fbpx

BERTI PICKER/KARGO 200 – nyesedék betakarítása hatékonyan

Írta: Szerkesztőség - 2012 február 06.

Bizonyára néhányan még emlékeznek arra, ahogyan évtizedekkel ezelőtt nagyapáink a gazdaság körül képződő venyigét, gyümölcsfagallyat fáradságos munkával összegyűjtötték, bekötötték, majd a hideg téli napokon fűtésre, illetve a kemencében sütésre használták. Ez az anyag már akkor is hulladékként jelentkezett, és a kézi munkán kívül nem is létezett más mód az ültetvényekből való eltakarítására.

Aztán a nagyméretű ültetvények megjelenésével és a gépesítési technológiák fejlődésével a nyesedék problémája részben megoldódni látszott, hiszen az így képződött biomassza anyagot egyszerűen vagy kitolták az ültetvények szélére és elégették, vagy különféle módszerekkel a talajba dolgozták, egyszóval elpazarolták, apáink, nagyapáink bánatára. Az utóbbi néhány évben azonban ismét nagy hangsúlyt kapott a szőlő és gyümölcsültetvényekben képződő nyesedék hasznosíthatóságának lehetősége. Ez három fő tényezőre vezethető vissza: növényvédelmi szempontokra (a nyesedék talajba való bedolgozása az esetleges visszafertőzések miatt nem javasolt); környezetvédelmi szempontokra (tilos és büntetik a nyesedék az ültetvény szélén való eltüzelését); illetve gazdasági szempontokra (kialakult a nyesedékből készített apríték felvevőpiaca, a biomassza iparág).

A BERTI olasz gyár érzékelve, hogy a piacon nem létezik olyan gép, amely az ültetvények soraiközül képes lenne a lemetszett nyesedéket apríték formájában összegyűjteni, 5 évvel ezelőttjelent meg a BERTI PICKER/ C felszedő-rotoros, gyűjtőtartályos gépével, amely akkor egyedülállóvolt a piacon. Azóta, a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően, a gépcsalád a BERTI PICKER/R kidobó-tornyos kivitelekkel, illetve a PICKER/LC könnyebb kivitelű gyűjtőtartályos zúzókkal bővült. 2010-ben a gyár – lekörözve a konkurens gyártókat – a nagy teljesítményű BERTI PICKER/KARGO 200 vontatott gyűjtőtartályos géppel jelent meg. A PICKER/KARGO 200 a nagy felületű ültetvények, illetve a bérvállalkozók gépe. A zúzó legfőbb műszaki sajátossága a felszedőrotoros kialakítás, amelynek köszönhetően 100%-os hatékonysággal végezhető az ültetvény sorainak közepére rendezett gally vagy venyige talajról való felszedése.A felszedőrotor meghajtása a zúzórotorral azonos módon, mechanikusan, a traktorról, kardántengely által, illetve hidromotorral is történhet. Eme második megoldás esetében a felszedőrotor sebessége a zúzórotortól függetlenül szabályozható.A korábbi PICKER modellektől eltérően a KARGO 200-as erdészeti típusú rotorral került felszerelésre.A rotor teljes külső átmérője kalapácsokkal 420 mm, kalapácsok nélkül 320 mm. Ez a rotor kialakításából adódóan akár 12 cm átmérővel bíró gallyak aprítását is lehetővé teszi, illetve a kalapácsok növelt számának – 26 db – köszönhetően az apríték mérete is kisebb, valamint az egység nagyobb légszállítással bír. A nagyobb légszállításnak köszönhetően a nedvesebb körülmények között való munkavégzés is lehetséges, mert a vizes, vagyis nehezebb apríték is biztonsággal belekerül a 7,5 m3 méretű gyűjtőtartályba.A PICKER/KARGO 7,5 m3 tartálymérete egyedülálló a piacon. Hazánkban 1 ha gyümölcsültetvény átlagos nyesedékhozama kb. 2,5 t. Az apríték térfogattömege kb. 250 kg/m3. Tehát egy tartály hozzávetőlegesen 1875 kg súlyú aprítékot képes befogadni, amely 0,75 ha területnek felel meg.A talajviszonyoktól, ültetvénytípustól,kiszolgáló pótkocsi gyorsaságától függően a gép 1 óra alatt mintegy 2 tartálynyi nyesedéket tud összegyűjteni De nemcsak a tartály térfogata, hanem az ürítési megoldás is egyedülálló, mivel az apríték közvetlenül a szállítójárműre üríthető, megtakarítva így az átrakodás jelentős idő- és költségszükségletét.A tartály ürítési magassága maximum 330 cm, az ollós szerkezetnek köszönhetően. A tartály billentése és emelése egymástól független, így a tartály a tetszőleges magasságban kiüríthető, ami alacsonyabb pótkocsi használata esetén időmegtakarítást jelent. A tartályemelés és -billentés maximális olajszükséglete 25 l.A PICKER/KARGO vontatott kivitelű gép. A zúzót a traktor alsóhúzójára lehet csatlakoztatni, ami minden körülmény közt stabilitást kölcsönöz a gépkapcsolatnak. A meghajtás a traktor TLT-jéről történik, 540 1/perc fordulaton, nagy hajlásszögű, duplacsuklós kardántengelyen keresztül.A vonórészre beépítésre került egyhidraulikus funkció, amely a zúzóegység talajtól való távolságát, illetve a sorok végén és a közúti vonuláskor való kiemelést szolgálja.

