fbpx

A KOLOSZ SZK-6 kombájnok

Írta: Szerkesztőség - 2011 november 02.

A 60-as évek második felében döntött úgy a szovjet ipari vezetés, hogy a már megszokott és ismert SZK-4-es típus továbbfejlesztése mellett egy teljesen új konstrukciójú, akkori mércével mérve kiemelkedően magas betakarítási teljesítményű arató-cséplőgép kifejlesztéséhez is hozzálátnak a Taganrogi Kombájn Konstrukciós Iroda fejlesztő mérnökei. Az új fejlesztésű betakarítógép első példányai már 1967-ben bemutatkoztak, akkor még „Kolosz-6” típusjelzéssel. A futurisztikus külsővel rendelkező, tekintélyt parancsoló megjelenésű betakarítógép kezdeti formája – a konstrukciós módosításoknak köszönhetően – a gyártásra való előkészítés időszakára kissé módosult.

A sorozatgyártást 1971 első felében kezdték meg. A széria előállításával az 1915-ben épült, és 1953-tól kombájngyárként üzemelő, Taganrogban található gyáregységet bízták meg. Az akkor már „Kolosz” SZK-6 jelöléssel bemutatkozó sorozatgyártott gép háromféle változatban került kifejlesztésre. A korábbi SZK kombájnokra jellemző, egydobos cséplőszerkezetű, tangenciális leválasztású, szalmarázó ládás kivitel – amelyet SZK-6 jelzéssel illettek –szériagyártását egyelőre elhalasztották. A kétdobos kialakítású, rövid szalmarázó ládás cséplőszerkezetű lett az SZK-6-II változat, illetve ez utóbbinak a féllánctalpas, rizsbetakarításra kialakított változata az SZKPR-6 jelölést kapta.

A kétdobos kialakítás a gyártásra való előkészítés időszakában került előtérbe, mivel ekkor már néhány éve sikerrel alkalmaztak azonos cséplőszerkezetű „Szibirjak” SZKD-5 arató-cséplőgépeket, amelyek a szibériai Krasznojarszki Kombájngyárban készültek. A kétdobos arató-cséplőgépet a Szovjetunióban elsődlegesen a szibériai területek betakarítására tervezték. Az ottani mostoha természeti viszonyok közötti, nagy szalma tömegű fajták betakarítása ugyanis ezt a rendszert igényelte. Az ilyen dupladobos cséplőrendszernél – megfelelő dobkosártávolság beállítása mellett – mindössze öt százalék kicsépelt, csak ki nem választódott szemet kell a második dob utáni utóverőnek és a szalmarázó ládáknak kiválasztaniuk, míg az egydobos gépeknél ez az érték ennek a duplája. Az SZK-6 kombájnok cséplőszélessége 25%-kal nagyobb, mint a kisebb SZK-5 típusoké. A gépek háromféle méretű vágószerkezete az SZK kombájnoknál ismert egységekből tevődött össze, és hossz-,illetve keresztirányban is képes volt a talajfelület kopírozására.

A görgős lánccal meghajtott motolla fordulatszámát hidrosztatikus ékszíjvariátorral lehetett szabályozni. A ferdefelhordó láncos, kaparóléces rendszerrel továbbította a levágott terményt. Az egydobos kivitelű, hagyományos kialakítású SZK-6 típuson a változtatható lécosztású kosárral szerelt cséplődobot a leválasztórendszerben egy négylapátos oszlató verő és 5 lengőládából álló, négylépcsős szalmarázó követte. A dupla cséplődobbal szerelt SZK-6-II típuson egy lépcsőt rövidítettek a szalmarázó rendszeren. A két, azonos átmérőjű cséplődob közé egy 4 lapátos közbülső verőt építettek be, amelynek forgásirány-változtatásával lehetett az anyagáram útját szabályozni, az eltérő minőségű és nedvességtartalmú termények esetén. Emellett többek között a kalászvisszahordó csiga helyzetét, a cséplőrész paneljeit, illetve a cséplődobok hajtásának áttételét is megváltoztatták.

A kicsépelt magok a rázóasztalra, onnan a két rostazsalun keresztül, az ötlapátos szelelő légáramától megtisztulva a maggyűjtő vályúba hulltak, ahonnan a terményt csigás magfelhordó rendszer továbbította egészen a magtartályig. A gép teljesítményéhez képest alul méretezett, mindössze 3000 liter össztérfogatú magtartályok egy rezgést adó rázómechanizmussal voltak szerelve, a minél tökéletesebb és gyorsabb kiürítés érdekében. A magtartályokba összesen mintegy 24-25 mázsa gabona fért be. A kalászvisszahordó rendszer a magfelhordóhoz hasonlóan ugyancsak teljesen csigás kivitelben készült.Az SZK-6 hajtásáról egy nálunk is ismert (a „HARKOV” T-150K traktorokban alkalmazott), SZMD-64 típusú, 6 hengeres, V elrendezésű, 150 lóerő teljesítményű, turbófeltöltéses, vízhűtésű, dízelüzemű motor gondoskodott. A járószerkezet tisztán mechanikus hajtású volt, és három előremeneti és egy hátrameneti fokozatott biztosított, amely tartományokban a sebességet ékszíjhajtású variátor berendezés vezérlésével lehetett szabályozni.

