fbpx

STIHL – munkában és versenyeken egyaránt kitűnő társ

Írta: Szerkesztőség - 2016 október 04.

Napi fakitermelést végeznek láncfűrésszel, évtizedek óta

Az erdészeti tevékenységgel foglalkozó érsekvadkerti székhelyű Bakó-fi Erdészeti Kft.-nél évtizedek óta STIHL motoros fűrésszel dolgoznak, ezenkívül a fiatalabb generáció mindhárom tagja is STIHL fűrészekkel ér el kiváló helyezéseket a fakitermelői versenyeken.

A Bakó család balról jobbra: András, az édesapa Bakó Lászó, az édesanya, Mária, Norbert és az ifjabb László

Erdészházban születtem

Enyhe februári reggelen érkezünk a Bakó családhoz, a festői környezetben fekvő, Nógrád megyében található érsekvadkerti otthonukba, ahol már néhány perc eltelte után szembetűnt, hogy mennyire összetartó közösséget alkotnak. Az interjú során egymásról és a munkájukról is egyaránt szeretettel beszéltek. A találkozás elején a családfőt, Bakó Lászlót először arra kértük mutassa be családját és a vállalkozásukat.

– Édesapám erdész volt, én egy erdészházban születtem, s ott töltöttem életem első tíz évét. Ez az időszak meghatározó volt további életemre is, mert nagyon megszerettem az erdőt.

A pályafutásom elején voltak kisebb „kilengéseim”, de végül valahogy mindig az erdő maradt a legvonzóbb számomra.

1984 óta végzek vállalkozóként erdészeti tevékenységet: fakitermelést, erdőápolást és erdőtelepítést.

Már a vállalkozásunk indításakor is STIHL munkaeszközöket használtunk. A korabeli motoros fűrészek még robusztusak és nehezek voltak, de már akkor is rendkívül megbízható gépeknek bizonyultak a STIHL termékei.

András, Norbi és Laca is STIHL fűrésszel versenyez

A kíváncsi újabb generáció

Időközben megszülettek gyermekeink. Legidősebb fiam András 1984-ben, aki gépésznek tanult. Amint befejezte középiskolai tanulmányait, azonnal elkezdett a vállalkozásunkban tevékenykedni. A motoros fűrészekkel és az erdészeti gépekkel egyaránt dolgozott, de az ő feladata már akkor is főként a mozgató- és szállítógépek kezelése volt.

Középső fiunk három évvel később született. Tanyán éltünk, amikor a gyerekek növekedtek, és ez Laca életében annyira meghatározónak bizonyult, hogy Sopronban, erdészeti technikumban végzett, de már a tanulmányai közben is sokat segített a vállalkozásban.

A legkisebb fiunk, Norbi 1995-ben jött világra. Ő is szeretett az erdőbe kijárni, egészen kisgyermek kora óta. Norbi mindenképp egyetemi végzettséget akart, de a szabadidejében ő is sokat segít. Jelenleg a győri Széchenyi István Egyetem logisztikai mérnöki szakán tanul.

A Bakó-fi Erdészeti Kft.-t 2010-ben alapítottuk, azóta ezen a néven folytatjuk a tevékenységünket az Ipoly Erdő Zrt.-nél.

A vállalkozás kezdete óta használjuk a gyártó fűrészei mellett a STIHL kézi gödörfúróit és aljnövényzet-tisztító gépeit is. A fiúk mindezt ki akarták próbálni. Én hagytam, s nagyon büszke voltam arra, hogy érdekli őket a munkám.

Közben a technika folyamatosan fejlődött, amivel mi is próbáltunk haladni, így mind újabb fejlesztésű STIHL gépeket vásároltuk. A fejlesztések fő célja véleményem szerint a legjobb súly és teljesítmény arány elérése: minél könnyebb gépet akarnak minél nagyobb teljesítmény mellett megalkotni.

Emellett a gyártó arra is nagy hangsúlyt fektet, hogy a kezelőnek könnyebb legyen a munkája, a gépek környezetbarát és biztonságos üzemeltetésűek legyenek.

