fbpx

Dallastól Schwechatig: „piros” szívvel a géppiacon

Írta: GÉPmax-2023/IV. lapszám cikke - 2023 július 18.

Amerikai és osztrák iskolákban edződött, hazánkban bizonyít már több mint egy évtizede

Anno, 2003 januárjában az AgroMashExpo szakkiállításon egy hazánkban addig kevésbé ismert, azonban a nemzetközi piacon már meghatározó cég mutatkozott be, nem kis feltűnést és meglepetést keltve. Az ausztriai székhelyű Austro Diesel GmbH. azóta már jól ismert és rangos piaci szereplő Magyarországon, neve a Massey Ferguson termékeivel egybe forrt a debütálás óta eltelt 20 évben. Lőwi Barna hazai marketingvezetővel az ő szakmai mérföldköveiről, az osztrák cég erősségeiről, a MF márka fejlesztéseiről és az ágazat jövőjéről beszélgettünk.

Lőwi Barna, marketingvezető, Austro Diesel GmbH.

– Mikor derült ki, hogy az agrárgépes területen találja meg a hivatását?

– Az a szakmában ismert, hogy a Massey Ferguson / Austro Diesel párosnál dolgozom már a pályám kezdete óta, de az az igazság, hogy én már a „pirosba” születtem bele. Édesapám 1991től valamilyen formában a Massey Fergusonnál dolgozik, 2003 óta pedig az Austro Diesel kötelékén belül van. Nálunk, amikor a traktorról beszéltünk otthon, az mindig egyúttal ezt a márkát is jelentette. Ettől függetlenül én nem akartam feltétlenül a mezőgazdasággal foglalkozni, így nem agrárgépészként, hanem közgazdászként végeztem marketing és értékesítés szakon. Az egyetem vége felé azonban (be)láttam, hogy annyira jó karrierlehetőségek vannak az agráriumban, annyira hiányoznak a fiatal, jól képzett szakemberek, hogy mégis ebbe az irányba folytattam. Azt egyébként minden pályaválasztás előtt álló, értelmes fiatalnak javaslom, hogy fontolja meg a mezőgazdaságot mint életpályát.

– Milyen tanulmányok segítettek az idevezető úton?

– Az én esetem nem egy teljesen szokványos út, mert Dallasban, az Egyesült Államokban érettségiztem, és utána Bécsújhelyen végeztem a helyi közgazdasági szakegyetemet. Ez a két külföldi hatás nagyon jól látszik azon is, ahogy itthon próbálunk ma céget építeni és vezetni. Az USA-ban megláttam, hogy „ha csinálunk valamit, akkor jön az eredmény is”, vagyis a befektetett munka kifizetődik. Amerika azonban nemcsak a lehetőségek, hanem a kemény munka hazája is, a kettő együtt jár. Ausztriában pedig az osztrákok feszessége, pontossága volt, amit az egyetemi tananyag mellett pluszban elsajátíthattam. Megtanítottak rendszerben, strukturáltan és hideg fejjel, az üzleti szempontokat szem előtt tartva gondolkodni. A két látásmód jó szintézise erősen érződik a mai munkastílusomon.

– Hogyan jött az ötlet, hogy Amerikában fejezi be a középiskolát? Nem volt törés az életében? Mégiscsak a kamaszkor közepén, más környezetben, más kontinensen kellett helyt állni.

– Egy cserediákprogramra nyertem ösztöndíjat, 3 év hazai gimnázium után mentem ki, ott is érettségiztem. Azért egy 17 éves fiú nem feltétlen bánja, ha egy kontinens választja el a megszokott világától… Megtapasztalhattam a szabadságot, viszont amellett rengeteg felelősséggel is szembesültem. A fogadó család segített, de sok döntésben szabadon és egyedül hagytak érvényesülni. Megtanultam, hogy a tetteknek következményei, jutalmai vagy esetleg hátrányai vannak.

– Ezután az osztrák szál elég nagy váltásnak tűnik.

– Az USA-ban megtapasztaltam a szabadságot és a kemény munka eredményét, de 20 évesen éreztem, hogy a szervezettség, a struktúra, és a feszes közegben való munkavégzés még hiányzik belőlem. Ehhez egy osztrák egyetem nagyon jó ötletnek tűnt, az élet ezt be is bizonyította.

