fbpx

Tavaszi magágykészítők hazai gépkínálata, konstrukciós megoldások

Írta: GÉPmax-2022/II. lapszám cikke - 2022 április 10.

A szántóföldi növénytermesztésben a technológiai folyamatok talajmunkáinak legutolsó, egyben legfontosabb és legigényesebb munkaművelete a magágykészítés. A magágy- vagy vetőágykészítéssel kerül a termőtalaj a vetőmaggal való közvetlen érintkezéshez optimális állapotba. Ez az egyenletes és intenzív keléshez szükséges, kellően átmozgatott, morzsalékos, egyenletes nedvességtartalmú fizikai állapotot jelent. A tavaszi magágykészítés műszaki eszközeit a termesztett kultúra igényeinek, az adott talajállapotoknak, a talajviszonyoknak, illetve az ökológiai adottságoknak megfelelően kell megválasztani. A feladat megoldását nehezíti, hogy tavasszal a magágykészítési munkákra – a vetés agrotechnikájáig – viszonylag rövid időszak áll rendelkezésre.

KOMBINÁLT MAGÁGYKÉSZÍTŐ GÉPEK

Ilyen munkálatokra kedvező talajállapotok mellett, az alapművelés megfelelő elmunkálására van szükség a vegyszer bedolgozás után vagy az újabban egyre nagyobb területen történő másodvetések elé. A simító- és lezáróelemekkel felszerelt szántóföldi kultivátorok, illetve rövidtárcsák vagy ásóboronák is megfelelő magágyat tudnak készíteni. Ez különösen az újabb fejlesztésű nyitótárcsával, tárcsás csoroszlyával, magnyomó- és magtakaró-kerekekkel szerelt vetőkocsis szemenkéntvető gépek alá készített magágyra igaz.

A tavaszi vetésű növényeknél a megfelelő minőségű magágy kialakításában az említett konstrukciók kombinált (simító, lazító, aprító, keverő, egyengető, tömörítő, lezáró) művelőeszközökből álló gépek, kombinátorok tudnak hatékony munkát végezni. E kombinált magágykészítő gépeknek, kombinátoroknak a használatával minden magágykészítési munkaművelet egy menetben, kifogástalan minőségben elvégezhető. E gépek használatának további előnye, hogy – a menetszám csökkentése és az ebből eredő káros talajtömörödés megelőzése mellett – a vízháztartási problémák minimalizálhatók.

A kombinált magágykészítő gépek, kombinátorok (kompaktorok, germinátorok, kreátorok) a jól körülhatárolt funkciók és a magágy egy menetben való kialakítására nagyon hasonló konstrukciós kialakításúak. A különböző agrotechnikai igények minél tökéletesebb kielégítésére azonban a művelőeszközök – simítók, kultivátor munkaeszközök, lezáróelemek – széles választékkal készülnek. A jól előkészített, elmunkált talajokra a könnyű, míg a nehezen művelhető talajokra a nehéz magágykészítő gépek valók. A precíziós, szintszabályozású gépek a munkamélység, a kereszt- és hosszirányú egyenletesség érdekében szolgálnak, különösen az apróbb magvak esetében szükséges, ~2 cm-es mélységtartásban. A traktorkapcsolat szempontjából a kisebb munkaszélességű gépek függesztett kivitelűek, és a traktorok hátsó függesztő berendezéséhez csatlakoznak (1. kép).

magágykészítő
1. kép. Függesztett, kombinált magágykészítőgép-konstrukció

A traktorok hárompont-függesztő berendezéséhez kapcsolódnak a féligfüggesztett változatok is, míg a nagy munkaszélességű gépek vontatott kivitelűek (2. kép).

magágykészítő
2. kép. Nagy munkaszélességű, kombinált magágykészítő munka közben

A kisebb munkaszélességű gépek – 2,2-4 m-ig – fix vázkeretűek, (1. kép) míg a nagyobb munkaszélességű kombinátorok függesztett, féligfüggesztett változatai – 3,3-7 m-ig – vontatott változatok, a 6-9 m vagy ettől nagyobb munkaszélességig hidraulikus munkahengerekkel összecsukható vázkeretűek (3. kép).

