hogy dolgozzon még pár évig úgy, ahogy eddig, mert meg vagyunk elégedve vele. A fülkéje is kényelmes; – elég nagydarab fú, aki dolgozik vele, de neki sem volt soha panasza a kényelemre. A kezelőszervek is jól kézre esnek és jól funkcionálnak.

Sok múlik a beállításon

Akkor kérdezzük meg a már említett gépkezelőt, Varga Józsefet! – Milyen tapasztalatai vannak a kombájnnal kapcsolatban? Mi a véleménye a fogyasztásáról, a kezelőszervek elhelyezéséről, a fülke kényelméről, a karbantarthatóságról?

– Elmondhatom, hogy jelentős tapasztalatokkal rendelkezem, mivel előtte egy 34-es MF kombájnt vezettem – mondta Varga József. – Ahhoz képest a mostani gépnek nagyobb a teljesítménye, miközben tisztábban dolgozik, és kényelmi szempontból is jobb – egyszóval meg vagyok vele elégedve. Amiről volt már szó: a 6,10 méteres vágóasztal valóban nem igazán szerencsés választás. Az én meglátásom szerint is nagy, az áteresztőképességéhez képest. Lehet persze vele dolgozni, de lassabban kell menni. – Sajnos nem volt választási lehetőségünk, mert amikor megvásárolhattuk, már nem volt idő cserére, mert nyakunkon volt az aratás, így elfogadtuk – teszi hozzá az ügyvezető.

– A rázóasztal meghajtása jobb, mint a régin volt, mert nem excenteres meghajtású – azzal a csapágyaknál voltak bajok -, ennél már kilincsműves gumiszilentblokk megoldást alkalmaztak – folytatja a kezelő. – 3 éve megy, van benne 1800 hektár, és nem volt még vele nagyobb probléma.

A szecskázót is egy mikrokapcsoló kapcsolja, ami jó megoldás, mert mihelyt lehajtja az ember a szárterelőjét, nem kell kézzel mechanikusan kapcsolni, hanem elektronikusan vezérli, és hidraulika feszíti rá a szíjat. A cséplés is ugyanezen az elven működik, egy mikrokapcsolót vezérel az ember, és azt a hidraulika kapcsolja. Ezeknek a beállítása komoly precizitást igényel, ezt tökéletesen be kell állítani, de minden le van írva a kezelőkönyvben. Ha ezt a műveletet szakértelem nélkül végezzük, akkor megeszi az ékszíjat. Hozzánk is járnak alkatrészért – mert azért tartalékszíjunk mindig van raktáron -, elég sűrűn elkérik, azért, mert nem szakszerű beállítást végeztek.

Ennek a gépnek széles, 850-es kereke van elöl, ami azért érdekes, mert ez az alap, és a keskeny kerék az opció. Ennek azonban van egy nagy hátulütője is, mivel sokat megyünk aszfaltos úton, így elég gyorsan tönkremegy a jobb oldali gumi. A magtartálya is nagyobb, mint az elődnél volt, 9000 l-es.

Átlátható és megtanulható

A fülke kényelmével, az ergonómiával hogy van megelégedve?

– Kézre esik minden, a konzol jobb oldalon van, nagyon könnyen kezelhető. A régebbi gépnél sem volt rossz, de itt már a lindéje is elektromosan állítható. A fülkéje is nagyobb, kényelmesebb, jobb a kilátás belőle, a pótülés alatt pedig még egy kis hűtődoboz is van.

– Milyen a karbantarthatósága? Mennyi időnként következik a szervizperiódus?

– Ebből a szempontból is sokkal jobb, mint az elődje volt, mert nem kell annyit zsírozni, egyszerűsített a karbantartása; jobban szerelhető, jobb a hozzáférés mindenhez, mert az egész oldala nyílik fentről, még a Cereahoz képest is jobban el lehet érni az oldalsó szerkezeteket. A motorolajcsere 250, a hajtóműolaj cseréje 500 üzemóránál következik, illetve minden megkezdett szezonnál, mert a kezelési könyve ezt írja elő. Kaszapengén kívül menet közben nem kellett semmit sem cserélni, azt is leginkább a talajkövető rendszer miatt, ami alapból benne van.

A PowerFlow asztal egy nagyon jó dolog, és a kombájn talajszintezővel kerül átadásra. Még egy meghibásodás jelentkezett, amit a rossz minőségű gázolajnak tudtak be a szerelők, és ez valóban így lehetett, mert a többi gépünknél is előfordult: a teljes üzemanyagrendszer eldugult.

