fbpx

Valtra T 180 traktor GÉPmax teszt – A gép sikere döntő mértékben a kezelőjén múlik

Írta: Szerkesztőség - 2012 június 07.

Kellemes emlékek idéződtek fel bennem, amikor egyeztetés céljából felhívtam Gádoroson Papp Jánost, a Mező-Partner Kft. ügyvezető igazgatóját, a Valtra T 180-as teszt időpontjának egyeztetése céljából. Ugyanis a szomszédos gádorosi Mezőgazdasági Szövetkezetben került sor több mint 10 éve a Gregoire Besson ekék első hazai szántóföldi bemutatójára – igen nehéz talajviszonyok között –, és ennek eredményeképpen vásárolt a szövetkezet akkor 2 db váltvaforgatós ekét. Ezt a két munkagépet viszont ma már a mustra alá vett két „iker” Valtra húzza.

Első kérdésünkkel – talán nem szokatlan módon – Papp Jánostól azt tudakoltuk, miért választotta a kft. a Valtra T 180-asokat?

– A gépberuházást megelőzően már kapcsolatban álltunk a kecskeméti Agrokerrel, mivel akkor ők voltak a Valtra traktorok forgalmazói – kezdte válaszát az ügyvezető igazgató. – Mi előtte is hasonló típusú gépekkel dolgoztunk, tehát a gépcsalád tekintetében volt némi ismeretünk: kettő darab 8-8,5 ezer üzemórát futott Valtra 160 LE-s traktorral rendelkeztünk. Aztán amikor megjelent az új T-széria, megkerestek bennünket, hogy mi, akik ismerjük ezt a márkát, gondolkodnánk-e új beruházáson, emellett a típus mellett maradva.

A vállalkozásunk akkor – most a Mező-Partner Kft. nevében nyilatkozom – az anyaszövetkezettől vette át ezeket a gépeket üzemeltetésre, illetve tulajdonba. A tulajdonosi körben is felmerült, hogy a 700 ha-on gazdálkodó kft.-nk, illetve a tulajdonosok további 6-700 ha-os területén végzett munkákhoz új gépekre lenne szükség. Tehát olyan döntés született, hogy amennyiben az Agrokertől megfelelő ajánlatot kapunk a régi traktorok lecserélésére, akkor tárgyalhatunk a vásárlásról. Ezt több körön meg is tettük, míg végül megszületett a döntés, és beruháztunk két darab T 180-asra.

Úgy ítéltük meg, hogy a kategóriájában a bevezető áras konstrukció ár-érték aránya nagyon kedvező, a tapasztalataink másrészt azt mutatták, hogy nincs sok gond ezekkel a gépekkel. A konkrét üzemeltetési tapasztalatokról ugyan majd a gépek kezelői fognak beszélni, de mint cégvezető összességében, 5 év után azt mondhatom, hogy a vásárlás a sikeres beruházások közé tartozott. Mint minden géppel, ezekkel is vannak apró problémák, de ez a sokat használt eszközök esetében soha nincs másképp. Két cég vezetője vagyok, a másik a már említett szövetkezet. A cégeket két különböző márkára – az egyik a John Deere, a másik a Valtra – épülő műszaki vonal jellemzi, így mindkettővel megvannak a tapasztalataim. Mindkét helyen kisebb és nagyobb traktorok is dolgoznak.

