Hazánk mezőgazdaságának szerkezetváltás előtti időszakában, amikor még nem hódítottak a teleszkópgémes rakodók, zömmel rászerelt, vontatott és önjáró forgógémes rakodógépekkel történt a rakodási feladatok megoldása. Ezek közül, az egyik legelterjedtebb forgógémes típus a keletnémet Weimar T-174 volt.
A Németországi Lipcsétől dél nyugatra kb 100 km-re fekvő Weimar város a több mint 100 éve múltra visszatekintő gépgyárában – több más termékprofil mellett – 1957-ben kezdődött el a gumikerekes önjáró forgógémes daruk gyártása. Ezekből a zömmel teheremelési és korlátozott rakodási feladatokra alkalmas gépekből (T-170, T-172) több mint tízezer darabot állított elő a weimari üzem, amelyek döntő többsége az NDK-ban állt munkába.
Több mint 10 ezer darab készült az elődnek számító T-170 és 172 típusokból – fotó: https://mediatum.ub.tum.de/
Ezekkel az első generációs önjáró gépekkel szerzett gyártási és üzemeltetési tapasztalatok jó alapot biztosítottak a gyár konstruktőreinek, egy új az sokkal korszerűbb és univerzálisabb forgógémes rakodógép kifejlesztéséhez. 1963-ban kis méretű teljesen hidraulikus gém vezérlésű, alacsony teljesítményű T-173 és az RS-09-ből kialakított T-157 típussal próbálták a mezőgazdasági rakodási feladatokat gépesíteni, de hamar rá döbbentek, hogy egy sokkal korszerűbb és összetettebb gépet igényel a feladat. Mivel a 60-as években a NDK mérnökök hatalmas ütemben dolgoztak a jármű és mezőgép ipar termékeinek fejlesztében így kevesebb mint egy évtizeddel, az első forgógémes önjáró gép megjelenését követően 1964-ben már bemutatták az ipar és a mezőgazdaság anyagmozgatási igényeit egyformán korszerűen kielégítő T-174 jelű önjáró forgógémes rakodógépet.
A Weimar T-174 forgógémes rakodógép 1968-as változata – fotó: https://mediatum.ub.tum.de/
Az új önjáró eszköz alapvetően a korábbi T-170 és 172 típusok elrendezését követte de azoktól sokkal korszerűbb komponensekből épült fel.
Az új rakodó felépítménye acéllemezből álló szekrényes kialakítású hordozó kocsira golyóskoszorús forgózsámolyon keresztül csatlakozott, míg a hajtott első és hátsó kerékfelfüggesztése és differenciálművei ugyancsak acéllemezes tengelytesthez kapcsolódtak. A fentebb említett két golyópályás forgózsámoly alsó gyűrűjét fogaskoszorúnak alakították ki és ehhez csatlakozott a forgatómű fogaskereke. A felépítmény kétirányú 360 fokos körbeforgását egy redukáló hajtóművel és irányváltóval egybeépített, mechanikus forgatómű végezte.
A rakodódaru járószerkezethajtásának vázlata – fotó: prospektus
A hidraulikus működésű elemeket, mint pl. kormányzás, gémszerkezet, egy RKP-100/160 típusú, 100 L/min (160 bar) teljesítményű radiáldugattyús olajszivattyú látta el olajjal, mely közvetlenül a motor és tengelykapcsoló közé épített – centrifugális tengelykapcsolóval ellátott – hármas ékszíjtárcsáról kapta a hajtást. A meghajtó léghűtéses kéthengeres 36 LE (1500 rpm) teljesítményű, IFA 2 VD 14,5/12-1SRL típusú diesel motor, egy közbenső tengelyen át tengelykapcsoló közbeiktatásával adta át a hajtást a 4/1 fokozatú hajtóműnek, ahonnan egy szöghajtóművön keresztül, a forgózsámolyközépvonalában elhelyezett királytengely segítségével a hordozó kocsiba jutott a nyomaték.
A Weimar T-174 járószerkezethajtásának felépítése – fotó: prospektus
A hordozókocsi főtartói közé helyezett osztóművön és szöghajtóműn keresztül a hajtott futóművek differenciálművébe jutott tovább a meghajtás. Az osztóműt három állásba (üresjárat, hátsókerék hajtás, négykerékhajtás) lehetett kapcsolni. A fékberendezés egy mechanikusan működő hajtóműfék volt, míg a rögzítőfék hidraulikusan működött, a mellső futómű pedig hidraulikus lengéskiegyenlítővel volt szerelve. Az acéllemezből hegesztett emelő és billenőgémből álló gémrendszer, a felépítmény alapzatára hegesztett gémtartó oszlopokra csatlakozott. A gémszerkezet végén a munkaeszközök csatlakoztatására szorító elemes mechanikus gyorskapcsoló szolgált, de ennek ellenére a különböző markoló és rakodó kanalak felszerelése igen nehézkes volt.
A kormányzott tengely felépítése – fotó: prospektus
A puritán vezetőfülkéből korlátozott volt a kilátás, és a különböző hidraulikus elemek kézi működtetése is viszonylag nagy erőt vett igénybe. A fülke fűtése a kipufogó gáz hőjét felhasználó hőcserélővel történt.