magágykészítő
3. kép. Kombinált magágykészítő összecsukható vázkerettel

A VÁZSZERKEZET

A magágykészítő gépek vázszerkezete a fő teherviselő, illetve a dinamikus üzemi igénybevételből, a szükséges vonóerőből adódó igénybevétel elviselő szerkezete. Ennek konstrukciója a fix- és összecsukható vázszerkezetű gépeknél zártszelvényű – a nagyságrendtől függően – 80x80x8 mm, vagy 100x100x8 mm méretű szerkezeti acélból kialakított kereszt- és hossztartókból áll. A vázszerkezethez, a vázkeret bakjaihoz csapszegeken keresztül – a munkaszélességnek megfelelő számú, oldalanként 1-2-3 – felcsukható oldaltagok vagy szárnyak kapcsolódnak. Ezek szélessége 150 vagy 200 cm lehet. A vázkeret hordozza a különböző munkavégzőelemeket. A vázkeret mellső részére van építve a különböző konstrukciójú simító-egyengető egység. A simító egység legegyszerűbb változata a gép vázkeretének, illetve a felcsukható szárnyak szélességének megfelelő osztású simítórúd, simítólemez, simítólap, mely kialakítása lehet sima, fűrészfogas, vagy tüskékkel ellátott. Széles körben alkalmazzák a rugóacélból kialakított simító-elmunkáló-egyengető egységet. Egyes típusokon ezt a feladatot merevszárú, nagyobb szélességű – 40-45 cm – lúdtalpalakú kapák végzik el. Az így elhelyezett merevszárú kapák egyben a stabil mélységtartást is elősegítik. Egyes típusokon pálcás rögtörőhenger egyengeti a talajfelszínt. A vázkeretbe épített kultivátorokat tartókeretben – kapaszekcióban –, a kapasoroknak megfelelően elhelyezett kereszttartókon csavarkötések rögzítik. A kultivátorszekció felfüggesztése gyakran paralelogramma-rendszerű.

magágykészítő
4. kép. Több sorban elhelyezett lúdtalpkapákkal szerelt gép

A kultivátorszerszámok rugóacélból kialakított, rugós szárú, véső- vagy dárda- vagy lúdtalpalakú művelőszerszámok. Használatuk szélességi méretüktől függ, 25×12, 25×25, illetve 35×12 mm. A kultivátor munkaeszközök lehetnek merev- vagy rugózott szárú lúdtalpkapák, 260 mm vagy annál nagyobb szélességgel. A kultivátor munkaeszközök osztása – dárda vagy véső alakú eszközök esetében – 70-100 mm is lehet az adott konstrukciótól függően. A lúdtalpalakú kapák 2 vagy 3 sorban helyezkednek el (4. kép). A nagyobb gépek esetében a rugós fogú szerszámokat tartó sorok száma akár 7-8-9 is lehet. A talajban működő munkaeszközök nagy kopó igénybevételnek vannak kitéve, ezért ezeket kopóalkatrész kategóriába soroljuk. A nagy koptató igénybevétel elviselésére ezeket a munkaeszközöket Hardox vagy annak megfelelő minőségű acélból készítik. Egyes kultivátorok munkaeszközeit keményfém élfelrakással látnak el. Több típusnál is a kopásnak kitett Hardox minőségű acélból készült orrokat, csúcsokat cserélhető, gyakran csavarkötéssel szerelik. A kultivátorok munkaeszközeinek munkáját sima vagy fűrészfogas lemezből kialakított simítóelemek tovább egyengetik (5. kép).

magágykészítő
5. kép. A kapák munkáját sima vagy fűrészfogas lemezből kialakított simítók egyengetik

A vázkeret hátsó tartóihoz, tartóbakjaihoz lengőkaros, csavarorsós mechanizmussal kapcsolódnak a különböző konstrukciójú (Cambridge, Crosskill, spirál, pálcás) lezáró hengertagok. Az így csatlakoztatott egy vagy két hengersornak – a művelt réteg lezárásán és a tömörítésén túl – a művelési mélységállítás és mélység egyenletesség tartása szempontjából is meghatározó szerepük van. Egyes típusoknál a hengersort, sorokat egy vagy több rugós fogú boronatag követi.

Az összecsukható vázkeretű változatoknál a vázkeret bakjaihoz csapszegen keresztül csatlakozik szekciónkénti osztásban, az adott szekciónak megfelelő munkaeszköz (simító, kultivátor, egyengető- és lezáró hengertagok) oldalsó szárnyainak vázkerete. A nagyobb munkaszélességű változatoknál ezek az oldalszárnyak is osztottak lehetnek. Az 1000-1500-2000-2500 mm méretű oldalszárnyak a vázkeretre támaszkodó hidraulikus munkahengerek által működtetett mechanizmus segítségével állíthatók munkahelyzetbe vagy csukhatók szállítási helyzetbe. A mechanizmusok geometriája biztosítja, hogy a nagy munkaszélességű változatoknál sem haladja meg szállítási helyzetben, összecsukódott állapotban a közúton megengedett, max. 4 m-es magasságot. Függesztett és féligfüggesztett változatoknál a szélső tagok a középső vázszerkezet fölé hajthatók be hidraulikusan. A műveletek további összevonása – a menetszámok csökkentése érdekében – egyes, elsősorban kisebb munkaszélességű változatok vázkeret végén kialakított hárompont függesztés segítségével, függesztett vetőgép is csatlakoztatható.