Hitvallásunk, hogy sosem barkácsolunk, és komolyan vesszük a teljesített üzemórákat, így ha eljön a szerviz ideje, elvégezzük a szükséges teendőket, illetve 1000 üzemóránként szakszervizre bízzuk a feladatokat, mindig szigorúan az előírt határidőkön belül. Amikor eljön az olajcsere ideje, akkor az olajat le kell cserélni; mikor elromlik valami, akkor meg kell javítani. Hiszem és vallom, közel 40 éves vezetői múlt után, hogy egy képzett, jól felkészült gépkezelő az egyik alapfeltétele annak, hogy egy traktort minősíteni tudjunk. Egy közös ismerősünk szavait szoktam idézni: „Jól gondold meg, hogy kinek adsz egy ilyen értékű gépet, mert lehet, hogy a 8 milliós saját autódat nem mered odaadni, a 45 milliós gépbe meg esetleg beültetsz egy nem oda való embert.” Ha egy bizonyos kategóriát képviselő géppel rendelkezünk, annak sikeres működtetése 70%-ban azon múlik, hogy az embernek szíve, lelke, érzéke legyen hozzá, szeresse, amit csinál. Ne csak pénzt keressen, élvezze is azt, amit csinál. Én igyekszem a szakmai csapat felállításánál ezeket a szempontokat figyelembe venni. Nagyon kevés emberrel dolgozunk, lehetőség szerint csúcstechnikát alkalmazunk, így nem mindegy, kiket választunk. A másik tény, hogy a gépeinket egy bizonyos üzemóra után cseréljük le, ez traktorok esetében 8-10 ezer, kombájnoknál 4-5 ezer üzemórát jelent. Nálunk egy kombájn évente 1000 ha-t is teljesít árpában, repcében, búzában, napraforgóban és kukoricában, így 5 év alatt megérnek a cserére. A mi hitvallásunk az, hogy jó embereket ültessünk aránylag fiatal, újszerű gépekre; ennek a szemléletnek a jegyében dolgozunk. Nincs műhelyünk, így annak fenntartási költsége sem terhel bennünket. 1000 ha-ra 8 emberünk van, úgy, hogy még cukorrépáztunk is. A 700 ha-on pedig 7-en dolgoznak, ebből 3-an vannak a szárítónál, 3-an a gépműszakban, illetve 1 fő a Manitou kezelője.

     

– Milyen változást hozott az a tény, hogy időközben másik cég vette át a Valtra forgalmazását?

– Eddig nem érzékeltünk változást, mert a szervizelést ugyanazok az emberek végzik, akik eddig, csak most az új csapathoz tartoznak. Az alkatrészt is ők hozzák, a többit már régebbóta az Axiáltól és a KITEtől szerezzük be, mert alkatrészeket sem tartunk raktáron. Új gépet pedig azóta nem akartunk még vásárolni. Szinte repíti a munkaeszközt Manga József gépkezelőt először arról kérdeztük, hány év óta vezeti ezt a traktort, és milyen tapasztalatai vannak az üzemeltetésével kapcsolatban? – 2005 óta vagyok a „gazdája” ennek a gépnek. Az elődjével, egy Valmet 8750-essel is én dolgoztam, így össze tudom hasonlítani a kettőt. Mindenképp jó döntésnek érzem a cserét, mert a traktor újabb változata minden szempontból megújult. Ergonomikusabb lett a fülkéje, jobb a kezelhetősége; rugalmasabb és 20 LE-vel erősebb is a motorja. Nehezebb is az elődjénél; nagyon jó, 45-55%-os a súlyelosztása. Nagyobb kerekeket kapott, ezáltal jobban vezethető, és a vonóereje is megnövekedett. Nagyon meg vagyok vele elégedve! Motorikusan a véleményem szerint az élvonalba tartozik. A motornyomaték annyira csúcs, hogy alapjáraton is elhúzza az ekét a megfelelő mélységben; természetesen csak amolyan bemutató jellegű mutatványként. Télen-nyáron jól indul, semmi gond sincs vele, a fogyasztása pedig kiváló. Azt gondolom, ezen a téren is elégedettek vagyunk. Bármilyen szántásban, tárcsázási vagy egyéb talajmunkák esetén igen takarékos.

– Milyen munkaeszközöket vontat  a traktor?