Az első munkahely

– Hogy került a képbe az Austro Diesel, ami végül is az első, és eddig egyetlen munkahelye lett?

– Édesapám akkor már itt dolgozott, így én is ismertem Johann Gram urat, a tulajdonost. Marketinggyakornokként kezdtem a cégnél, 2009. szeptember 1. óta dolgozom itt. Ma a teljes magyarországi marketingért vagyok felelős, ez magában foglalja a print és az online sajtókommunikációt, rendezvényszervezést, új termékbevezetéseket. Öt-hat éve két új feladatkörrel bővült a teendőm, az egyik a hazai üzletfejlesztés – a márkakereskedőknél lévő arculati fejlesztés, piacbővítés, területi lefedettség szervezése –, valamint az értékesítésben is aktívan részt veszek azóta.

– Mit érdemes röviden elmondani a cégről?

– Jó, hogy 2023-ban beszélgetünk, mert van miről mesélni a cég kapcsán. Az Austro Diesel 2022-ben a 40 éves jubileumát ünnepelte, míg hazánkban 20 éve van jelen. A vállalat osztrák importőrként kezdte a Massey Fergusonnal az együttműködést, és az elmúlt négy évtizedben elérte, hogy a teljes közép-kelet-európai régióban az importőri jogokat és felelősséget gyakorolja. Ausztria, Magyarország, Csehország és Szlovákia mellett a teljes balkáni régió is hozzá tartozik. Direktben nem értékesítünk sehol, hanem regionális és helyi márkakereskedők látják el a feladatokat a forgalmazásban. Az Austro Diesel biztosítja ehhez a munkához a szakmai gyári hátteret, a szerviz- és alkatrésztámogatást, értékesítéstámogatást, vevőszolgálatot, országos marketinget, nagy volumenű gépbeszerzéseket. Úgy látjuk, hogy a márkakereskedő ismeri legjobban a saját helyi viszonyait, így ezek a kereskedők tudják legjobban a világmárkát összekapcsolni a helyi gazdákkal. Ezért alakult ki ez a háromszereplős modell: gyártó, importőr (Austro Diesel), helyi márkakereskedő.

Az Austro Diesel kizárólag a Massey Ferguson termékeivel foglalkozik, ennek vannak előnyei és hátrányai is. Az a hátránya, hogy ha ez nem megy, akkor semmi se megy és „baj van”, nincs hova nyúlni másik lábként. Előnye ugyanakkor az, hogy specialisták vagyunk a márkában. Olyan tapasztalat, szaktudás, gépállomány halmozódott fel az elmúlt évtizedekben, hogy nagyon jó minőségű szolgáltatást tudunk nyújtani a gazdáknak minden téren. Az Austro Diesel egyébként Európa egyik legnagyobb független Massey Ferguson disztribútora, darabszámban és forgalomban is!

A cégnél még szeretném kiemelni, hogy minimális a fluktuáció, ami azt mutatja, hogy lehet a mezőgazdaságra hosszú távon karriert építeni. Van olyan kolléga, aki már 1991 óta dolgozik itt, de mi hárman – két fiatalabb kollégámmal együtt – első munkahelyként tekintünk a cégre, én már 13 éve.

– A Massey Ferguson termékpalettája hogyan változott az elmúlt években?

– A traktorok dominanciája az elmúlt tíz évben azért változott, kombájnfronton is sokat erősödtünk, a piac egyik sztárja ma az IDEAL, a „fekete” kombájn. Persze a ládás betakarítógépekben is jóval eredményesebbek lettünk az elmúlt években, köszönhetően a gyártó fejlesztéseinek. Az MF a traktorok 90%át lecserélte az elmúlt 5 évben, így, ha valaki most szeretne új erőgépet venni, szinte biztos, hogy nem találkozik öt évnél régebbi fejlesztéssel! Ez előrevetíti a technológiai színvonalat, műszaki fejlettséget. 2018-ban megérkeztek a szálastakarmány-gépek is a kínálatba: rendkívül jó minőségű körbálázók, rendképzők, terítők és kaszák. Emellett érdemes még a kockabálázót is kiemelni, ami az egyesült államokbeli Hesston gyárban készül – ezt a nevet valószínűleg minden szakmabeli ismeri.