A kombájn motorját egy 190 liter térfogatú üzemanyagtankból látták el hajtóanyaggal. Az osztott magtartályú betakarítógépen a vezetőfülkét elöl, szimmetrikusan, a két magtartály közé helyezték el. A fülke az SZK-5 típuson is alkalmazott, fényárnyékoló lemezeiről jellegzetes, hátsó bejáratú, trapéz alakú volt.Hazánkban, az SZK-6-II első bemutatkozása az 1973-as Agro+Mashexpo kiállításon történt, ahol egy világoskékre fényezett kivitellel találkozhattak a látogatók. Ugyanebben az évben történt meg a „Kolosz” kombájnok hazai mérővizsgálata is, ahol búzabetakarításban 7,5 kg/s áteresztőképességet produkáltak, átlagosan 98,4%-os szemtisztaság mellett.

Betakarítási teljesítményük (8-10 t/h) így negyven százalékkal meghaladta kisebb testvérük ilyen paraméterét, illetve mintegy kétszerese volt a régi 4-es típusokénak. 1974-ben még csak 30 darab SZK-6-II kombájn érkezett hazánkba, annak ellenére, hogy a gyártónak nem voltak kapacitási gondjai, hisz ekkorra már 10 000 „Kolosz” arató-cséplőgép kibocsátásán is túl voltak. Ebben az időben a betakarítógéphez a különböző adapterek kifejlesztése is megkezdődött. Az alapkivitelű gabonavágó szerkezetek mellett felszerelhető volt 6 soros kukoricacső-törő adapterrel, vágóasztalra rögzíthető rendfelszedővel, bolgár gyártmányú, 6 soros szójabetakarító adapterrel, napraforgó-betakarító szerelékkel. 1975-ben 190 darab érkezett az orosz kombájnból hozzánk, így már egyre több gép üzemeltetési tapasztalatait vizsgálhatta a forgalmazó. Többek között ilyen kombájnokkal arattak Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Mezőfalva, Jászdózsa, Sárvár, Győrsövényház, Bogyoszló, Tiszaföldvár, Kémes szántóföldjein, illetve a Mezőhegyesi, Lajta-hansági, Gyomai, Hosszúhegyi, Ikrényi Állami Gazdaság kerületeiben is. Sajnos sok negatív vélemény és tapasztalat is kialakult erről a gépről.A kétdobos cséplőszerkezet rendkívül érzékeny volt a termény nedvességtartalmának változására, így kicsit „vonultabb” szárösszetételű gabona betakarítása esetén többször jelentkezett eltömődés a cséplőrendszerben, kombájnos szakzsargont használva: „bemedvézett” az arató-cséplőgép. Ez azonban sokszor a helytelen kosárhézag-beállítással is összefüggött. Sok kellemetlenséget okozott a felhasználók számára a csigás rendszerű magfelhordó is, amelyet később – a kisebb SZK-változatoknál megszokott– kaparólaposra váltottak fel.

Előfordultak üzemek, ahol a beszerzés után a kétdobos cséplőrendszerű gépet átalakították a hagyományos, egydobos típussal megegyező kivitelűre. 1976-ra a taganrogi szerelősor már harmincezer darab kibocsátásán is túl volt a „Kolosz” típusból, amely rövid idő alatt a Szovjetunió mezőgazdasági üzemeinek egyik legkedveltebb betakarítógépe lett. A „Kolosz”SZKPR-6 féllánctalpas, rizsbetakarításra kialakított típusból is érkezett hazánkba néhány darab. Ezek első cséplődobja és a dob kosara a szokásos léces megoldás helyett szöges kivitelű volt. A féllánctalpas járószerkezetet a gyártó 1980-tól egy teljes lánctalpas kialakítású konstrukcióra váltotta fel, amely SZKGD-6 elnevezéssel került gyártásba.Hazánkba az SZK-6 kombájnok behozatala mindössze 4 évig tartott, majd ezt követően a készleten maradt példányok engedményes áron kerültek értékesítésre. A rossz üzembiztonság miatt a betakarítógép egyre kevésbé volt népszerű, s mivel ekkorra új, nagyobb teljesítményű, keletnémet típus behozatalára nyílt lehetőség, így a forgalmazó a váltás mellett döntött. Az import befejezésének évében, 1978-ban már több mint 1150 darab „Kolosz” kombájn aratott a magyar nagyüzemekben. A taganrogi gyár még egészen 1984-ig folytatta a kétdobos és a lánctalpas változat gyártását, majd ezeket a hagyományos cséplőszerkezetű SZK-6/A előállítása követte.

Természetesen a gyártó a különleges cséplőrendszerek fejlesztésével sem hagyott fel, hisz az SZK-10 „ROTOR”, illetve a DON KTR-10 „ROTOR” egyaránt újszerű kialakítású, méltán híres konstrukciók is a Taganrogi Kombájn Konstrukciós Iroda mérnökeinek kezei közül kerültek ki. A Szovjetunió felbomlása után a kombájngyár egy kisebb teljesítményű típus kialakításába kezdett (KZSZ-3), amelynek gyártása még körülbelül egy évtizedig tartott. A gyár 1997-es privatizációját követően azonban a cégprofil a járműgyártás irányába tolódott el, és az ezredforduló után végleg felhagytak az arató-cséplőgépek előállításával. Manapság a „Tagaz” márkanévre hallgató, dél-koreai mintára készülő személygépkocsik, illetve a Hyundai autómárka különböző típusai gördülnek ki az arató-cséplőgépek egykori szerelőcsarnokából. A régmúlt idők legendás termékére, a „Kolosz” kombájnra ma már csak a gyár előtti parkban, betontribünön díszelgő SZK-6 kombájn emlékeztet.Farkas ImreA fotók a szerző magánarchívumának képei[email protected][m3 id=”megjelent-gm” ev=”2011″ ho=”04″ honev=”áprilisi”]>