fbpx

Amerikai álom helyett itthon is jó üzlet 8 New Holland kombájnnal aratni

Írta: - 2023 december 22. -Hirdetés

Akik 2023. augusztus 20-a környékén jártak a vasvári határban, azok Varga Zsolték egyik 50 hektáros búzatáblájára pillantva könnyen érezhették úgy, varázsütésre átkerültek az USA végtelen síkságaira. A táblán ugyanis a szezon zárásaként egyszerre 8 New Holland kombájn aratott, az őket kiszolgáló New Holland traktorok társaságában. Amennyiben valaki azt gondolja, mindez csak reklámfilmekbe való erődemonstráció, azoknak érdemes tudniuk, gyakorlati célt szolgál a túlgépesítés. Az olyan gazdák ugyanis, mint a családjával 900 hektárt megművelő és 6000 hektáron évente béraratást végző Varga Zsolt, vallják, enélkül nem lesz minden fél elégedett ma a béraratás világában.

Arról kérdeztünk, milyen erősségek miatt tart most már ki évtizedek óta a gazdaság a kék-sárga mezőgépek mellett.

kollektiva New Holland CX
Varga Zsolték idei aratási kollektívája, háttérben a New Holland CX 8.80-as kombájnnal

Nagyobb géppark jobb kombájnokkal: Vasváron New Hollanddal biztonságban van a termés

„Számít a partnereinknek, hogy ilyen a gépparkunk. Rendkívül felgyorsult a világ, megugrottak a termelési költségek, egyre nagyobb pénz áll a növényekben, ami csak akkor térül meg, ha az aratást időben, gyorsan elvégezzük. Természetesen hosszú építkezés vezetett idáig. Édesapám a 90-es évek elején indította el a vállalkozást, ahol növénytermesztéssel foglalkoztunk, eleinte csak saját területen, mintegy 30-40 hektáron gazdálkodtunk. Ezután vágtunk bele a bérmunkába, a helyi gazdáknak szolgáltattunk, és közben folyamatosan fejlesztettünk minden területen. Mára 900 hektár saját földet művelünk meg így, 1500 hektáron szolgáltatunk a helyi gazdálkodóknak a szántástól a betakarításig, béraratást pedig közel 6000 hektáron végzünk évente. Kisgyermekkorom óta ennek a szakmának élek, édesapám mellett nőttem bele a mezőgazdaságba, ahol az egyik legfontosabb, hogy mindig fejleszteni kell, előre kell lépni” – meséli gazdaságukról, kihívásokról Varga Zsolt.

New Holland kombájnok
Kombájnok terén nem bízzák a véletlenre a sikert, a New Holland CX kombájnjaiból például három is akad a gépparkban.

Ahhoz, hogy egyetlen partner se érezze magát a sor végén még a nyári aratási szezon legzsúfoltabb napján se, két dolog elengedhetetlen Varga Zsolték birtokán: a kiváló kombájn és a megbízható háttér az üzemben tartásához. Kombájnok terén a gazdaságban nem bízzák a véletlenre a sikert, a New Holland termelékenységükért dicsért CX kombájnjaiból például három is akad a gépparkban – egy CX 8.70-es, egy CX 8.80-as és egy CX 8.90-es.

New Holland kombájn ürít
Szerkezetileg, anyagminőség terén egyaránt minőségi gépek mind a kombájnok, mind a traktorok, ráadásul a fogyasztásuk is jó

A 9500-12500 literes magtartály, az új típusú gépekben a poliuretán bevonatú, eltolt verőléc elhelyezéssel korábbinál egyenletesebb terményáramot biztosító 750 mm átmérőjű Ultra-Flow cséplődob, valamint 20%-os kapacitásnövekedést biztosító Opti-Clean tisztítószerkezet. A legerősebb szalmarázóládás kombájnok hozzáértő kezelők irányítása alatt óránként akár 39 tonna termény betakarítását is elvégezhetik– kivételes szemtisztaság és szalmaminőség mellett. Varga Zsolt szerint ráadásul a márkakereskedő AGROTEC Magyarország Kft.-vel dolgozva az sem kérdés, hogy mindig üzemkészek lesznek, amikor szükségük van rá.