– Mennyire sikerült a zöldsorban a piacon megkapaszkodni, hisz ott nagyon komoly konkurencia van?

– A Massey Ferguson anyacége, az AGCO nem saját terméket fejlesztett, hanem megvett két európai történelmi márkát (szerk.: a Welgert és a Lelyt). Egyikből lett a körbálázó, másikból a zöldsor kínálat – tehát nem ismeretlen gépekkel jelentünk meg a piacon. Nyilván a mérnökök hozzáadták még a saját MF fejlesztéseket is, például a kezelésre és hatékonyságra sok energiát fordítottak.

Egy hektár alapterületű alkatrészbázis…

– Mennyire stabil a márkakereskedői csapat Magyarországon?

– Hét-nyolc éve olyan gárda állt össze, amelyre a következő 15 évben is lehet számítani. Jelenleg 10 márkakereskedő látja el a hazai piacot, összesen 15 telephelyen.

– Az elmúlt pár év hozott mindent a piacon… Hogyan élte meg ezeket az éveket a gyár és az Austro Diesel?

– Cégünk egyik szerepe az, hogy ne engedje láttatni a kereskedőkel, illetve a gazdálkodókkal, hogy „mi zajlik a világban”, tompítsa a negatív világpiaci eseményeket. Megfelelő, erős és stabil hátteret biztosítani – ez az egyik vezérelv. S hogy mi volt a világban? Covid, alapanyaghiány, kapacitáskiesés – volt, hogy két évet kellett várni egy traktorra. Aztán jött két rekordév 2021, 2022ben, amikor a gyár nem tudott eleget termelni, és a még el nem készült gépeket is el lehetett adni… Óriási túlkereslet volt. Ma a gyártók utolérték magukat a kapacitásban, a vevők pedig kicsit óvatosabbak a magas infláció, a terményárak csökkenése, a nehezebb finanszírozás stb. miatt. Öt év alatt a tetejétől az aljáig mindent végigjártunk. De mi nagyjából végig fent tudtuk tartani a pontos kiszállítást és a magas színvonalat a szolgáltatásban. Most is megtaláljuk azokat a finanszírozási és gépkihelyezési formákat, hogy a nehéz piacon sem lesz rossz évünk. Ugyanis idén nehéz év várható.

Fontos, hogy a mai húszévesek lássák a mezőgazdaságban a fejlődési és karrierlehetőséget

– Az eladott gépeknél mindig nagy kérdés a szerviz- és alkatrészháttér. Mit tud az Austro Diesel biztosítani?

– Szerencsére nagyon hamar egy nyugati szemléletet honosítottunk meg a márkakereskedőknél. A gazdák azért vesznek gépet, mert pénzt akarnak vele keresni. Ezt akkor lehet megvalósítani, ha a gép megy, működik – az állásidő a legdrágább! Nekünk az a legfontosabb feladatunk, hogy a kihelyezett gépekkel hatékonyan tudjanak dolgozni a gazdálkodók, és ha mégis előfordul valami hiba, akkor gyorsan és szakszerűen kezeljük a helyzetet. Pontosan diagnosztizálni a hibát, a megfelelő alkatrészt rendelni, gyorsan kiszállítani és elvégezni a javítást – mindezt a lehető leghamarabb. Ebben az Austro Diesel nagyon sokat segít a kereskedőknek – például Schwechaton egy 1 hektár összfelületű alkatrészraktárt tart fenn, amelyben 30 éves korig minden Massey Ferguson géphez az alkatrészek zöme megtalálható a polcokon. Ez úgy működik, hogy ha a kereskedő adott nap 14.00 óráig leadja az alkatrészrendelést, az 95%-ban másnap reggelre ott lesz a telephelyén! Ez rendkívül magasszintű szolgáltatás és már évtizedek óta jól működik hazánkban is. Emellett betakarítási ügyeletet is tartunk fenn. Ez Európa egyik vezető alkatrészellátási háttere, amely nemcsak Magyarországon, hanem az EU-n belül minden partnerünknél így működik!

Megtérülő precíziós beruházások

– Nagy hiány van jó szervizesekből. Önöknél mi a helyzet ebből a szempontból?

