fbpx

Üzleti és termelési kapacitását fejlesztette a GÜTTLER Kft.

Írta: Farkas Imre - 2023 november 03.

A mezőgazdasági gépgyártó cég 296,39 millió forint összköltségű projektje során eszközparkjának bővítése mellett márkaépítéshez kapcsolódó marketing tanácsadás, és munkavállalói képzés valósult meg. A fejlesztéshez a hódmezővásárhelyi GÜTTLER Kft. a Széchenyi Terv Plusz program „A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása” című felhívásán 207,48 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el.

A cég fő tevékenysége mezőgazdasági talajművelő gépek tervezése, GÜTTLER® márkanévvel ellátott termékek gyártása, a technológia ismertetése, értékesítése. A vállalkozás 1996-ban jött létre a német Güttler házaspár alapításával, melynek célja az volt, hogy gyártó bázisa legyen a nyugat-európai keresletnek a Güttler GmbH-n keresztül, majd saját értékesítésben a közép-európai piacoknak. Ennek folyamán először Magyarországon indult el az értékesítés.

MasterCut száraprító szerelése
Végszerelés alatt az új termék, a MasterCut száraprító henger

Jelen projekt a cég termékeinek variálhatósága iránt egyre gyakrabban felmerülő igény, illetve a termékek nagyobb mennyiségben, még magasabb minőségben és kedvezőbb áron való elérhetőségének kívánalma miatt vált szükségessé.

A SENFENG SF4020HM 12KW fiber-lézer sík és cső vágógép egy CNC lézervágó berendezés
lézervágó
A SENFENG SF4020HM 12KW fiber-lézer sík és cső vágógép egy CNC lézervágó berendezés

A gépparkfejlesztés részeként beszerzett SENFENG SF4020HM 12KW fiber-lézer sík és cső vágógép egy CNC lézervágó berendezés, mely az alkatrészgyártási munkában vesz részt. Olyan alkatrészeket tudnak vele gyártani, amit eddig lassabban, pontatlanabbul, bonyolultabban vagy egyáltalán nem tudtak maguk előállítani.

A LORCH Cobot Kollaboratív Robot
A LORCH Cobot Kollaboratív Robot

A LORCH Cobot Kollaboratív Robot főként kisebb és közepes sorozatok reproduktív gyors sorozatgyártására alkalmas. Rendkívül egyszerű programozhatóságának és intuitív kezelhetőségének köszönhetően egyszerűbbé vált a hegesztés, tehermentesíthetők a munkatársak, optimalizálhatók az emberi és gépi erőforrások. A kettő darab CATERPILLAR és egy HYSTER H5.5FT targonca anyagmozgató szerepet tölt be a kapacitásbővítésben. A Yaskava ArcWorld ívhegesztő robotrendszerek segítségével pedig robotizálták a hegesztést, mely jelentősen fokozza a termelékenységet és javítja az előállított termékek minőségét.

A Yaskava ArcWorld ívhegesztő robotrendszer
A Yaskava ArcWorld ívhegesztő robotrendszer

Az eszközbeszerzés mellett a cég igénybe vett marketing tanácsadást, mely tartalmazta a GÜTTLER Kft. marketing koncepciójának kialakítását és a márkaértékesítés tevékenységeihez és folyamataihoz kapcsolódó tanácsadást. A projekt keretében továbbá egy fő munkatárs részére informatikai és digitális továbbképzés is megvalósult annak érdekében, hogy a projekt üzemeltetése és fenntartása problémamentes legyen.

A fejlesztésnek köszönhetően beszerzett új gépekkel nő a termelési kapacitás, és rövidülnek a gyártási idők. A beruházás eredményeként a cég javítani tudta technikai felkészültségét, versenyképességét és erőforrás-hatékonyságát. Mindezzel a termékek minősége javul, azok jobb egységáron értékesíthetőek, így a hozzáadott érték is emelkedik.

A Széchenyi Terv Plusz program GINOP_PLUSZ-1.2.1-21 számú pályázati kiírásán 207 475 313 forint európai uniós támogatást elnyert, 296 393 305 forint összköltségvetésű fejlesztés 2023. november 10-én zárul.

Forrás: Güttler Kft.