Fontosnak tartom megemlíteni, hogy régebben a motorfűrész vibrációja következményeként sokan szenvedtek ezzel kapcsolatos betegségben. Mára a STIHL motoros fűrész emberre jutó vibrációja olyan csekély mértékű, hogy szinte nem is érezhető.

A STIHL MS 660-as szériával 2011 óta dolgozunk, előtte MS 460-as motoros fűrészekkel végeztük a munkát. Azért váltottunk, mert a Börzsönyben kezdtünk el fakitermelést végezni, ahol vastagabb és értékesebb a faállomány. Muszáj volt a nagyobb teljesítményű fűrészekre váltanunk, hogy véletlen se repesszük és hasítsuk meg az értékes fát.

Később megjelent a típus továbbfejlesztett változata, az MS 661, majd az MS 661 C-M. Mindig törekedtünk arra, hogy a legújabb fejlesztésű fűrészekkel dolgozzunk, mert fontos számunkra, hogy olyan eszközt használjunk, ami a lehető legjobban kíméli a kezelőt, s leghatékonyabb vele a munka. Az MS 661 C-M típust is megvásároltuk, amint megjelent a STIHL termékpalettáján, mintegy másfél évvel ezelőtt.

14-15 ezres fordulaton

STIHL MS 661 C-M

Nagy nyomaték alacsony fordulatszámon is

A családi vállalkozásban a középső fiú, László tartja karban a motoros láncfűrészeket, ezért őt kértük meg, hogy beszéljen az eddigi tapasztalataikról az MS 661 C-M fűrésszel kapcsolatban.

– Négy darab STIHL MS 661 C-M fűrészt használunk a vállalkozásban. Ezt a fűrészt a gyártó 91,1 cm3 lökettérfogatú, üzemanyag-takarékos 2-MIX motorral szereli, ami mintegy 20%-kal kevesebbet fogyaszt a korábbi típusnál, ráadásul mintegy 2 ezerrel nagyobb – 14-15 ezer – fordulatszámon képes dolgozni elődjénél. Emellett az új fejlesztésű MS 661 C-M motorja erősebb és nyomatékosabb. A géppel, jó nyomatékának köszönhetően, már alacsony fordulatszámon is könnyű dolgozni, nem fullad le a motor.

Nagyon jó megoldásnak tartjuk a szerszám nélkül nyitható tankzárat is, ami gyorsan és egyszerűen kezelhető: nem fordul elő lerázkódás, túl vagy kevés meghúzás.

Az M-Tronic rendszernek köszönhetően
elegendő a kétállású kapcsoló

M-Tronic – mindig optimális nyomaték és maximális fordulatszám

– A STIHL M-Tronic rendszer figyelembe veszi a hőmérséklet, a tengerszint feletti magasság értékét és az üzemanyag minőségét, ennek figyelembevételével automatikusan beállítja a karburátort. Az M-Tronic rendszernek köszönhetően nincs szükség hidegindításra.

Alacsony karbantartási igényű továbbfejlesztett HD-2 levegőszűrő

Levegőszűrő minimális karbantartási igénnyel

– Az MS 661 C-M motoros fűrészben a továbbfejlesztett HD2-es szűrő található, ami a korábbihoz képest jóval nagyobb szűrőfelületet biztosít. Ez a szűrő olyan anyagból készül, ami a legapróbb szennyeződés a karburátorba való bejutását is képes megakadályozni, s nem rakódik le benne a fűrészpor sem, ezért rendkívül alacsony a karbantartási igénye. A gyártó a STIHL fűrészt úgy alakította ki, hogy a szűrőházba se jusson be a szennyeződés.

Új, kétállású leállító gomb

– A STIHL MS 661 C-M fűrész kapcsolója leegyszerűsödött. Ez a kar mindössze kétállású: leállítás és üzemeltetés helyzetbe állítható. Amennyiben hidegindításra lenne szükség, azt a fűrész M-Tronic rendszere automatikusan szabályozza, ráadásul ezt a típust hidegen is azonnal üzemszerűen használhatjuk. Ez a funkció igen könnyű indítást eredményez.