„Annyira elégedettek voltunk vele, hogy azóta minden évben veszünk még egy kombájnt a márkától” New Holland kombájnok
„Annyira elégedettek voltunk vele, hogy azóta minden évben veszünk még egy kombájnt a márkától”

„1998-ban vásároltuk meg az első nyugati kombájnunkat, majd ahogy jöttek az első pályázati források, folyamatosan újabb gépeket szereztünk be. Az AGROTEC Magyarország Kft.-vel 2014-ben kezdődött a kapcsolatunk, akik kipróbálásra rendelkezésünkre bocsájtottak egy CR 8.90-es New Holland kombájnt. 2015-ben vásároltuk meg az első New Holland traktorainkat, ezt követte 2016-ban az első New Holland betakarítógépünk. Annyira elégedettek voltunk vele, hogy azóta minden évben veszünk még egy kombájnt a márkától. Szerkezetileg, anyagminőség terén egyaránt minőségi gépek mind a kombájnok, mind a traktorok, ráadásul a fogyasztásuk is jó. Az is fontos érv a gépek mellett, hogy az AGROTEC Magyarország Kft. biztosítja a szervizhátteret is. Érezni lehet, hogy a cégnél mindenki úgy áll hozzánk partnerekhez, hogy hosszú távon is őket válasszuk. Olyan kiváló szakemberekkel, mint Szijj József, aki évek óta elhozza és bemutatja a legfrissebb technológiákat, vagy László Balázs értékesítő, akire a helyi gazdák számíthatnak, bízom abban, hogy ez az együttműködés, barátság még sokáig fennmarad.”

Varga család
A jövő generációja Varga Zsolt családjában

Az AGROTEC Magyarország képzési programjával a kezelők tudása lépést tart a New Holland kombájnokéval

Nem véletlenül bízzák a magyar gazdaságokban is egyre nagyobb teljesítményű, automatizált rendszerekkel felszerelt mezőgépekre a munkákat a vetéstől a betakarításig. Az olyan tapasztalt szerviztechnikusok szerint, mint amilyen Szíjj József is, aki több mint 35 év tudását mondhatja magának a New Holland gépek terén, ugyanis az egyik legnagyobb gond a munkaerőhiányt. A problémát önmagában a gép nem tudja megoldani, a magyar márkakereskedőnél ezért a vásárlás utáni felkészítő programokra is kiemelt hangsúlyt fektetnek.

„Gépértékesítőkként látjuk, hogy a gazdák itthon is egyre nagyobb gépeket vásárolnak, ezek iránt erősödött fel az érdeklődés, aminek a hátterében az állhat, hogy egyre kevesebb a jó gépkezelő, illetve így lehet lerövidíteni, ezzel gazdaságosabbá is tenni a betakarítási munkájukat. Zsoltéknál a szalmarázóládás gépek felsőkategóriája, a CX8 kombájncsalád gépei dolgoznak, amelyek 300-400 lóerős teljesítményre képesek. Ahhoz, hogy ki tudják használni a tudásukat, minden vásárláshoz egy tanfolyam is jár az AGROTEC Magyarország Kft.-n keresztül, minden beállítást, trükköt, lehetőséget megmutatunk ezeknél a gépeknél a gépkezelőknek. A kombájnokhoz széles vágóasztal-kínálatot, átszerelőkészletet is biztosítunk. A megvásárlásuk után a partnerek sikerét saját ügynek tekintjük, ebbe a kezelők felkészítése is beletartozik.”

Vagyont érő gépfejlesztések megfizethetően – a vágóasztaltól a heavy duty traktorokig megéri a New Hollandot választani

Varga Zsolt és családja nem korlátozza a kombájnokra az új mezőgazdasági technológiák kutatását. A munkához az elsők között vásároltak a New Holland kombájnokhoz fejlesztett új MacDon vágóasztalokból is. A 9,1 és 15,2 méteres munkaszélességű, flexibilis oldalszárnyakkal szerelt adapter-család szinte centiméteres pontosságú talajkopírozást tesznek lehetővé, ezzel meg tudják menteni a termést egy akár fekvő gabonatábláról is, ráadásul több termény betakarítást is képesek megoldani átszerelés nélkül. Ezek közül az egyik a Varga Zsolték partneri körében is egyre terjedő szója.

„Szinte nincs olyan kultúra, amiben nem számítanának ránk – őszi gabonák, repce, napraforgó, kukorica, illetve egyre népszerűbb a szója is. Kukoricabetakarításhoz a New Holland saját vágóasztalát használjuk, de vettünk egy MacDon FlexDraper adaptert is. Itt a hevederes felhordónak köszönhetően nemcsak gabonában, de repcében és szójában is pontosan dolgozhatunk. Annyira megtetszett a munkája egy nálunk tartott demonstráció során, hogy 2023-ban vásároltunk egy saját asztalt is.

