fbpx

Piaci áttekintés – silószállító kocsik

Írta: Szerkesztőség - 2019 december 02.

A silószállító járműveknek amennyire lehet, könnyűeknek kell lenniük – tehát nagy hasznos terhelhetőséggel kell rendelkezniük, és emellett jelentős stabilitásra is szükségük van. Ugyanakkor gyakori az igény az átfogó felszereltségre is.

KIRAKODÁS: a takarmányt gyorsan ki kell üríteni a kaparól éces lehordószerkezet segítségével, hogy megakadályozzák az állásidőket a földterületeken

Jelenleg sokkal több vita folyik a fenntartható mezőgazdaságról, mint valaha. A munkafolyamatokat és az eljárásokat egyre hatékonyabban kell megtervezni, hogy garantálható legyen a gépek magas szintű kihasználtsága. Különösen a szállítás terén van szükség ilyen kihasználtságra ahhoz, hogy az egyes termékek, például a szilázs vagy egyéb aprított termény gyorsan, hatékonyan és ezáltal költségtakarékosan kerülhessen a szántföldről vagy a raktárból a gazdasági udvarba. A szállító járműveknek ezért a lehető legkevesebb saját tömeggel kell rendelkezniük annak érdekében, hogy a teljes hasznos teher kihasználható legyen anélkül, hogy meghaladná a pótkocsi törvényben előírt megengedett össztömegét, amely 34 t. A bérvállalkozók nagy szállítási volumenű tandem és tridem pótkocsikat használnak, hogy a lehető legtöbb betakarított terményt tudják elszállítani egy fordulóval.

A modern silószállító járművekkel szemben tehát nagyok a követelmények az alacsony saját tömeg tekintetében, de egyidejűleg megfelelő stabilitással is rendelkezniük kell. Technikai szempontból minden különlegességgel rendelkeznek, mivel sok modell már intelligens ISOBUS-vezérlésű, ami egyszerűsítheti a kirakodást vagy vezérelheti a futóművet. A következő piaci áttekintésben összegyűjtöttük a silószállító járművek legfontosabb sajátosságait és tulajdonságait.

KÖZEL 60 KÖBMÉTERIG

A pótkocsik befogadóképességének meghatározásakor a prospektusok adataira vonatkozóan általában nincsenek megkötések. A mi táblázatainkban is különböző értékeket fognak találni, pl. az űrtartalom megadása, a DIN 11741 szabvány szerinti norma meghatározása vagy a térfogat megadása a térfogatnövelő raktérfedéllel, ill. a hidraulikus elő‑fal billentésével vagy billentés nélkül. De menjünk sorban: űrtartalom alatt a felépítmény felső széléig terjedő térfogatot értjük, amelyet elméletileg nem szabad túllépni a finomszemcsés ömlesztett anyagok esetében. A fent említett DIN-szabvány alapján megadott norma a pótkocsi méreteiből képezhető, miközben az adagolóhengereket, ha vannak, a maximális hátsó határértéknek kell tekinteni.

Piaci áttekintésünkben az élen a Joskin Silo-Space 2 590T áll, 59 m3 maximális rakodási térfogattal, valamint a Schuitemaker 840S modell térfogatnövelő raktérfedéllel és 57,5 m3 befogadóképességgel. Mint fentebb leírtuk, a tér‑fogattal lehet egy kicsit trükközni is, ha beépítenek egy hidraulikus elülső falat, hasonlóan, mint a rakodókocsik esetében. A termény összetömörítésével még nyerhető néhány köbméter. Ez a funkció azonban elsősorban a kirakodáshoz szánt segítség, mivel hátrafelé emelkedik fel. A térfogatot növelő raktérfedél is jelenthet egy-két köbméterrel nagyobb rakodási térfogatot.

LOGISZTIKA: ahhoz, hogy a közúti forgalomban biztonságos legyen, figyelni kell a járműszerelvény össztömegére

TENGELY- ÉS TÁMASZTÓTERHELÉS

Logikus, hogy a már leírt rakodási térfogat összefügg a pótkocsi megengedett össztömegével. Nagy rakodási térfogat esetén ennek megfelelően a szállító jármű üres tömegének a lehető legalacsonyabbnak kell lennie, hogy sok hasznos terhelhetőséget legyen képes biztosítani. Németországban a terményeket lehordó járműszerelvények megengedett legnagyobb össztömege közismerten 40 t lehet. Ezenfelül a pótkocsi maximális tengelyterhelése tengelyenként nem haladhatja meg a 10 tonnát. Eszerint ez azt jelenti, hogy egy tridem pótkocsi a tengelyterhelés alapján elméletileg 30 t lehet, amihez még hozzáadódik további 4 tonna támasztóterhelés, így a megengedett össztömeg 34 t. A támasztóterhelés függ a traktortól és a pótkocsi megengedett sebességétől. A gömbfejes csatlakozók maximális támasztóterhelése általában 4 tonna, a vonófejes csatlakozóké azonban csak 2 tonna, kivételes esetekben 3 t. Néhány gyártó, pl. a Claas esetében a 40 km/h sebességű 4 t támasztóterhelésű változat megengedett támasztóterhelése 2 tonnára csökkenhet, ha 60 km/h sebességű változatra van szükség.

