Traktor, kisbusz és furgon balesete a 42-es főúton

Írta: Farkas Imre - 2022 július 11.

A baleseti statisztikák szerint a 42-es főút az egyik legveszélyesebb főútnak számít. Sajnos a főúton, a hétvégén a történt halálos balesetben egy öntöző berendezést vontató traktor is érintett volt.

A katasztrófavédelem és a Police.hu közleménye szerint: A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a 42-es számú főút Berettyóújfalu és Földes közötti szakaszán, 2022. július 10-én 4 óra 30 perc körül eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött egy kisbusz, egy öntöző berendezést vontató MTZ mezőgazdasági erőgép, illetve egy furgon.

A mentéshez, a berettyóújfalui és a püspökladányi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik a furgon sofőrjét, valamint a buszban ülők közül két embert feszítővágó berendezés, illetve kéziszerszámok segítségével szabadítottak ki.

Helyszíni információk szerint a traktor vontatmányával Püspökladányból Berettyóújfalu felé tartott, mikor a mögötte haladó román felségjelzésű kisbusz előzésbe kezdett. Mint megtudtuk, a jármű először a traktor vontatmányának, majd a vele szemből érkező furgonnak ütközött neki.

A járművekben összesen tizenegyen utaztak, akik közül ketten nem élték túl a balesetet. A mentőszolgálat nyolc embert kórházba szállított. A beavatkozást a megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányította.

A helyszínelés és műszaki mentés ideje alatt az adott útszakaszon teljes útlezárás volt érvényben, a forgalmat Derecske és Hajdúszovát irányába terelték a rendőrök.

GÉPmax
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.