fbpx

A gépszolgáltatók kedvence

Írta: GÉPmax-2020/V. lapszám cikke - 2020 november 03.

John Deere 7R

Alig nyolc hónappal a John Deere 7R új generációjának AGRITECHNICA kiállításon történt bemutatkozása után, újabb modellel bővült fölfelé a széria. A legújabb 7R 350-esideális arányokat teremt a tömeg és a teljesítmény között.

Tavaly novemberben a hannoveri AGRITECHNICA kiállításon mutatkozott be a John Deere 7R szériájának új generációja. Egy sor olyan újítás szerepel a gépeken, mint a luxus kivitelű fülke, a CommandPro joystick-vezérléssel, masszázs funkcióval ellátott ülés, az érintőképernyős, AppleCarPlay-jel kompatibilis rádió, a 6.1-es kihangosító rendszer és a precíziós gazdálkodást szolgáló, továbbfejlesztett technológia. A klímaberendezést a fülke alatt helyezték el, így több hely maradt a fej körül, és kisebb a belső tér zajterhelése, miközben a rendszer hűtő-fűtőkapacitása szinte megduplázódott. A 360 fokos LED-megvilágítás már eddig is egyedülállónak számított a John Deere-eken, de most 60 százalékkal erősebb fényt kaptak a reflektorok, az éjszakából nappalt varázsolnak.

A traktorokat fokozatmentes AutoPowrrel, illetve e23 váltóval szerelik fel. Ezek éppúgy alkalmassá teszik a vontatásra, mint a TLT-hajtású munkagépek, például vetőgép, bálázó vagy kasza üzemeltetésére. Köszönhetően a fülkéből pár gombnyomással felvehető pótsúlynak, másodpercek alatt megnövelhetjük a gép tömegét a nagyobb igénybevétellel járó talajművelési munkákhoz. A szériába épített AutoPowr váltó a 7R 350-es modellben is megtalálható. A traktor ereje az intelligens teljesítmény-rásegítés révén 388 lóerőre emelhető. A 11,4 tonnás nettó tömeg pedig lehetővé teszi, hogy a traktor tömeg/teljesítmény aránya az elképesztően jó 34 kg/LE-re javuljon.

Minden 7R traktor 40, illetve 50 km/h sebességre képes, és elsőkerék-fékezésű. A hasznosteherhordó képességet két tonnával megemelték, így maximálisan 18 tonna lehet a gép össztömege. A használható abroncsméretek IF650/60R38-től IF900/60R42ig terjednek, de nem csak IF gumikkal rendelhetők, ezzel is nagyobb szabadságot adva a talajviszonyokhoz való alkalmazkodáshoz.

Kiváló irányítást kölcsönöz a gépnek a továbbfejlesztett ActiveCommand-2 vezérlés. Ez egy elektronikusan vezérelt rendszer, amely a traktorba épített giroszkóp segítségével tartja egyenesben a járművet. A gépkezelő egyedi beállításokat is elvégezhet a CommadCenter révén. A variábilis kormányátvitel be- és kikapcsolható, a kormánymű érzékenysége is egyénileg szabályozható, így a kormányzási szög a munkakörülményekhez igazítható. A kormányelforgatás kérésre ütközéstől ütközésig 3,1-szeresre csökkenthető – ez a gyakorlatban a gyorsabb manőverezést teszi lehetővé. Tovább finomítottak az AutoTrack rendszeren, illetve a precíziós gazdálkodást lehetővé tevő StarFire 6000 antenna csatlakozópontján, ami a vezeték nélküli adattovábbítást szolgálja a fülke felé. A világhálóra támaszkodva a táblaszegélyek vagy nyomvonalak követése, a műveletek megtervezése és kivitelezése, illetve dokumentálása egyszerűen megvalósítható.

 

A 360 fokos LED-megvilágításban most 60 százalékkal erősebb fényűek a reflektorok
A 360 fokos LED-megvilágításban most 60 százalékkal erősebb fényűek a reflektorok

Nyolc hónappal a premiert követően, már újabb modellel bővült felfelé a 7R széria új generációja
Nyolc hónappal a premiert követően, már újabb modellel bővült felfelé a 7R széria új generációja

Kompakt méret és ideális tömeg/teljesítmény arány jellemzi a 7R sorozat új generációját
Kompakt méret és ideális tömeg/teljesítmény arány jellemzi a 7R sorozat új generációját

A 7R sorozat modelljeit fokozatmentes AutoPowr-rel, illetve e23 váltóval szereli
A 7R sorozat modelljeit fokozatmentes AutoPowr-rel, illetve e23 váltóval szereli

 

A nyomvonalat követő AutoSetup rendszer révén pedig minden tábla- és gépadatot a traktor memóriájában rögzíthetünk a további műveletek céljából. Így a következő munka már gyorsabban elkezdhető, és kizárt, hogy hibásan kapcsolt munkagéppel induljon.

A John Deere  a digitális alkalmazások körét is kiszélesítette. Az operációs rendszer és a traktor CommandCenter közti, vezeték nélküli adatátvitelen kívül a legújabb MyOperations applikáció révén egy sor táblaadatot tudunk rögzíteni és az elvégzett műveleteket dokumentálni. Az adatok személyes, biztonságos tárolását is megoldja a rendszer. Gépszolgáltatók számára különösen fontos lehet a MyJohnDeere.com operációs rendszer kibővített szolgáltatása, amelyik lehetővé teszi, hogy más kijelzők és portálok standardizált adatait is átvegye a rendszer, így a partnerek egyéb gépmárkáival is gördülékeny legyen a traktor kommunikációja.

 

Az alacsony üzemeltetési költségekhez hozzájárul az is, hogy kedvezőbbek lettek a garanciális feltételek
Az alacsony üzemeltetési költségekhez hozzájárul az is, hogy kedvezőbbek lettek a garanciális feltételek

Gépszolgáltatók kedvence a megújult 7R család
Gépszolgáltatók kedvence a megújult 7R család

Egy sor olyan újítás szerepel a gépeken, mint luxus kivitelű fülke, a CommandPro joystick-vezérléssel; Fotók: deere.com
Egy sor olyan újítás szerepel a gépeken, mint luxus kivitelű fülke, a CommandPro joystick-vezérléssel; Fotók: deere.com

 

Az alacsony üzemeltetési költségekhez hozzájárul az is, hogy kedvezőbbek lettek a garanciális feltételek, hiszen az elmúlt években ezek a traktorok már bebizonyították mennyire megbízható munkatársak. A gyári garancia érvényességi idejét két évre, illetve 2000 üzemórára növelték, azaz megduplázták. Mindezen túlmenően a John Deere Connected Support olyan háttérszolgáltatást nyújt, mely révén a forgalmazó szakembergárdája képes a távolból műszaki támogatást nyújtani a gépkezelőnek, illetve riasztást ad arról, ha egy alkatrész meghibásodásának megnőtt az esélye. Az Experts Alertnek köszönhetően a traktor munkavégzése a távolból is figyelemmel kísérhető. Ezzel gyakorlatilag nullára csökkenthető a váratlan géphiba okozta állásidő.

 

 

 

Forrás: John Deere sajtóközlemény