ElastoStart – kíméli a kezelő izmait és ízületeit

STIHL ElastoStart – kíméli a kezelőt

– A kétütemű motorok indításánál lökésszerű erők lépnek fel, amik nagyon megterhelik a kezelő izmait és ízületeit. Az ElastoStart ezeket a megterheléseket hivatott csökkenteni. Az indítófogantyúban elhelyezett rezgéscsillapító elemnek köszönhetően sokkal puhább a motoros fűrész indítása. Az ElastoStart rendszer elnyeli az erőket, így azok nem a gépkezelőre terhelődnek.

Dekompresszor szelep

– Az MS 661 C-M fűrészen is megtalálható a dekompresszor szelep, ami azzal segíti az indítást, hogy nyitva hagyja a szelepeket, ezáltal jóval kevesebb erőkifejtés szükséges ahhoz, hogy a motort mozgásba hozzuk, beindítsuk. A STIHL fűrészt nagy lökettérfogata ellenére nagyon könnyű beindítani.

Jégbe, fagyott sárba, kőbe vágva

A STIHL lánc mindenkor megállja a helyét

– Hogyan értékelik a STIHL motoros fűrészének a vágószerkezetét?

– MS 661 C-M motoros fűrészeinket 50 cm hosszú vezetőlemezzel és a hozzá tartozó 72 szemes fűrészlánccal használjuk. Ez a gép 71 cm-es vezetőlemezzel is működtethető. Az MS 661 C-M vezetőlemeze és lánca egyaránt jó segítség a munkában. Hosszú az élettartamuk, ráadásul igen nehéz körülmények között is megállják a helyüket, legyen az jég, fagyott sár vagy akár kő. Ha például véletlenül kőbe vágunk bele, csak meg kell élezni a láncot, amivel azután ugyanolyan hatékony munka végezhető, mint előtte.

Az Ematic rendszernek köszönhetően akár 50%-nyi lánckenő olaj megtakarítható

Ematic láncolajozó rendszer

– Nagyon jó megoldásnak tartjuk a STIHL Ematic olajozórendszerét is. A korábbi gépeknél, ha a fűrészgép motorja működött, a rendszer akkor is olajozott, ha a lánc nem forgott.

Az Ematic láncolajozó rendszernek köszönhetően akár 50%-os kenőolaj-felhasználás csökkenés is elérhető, mivel az MS 661 C-M típust a gyártó fordulatfüggő olajszivattyúval szerelte. Ez azt jelenti, hogy csak akkor kap kenést a lánc, amikor mozgásban van, s csak annyit, ami éppen szükséges. A kijuttatandó lánckenő olaj mennyiségét emellett manuálisan is állíthatjuk attól függően, hogy mit vágunk, de a gyártó megjelölte azt a beállítási pozíciót, ahol minden esetben elegendő olaj kerül a láncra.

Nem esik többé a felfogató anya az avarba

– A STIHL MS 661 C-M fűrészgép vágószerkezetének felfogatása is megújult. A korábbi fűrészeknél a porvédő burkolat – amivel lefogatjuk a vezetőlemezt és a láncot a motorhoz – külön állt a leszorító anyától. Az új fejlesztésű fűrészen a gyártó egybeépítette a porvédő burkolatot a szorítóanyával, olyan megoldással, hogy az anya el tud forogni, de nem esik le, így nem veszhet el.

Kettős rönktámasz a precíz vágásvezetésért

– A STIHL 661 C-M kettős rönktámasszal ellátott motoros fűrész megkönnyíti a fadöntésnél és a darabolásnál a gépkezelő munkáját, mert két oldalon megtámasztja a motorfűrészt a vezetőlemez mellett, ezáltal sokkal pontosabb vágást érhetünk el a géppel.

Rendesen meg kell fogni!

QuickStop láncfék

– Milyen biztonsági megoldásokkal látta el a gyártó az MS 661 C-M fűrészt?