A kormányzott tengelyek megakadályozzák a hátsó gumiabroncspár „radírozását” – de a manőverezéshez blokkolni kell őket

Újabban műanyag padlókat is használnak, de gyakran fából készült padlókat is találunk még

Nemcsak a kukoricához vagy a fűszilázshoz használhatók a silószállító kocsik, hanem az energianád-pellethez és a faforgácshoz is

Az adagolóhengerek jobban eloszthatják a terményt a kirakodás során, így megkönnyítik a munkát a tömörítőjármű számára

A JÁRÓSZERKEZET RUGÓZÁSA

A magas stabilitáshoz nélkülözhetetlen a jó járószerkezet. A legtöbb gyártó kínálatában több változat is megtalálható, a forgóvázas tengelytől a parabolarugós járószerkezeteken keresztül egészen a prémium felszereltségű hidraulikus rugózású gépekig, amelyek szintkiegyenlítéssel rendelkeznek. Az utóbbi járószerkezetek a legkényelmesebbek, mivel a jármű billegését a hidraulikus hengerek messzemenően megakadályozzák – ugyanakkor a hidraulikusan szabályozott alváz drágább, és több karbantartást igényel. A Bergmann, a Kaweco és a Strautmann a legnagyobb tridemtengelyes modelljeinél már alapkivitelben hidraulikus járószerkezeteket használ. Az üresen közlekedő kocsik gumiabroncs-kopásának megakadályozása érdekében itt az első tengelynél a mankótengelyhez nyúltak vissza. Továbbra is megmaradt a Claas Cargos Tridem 750 és 760, valamint a Krone TX tridem modellnél az a sajátosság, hogy ki lehet választani kutyamenet kormányzást, hogy lejtős domboldalakon nagyobb talajkímélő hatást és stabilabb haladást érjenek el. A Kaweco Radium 55 modellhez rendelhető egy kiegészítő hajtótengely, amely a kocsira előre- és hátrahaladás közben 12 km/h sebességig toló hatást tud kifejteni. Különösen a kukorica kampánymunkáinál biztosíthat ez az opció nagyobb vonóerőt, amikor gyakran nedves körülmények között történik a betakarítás. A nagy megengedett űrtartalommal rendelkező silószállító kocsikon legalább egy kormányzott tengelynek kell lennie. Csak néhány gyártó mond le a kisebb modelleknél az alapkivitelhez tartozó kormányzott tengelyről – a többség követő kormányzott tengelyt használ. Ez a bekormányzási szög irányába végez követő mozgást, és ennek megfelelően a visszaforduláskor hidraulikusan zárni kell. Gyakran ilyen kormányzási modult szerelnek a tandem pótkocsikra, ahogy ez az Annaburger esetében alapkivitelben megfigyelhető. Csak a Schuitemaker és a Tebbe követő kormányzott tengelyei felárasak. A tridem pótkocsik esetében mechanikus, valamint elektrohidraulikus kényszerkormányzás egyaránt kap‑ható és szükséges is. Itt az első és az utolsó tengely kormányzása egy rúdon keresztül történik. A „prémium” kocsik esetében az elektromos kormányzás akár sebességfüggően is be tud avakozni, és összességében a vonórúd keskenyebb. A Krone és a Joskin alapkivitelben a mechanikus kényszerkormányzást alkalmazza, a Strautmann a legnagyobb tridem modellnél elektrohidraulikus kényszerkormányzást használ.

A magas szegélyek nem jelentenek problémát a szintkiegyenlítéssel rendelkező hidraulikus futóműnek – ennek megfelelően történik a szabályozás

A Tridem kombinációk rakodási térfogata 44 m3-től térfogatnövelő raktérfedéllel 60 m3-ig terjed, mint ennél a Giga vontatónál

A hajlítható vonórudak speciális felszerelésnek számítanak, amelyek egyszerű összekapcsolást és jobb vezetési kényelmet biztosítanak

A takaróponyvák egyre jobban elterjednek, mivel egyes járásokban már kötelezővé váltak

LENDÜLETES „LEHORDÁS”

A silószállító járművek jellemzője emellett a kaparóléces lehordószerkezet, ami a terményt magával viszi, és az (opcionális) adagolóhengerek segítségével jól szétteríti. Ennél a piaci áttekintésnél a döntő kritérium a kaparóléces lehordó‑szerkezet volt, mert a silózáshoz a mindennapokban természetesen más járműveket is használnak.