– Milyen a hűtő tisztántarthatósága?

– Sokkal jobb, mint a régebbinél, nem kell bebújni, mint a Cereanál. Csak fel kell mászni a kombájn tetejére, és ott már kézre esik minden. Sokkal nagyobb cellás a hűtője, nem dugul el olyan hamar.

A motorja szintén kitűnő, Common Rail, kellően nagy teljesítménynyel. Vissza is kell venni időnként a sebességből, mert amúgy nagy lenne a szórás. Ekkora asztalhoz és motorhoz, véleményem szerint, a hatládás kombájn lenne a tökéletes.

– Mennyire bonyolult a beállítása?

– A rostaszerkezet beállítási lehetőségét opciósan lehet kiválasztani, aszerint, hogy elektromos vagy mechanikus legyen; a miénk az utóbbi, csak a rostát kell kívülről állítani – az alsó és felső rostát kézzel -; a dobkosárhézag elöl-hátul állítható, 3 dobos. A 2. vagy a 3. dob kosara kifordítható a borsó vagy hasonló növény cséplésénél, hogy ne törje a szemet. Tisztaságra biztos, hogy szebben dolgozik bármelyik itteni elődjénél, ha az optimális beállításokat elvégezzük, persze ehhez az embernek meg kell hogy legyen a kellő rutinja. Itt nem úgy van, mint a régi gépnél, ahol számítógép volt, és le volt vezetve, hogyan kell 14%-os nedvességtartalomnál, 18%-nál és 18% felett állítani. Itt nincsen csak egy “sacc” beállítás; van egy nyomtatott lap, és az alapján kell megtenni mindent. Ha nedvesebb a termény, akkor feljebb viszem a fordulatot, ha szárazabb, akkor nem kell annyira. Ezzel “játszottam”, és pár nap alatt megtanulta az ember. A márkakereskedő is azt mondta, hogy az asztalnál a 6 métert kompenzáljam kicsit, megemelhetem a fordulatot. A szelelő beállításával is meg vagyok elégedve.

– Vásárolnának máskor is ilyen kombájnt?

– A fő elképzelésünk az volt, hogy 7 évig ezek a gépek lesznek nálunk, és akkor megint elvégzünk egy cserét; az összes gépet értékesítjük, mert piacképesek, jó állapotban vannak. A 7 éves forduló vége pont most következett volna, de ebből nem lett semmi – az ismert okokból. A tavalyi aszály után az idei évről sem sejtettük, hogy ilyen lesz, én attól tartok, hogy a csere most már nem fog megvalósulni, mert újabb géptámogatásban sem lehet reménykedni. Innentől kezdve nem tudom, hogy az 50 vagy akár 70 milliós kombájnokat miből tudják a gazdálkodók megvenni.

Műszaki jellemzők

A Massey Ferguson BETA kombájnsorozat modelljeit arra tervezték, hogy bármilyen körülmény között mindenféle termény betakarítását lehetővé tegyék.

PowerFlow vágóasztal

Néhány növény, például a repce, borsó és a rizs, valamint a fekvő búza vagy árpa betakarítása nehéz. A Massey Ferguson által több mint 25 éve elsőként bevezetett PowerFlow vágóasztal könnyűszerrel képes ezeknek a terményeknek a kezelésére. A kaszaszerkezet 1,14 m-re helyezkedik el a gyűjtőcsigától, így a rálátás és a teljesítmény optimális. Az erős Po-werFlow szállítószalagok állandó sebességgel hordják hátra a terményt a kaszától a ferdefelhordóig, az egyik terményről a másikra való átálláskor pedig nincs szükség semmilyen átállításra.