– Óriási kihívás, hogy a tehetséges, műszaki vénával ellátott fiatalokat hogyan lehet mezőgazdasági szervizesnek „csábítani”. Hiszen lássuk be, ez nem egy kényelmes, meleg irodából végezhető munka. Én is a közgazdasági egyetem után láttam csak, hogy mit tud a mezőgazdasági szektor kínálni kihívásokban, szakmai fejlődésben, változatosságban – sokan megdöbbennének, hogy mennyire jó ez a terület, ha többen lennénk, aki elmondja nekik. Amúgy egy jó módszer, ahogy minket kiválasztottak a céghez: már az iskolából lettünk „felcsípve”.

Kombájnfronton is sokat erősödtünk, a piac egyik sztárja ma az IDEAL, a „fekete” kombájn

– Divatos hívószavak: digitalizáció, precíziós gazdálkodás stb. A Massey Ferguson termékei mennyire vannak erre felkészítve?

– A gyár hamar ébredt a digitalizációval kapcsolatban. 2010-ben nagy port kavart az akkori márkaigazgató nyilatkozata, hogy mi nem vasakat, hanem technológiai megoldásokat árulunk. Azóta, több mint 10 éve folyamatos képzés, tanulás, fejlődés történt a digitalizáció irányába. Ez két részből áll: egyrészt a gyár biztosítja a megoldásokat – automata kormányzás, szakaszolás, telemetria, távoli hozzáférés –, emellett mi magunkat és a márkakereskedőket is képezzük. Minden márkakereskedőnél van egy technológiai felelős, aki kifejezetten nem a vassal, hanem a szoftverekkel foglalkozik. Emellett az értékesítésben is segít, hogy hogyan használhatók a digitális megoldások a legjobban. Ez a terület most nagyon megy, 90–100 hektáron gazdálkodók is vettek automata kormányzásos traktorokat, akik pár éve még mélységesen elzárkóztak ez elől a magas beruházási költség miatt. Az eredmények azonban mutatják, hogy egy ilyen fejlesztés ma már 4-5 év alatt – ekkora területen is – megtérül. A digitális átállás pedig felgyorsította a generációváltást is, ami egy másik forró téma manapság. A fiatal, 50 év alatti gazdák mind kérdéseikben, mind használatban jóval nyitottabbak a digitális technológiákra. Tudják, ismerik, értik őket. Az idősebb korosztály pedig látja, hogy ezek jó, költséghatékony megoldások, így nem állnak a fejlesztés útjába, sőt saját maguk is tanulják az újfajta szakzsargont. A digitalizáció belesodorta a gyártókat, disztribútorokat is a fiatalításba. Például: ma a gépeknek más jellegű hibáik vannak, mint 30-40 éve. Ma már nem „törnek ketté traktorok”, nem „jön ki a hajtókar a motor oldalán” – egy szervizesnek 90%ban szoftveres, elektronikai, szenzorokkal kapcsolatos hibákra kell reagálnia. Erre a tudásra sokkal jobban képezhetők és fogékonyabbak a fiatalok.

– Hogy látja a géppiac jövőjét a következő 5 évben? A nagy szélsőségek után mit vár?

– Nagy jövőt látok a prémium és hatékony gépekben. Mindenki megtanulta az előző pár évben, hogy a hatékonyság a kulcsszó. Az adott területet minél kevesebb idő alatt, minél kisebb költséggel kell tudnom megművelni a lehető legjobb minőségben. Mennyit fogyaszt egy gép, meg tudják-e javítani, és ha igen milyen költséggel, tudok-e vele dolgozni a termény számára optimális időablakban, milyen kényelemben töltöm el a napi akár 12 órám a fülkében? Ezek a fontos kérdések ma. Prémium erőgépre van igény Magyarországon, mert ezek képesek biztosítani azokat az előnyöket, amelyek nélkülözhetetlenek a sikeres gazdálkodásban.

A „kényelem” szóra sem szabad már legyinteni, például, hogy egy traktorosnak milyen munkakörülményei vannak – nincs ma már ember, aki beül egy fapados erőgépbe, kombájnba! A munkavállalók szemében kiválasztási szempont, hogy milyen minőségű, kényelmű erő- vagy betakarítógéppel dolgozhatnak!

Fodor Mihály

Austro Diesel