A legtöbb gyártó kaparóléces lehordószerkezete egymáshoz képest eltolt U-profilú acélelemekből áll, amelyek két lánc csatlakoztatásával kapcsolódnak egymáshoz. Az U-profil tagjai közé többnyire falemezeket vagy időnként műanyag, ill. fémlapokat rögzítenek. Gyakran 14 mm vastag láncszemeket alkalmaznak, amelyek 25 t terhelésig méretezettek, és úgy vannak kialakítva, hogy biztonságosan le tudják hordani a terményt. A láncokat vagy mechanikusan hajtják meg egy kardántengelyen keresztül, amely egy terelő hajtóműhöz csatlakozik peremes rögzítéssel vagy egy hidraulikus hajtáson keresztül. Gyakran az egyik változatot kínálják alapfelszereltségként, míg a másikat opcionálisan.

Azoknál a silószállítóknál, amelyek‑nél az adagolóhengerek mechanikus hatásúak, a kaparóléces lehordószerkezet további mechanikus hajtása nem valósítható meg, és a termény lehordásához számításba kell venni egy hidraulikus hajtást.

Az adagolóhengerek a legtöbb gyár‑tó esetében nem tartoznak az alapfelszereltséghez, hanem vásárláskor kell kiegészíteni velük a gépet, viszont érdemes megvásárolni, ha a kocsinak fel kell mennie a silóra, mert a tempomat funkcióval és a kaparóléces le‑hordószerkezet, valamint a hengerek állandó hajtásával elérhető a szecskázott termény optimálisan egyenletes eloszlása. Éppen a hosszúra vágott fűszilázs lazítható fel az adagolóhengerekbe jutva, és a tömörítő járművek számára egyenletesen szétterítve tömöríthető.

HOSSZÚ OPCIONÁLIS LISTÁK

Az alapfelszereltségen kívül természetesen a silószállító kocsiknál is található különleges kiegészítő felszerelés. A Claas, a Joskin és a Krone például egy mérleget kínál. Ez a bérvállalkozóknak segíthet az elszámolásban, és a biogáz‑üzemeknél így nem feltétlenül szükséges egy mérleg a helyszínen.

Ezenkívül szinte minden szolgáltató kínál takaróponyvákat a rakomány leterítéséhez; ez egyes területeken már kötelező felszerelés. Ahogy korábban már említettük, finomszemcsés ömlesztett anyagok biztosítás nélkül nem szállíthatók a rakodási felületeken. A Kaweco és a Joskin ezt opcionálisan kínálja, míg a Hawe a takaróponyvát egyes modelleknél alapfelszereltségként.

A hidraulikus járószerkezethez kiegészítésképpen rendelhető hajlítható vonórúd, ahogy ez részben be is van építve a rakodókocsikba. Ez nyugodt járást biztosít a pótkocsiknak, és kirakodáskor felbakolják, így a kocsi a hátsó része felé lejt, ami könnyebbé teheti a kirakodást. Ezenkívül a kocsi csatlakoztatása és áthelyezése is könnyebb lesz. Néhány modellnél éjszakai munkákhoz fényszórók kaphatók, ezek egyaránt megtalálhatók a rakodótérben és a fel‑építményen kívül is. A Bergmann például LED-fényszórókat kínál.

Természetesen minden gyártónál különböző gumiabroncsok kaphatók, amelyek nem szerepelnek külön a táblázatban.

AZ ALTERNATÍV LEHETŐSÉGEK

A bérvállalkozók és a gazdák, ahogy már említettük, további pótkocsitípusokat is használnak silózáskor. Ide tartoznak a letolókocsik, pl. a Fliegl ASW modell, a Joskin (Drakkar) vagy a Krampe (Bandit) gördülő szállítószalagos pótkocsija, ill. a Brantner és az Oehler billenőpótkocsi-modelljei. Ezeknek a változatoknak a kaparóléces lehordószerkezethez képest más előnyei és hátrányai vannak, de ugyanazt a célt szolgálják, és a silózott terményt ugyanolyan jól tudják szállítani. Gyakran más terményeket, pl. gabonát is szállítanak.

A hidraulikus elülső fal segíthet a lehordásban, ugyanúgy, mint a kúposan hátrafelé nyíló felépítmény

A hatékony szállítás érdekében a rakteret optimálisan ki kell használni, néha a jogilag megengedett mértéken túl is

Nagy térfogatú silószállító kocsikra a nagy teljesítményű betakarítógépek mellett van szükség – nem csak a fűszilázs esetében

Az éjszakai jó láthatóság érdekében a silószállító kocsik fényszórókkal vannak felszerelve – LED-technológiával is

 

Felix Ammon