– Az előzőekben már említett Gregoire Besson 4 fejes váltvaforgatós ekével szántunk, 28-tól 32 cm-ig, igen kötött talajokon is, és a fogyasztás még ott sem emelkedik 30 liter fölé, miközben 8,0-8,5 ha-t teljesítünk egy 12 órás műszak alatt. Talajmunkáknál egy 6,6 m-es Rau kombinátort húzunk dupla kerékkel, és mondhatom, hogy szinte repíti ezt a munkaeszközt, tehát nagyon jó vele dolgozni – mindezt megfelelő mélységben, és mintegy 4-5 l/ha-os gázolajfogyasztás mellett, talajoktól függően. Tárcsázni egy 7,5 m-es könnyű és egy 6,2 m-es nehéztárcsával szoktunk Az idén egy Horsch Prontó 6 méteres vetőgépet vásároltunk hozzá. Egy hónapja üzemeltetem ezt a technikát, ami vetőmaggal feltöltve 9 tonnát nyom. Egy menetben tudunk vele talajt előkészíteni és vetni, és így is nagyon jól viszi, 10-11 km/h sebességgel is lehet vele dolgozni. 40 ha-nál többet is gond nélkül el lehet vetni. Ilyenkor természetesen azért a fogyasztáson meglátszik, hogy nem csak egy sima vetőgépet húz a traktor, de mindenképpen jó talaj- és vetésképet tudunk produkálni.

– Milyen sebességváltóval rendelkezik a traktor?

– Egy 36+36 fokozatú Power Shiftes sebességváltóval. Minden sebességtartományban három fokozatot tudunk vele kapcsolni, terhelés alatt. Egyszerűen kezelhető; a váltókaron lévő nyomógombbal tudunk váltani, a lábunkat szinte csak a gázpedál működtetéséhez kell használni, illetve ha fékezünk.

– Milyen a hidraulikája és hány hidraulikaköre van?
– Négy kihelyezett hidraulikaköre van, amelyek elektronikusan szabályozhatóak. A hidraulikarendszere tökéletes, mind működés, mind pedig kezelhetőség szempontjából, eddig még nem volt semmi probléma vele. A függesztett munkagépek szállítása esetén a munkagép csillapítottan leng a gép után.

   

– Milyen híd van alatta? Milyen a traktor fordulékonysága?

– Az első híd légrugós, két ilyen szerkezet van alatta, ami szerintem tökéletes megoldás. Hátul két rugós bakon van a fülke, elöl pedig – úgy mondták nekünk annak idején – valamilyen speciális zselébe van a két bak ágyazva, és úgy rugózik. A fordulékonyságát közepesnek tartom. Lehet, hogy a gumiméreten is múlik, de jobb volna, ha még inkább alá lehetne szedni a kormányt. A traktor, úgy érzem, egy kicsit tolja az elejét. Amúgy jó gumikkal, Kléber abroncsokkal rendelkezik, elöl 480/70R30-asok, hátul meg 620/70R42-esek vannak. A mieink már 4500-4600 üzemórát teljesítettek, de még félig sincsenek elkopva, nincsenek berepedezve, kényelmes gumik. Dupla hátsó kerékkel azonban kicsit rosszabb fordulni, főleg, ha a függesztett gép van mögötte.

– A kerékválasztást az eke befolyásolta, vagy már eleve ezzel került forgalomba?

– A miénk nem az alapkerekezés, mi ezt a méretet azért választottuk, mert barázdában is jó ez a méret. Másrészt öblös a kerék, kisebb a talajnyomás, nagyobb felületen fog, meg vagányabbul néz ki a gép ezzel. A keskeny kerekeket nem szeretjük.

– Mennyire kényelmes a fülke?

– A kormánybeállítás, az irányváltó nagyon kényelmesen használható, terhelés alatt előre-hátra kapcsolható, de van egy gyenge pontja, az ülés. Az nem valami jó, nem az igazi. Hiába légrugós, ergonómiailag nem tökéletes. Be lehet állítani, van deréktámasz, meg fejtámla, de minden kissé alulméretezett. Az ülőrész és a háttámla sem megfelelő. A könyöklő meg már letört, egyszerűen elfáradt az anyag. Amúgy a fülke elrendezése tökéletes, a világítás meg egyenesen csúcsszintű. A gép 8 halogén fényszóróval rendelkezik, amelyek nagyon jó minőségűek, előre és hátra is tökéletes megvilágítást biztosítanak. Jó szórófényük van, az országútival pedig nagyon messzire el lehet látni. Egyetlen garanciális probléma jött elő, még 2005-ben, amikor az önindító beragadt. A már említett könyöklőtörésen kívül aztán még egy komolyabb gond volt vele: a hűtő teteje egyszerűen elvált a sejtektől. Mivel igen költséges lett volna a cseréje, ezért inkább megjavítattuk, amit 20.000 Ft-ból meg tudtunk oldani. Úgy néz ki, mint az új, nincs semmi gond vele.