Aktív adagolódob (PFR)

A ferdefelhordó elején található aktív adagolódob (Power Feed Roller=PFR) biztosítja az egyenletes terményáramlást a vágóasztalról a ferdefelhordóba. Az egyenletesebb terményáramlás következtében kisebb a cséplés energiaigénye. A PFR dob segítségével a termény a ferdefelhordó teljes szélességében egyenletesen szétterül, ezáltal a legnagyobbra növeli a cséplőmű áteresztőképességét. Ráadásul, a termény cséplésre optimálisan előkészített állapotának köszönhetően, a teljesítményigény – és ami igen fontos, az üzemanyag-fogyasztás is – csökken. A robosztus, nagy tehetetlenségű cséplődobnak és a masszív dobkosárnak köszönhetően könnyedén elvégzi a legtöbb termény hatékony kicséplését. A cséplődobra a kalászokat cséplő verőlécek mögé a tömegnövelés érdekében ballaszt-rudakat szereltek fel. Ez a megoldás csökkenti a meghajtás terhelését, a teljesítményigényt és az üzemanyag-fogyasztást. A dobkosár osztásköze változó, ugyanis a hátsó részen feleannyi huzal található, mint a mellső részen. Ez a kialakítási elv optimális egyensúlyt biztosít a nagy cséplési kapacitás és a dobkosár jó magáteresztő képessége között. A dobkosár belépő és kilépő élénél lévő dobhézag elektronikus vezérlőkkel, egymástól függetlenül állítható a fülkéből. Ez lehetővé teszi a kezelő számára, hogy a dobkosarat az optimális, a körülményeknek megfelelő helyzetbe állítsa, vagy akár a dobbal párhuzamos dobkosár-helyzetet alakítson ki, amennyiben az áteresztőképesség maximalizálása és a szalmaminőség megóvása érdekében erre van szükség.

Az MF BETA kombájnok alapfelszereltségként rendelkeznek állítható dobkosarú és állítható fordulatszámú forgó leválasztóval. Ez lehetővé teszi a kezelő számára, hogy a kombájnt úgy állítsa be, ahogy a terményállapot megköveteli, ezáltal optimalizálja a magleválasztást és a szalmaminőséget. Ennek a forgó leválasztónak van egy, a többi megoldástól megkülönböztető jellemzője – ugyanis amikor nincs rá szükség, a rotor tetejére való forgatással lehetőség van a dobkosár teljes kiiktatására. Ez lehetővé teszi, hogy száraz körülmények között a gép teljesítménye az áteresztőképesség növelésével optimális legyen. A leválasztórendszer a termény típusának és a szalmaminőséggel szemben támasztott követelményeknek megfelelően a maximális kapacitással dolgozik. A szerkezeti egység elektromosan a gép bal oldaláról működtethető, szerszámra nincsen szükség.

5 szalmarázóláda a tökéletes magleválasztás érdekében

A hosszú szalmarázó ládák 4, “aktív homlokfallal” kialakított lépcsővel rendelkeznek. A szalmarázó lépcsők 210 mm magas függőleges tagjai lyuggatott rácsfelületek. A hatékonyabb magleválasztás érdekében ez pótlólagos áteresztőfelületet biztosít. A szalmarázók első lépcsői vastagabb fémből készülnek, hogy elbírjanak a cséplőszerkezettől és a forgó leválasztóból érkező nagy mennyiségű szalmával. A teljesen hegesztett kivitelű szalmarázók zárt aljjal rendelkeznek, és tűzihorgany-zott felületük kopásállósága magas szintű.

Terménymaradványkezelés – az elsődleges talajművelési költségek csökkentése

Az MF BETA kombájnok szalmaszecskázóit kifejezetten arra tervezték, hogy ezeknek a gépeknek igen jó szecskázási és terítési teljesítményt biztosítsanak, ideálissá téve a modelleket olyan gazdálkodók számára, akik csökkentett talajművelési eljárásokkal dolgoznak. A tökéletesebb vágás és a kisebb teljesítményigény érdekében a szalmaszecskázó minden kése recézett kivitelű. A teljes mértékben állítható állókések és a szalmaszecskázó ház gondoskodik a szecskázott szalma minőségéről és a terítésről. Emellett a szalmaszecskázó állítható aljlemeze gödrös kialakítású, ami a fnomabb szecskaméret érdekében visszaveri a már szecskázott szalmát felfelé, a forgó kések közé. A szalmaszecskázó automatikusan bekapcsol, amint a szecskázó terelőlemeze a megfelelő munkapozícióba kerül. A szalmarázó ládán található terelőlemez egy kar segítségével könnyedén átállítható. A szecskázó ugyancsak nagyon egyszerűen átalakítható kukorica betakarításához is.