– A STIHL mindig rendkívüli hangsúlyt fektetett fejlesztései során a biztonságos működtetésre. A STIHL fűrészek ugyan régóta QuickStop láncfékkel szereltek, de mindenképp meg szeretnénk említeni, hogy a rendszer egy kézi kapcsolóval mechanikusan működtethető, ami egyben kézvédő funkciót is ellát. A QuickStop bekapcsolása után hiába adunk gázt, nem tudjuk mozgásba hozni a láncot.

Amennyiben a fűrész vezetőlemezének felső orr-része valamilyen ütéssel érintkezik, a gép visszacsapódik a kezelő felé, ami súlyos sérülést is okozhat. Ennek elkerülése érdekében a gyártó úgy alakította ki a fűrészgép láncfékrendszerét, hogy az visszaütésnél a másodperc tört része alatt bekapcsoljon.

Kombinált gázkar

– Fontos és kiváló biztonsági megoldásnak tartjuk az MS 661 C-M gázkarját is, amit a STIHL úgy alakított, hogy csak akkor tudunk gázt adni, ha stabilan fogjuk a kart. Ez annak köszönhető, hogy a fűrész fogantyúján felül is található egy kar, amit rendesen meg kell fogni ahhoz, hogy az alul elhelyezett gázkart működésbe hozhassuk.

Láncvisszacsapás-gátló

– Természetesen előfordul, hogy a vezetőről leesik a lánc. Az MS 661 C-M fűrészen található gátló azonban ilyenkor megakadályozza a lánc visszacsapódását a kezelő felé, mert beleakad az említett eszközbe. A visszacsapásgátló olyan anyagból készül, ami nem okozza a lánc sérülését. A gyártó emellett azonban ragaszkodik ahhoz, hogy láncvisszacsapódás után a gátlót ki kell cserélni, még akkor, is, ha nem látunk rajta sérülést.

A rugós antivibrációs rendszerrel nyugodtabb a munka

Hatékonyabb antivibrációs rendszer

– A biztonsági megoldások között meg kell említenünk a STIHL antivibrációs rendszerét is. Korábban a STIHL gumibakot alkalmazott fűrészgépein a vibráció csökkentésére. Az új fejlesztésű, rugókkal ellátott rendszer véleményünk szerint sokkal jobb, mert egyrészt több vibrációt képes elnyelni, másrészt jobban tűri a külső hatásokat is, például az időjárási szélsőségeket, vagy az üzemanyag kiömlését.

Gyakorlatilag nincs szervizigénye!

– Milyen az MS 661 C-M napi karbantartási szükséglete, illetve szervizigénye?

– Számunkra nagyon fontos a megbízhatóság – kezdte a középső fiú. – Napközben nincs időnk a karbantartással foglalkozni, s a STIHL ebben is jó társnak bizonyult. A munka befejeztével, este végzem el a napi karbantartást. A levegőszűrőt kitisztítom, ha kell, lesorjázom a vezetőlemezt, vagy láncot élezek. Ami nagyon fontos: a biztonsági berendezéseket is ellenőrzöm a napi karbantartás során. Ezenkívül körülbelül másfél évente kicseréljük az üzemanyagtankban lévő szűrőt, a benzinszűrőt és az olajszűrőt.

Szervizigénye gyakorlatilag nincs is a STIHL MS 661 C-M fűrésznek. Kopórészeket természetesen kell ezen a gépen is cserélni időnként, de eddig még egyik MS 661 C-M-münkkel sem történt semmi meghibásodás.

Amikor több napon keresztül sem tudom elvégezni a napi karbantartást, akkor sem veszünk észre a STIHL munkájában különbséget. Az MS 661 C-M még a mi erőltetett munkatempónk mellett is kiválóan teljesít.

Az alkalmazottaink sem babusgatják a fűrészt, hiszen tudják, akkor kapnak méltányos fizetést, ha teljesítményük megfelelő. Nem kímélik a gépeket, reggeltől esti dolgoznak vele, de a STIHL ezt a tempót is kibírja.