– Szó került már a karbantartásról, szervizről. Ki végzi a napi karbantartást, hogyan történnek a szervizek?

– A napi karbantartást mi, gépkezelők végezzük el, csakúgy, mint a 250-es, 500-as, 750-es szervizeket. Beszerezzük az olajat, szűrőket, ami éppen kell, és akkor megcsináljuk  magunk. Az agrokeresek azt mondták annak idején, hogy 500 üzemóránként kell olajat cserélni, de mi a régi Valtráknál is 250-enként lecseréltük, és azt gondoljuk, hogy a motor „meghálálja” ezt a törődést. Csak az 1000 üzemórás szervizt szoktuk szakműhellyel végeztetni

– Milyen olajat használnak?

– Agip Sigma Turbo-t, 15W-40-est. Ez nekünk bevált, nagyon jó, két olajcsere közt nem kell utántölteni.

– Ki végzi el ezt a munkát?

– Egy olyan szerelő, aki a kezdetek óta ismeri a gépeket – ő volt az Agroker, és most a Valkon 2007 Kft. szerződéses szervizese is –, és minden javítást, illetve komolyabb szervizt ő végzett eddig a Valtrákon. Amikor megérkezik, egy nap alatt elvégzi egy traktoron mindazt, amit kell, hozza a szükséges alkatrészeket, szűrőket, mi csak asszisztálunk, nem kell hozzányúlnunk a géphez. Ha esetleg az irányváltó kalibrálására van szükség, azt is megcsinálja. Korrekt és precíz, nagyon szakszerű, s bár mindez nem olcsó, de tökéletes munkát végez.

Apróbb hibák
– a fülkéből Rendhagyó módon most két ugyanolyan traktorról is érdeklődhetünk, mivel a kft. egyszerre cserélte le a régi gépeit T 180-asokra. Ezért Kosztola Gábort az „ikergép” kezelőjét is megkérdeztük: – Ön is ugyanazokat a munkákat végzi, mint kollégája vagy más területen dolgoznak?

Milyen tapasztalatai vannak a gépről?

– Külön is, meg együtt is szoktunk dolgozni. Többnyire egy időben azért inkább másfajta feladatot végzünk, leginkább a szántás során tevékenykedünk közösen. Hasonlóakról tudok beszámolni, mint előzőekben a kollégám. A kényelemmel kapcsolatban ugyanazokat tudom megerősíteni; az ülés bizony nagyon hamar „elfáradt”. A fülke kapcsán pedig az a tapasztalatom, hogy a nyári nagy melegben nem elég hatásos a – manuális klíma által biztosított – hűtés. A fülke amúgy jól zár, nem engedi be a port, tehát minden elemében tökéletes, de egy visszatérő probléma akad, ami az előző szériánál is megvolt, mégpedig a ragasztott szélvédőnél. A ragasztó ugyanis elválik nyáron, és akkor a kabin beázik, meg utána zörög az üveg. A fülke bár nem zajos, de csendesebb is lehetne. Emellett nálam a jobb oldali lehajtással volt gond, mivel a szántást megelőzően úgy letaposták a talajt, hogy „két keréken” bírtunk csak szántani, így valaminek „törnie kellett.” A szerviznek jeleztük az eseményt, és ők gyorsan kicserélték a sérült alkatrészeket. Egyébként a fogyasztást, a motor paramétereit én is nagyon jónak tartom.

– Összességében elégedettek a traktorokkal?

