fbpx

30 éves jubileumi szakmai nap a FLIEGL ABDA Gépgyártónál

Írta: Kristóf Imre - 2023 június 02. -Hirdetés

A FLIEGL ABDA Gépgyártó Kft. 30 éves sikertörténetét ünnepelték Abdán. A 21 országból érkezett közel 500 vendég gyárlátogatáson és gépbemutatón vehetett részt, ahol megnézhették a pótkocsik, tartálykocsik és hígtrágya-kijuttató eszközök gyártását, a vaslemezek kivágásától a festésen át, a komplett összeszerelésekig.

ifj. Josef Fliegl
ifj. Josef Fliegl

Három évtized: munka és fejlődés

Az abdai üzem csarnokában ifj. Josef Fliegl németül és magyarul is köszöntötte a vendégeket, majd Ackerman Tamás cégvezető tartott visszaemlékezést a Fliegl család 3 évtizede alapított magyarországi gyáráról. A cég sikertörténete 1975-ben kezdődött, amikor Josef Fliegl Kastlben megalapította a gépgyárát. Az évek során folyamatos beruházások, gyárbővítések zajlottak Németországban, majd 1993 májusában Abdán a magyarországi gyár is megkezdte működését az egykori REKARD (Mezőgép) gyártól vásárolt területen.

Ackermann Tamás, a FLIEGL ABDA Kft. cégvezetője
Ackermann Tamás, a FLIEGL ABDA Kft. cégvezetője

– 1993 húsvétján – akkor nagypéntek még nem volt ünnep Magyarországon ­– jöttek ide Németországból, és írták alá a szerződést. Ez volt az első mérföldkő, amit megelőzött egy kapcsolat: itt korábban betonkeverőket gyártott a korábbi Mezőgép a Fliegl család részére. A következő lépcsőfokok is gyorsan jöttek: 1994-ben már készült egy új csarnok, majd 2001-ben egy még újabb. A gyártási kapacitásunk bővülését jól mutatja, hogy az egész Fliegl cégcsoporton belül az első lézervágógépet 1998-ban ebben az üzemben üzemelték be, és csak utána a többi helyen. Most már 21 darab lézervágó van a Fliegl csoportnál. Lépcsők, amiket végig kellett járni. Jó látni, hogy a magyar munkaerő, a magyar cég mit tett le az asztalra – mondta Ackermann Tamás, a FLIEGL ABDA Kft. cégvezetője stábunknak adott interjújában.

Tartálykocsik
Sok kézimunkával készülnek a tartálykocsik

Gyárlátogatás kisvonattal

Az óriási csarnokokban betekintést nyerhettünk a gyártási folyamatokba. Lézerrel vágják a nehéz vaslemezeket, majd egy részüket robotokkal hegesztik és festik, de jellemzően nagyon sok aprólékos kézi munkával készítik a mezőgazdasági és építőipari pótkocsikat, trágyaszállító és kijuttató eszközöket, adaptereket. A gyárudvaron pedig egymás mellett sorakoznak az elkészült termékek.

Szántóföldi gépbemutató helyett…

Az egésznapos eső miatt a tervezett szántóföldi gépbemutatót az üzem területén tartották meg, ahol fölvonultatták a cég által gyártott különböző mezőgazdasági, építőipari gépeket, pótkocsikat, adaptereket és egyéb kiegészítő eszközöket.

Hígtrágya-kijuttató gép
A pótkocsik mellett a hígtrágya-kijuttatás gépeit is bemutatták

További bővítés még az idén

Egy új, 2400 négyzetméteres raktárcsarnok fog épülni itt Abdán, hogy a tengelyek, felnik, gumiabroncsok bekerüljenek a szabadból ebbe a raktárba. A bemutató kapcsán összeszedtem a számadatokat: 4800 darab gumiabroncs, 4000 felni és 1900 tengely van itt Abdán. Hétköznapokon az ember csak elmegy mellettük, de jó néha így, egy kicsit megállni és összegezni, hogy mi mindent értünk már el, és mi mindenünk is van mondta Ackermann Tamás, a FLIEGL ABDA Kft. cégvezetője.