fbpx

Burgonyaültető robottal rukkoltak elő a hollandok

Írta: Gönczi Krisztina - 2021 április 29.

Hollandiában most először egy szántóföldi robot segítségével ültettek burgonyát egy kutatási projekt keretében, amelynek célja kideríteni, hogy lehet-e kevésbé nehéz gépekkel, mégis hatékonyabban földbe helyezni a vetőgumókat.

 

Robotti krumpliulteto
Munkában az autonóm eszközhordozó (forrás: futurefarming.com)

 

Egy multifunkciós alapgép

A kísérlet főszereplője az Agrointelli Robotti, egy autonóm eszközhordozó volt, amelyik különféle tevékenységekben képes részt venni. Tud bakhátat készíteni, kultivátorozni, permetezni, sőt betakarítani is, attól függően, hogy éppen milyen eszközt szerelnek rá vagy kötnek utána. Vetés céljából most a robothoz egy vontatott, négysoros Miedema CP 42 burgonyavetőgépet kapcsoltak – adta hírül a futurefarming.com.

A Robotti saját súlya hozzávetőlegesen 2,8 tonna, és két Kubota dízelmotorral rendelkezik. Az egyik, 75 lóerős motor a gép mozgatására, a másik, 75 lóerős motor a kardántengely és a külső hidraulika hajtására szolgál. Az autonóm egység RTK/GPS-jelek segítségével navigál. Robottival az ember munkája a vetőgép feltöltésére korlátozódhat ültetés idején.

 

A nemzetközi burgonyakiállításra koncentrálva

A gépet a Wageningeni Egyetem robotizációs projektje keretében az Agrointellivel és a Dewulffal együtt fejlesztik. A PotatoEurope nemzetközi kiállítás bemutatóparcellájának egy részén zajlik a kísérlet, Lelystad közelében. Az expót minden évben megrendezik a négy nagy burgonyatermesztő ország egyikében: Németországban, Belgiumban, Franciaországban vagy Hollandiában. Idén Hollandia a soros, a szeptember 1-jén és 2-án 16 ezer látogatót várnak az eseményre.

A Robotti feladata az, hogy elvesse, ápolja, majd a kiállítás ideje alatt be is takarítsa a megtermelt krumplit. Az első nehézséggel máris szembesültek a tervezők: a 75 lóerő kevésnek bizonyult ahhoz, hogy egy üresen is 2,4 tonnát nyomó vetőgépet elhúzzon a kis robot. A problémát úgy oldották meg, hogy nem töltötték fel teljesen a Miedema CP 42-t. „A Robotti így is nehezen tudta elhúzni a vetőgépet” – tapasztalta Bram Veldhuisen, a Wageningeni Egyetem robotikai szakembere. Ha nem akarják túl sűrűn töltögetni a vetőegységet, a fejlesztőknek bizonyára növelniük kell a Robotti vonóerejét.

 

Az ember nélkül dolgozó gépek látványa ezzel együtt is fantasztikus:

 

Lásd még a témában cikkünket: Gyümölcsrobot: eddig tartott legyőzni a szüretelő embert