– Természetesen; a kategóriájukban szerintem tökéletesek. Mindenképp jó döntésnek tartjuk a megvásárlásukat. Megbízható gépek a T 180-asok.

SISU dízelmotor

Az erőforrás egy négyütemű, 6 hengeres, 7,4 literes, turbófeltöltővel felszerelt, töltőlevegő-visszahűtéses, két teljesítménytartományú közvetlen befecskendezésű, SISU dízelmotor, amelynek maximális teljesítménye 135/184 kW/LE (ISO 14396). A beépített motorok akár 10-20%-kal nagyobb teljesítménnyel és nyomatékkal rendelkeznek, mint a korábbi modellek. A nyomaték alacsonyabb motorfordulatszám mellett is rendelkezésre áll, ami lehetővé teszi a vezető számára az alacsonyabb motorfordulatszámon történő üzemeltetést is. A hatékony levegőszűrő és a nedves hüvelykialakítás mellett az intercooler rendszer biztosítja a hosszú élettartamot, és teszi lehetővé az 500 órás szervizciklus megadását.

A hüvelyek a középső részüknél is meg vannak támasztva. Ez a megoldás még jobban biztosítja helyzetüket a motorban, így csökkentve a rezonanciát és a kopást. Az elektronikusan vezérelt befecskendezés (EEM) a terheléstől, fordulatszámtól és a hőmérséklettől függően vezérli és állítja a befecskendezést. A magasabb teljesítmény mellett alacsonyabb károsanyag-kibocsátás és kisebb üzemanyag-fogyasztás jellemzi ezeket a motorokat.

Common Rail üzemanyagbefecskendezési rendszer

A Common Rail-technológia akár alacsony motorfordulaton is magasnyomású üzemanyag-befecskendezést valósít meg. Az üzemanyag befecskendezése több fázisban megy végbe, ez eredményezi a csendes alapjáratot és a gyors alkalmazkodóképességet a terhelés alatt vagy a terhelés változásakor.
Nagyobb nyomatékot kapunk alacsonyabb fordulatszámon, ugyanakkor a motorok rugalmasabbak is. Amikor a traktorral megállunk és a parkféket aktiváljuk, az alapjárat a különösen csendes 600-as fordulatra áll be.

Irányváltó

Az irányváltás az irányváltó kar előre- vagy hátratolásával (középen üres állás), a kuplungpedált kiiktatva, könnyen és finoman történik. A hagyományos kuplungpedál ennek ellenére mindig használható. Az irányváltóegység a sebességváltómű és a Power Shift között helyezkedik el. Az egység bolygóműves fogaskerék-áttétellel működik, amelyet két nedves többtárcsás tengelykapcsoló vezérel; az egyik az előrehaladást, a másik a tolatást irányítja. A többtárcsás tengelykapcsolók haladási kuplungként is működnek, így a traktorban nem található hagyományos száraz kuplungtárcsa. A berendezés működését a sebességváltómű elektromos vezérlőberendezése irányítja. Az elektronika a hidraulikus többtárcsás tengelykapcsoló összezárási és oldási nyomását fokozatmentesen szabályozza be,a beállított programnak megfelelően. Ennek eredményeként az indulás és az irányváltás könnyen történik.

Sebességváltómű (36+36 fokozat,Power Shift)

A sebességváltóműben a három főcsoporton belül (mászó, mezei, országút) négy szinkronizált alcsoport van, amelyeken belül három terhelés alatt kapcsolható Power Shift fokozattot kapcsolhatunk. Automatikus kapcsolású üzemmódban a traktor a fordulatszám függvényében elvégzi a Power Shift-ek kapcsolását. A főcsoportok és szinkronizált csoportok külön sebességváltó karral választhatóak ki.

