fbpx

IX. Axiál Gépkezelői Olimpia, Baján

Írta: Szerkesztőség - 2011 június 08.

 

 

Kilencedik alkalommal rendezték meg az Axiál Gépkezelői Olimpiát 2011. június 4-én, Baján, a Petőfi-szigeten. A verseny mellett izgalmas kísérő programokat kínáltak a nagyközönségnek.
Újdonság és hagyományteremtés, elsősorban ez a két érv vezérelte az AXIÁL kft-t, amikor 2002 szeptemberében megrendezték az első Manitou Kezelői Olimpiát. Büszkén mondhatják el magukról, hogy ötletük páratlannak bizonyult, hiszen az Axiál Kft. elsőként rendezett a világon Manitou gépkezelői versenyt. Azóta számos országban került és kerül megrendezésre ehhez hasonló megmérettetés.
Az 1998-2002 között értékesített Manitou rakodógépek darabszáma jó okot adott arra, hogy hagyományteremtő céllal megrendezzék az első Manitou Kezelői Olimpiát azoknak, akik rendszeresen ilyen típusú gépekkel dolgoznak. A rendezvény helyszínéül egy bajai üres terület szolgált, melyen jelenleg az Axiál Kft. Alkatrész Logisztikai Központja ékeskedik.
A versenyt 2002 és 2004 között három alkalommal került megrendezésre Baján, majd egy év kihagyással 2006-ban új helyszínre, Hódmezővásárhelyre helyezték át. Ebben az évben indították el először a női-, valamint az úgynevezett buli futamot, lehetőséget adva a hölgyeknek és a „nem hivatásos” kezelőknek a megmérettetésre.
2008-ban az eseményre a mogyoródi HUNGARORING Adventure Parkban, június első hétvégéjén került sor. Ekkor már 108 versenyző küzdött egymással nyolc pályán. A 2008. évi versennyel egyben megünnepelték az Axiál-Manitou 10 éves forgalmazói kapcsolatát is.
2009-ben a rangadó visszatért eredeti helyszínére, Bajára. A versenyzőknek új feladatokkal, új pályákkal és más-más típusú gépekkel kellett megbirkózniuk. Míg addig csak a kiállítás részét képezték a Manitou építőiparban használatos gépei, 2009-ben a verseny központi szereplőivé váltak.
2010-ben a tengerentúlon nagy hagyományokkal bíró kompakt kotró-rakodók kezelőit is harcba küldtük. A Gehl kezelők is megkapták a lehetőséget, hogy önálló versenypályán, saját gépeik legapróbb trükkjeit is kihasználva mérettessék meg magukat. Az új gépek versenybe állításának következtében a rendezvény neve Axiál Gépkezelői Olimpiára módosult. A Technikai sportok napja alcímet a kísérőprogramok jellege miatt kapta a rendezvény, hiszen bemutatkoztak az Axiál által szponzorált autó-, motor- és motorcsónak versenyzők, valamint kalandos, „benzingőzzel” átitatott programokon vehettek részt a vendégeink. A legnagyobb sikert a versenyzők versenye aratta, melyen ismert személyiségek mérték össze erejüket a „celeb” futamban.
Idén, 2011-ben folytatták azt a célkitűzést, hogy évente egyszer egy olyan napot szerveznek a Manitou és Gehl gépeket vásárló partereknek, amikor amellett, hogy játékos verseny formájában bemutathatják, mi mindenre képesek az ekkora masinákkal, kikapcsolódni is tudnak.
Fesztivál hangulatú programokkal várták a versenyzőket, az őket kísérőket és a környékről a kíváncsi érdeklődőket.

 

 

Harsányi Zsolt tulajdonos-ügyvezető nyitotta meg a rendezvényt.
Az Veterán Zsiguli Egyesület a Lada és Zsiguli gépjárműveknek szeretne méltó emléket állítani. Ennek érdekében összehozták az országban egyre kisebb számban megtalálható veterán járművek tulajdonosait. A Zsiguli/Lada autótípuson keresztül az egyesület tagjai visszatekintést nyújtottak a közelmúlt történelmébe, amely során felelevenedtek azon korosztály emlékei, akik nap, mint nap használták ezeket az autókat.
A bemutatott járművek korhű és típusazonos alkatrészekkel, restaurált, patinás esztétikai állapottal bírnak, korhű, tipikus kiegészítőkkel rendelkeznek. A Gépkezelői Olimpián 1200, 2107, Niva, VFTS, korhű rendőrautó és egy eredeti, 1971-es Zsiguli motor indítható állapotban, egy mini próba padon volt látható.

 

 

A Robert Bosch Power Tool Kft. 2011 áprilisában rendezte Miskolcon a III. Elektromobil versenyt, ahol hazai és külföldi mérnökhallgatók saját tervezésű járgányokkal álltak rajthoz. A csapatok feladata egy olyan „Li-Ion-os jármű” – ELEKTROMOBIL – tervezése és elkészítése volt, amely BOSCH akkumulátoros fúrócsavarozó gépet használ meghajtásra.
A Gépkezelői Olimpián a miskolci egyetem gépész hallgatói, a legjobb műszaki megoldás és design kategória 1. helyezettje, a „Gépész Car” elnevezésű csapat és a design kategória 2. helyezettje, a kizárólag hölgyek alkotta „Csak csajok” csapat mutatta be elektromobilját.

 

 

Dobor Sándor, kétszeres Magyar Trial bajnok a 2011-es évben, az Axiál Kft. versenyzőjeként, az Axiál – Nagykozár KSE színeiben vágott neki az újabb bajnoki címvédésnek. Fergeteges bemutatóját az Axiál Szakmai Napokon után most a Gépkezelői Olimpián is élvezhette a közönség. Sanyi megdöntötte a motoros ember átugratási rekordot is, ami 21 ember feletti repülést jelentett.