A STIHL fűrészek rendkívül masszívak. Édesapám egyszer átment egy 7 tonna tömegű erdészeti vonszoló hátsó kerekével a korábbi MS 660-as fűrészünkön. Néhány alkatrészt ugyan cserélni kellett rajta, de másnap dolgozott a gép.

Máskor egy verseny alkalmával 3 méter magasról egy fatest esett Norbi STIHL fűrészére. Egy-két műanyag idomot cserélni kellett később, de a versenyt folyatni tudta.

70 dkg – sok vagy kevés?

– Mennyire fárasztó az egész napos munka az MS 661 C-M-mel? – kérdeztük a családfőt.

– Az esetek 80%-ban az MS 661 C-M kicsit túlméretezett a munkáinkhoz. Néha délután a kezembe veszem a kisebb gépet, mert már fáradtabb vagyok, s úgy gondolom, jobb lesz a könnyebb géppel dolgozni. Akkor a kisebb gépet használva mindig arra döbbenek rá, hogy mégis megéri a kicsit nehezebb géppel végezni a munkát, mert valahogy könnyebben, megbízhatóbban végezhető el vele a feladat.

A STIHL nagyon eltalálta ennek a típusnak a tömeg és teljesítmény arányát. Ráadásul az MS 461 és MS 661 C-M tömege között nincs is nagy különbség, mindössze 70 dkg. Persze egész napos munka során ennyi is érezhető, de cserébe ez utóbbinál jóval nagyobb teljesítményt kapunk.

Európa legjobbjaként!

Mindhárom fiú indul fakitermelő versenyeken, ahol rendkívül jó helyezéseket érnek el. András, a legidősebb a STIHL TIMBERSPORTS® hazai versenyein indul. Eddigi legjobb eredménye a magyar bajnokság előkelő negyedik helyezése.

Laca, a középső a klasszikus fakitermelő versenyeken méretteti meg magát. Már középiskolás korában is indult ifjúsági versenyeken, később bekerült a magyar fakitermelő válogatottba. Habár ez márkafüggetlen megmérettetés, ő ezeken egy MS 460 STIHL Magnum fűrésszel indul.

A klasszikus fakitermelő világbajnokságot kétévente rendezik meg. A 2014. évi világbajnokságon csapatban a negyedik helyet érték el, s bízik abban, hogy az idei évben is sikerül kijutnia a világbajnokságra.

A fiúk közül Norbi az, akinek az életében talán a legmeghatározóbb a fakitermelő sport, ezért arra kértük beszéljen erről nekünk bővebben.

– A STIHL TIMBERSPORTS® Series egy nemzetközi fakitermelő versenysorozat elnevezése. Ez a sportág elitosztálya, nem indokolatlanul: a versenyeken a legjobb versenyzők mérik össze tudásukat, és a rendezvényre ellátogatók száma itt a legnagyobb, valamint a legtöbb médiafigyelmet is ez a versenysorozat kapja. Amerikában 1985-ben a STIHL USA az ESPN sportcsatornával karöltve életre hívta a STIHL TIMBERSPORTS® Series-t, s Európában is több mint tíz éve rendeznek ilyen versenyeket.

A STIHL TIMBERSPORTS® Serie-t András kezdte űzni a családban először, ő vitt el egyszer engem is az edzésre, ami nagyon megtetszett, ennek köszönhetően már több mint három éve foglalkozom én is ezzel a sporttal. A szüleimnek és a STIHL-nek köszönhetem, hogy megteremtették számomra az ehhez szükséges feltételeket és eszközöket.

Az elmúlt évben sokat tudtam foglalkozni mindezzel, mert halasztottam az egyetemen. Szerencsém is volt, mert ekkor hozták a versenybe a rookie újonc kategóriát, 18 és 25 év közötti fiatalok számára.

2014-ben Münchenbe küldtek európai versenyre, ahol a harmadik helyezést értem el. Az éves európai bajnokságok eredményeit év végén összesítik, s a legjobbak mehetnek a világbajnokságra. Tavaly sikerült beverekedni magam a világbajnokságra, ahonnan az ezüstérmet hoztam el.