Power Shift

A sebességváltómű első felében 3-lépcsős gyorsváltó egység=Power Shift található. A Power Shift gyorsváltó működését is a sebességváltómű elektromos vezérlőberendezése irányítja. Ilyenkor a sebességváltás mindig a fennálló haladási helyzethez igazodva történik. A Power Shift sebességfokozatok manuális váltása a váltókarban található gombokkal vagy a jobb oldali kartámaszban levő billenőkapcsolóval történik. A berendezésbe előre be vannak programozva a Power Shift különféle haladási helyzeteknek és az irányváltásnak megfelelő automatikus funkciói, amelyek közül a vezető szabadon választhat. A fő sebességváltómű 12 fokozata – a 3-lépcsős gyorsváltónak köszönhetően – 36 sebességfokozatot eredményez, előreés hátrafelé is.

TLT

A forgás sebességtartományának megválasztása vezérlőkarral történik, amellyel vagy 540 fordulat/perces vagy 1000 fordulat/perces névleges fordulatszám választható. A TLT tényleges kioldása és bekapcsolása elektrohidraulikusan, egy különálló kapcsolóval történik. Kiegészítő felszerelésként 540 E (=750) fordulat/perces tel jesítményleadás is beszerezhető. A sebességváltómű vezérlőbe rendezése a teljesítményleadó egység működését is irányítja, így a teljesítményleadás bekapcsolása egyenletesen, a munkagép meg terhelése nélkül történik. A teljesítényleadó tengely forgását a digitális kijelzőn különféle szimbólumok jelzik.

Hidraulika

A traktor hidraulika rendszerét egy iker fogaskerék szivattyú látja el. Az alacsony nyomású kör szivattyújának teljesítménye: 28 liter/min, 2100 fordulat/min. Az alacsony nyomású kör olaja kapcsolja a lamellás kuplungokat: irányváltó, Power Shift -ek, összkerékhajtás, differenciál zár, TLT. EZ az olaj végzi a sebességváltó kenését is. A magas nyomású kör nagyteljesítményű szivattyújának teljesítménye: (maximális fordulatszámnál, szabad kifolyás esetén, ami pl. hatékony külső hidraulika alkalmazását is lehetővé teszi) 87 liter/min, 2100 fordulat/min. A magas nyomású kör:

  • a kormányzást,
  • az emelőberendezés hidraulikáját
  • és a külső hidraulikát üzemelteti.

Az elektrohidraulikus emelő berendezés elektromosan vezérelt potenciométerekkel és kapcsolókkal irányítható. A vezérlőberendezésbe a következő funkciókat lehet beállítani:

  • süllyesztés sebessége,
  • kiemelés magassága,
  • vonóerő szabályozás, -terhelésérzékelő érzékenysége,
  • szállítási vágódás csillapítás és kerékcsúszás.

Az emelőberendezés maximális terhelhetősége 7300 kg.

Joystick

Az elektronikusan vezérelt kihelyezett hidraulika-rendszer esetében az ülés kartámaszába szerelt joystick működteti az első és második kihelyezett szelepeket. Ennek a joysticknak a speciális bekötésével válik lehetőségünk akár a homlokrakodó gép irányítására is. A kartámaszon elhelyezett gombokkal, kapcsolókkal vezérelni tudjuk a legtöbb hidraulikus funkciót. Az oldalpanelen található gombokkal tudjuk a fennmaradó funkciókat vezérelni, és a beállításokat elvégezni. A vezető melletti joystickkarokkal tudjuk a harmadik és negyedik kihelyezett szelepeket működtetni.

Személyre szabott hidraulika

Alternatívaként az egységesített kihelyezett szelep vezérlő panelről is vezérelhetjük a kihelyezett hidraulikus szelepeket (munkagépeket). Automatizálhatjuk a munkagép működését, a munka egyszerűbb és gyorsabb kivitelezhetősége érdekében. A munkagép hidraulikus igényeihez tudjuk beállítani az átfolyás mennyiségét és a nyomás megtartásának idejét. Akár folyamatos átfolyást is be tudunk állítani, pl. akkor, amikor hidromotort hajtunk meg.

