fbpx

Két Case-IH termék nyert AE50 díjat 2013-ban

Írta: Szerkesztőség - 2013 március 21.

Két Case IH terméket választottak ki a megtisztelő AE50 2013 díjra. Az Amerikai Agrármérnökök és Biológusok Szövetsége, az ASABE által támogatott AE50 díj évente 50 terméket emel ki, melyek innovatív technológiát alkalmazó mezőgazdasági termékek. Ebben az évben a Case IH 2013 Axial-Flow® kombájn kabin és az Axial-Flow kombájnok ürítőcsigája is megkapta az elismerést.

 

 

“A Case IH felhasználó központú fejlesztési rendszerének köszönhetően a vállalat képes mindig olyan újításokkal gazdagítani az iparágat, melyek valódi segítséget jelentenek a termelékenység növelésében,” mondta Kyle Russel a Case IH marketing igazgatója. „Örömmel fogadtuk az ASABE döntését, miszerint két Case IH is elnyerte az AE50 díjat.”

Az AE50 díjat két évtizede ítélik oda a mezőgazdaságban, élelmiszeriparban megjelenő termékeknek. Szakértő zsűri választja ki a győztes termékeket az alapján, hogy milyen kereskedelmi értékkel, mezőgazdasági és mérnöki erővel modern technológiával rendelkeznek. Ahhoz, hogy egy fejlesztés elnyerhesse a díjat, teljesíteni kell azt a követelményt, hogy 2012-ben gyártsák és értékesítsék is.

 

 

Díjnyertes 2013 Axial-Flow kombájn kabin

A továbbfejlesztett Case IH Axial-Flow kombájn kabin jelentősen kényelmesebb és ergonomikusabb lett. Az új kabin az új Axial-Flow kombájn modellek része lesz. Az új kabin továbbfejlesztett multifunkciós kezelőegységgel rendelkezik, mellyel minden funkció egy gombnyomással elérhető. A kezelőegység jobb oldali ergonomikus kezelőegységet tartalmaz és oldalsó sínt, mely lehetővé teszi a kijelző, pohártartó és irószertartó helyzetének állítását.

 

 

A gépkezelő több kényelmi funkciónak is örülhetnek, ilyen a Bluetooth rádió, kényelmes ülés, hordozható elektromos hűtőtáska. A megnövelt lábtér fokozott kényelmet kínál. A piros bőr luxus kabint opció a leghosszabb aratási napokra és éjszakákra is tökéletes kényelmet biztosít. Minden modell rendlekezik AFS 700 kijelzővel, mellyel nyomon következő a munka és a gép állapota. Ha a betakarítási munka éjszakába nyúló, összesen 8 lámpa segíti a még jobb láthatóságot.

 

 

 

Axial-Flow kombájn ürítőcsiga

 

A gépkezelő a multifunkciós kezelőegységgel szabályozhatja az ürítőcsigát, növelheti a gabona áramlási sebességét anélkül, hogy a kombájn vagy a gabona kocsi sebességét változtatni kellene. A független konzolcsiga meghajtással, mely a tavalyi évben került bevezetésre, nagyobb rugalmasságot élvezhetnek a termelők.

www.investkft.hu