Az új gépet a megfelelő munkaeszközök csatlakoztatásával és a gémszerkezet csatlakozó pontjainak variálásával négyféle kivitelre lehetett alakítani. Weimar T-174 rakodógép sorozatgyártásra kész változata a T-174/1 jelzést viselte, és a keletnémet gyár nagyon korán igen jelentős, évenkénti 1600-2000 darabos szériagyártásban készítette az új gépet. Az új rakodó magyarországi premierjére 1967-ben került sor, sőt a következő évben már közel 80 darab érkezett az új gépből hazánkba. de ezek közül csak alig néhány darab állt munkába a mezőgazdaságban.
A rakodó hosszmetszete – fotó: prospektus
A beszerzésért felelős kereskedelmi vállalatok a kormányzati irányítás alapján más népgazdasági ágazatok mint pl az építőipar , útépítés és fenttartás, erdészet-fafeldolgozás, lakossági tüzelőanyag ellátás anyagmozgatásának korszerű gépesítését helyezték előtérbe így az új eszközök ilyen területen álltak munkába. A mezőgazdasági anyagmozgatást továbbra is zömmel traktorvontatású ill. traktorra szerelt forgórakodókkal és homlokrakodókkal kellett megoldani, mivel a magyar gyártású (Frak B) forgógémes rakodógépből is csak keveset kaptak a hazai gazdaságok.
Bár a közel 1 tonna emelőképességű és 100 t/h rakodási teljesítményű rakodó univerzális alkalmazhatóságának köszönhetően a 70-es évek legkorszerűbb rakodástechnikai eszköze volt, de hazai nagyüzemeknek zömmel nélkülözniük kellet nagyon sokáig, hiszen 1969-1974 között mindössze kicsivel több mint 300 darab Weimar T-174/1 állt munkába a hazai mezőgazdaságban, 1975-ben pedig már egy újabb darab sem állt munkába a gazdaságokban. Ennek többek között az is volt az , hogy ebben az évben a több ezer üzemelő gép gyakorlati tapasztalatai alapján a gyártó kisebb módosításokat hajtott végre a típuson.
Műtrágyaszóró felépítmény teherautóra emelése T-174/2 rakodóval – fotó: prospektus
Többek között új hidraulikus Perimat rendszerű kormányberendezést kapott és fékrendszerét az IFA teherautóknál alkalmazott pneu-hidraulikus működtetésűre változtatták. Új hidraulikusan lehajtható kitámasztó lábakkal látták el, így növelve teheremelő képességét és stabilitását, csökkentve a járókerekek terhelését. A mellső futómű hajtását a túlterhelés ellen védő biztonsági acéllemezes tengelykapcsolót építettek be az osztóműbe, tovább a mellső futómű kormány rudazatát is a tengely mögé helyezték mert előtte sok sérülés érte a munkák során. különböző új munkaeszközökkel és gémvariációkkal tovább szélesítették a rakodó alkalmazási körét.
Mezőgazdasági repülőgép feltöltése műtrágyával – fotó: https://mediatum.ub.tum.de/
Az módosított Weimar T-174/2 típust legkorábban 1976-ban kezdték importálni a beszerzésért felelős vállalatok. ekkortól már sokat javult a mezőgazdaság ellátása is a Weimar-i rakodóból. Időközben az összes NDK mezőgépgyártó vállalatot a Fortschritt Kombináthoz központosították, így – mivel hazánk már más területen sikeres kooperációs gyártási együttműködést ápolt az Kombináttal – lehetőség nyílt a rakodó kooperációs gyártására is.
Egy ma is üzemelő régi példány Mezőberény határában – fotó: Farkas Imre
Ennek eredményeként a hazai Mezőgép Vállalatoknál a T-174/2 típushoz már több jelentős részegység készült, ami sokat javított a beszerzési lehetőségeinken, melynek köszönhetően az évtized végére (1980) már 1150 db. T-174-es dolgozott a gazdaságokban. Bár megjelent egy korszerűbb nagyobb teljesítményű önjáró rakodó is (T-185) a Weimar-i gyártó palettáján de hazánk ebből csak gépvizsgálat céljából szerzett be néhány darabot.
A rendszerváltásig tartó újabb évtizedben már közel 1800 darabra duzzadt az állomány a Fortschritt Weimar T-174 rakodógépből a hazai gazdaságokban. Újabb halovány módosítások eredményeként 1988-ban megérkezett T-174/2-B. ennél a változatnál már korszerű hidraulikus forgatóművel egészítették ki a munkaeszközök csatlakoztatását, tovább bővítették a munkaeszközök számát és variációit, viszont a kezdetektől fogva alulméretezett teljesítményű erőforrást nem cserélték egy nagyobb változatra.
Egyre kevesebb az ilyen jó állapotban tartott T-174/2 rakodó – fotó: Farkas Imre
Ezt a gyenge alacsony élettartamú régi motort sok nagyüzemben kiváltották az MTZ traktorokban alkalmazott D-50 ill. D-240 típusú motorokkal melyek mind teljesítményben mind pedig üzembiztosságban sokkal jobban megfeleltek a rakodó üzemeltetéséhez. A német egyesítést követően 1991-től az addig fiókban tartott prototípusok életre keltésével teljesen új típusokat dobtak piacra, jelentősen bővítve termékpalettát, így a régi korszerűtlen konstrukciót szép lassan a süllyesztőbe küldte. 1996-ban a Dán Hydrema felvásárolta a Weimar-i céget és azóta Hydrema termékei készülnek a nagy múltú gyárban.
GÉPmax-2012/XII. lapszám cikke