 

 

A bajai Sirok Martin egy Suzuki LTR 450-es géppel versenyez, melynek fejlesztésében odáig jutottak, hogy mára az Európában fellelhető összes tuning közül a legjobbak mind benne vannak a motorban: elektronika, vezérlés, henger, dugó, illetve speciális lengőkarok, lengéscsillapítók és fékek formájában. Ennek a teljesítménynek a megszelídítéséhez komoly fizikai állóképességre van szükség, amit rendszeres motoros, kerékpáros és konditermi edzésekkel próbál szinten tartani.

 

 

A bemutatón a helyszín adta lehetőségeknek megfelelően egy kis szeletét mutatta meg annak, amire ő és a versenygép együtt képes, de senki nem csalódott a látványban, hiszen volt ugratás, kétkerekezés és olyan trükkök, melyeket egy verseny közben nem láthatnak.
A snowboard és wakeboard riderként ismert Nagy Gábor, aki egyébként szakirányú mérnök, 2006 nyarán kezdte egy új típusú motoros csörlő kifejlesztését. A fejlesztési időszakot követően 2007-ben több általa gyártott winch mutatta be hatékonyságát és praktikusságát szerte Európában, több magyar és külföldi versenyen és rendezvényen bizonyította a mobil wakeboardozás sikerét és létjogosultságát. A gép lehetőséget adott a kábelpályákhoz hasonló wakeboard ugrások, trükkök bemutatására, melyeket egy erre az alkalomra kialakított vízfelületen mutattak be a riderek a rendezvénytéren.

 

 

Hol találkozik a stand-up comedy és a szórakoztató mozgókép? A moziban. Az összekötő kapocs pedig Szőke kapitány hű társa, az idei Bamako Rally 20. helyezett csapatának tagja, a Dumaszínház humoristája, Badár Sándor. Az ember, aki gondolt egyet és új műfajt alkotott: 2011, a Standup-Mozi születése. Badár Sándor két társával, Kőváry Barna, rallyversenyzővel és Pataki Ádám, operatőrrel autóba ült és nekivágott a Budapest – Bamako Rallynak és létrehoztak egy kiváló filmet a Bamako Rally-n átélt élményeinkről, Afrikáról, ahogy ők látták… Az előadásban hallhattuk az izgalmas forgatás kulisszatitkait, érdekes történeteket az útról és olyanokat is, amik a filmből kimaradtak.

 

 

Nádas Tamás 1998-ban, 29 évesen egy sétarepülés alkalmával került kapcsolatba a repüléssel. Keze alatt a műrepülés Stradivarija, az Extra LP 300 is kezes báránnyá szelídül, aminek láttán nehéz elképzelni, hogy a nagyszerű pilótának tériszonya miatt még a villanykörte kicsavarása is komoly fejtörést okoz. Az egyre kiválóbb eredményeket felmutató versenyző szerint rengeteg nehézséggel kell megküzdenie annak, aki Magyarországon műrepülésre adja a fejét, de nem tud mit tenni: ha a sportág szenvedélye valakit megfertőz, képtelenség kigyógyulni belőle.

 

 

Illés Antal (alias TONI) rendkívüli adottsággal rendelkezik, amelyet be is mutatott a Gépkezelői Olimpia nagyközönségnek. Tudománya nem más, mint élethűen tudja utánozni a versenymotorok hangját! Repertoárján a teljesség igénye nélkül a következő gépek szerepeltek: Suzuki GSX-R 750 , Suzuki GSX-R 600 , Suzuki Hayabusa 1300, Suzuki TL1000R, Suzuki Intruder, Aprilia RSV Mille, Sport Lada és egy lyukas kipufogós Barkas.

 

 

 

A Gépkezelői Olimpián 145 Manitou és 25 Gehl versenyző küzdött meg egymással két versenyszámban az év legjobb gépkezelője címért. A Manitou teleszkópos rakodók és Gehl csúszó kormányzású rakodók kezelőinek a mindennapi munkájuk során nem megszokott, elsősorban ügyességi feladatokat kellett megoldaniuk a számukra kijelölt pályákon. Az előfutamok is sok izgalmat tartogattak, hiszen 7 egyforma pályán párhuzamosan indítottuk a versenyzőket, így bizonyos esetekben centiken múlt a különbség. Az előfutamok között óránként tartottunk bemutatót a kísérő programok érdekességeiből.

A díjazottak a megérdemelt serleg és oklevél mellett különböző díjakban is részesültek.

 

 

Gehl futam:

I. helyezett: Szilágyi Károly (Nagyfa-Alföld Kft.)

Nyereménye: Vándorkupa, fém Gehl makett, 150.000 Ft értékű utazási utalvány az Axiál Kft. felajánlásával.

II. helyezett: Gulyás Tibor egyéni vállalkozó

Nyereménye: Fém Gehl makett, 100.000 Ft értékű wellness hétvége utalvány az ENI Hungária felajánlásával.

III. Balog István (Gropius Kft.)

Nyereménye: Fém Gehl makett, 50.000 Ft értékű Michelin utalvány.

 

 

Manitou futam

I. helyezett: Farkas Krisztián (Lajoskomáromi Győzelem Kft.)

Nyereménye: Vándorkupa, Bruder makett, 150.000 Ft értékű utazási utalvány az Axiál Kft. felajánlásával.

II. helyezett: Mészáros Mátyás (PILZE-NAGY Kft.)

Nyereménye: Bruder makett, 100.000 Ft értékű wellness hétvége utalvány az ENI Hungária felajánlásával.

III. helyezett: Standi Tibor (Kalász Kft.)

Nyereménye: Bruder makett, 50.000 Ft értékű Michelin utalvány.