Idén két hete kaptam e-mailt arról, hogy összesítették a 2015. évi eredményeket, s büszkén mondhatom, hogy Európa legjobbjaként sikerült kvalifikálnom magam az idei világbajnokságra.

Gratulálunk, és sok sikert kívánunk a világbajnokságon!

A fiúk édesapja az interjú végén külön kihangsúlyozta: mindaz, amit a családdal a vállalkozásban, ezenkívül a gyerekek a sportban is elértek, csak úgy válhatott álomból valósággá, hogy a háttérben ott áll mögöttük a felesége, a gyerekek édesanyja, aki munkában, versenyzésben és a családi életben is támogatja őket. Bakó László úgy gondolja, szerencsések, hogy azzal foglalkozhatnak, amit szeretnek, s mindezt a család együtt végezhetik.

STIHL MS 661 C-M – a legújabb csúcstechnika

A-STIHL MS 661 C-M motorfűrész a csúcstechnikát ötvözi a kiemelkedő teljesítménnyel. Az azonos lökettérfogatú motorfűrészek között 5,4 kW-os teljesítménye mellett 7,4 kg-os teljesítménysúlyával osztályában a legkönnyebb motorfűrésznek számít. Ez nagyon fontos értékmérő jellemző, hiszen a vastagabb fák döntésekor minden gramm számít.

Kimagasló teljesítmény

STIHL 2-MIX motor

A nagy teljesítményt a STIHL 2-MIX motorja biztosítja, amely emellett az üzemanyag-megtakarítást és a minél kisebb füstgázkibocsátást is garantálja. Az üzemanyag-takarékos négycsatornás technológiájú STIHL 2-MIX motort a magas forgatónyomaték és a széles fordulatszám-tartomány jellemzi – akár 50%-kal kevesebb füstgáz kibocsátással és akár 20%-kal is több üzemanyagot megtakarítva a 2-MIX-technológia nélküli azonos teljesítményű kétütemű STIHL-motorokhoz képest.

STIHL M-Tronic

A STIHL MS 661 C-M M-Tronic rendszere egy teljesen elektronikus motorvezérlés, ami megkönnyíti a profik munkáját. Egy mikrochip a hőmérséklettől, az üzemanyag minőségétől és a magasságtól függően szabályozza a gyújtási időt és az üzemanyag-adagolást. Ennek köszönhetően nincs szükség a porlasztó kézi beállítására, az üzemanyag-fogyasztás csökken, miközben a motorteljesítmény folyamatosan optimális.

Dekompresszor szelep

A dekompressziós szelep az indításnál a motor hengerében lévő sűrített keverék egy részét távozni engedi, ezáltal a szükséges húzóerő a behúzó kötélen jelentősen csökken. Ennek köszönhetően a kezelő és a motoros fűrész indítórendszere is kisebb erőhatást szenved el.

Karburátor előmelegítés

A STIHL karburátor-előfűtéssel felszerelt fűrészeivel hideg időben sem lehet probléma, mert téli beállítás esetén előmelegített levegő áramlik a karburátor köré, ami megakadályozza a karburátor befagyását. A nyári és a téli üzemmód egyszerű mozdulattal átállítható.

Kompenzátor

A STIHL kompenzátor a karburátor szabályzóegysége, ami gondoskodik arról, hogy a légszűrő nagymértékű elkoszolódása esetén is hosszú időn keresztül közel azonos maradjon a motorteljesítmény, a füstgázminőség és az üzemanyag-felhasználás. A szűrőt csak akkor kell tisztítani, amikor a teljesítmény érezhetően visszaesik, így válik lehetővé a karbantartás nélküli, nagyon hosszú használat is.

Mennyiségszabályozós olajpumpa

A mennyiségszabályozós olajpumpa lehetővé teszi a szükséglethez igazodó pontos olajmennyiség adagolását. Az E jelölés a minden esetben elegendő olajmennyiséget biztosítja. A profik finomabban adagolnak, ezért az olajadagolási mennyiség akár 50%-kal csökkenthető.