Az egyszerű még mindig jó

A BETA-sorozat tisztítószekrénye kialakítás szempontjából rendkívül egyszerű. Mielőtt elérne a rostákra, a termény a magtálcára kerül, amelynek magas terelőlemezei megakadályozzák a termény keresztirányú mozgását a tálcán, rézsűn való haladáskor. Ez a kialakítás a mag és a pelyva egyenletes szétterülését eredményezi a rosták felszínén, így optimalizálja a gép teljesítményét, amikor az egyenetlen terepen dolgozik. A kalászvisszahordás utócséplés céljából a fő cséplődobra történik.

A lengő mozgással dolgozó rosták kiváló cirkulációt tesznek lehetővé a nagy átmérőjű, többlapátos, elektromosan a fülkéből állítható ventilátor által előállított folyamatos légáram számára. A rosta proflkialakításának kulcsszerepe van a tisztítószekrény teljesítményében. A nagy teljesítményű rosták speciális kialakításúak, függőleges fülecskékkel rendelkeznek, amelyek javítják a szemtisztaságot, és lehetővé teszik, hogy a nagyobb áteresztőképesség érdekében a rosta jobban kinyitható legyen. A praktikus kialakítás ugyancsak lehetővé teszi, hogy más terményre való átállás esetén akár egy ember is egyszerűen kivehesse és megtisztíthassa a rostákat.

Motor/váltómű

Az MF BETA kombájnok a legújabb generációs, Tier III-as megfelelőségű AGCO SISU POWER motorokkal vannak felszerelve. Ezek az elektronikusan szabályozott motorok alkotják a kombájnok “szívét”, és biztosítják a folyamatos és hatékony betakarításhoz szükséges teljesítményt. A központi elhelyezésű hűtőradiátorok garantálják a tökéletes hűtést a motor, a hidraulika és a légkondicionáló számára. A forgó szitaszűrő a könnyű tisztítás érdekében felhajtható, és a porelszívó még a legszennyezettebb viszonyok mellett is tisztán tartja a szűrőt. A karbantartó-platformok lehetővé teszik a forgó szitaszűrő és a radiátorok biztonságos megközelítését.

A váltó egy négysebességes, hidrosztatikus váltómű, amely fenntartja a megfelelő menetsebességet, és minden betakarítási körülmény közepette biztosítja a megfelelő kapaszkodást. A sebességváltó kar ideális helyen, a jobb oldalon, a kezelőkonzol mögött található.

Ergonómia, komfort és teljesítmény

A BETA kombájnok XLR kezelőfülkéje olyan komfortszintet nyújt, ami egy ilyen kategóriájú gépen elvárható. Automata légkondicionálóval, fűtéssel, légrugós üléssel, utasüléssel és teljes körűen állítható kormányoszloppal, teljes kényelemben és tágas körülmények között végezhető a betakarítás. A vágóasztalra történő teljes rálátást kiegészíti a monitorok és a vezérlőelemek ergonomikus elrendezése. Az Agritronic plus monitor és az ülésre rögzített jobb oldali kezelőkonzol minden olyan információt biztosít a kezelő számára, amire a betakarítás során szükség lehet. Minden, a vágóasztalt érintő funkció áttekinthető módon, a hidrosztatikavezérlő-karon van elhelyezve. Az extrák – például az elektromos tükrök vagy a hűtőrekesz – még kellemesebbé teszik a kezelési élményt.

A hatékony betakarítás érdekében minden beállítás menet közben is elvégezhető, minimális időveszteség mellett.

Karbantartás

Az egyszerű mechanikai kialakításnak köszönhetően a meghajtások száma minimális, ami jelentős időmegtakarítást eredményez. A különféle folyadékok tartályai és szűrői a szintellenőrzés és a feltöltés szempontjából ideális elhelyezkedésűek. Ugyanez vonatkozik a motorlégszűrőre is. A napi karbantartás minimális – mindössze pár zsírzási pontra és különféle folyadékok szintellenőrzésére terjed ki. Emellett a nagy, csuklósan felnyíló oldalpanelek könnyű hozzáférést biztosítanak a gépegységekhez a napi rutinszerű karbantartás vagy gyors ellenőrzések során. A négy legfontosabb hajtáskapcsolat – a cséplőmű, az adapterhajtás, a szalmaszecskázó és az ürítés – mind egyszerű, feszítőtárcsás hajtáskapcsolatot használ, amit rugóterhelés tart meg. A rugóhosszal történő állítás a beállítást és az ellenőrzést egyaránt egyszerűvé teszi. Az alumínium létra – amelynek segítségével a motortérhez lehet feljutni – levehető, és a gép körül más részegységek elérésére is használható.

Hatala László