Power Control

A Power Control rendszere mindig a legmegfelelőbb használatot valósítja meg az irányváltó, összkerékhajtás, HiShift kuplungkapcsoló, PowerShift sebesség és a TLT hajtás kapcsolásakor, bármilyen esetben. A kuplungpedál használata nélkül tudjuk megváltoztatni a haladási irányt. A váltás mindig lágy és gyors, függetlenül a terheléstől. A parkféket is az irányváltó karral tudjuk aktiválni és kikapcsolni. A kuplungpedál használata nélkül tudjuk kiemelni a kuplungot (és akár sebességet váltani) a HiShift gomb használatával. Nagyon finom ráálláskor vagy szűk helyeken történő haladáskor ajánlott használni a lábkuplungot.

AutoTraction

Az AutoTraction rendszer automatikusan szétkapcsolja a hajtásláncot, amikor a menetsebesség kevesebb, mint 10 km/h, és megnyomjuk a fékpedált vagy a motorsebesség 1000 fordulat/perc alá esik. Amikor ismét felengedjük a fékpedált vagy a motorfordulatszám ismét 1000 fordulat/perc fölé emelkedik, a traktor a hajtást finoman, gyengéden automatikusan összekapcsolja. Az AutoTraction rendszer akkor válik igazán hasznossá, amikor gyakran kell megállnunk és elindulnunk, például bálázásnál, táblavégi fordulóknál, terményszállításnál és különösképpen homlokrakodózásnál.

Aires levegőrugózású mellső híd

A vezetési kényelmet az Aires levegőrugózású mellső híd biztosítja. Közúton történő közlekedés vagy szállítás során ez a rendszer nagyban javítja a vezető komfortérzetét. Szántóföldi munka során az Aires első légrugózás szintén javítja a keréktapadást, ezáltal a vonóerő leadását a talajra.

Fülke

A fülke tágasnak és ergonomikusnak mondható, és a színezett, hővédő üvegeken keresztül kiváló körbelátást biztosít. A kormányoszlop magassága és dőlése is állítható. A kis méretű kormánykerék felhajtva könnyű ki ill. beszállást tesz lehetővé. A levegőrugózású ülés a kezelők elmondása szerint hagy némi kívánnivalót maga után, és nem mondható elég tartósnak. Opcióként beszerelhető az ún. TwinTrac hátrameneti kormányzási rendszer, amely nagyban hozzájárul a Valtra traktorok erdészeti alkalmazásának lehetőségéhez. A légkondicionáló minden modell esetében alapfelszereltség.

Valtra T180 Műszaki Adatok

A forgalmazó hozzászólása

A Valtra T szériás traktorai főként talajmunka végzésekor mutatják meg konstrukciójuk előnyeit: a hosszú tengelytáv, az orrrész kialakítása és a mellső híd felett elhelyezkedő motor ad kiváló vontatási tulajdonságokat. A 120-200 lóerő-kategóriás Valtra traktorok fejlődése a következő állomásokon haladt: a 8000-es széria utódja a 0-ás széria (Pl. T 180) volt. A T 0-ás modellek után megjelentek a T1-es traktorok (pl.: T 171). Tavaly év végén mutatták be az új T2-es szériát (Versu) . A jelenleg rendelhető 1-es és 2-es traktorok alapkonstrukciója megegyezik az elődök kialakításával, viszont számos hasznos és előremutató fejlesztést találunk meg bennük. Ilyen az opcióként rendelhető automata klíma, a kényelmes és ergonómikus Valtra Evolution kezelőülés. A fejlesztőmérnökök a megnövekedett teljesítményhez a hűtők és a légkondicionáló teljesítményszintjét megemelték. 2010 tavaszától minden felhasználó igénye szerint tud Valtra traktort választani ebben a teljesítmény kategóriában: a 3, ill. 5 POWERSHIFT-tel szerelt modellek mellett megjelenik a Valtra saját fejlesztésű fokozatmentes váltóval szerelt Direct modellje is. Természetesen a Valtra traktorgyár folytatja vevői igény szerinti gyártását, így minden felhasználó egyedi elképzeléseinek megfelelően szerelheti fel traktorát.

Jócsák Attila erőgép-kereskedelmi vezető, Valkon Kft.

www.valkon.hu