Így összességében 3 pár kihelyezett hidraulikakör szükséges a gép üzemeltetéséhez.A gyártó a 3500 kg önsúly miatt a KARGO-t mechanikus rögzítőfékkel, illetve hidraulikus üzemi fékkel is felszerelte. A közúti vonulás biztonságosabbá tétele érdekében a gép hátsó közúti világítással is rendelkezik.A PICKER/KARGO külső méretei robosztusságot tükröznek, ugyanakkor a 200 cm-es munkaszélességhez és a 7,5 m3 tartálytérfogathoz mérten az eszköz kompaktnak mondható. A gép teljes hossza 550 cm, magassága 200 cm, legnagyobb szélessége 225 cm. Így ez a gép nemcsak a hagyományosabb, nagyobb térállású, hanem a korszerűbb, intenzív gyümölcsösökben, szőlőültetvényekben is bevethető.A vontatott zúzó vonóerőigénye 90-120 LE; ez nagyban függ az aprítandó nyesedék átmérőjétől. Amennyiben intenzív ültetvényben, kisebb gallyátmérőkkel dolgozunk, úgy a 90 LE traktorteljesítmény kielégítő, viszont erősebb gallyak esetében a 100 LE-nél nagyobb motorteljesítmény is szükséges lehet.A történelem ismétli önmagát – de soha sem változatlan formában. A BERTI PICKER/KARGO 200 „képében” megvalósulni látszik nagyapáink kívánsága, miszerint a nagy felületű, ipari módszereket használó szőlő- és gyümölcstermesztésben is váljon lehetségessé az eddig hulladéknak tekintett nyesedék, azaz a kiváló fűtőértékű biomassza hatékony hasznosítása.BERTI PICKER/KARGO 200 Főbb műszaki jellemzők:–– munkaszélesség: 200 cm–– teljesítményigény: 90-120 LE–– aprítható nyesedék átmérő: 12 cm–– gyűjtőtartály térfogata: 7,5 m3–– szélesség: 225 cm–– hosszúság: 550 cm–– magasság: 200 cm–– ürítési magasság: 330 cm–– TLT-fordulatszám igény: 540 1/perc–– önsúly: 3500 kg–– szükséges hidraulikakörök száma:3 db–– rotor típusa: erdészeti kivitel–– kalapácsok száma: 26 dbKis Pál Auditker Kft[m3 id="megjelent-gm" ev="2010" ho="12" honev="decemberi"]>