Egyszerű használat

Kis teljesítmény-súly arány

A STIHL MS 661 C-M az osztályának legkönnyebb motorfűrésze. A különleges alkatrészek, mint a nemesacél hangtompító vagy a Rollomatic ES Light vezetőlemez, mind hozzájárulnak a kisebb súly eléréséhez.

Kombinált kar

Mivel az M-Tronic rendszer a hideg- és a melegindítást elektronikusan felismeri, a kombinált karon már csak egyetlen indítási pozíció található. Az üzemanyagot a rendszer az igényeknek megfelelően, precízen adagolja, így a felhasználó azonnal teljes gázzal működtetheti a gépet hidegindítás esetén is. A kar a gép lekapcsolása után automatikusan visszaugrik üzemi pozícióba.

Az új STIHL antivibrációs rendszer

A STIHL új, innovatív antivibrációs rendszere csökkenti a motor és a fűrészlánc rázkódását, ennek köszönhetően a munka érezhetően nyugodtabb az MS 661 C-M motorfűrésszel.

Kettős rönktámasz

A kettős rönktámasz biztosítja a darabolásnál és a döntésnél a pontos vágásvezetést. A döntésnél a jobb irányíthatóság érdekében az indítószerkezet fedelén jól látható vonal segíti a munkát.

Elvesztés ellen biztosított anya a lánckerékfedélen

A STIHL MS 661 C-M vágószerkezetének cseréje egyszerű, miközben az anya nem veszhet el. Az MS 261-es motorfűrész volt az első, amin megtalálható volt ez a rendszer. Ez nagy előny minden felhasználó számára.

Oldalsó láncfeszítés

A fűrész láncfeszítése oldalirányban, a lánckerékfedélen keresztül történik, ami kizárja az éles fűrészlánccal való érintkezést.

QuickStop láncfék

A QuickStop láncfék egy védőmechanizmus a motorfűrész használatában. A láncfék az első kézvédővel hozható működésbe, és a fűrészláncot a másodperc tört része alatt leállítja. Elegendő nagyságú visszaütésnél a QuickStop láncfék automatikusan működésbe lép.

STIHL ElastoStart

A kompressziónyomás következtében a kétütemű motorok beindításánál lökésszerű erők lépnek fel, amik az izmokat és az ízületeket is megterhelik. Az ElastoStart ezt érezhetően csökkenti. Egy speciális, az indítófogantyúban lévő rezgéscsillapító elem a húzóerőnek megfelelően elfordul, így lehetővé teszi az egyenletes, hirtelen erőkifejtés nélküli indítást.

Szerszám nélkül nyitható tankzárak

A STIHL szabadalmaztatott megoldása egy speciális zár az üzemanyag- és olajtartályokhoz, ezáltal a tankok gyorsan, nagyobb erőkifejtés és szerszám nélkül nyithatóak és zárhatóak.

Csúcstechnika

STIHL Ematic új olajszivattyú-rendszerrel

Az új olajpumparendszernek köszönhetően a lánckenőolaj felhasználása jelentősen javul. Ez különösen poros körülmények közötti, vagy hosszabb vezetőlemezzel történő munkánál előnyös.

Új HD2-szűrő radiális tömítéssel

Az új PET anyagú, radiális tömítéssel ellátott HD2-szűrő még a legfinomabb port is hatékonyan megszűri. A hermetikus lezárás jelentősen növeli a motor élettartamát, és csökkenti az elhasználódását.

Külön megvásárolható tartozékok

Kombinált kulcs

Praktikus szerszám a STIHL valamennyi motoros fűrészéhez: a lánc feszítéséhez, valamint a lánc, a lemez és a gyújtógyertya cseréjéhez.

STIHL Laser 2-in-1

A Laser 2-in-1 kiváló segédeszköz a motorfűrésszel végzett munkákhoz: ez jól látható vonalat vetít a vágás helyére, a ki- és bekapcsoló gomb segítségével. A Laser 2-in-1 felszereléséhez szükség van a típusspecifikus tartóra, ami külön vásárolható meg.

Cs Zs

CÍMKÉK stihl