fbpx

Megkezdődik új Krone alkatrész- és logisztikai központ építése Spellében

Írta: Farkas Imre - 2022 március 15.

Elkezdődtek Spellében (Rheiner Straße) a Krone új pótalkatrész- és logisztikai központ építésének első előkészítő munkái, jelenleg például kerítést építenek, és eltávolítják a termőtalajt.

A Krone közvetlenül Spelle határában egy korszerű alkatrészraktárt, valamint egy irodaszárnyat is magában foglaló logisztikai központot épít fel mintegy 7,5 hektár területen. A tervek szerint az új Krone alkatrész- és logisztikai központ 2023 végén kerül átadásra; a beruházás nagysága körülbelül 40 millió euró.

Látványterv
Az új Krone alkatrész- és logisztikai központ képe – fotó: Krone

Bernard Krone, a Krone Holding Felügyelő Bizottságának elnöke ezzel kapcsolatban a következőket nyilatkozta: „Az év elején megkaptuk az első részleges építési engedélyt, és most a terveknek megfelelően elkezdjük a projektet. Természetesen az elmúlt napokban azt is mérlegeltük, hogy ebben a politikailag bizonytalan időszakban ragaszkodjunk-e a beruházáshoz, de tudatosan döntöttünk az építkezés mellett. Hiszen mind a politikai válság, mind a járvány egyértelműen mutatja, mennyire fontos, hogy biztosított legyen hazánk élelmiszer-ellátása. A mezőgazdaság és a mezőgazdasági gépgyártás egyszerűen nélkülözhetetlen. 

földmunkák
Mintegy 7,5 hektáros területen kezdődnek el az új Krone alkatrész és logisztikai központ építési munkálatai Spellében – fotó: Krone

A professzionális gazdálkodóknak és bérvállalkozóknak azonban a nagy teljesítményű, hatékony gépek mellett természetesen első osztályú, és a lehető leggyorsabb alkatrészellátásra is szükségük van. Szembe nézünk ezzel a kihívással, és az új központ építésével biztosítjuk, hogy fenntartható módon és hosszú távon, megbízható partnerei legyünk ügyfeleinknek.”