Erőgépek terén olyan újdonságok is jártak a gazdaságban, mint a megújult legnagyobb T7-es traktortípus, a T7.340 HD.

„Folyamatosan érkeznek hozzánk demonstrációra a gépek, így el tudjuk dönteni, hogy a saját célra mivel tudunk még hatékonyabbá válni. Szeptemberben vásároltunk egy New Holland T7.315 HD-t, de amikor lehetőség volt, megnéztük, hogy mire képes a legújabb T7.340-es modell is. Elégedettek vagyunk azzal, amit láttunk.

A betakarítást kiszolgáló New Holland traktorflotta, Vargáék gazdaságában New Holland traktorok
A betakarítást kiszolgáló New Holland traktorflotta, Vargáék gazdaságában

A megújult heavy duty traktortípus tudásában nemcsak 15-20 LE többlettel rendelkezik az előző modellhez képest, hanem a CNH csoport megbízható fokozatmentes váltójával is felszerelték. Ezt már Nyitrai Sándor, az AGROTEC Magyarország Kft. központi vevőszolgálati mérnöke teszi hozzá, aki a Varga Zsoltéknál is bemutatkozó traktor demonstrációit felügyeli.

„A mai világban mindenki több területet szeretne megművelni rövidebb idő alatt, amihez a fokozatmentes váltó teszi alkalmassá az erőgépeket. Egy vetőgéppel, tárcsával vagy grúberrel ma 14-18 km/óra sebességű munkában gondolkoznak a gazdák, egy Powershift váltóval pedig a sorok végén a visszaváltások, lassítások miatt megnő az időveszteség, megugorhat a fogyasztás. A fokozatmentes váltó előnye, hogy viszonylag alacsony motorfordulatszámon képes minden műveletet elvégezni, anélkül dolgozhatunk egyik pillanatban 14 km/órával, a másikban pedig már 6 km/órával, hogy a fogyasztás megnőne. A demonstrációinkat azért végezzük, hogy ezeket a technológiákat vagy épp a robotkormányzást, modern ISOBUS vezérlést a gazdák közelről is ki tudják próbálni, ismerjék a lehetőségeiket. Épp ezért sokszor pilóta is érkezik a bemutatógéppel, időt szánunk arra is, hogy mindent átbeszéljünk, bemutassunk, így mindenki a saját igényeinek megfelelően tudja kiválasztani a traktor méretét, a váltó vagy épp a munkagép típusát.”

New Holland kombájn, traktor
2015-ben vásárolták meg az első New Holland traktorokat, ezt követte 2016-ban az első New Holland betakarítógép

Nagyobb területteljesítmény kevesebb mezőgéppel: sosem volt még ilyen fontos a jó szervizháttér

A mezőgazdasági gépek fejlődése nemcsak a lehetőségeket, de a téteket is évről évre növeli a mezőgazdaságban. A sikeres munkához épp ezért Pölöskei Tibor, az AGROTEC Magyarország Kft. Sárvári Területi Központjának területi műszaki vezetője és László Balázs gépértékesítő szerint elengedhetetlen, hogy a gépértékesítők összedolgozzanak a szervizcsapattal.

„Ez a kapcsolat szakmai alapon indult és 10 év alatt nyugodtan mondhatom, hogy barátsággá vált. Ennek a titka az, hogy sosem gépet akarok értékesíteni Zsoltéknak, hanem közösen gondolkodunk, oldunk meg egy feladatot. Elhozzuk a gépeket, bemutatjuk a tudásukat, szakmai továbbképzéséket szervezünk. Nem erőltetem a készletes gépeket, csak azt nézem, hogy mire van szüksége a gazdának. Olyan őszinteség ez, amit meghálálnak a partnerek a mezőgép értékesítésben” – emeli ki László Balázs.

Pölöskei Tibor véleménye az, hogy ezt a kapcsolatot a szervizháttér naprakész tudása nagyban segítheti.

„Nem szabad elfelejteni, hogy a modern gépek olyan finom, precíziós gazdálkodáshoz tervezett technológiával vannak felszerelve, amelyeket folyamatosan karban kell tartani. Ezért is képezzük magunkat elektronikai és diagnosztikai területen, lépést tartunk a fejlődéssel. Sárvár térségében kiváló alkatrészháttérrel és nyolc szervizes kollégával dolgozunk, számíthatnak ránk a térség termelői.”

Nyereséges gazdálkodáshoz tervezett megbízható kombájnokat keres? Válassza a New Hollandot a magyar márkakereskedő AGROTEC Magyarország Kft.-től!

www.agrotec.hu/kapcsolat

Agrotec