TÁRCSÁK, FORGÓKAPÁK

Nehéz, rögös talajokra kialakított változatoknál a mellső, osztott rugólapokból kialakított simító és intenzív aprítást végző egyenes tárcsalevelekkel szerelt tárcsatagok előzik meg a kultivátor munkaeszközöket. Szintén az aprítás hatékonyságának növelése céljából két sorban épített tárcsatagok következnek, a tömörítést és a lezárást pedig pálcás, vagy Crosskill, vagy egyéb henger végezheti el. Találkozhatunk különleges, gumihengeres lezáróegységgel is.

A nehéz, száraz és nedves talajokban is kedvező munkát végeznek a különböző forgókapás magágykészítő gépek. E gépek az építési módjukat tekintve: vázkeret, támasztószerkezet, traktorkapcsolat, a működő eszközök – kivéve a kultivátor szekciót – az előzőekben leírtakhoz hasonló (6. kép).

magágykészítő
6. kép. Forgókapás gép munka közben

A forgókapás magágykészítőknél is találkozhatunk – a gépek mellső kereszttartójára csavarkötéssel rögzített – a beállított munkamélységet, a munkamélység egyenletességét stabilizáló egyenes, merevszáras lúdtalpkapákkal. A merevszáras lúdtalpkapák emellett az elsődleges terület-kialakítású egyengetést is elvégzik. Biztosításuk rendszerint nyírócsapos, nyírócsavaros vagy rugós. Az ezt követő kultivátorszekcióban helyezkednek el az ívelt acélkéssel (10-12 db) szerelt forgókapák. A hosszirányú lengőkarokon csapágyazott talajhajtású forgókapák rendszerint két sorban vannak beépítve. A forgókapák száma 2×6, 2×8, 2×10, 2×13, a munkaszélességtől (3,2-8,4 m) függően. A kultivátorszekciót a simítólapos egyengető követi. A talaj tömörítését és lezárását ezeknél a gépeknél is – az előző konstrukcióknál ismertetett – hengerkonstrukciók végzik, egy vagy (igény esetén) két sorban beépítve.

PRECÍZIÓS SZINTEZÉS, KIVÁLÓ KARAKTERISZTIKA

A magágykészítő gépek/gépcsaládok – kombinátorok, kompaktorok, germinátorok, kreátorok – mindegyike különböző munkaszélességű változatokkal, de szinte egységesen, úgynevezett precíziós szintezési rendszerrel rendelkezik (7. kép).

magágykészítő
7. kép. Precíziós mélységállító mechanizmussal szerelt gép

Ez egyrészt a traktor hátsó, függesztőberendezésének és a magágykészítő gép lezáróelemeinek összehangolásával valósítható meg. Másrészt, függetlenül a traktorkoordinációtól, minden esetben a mellső-hátsó tömörítő hengerekre, illetve a szintező elemekre építve valósul meg a precíziós munkamélységtartás. A leggyakoribb konstrukciós megoldás a kiemelő mechanizmust működtető hidraulikus munkahenger löketének ütköztetéssel történő beállítása. A magágykészítők egyéb szerkezeti elemei közül kiemelendők még a traktornyomlazítók, amelyek merev vagy rugós szárú kapákból (kapacsoportokból) állnak. Ezek merev (fix) rögzítésűek, rugóval vagy hidraulikusan állíthatók be (8. kép).

magágykészítő
8. kép. A nyomlazítók fontos kiegészítői a kombinátoroknak

Ma már olyan kultivátor-/kombinátorkapák is bővítik a szerszámválasztékot, amelyek rugókarakterisztikája kiváló a mélységváltozást jellemző függőleges irányú elmozdulások terén is.

Az ismertetett konstrukciós megoldások különböző hazai- és külföldi gyártók nagyon széles típusválasztékában megtalálhatók a hazai gépforgalmazók gépkínálatában. A széles típusválasztékból, az üzemi adottságoknak megfelelő viszonyoknak – termelési szerkezet, táblaméretek, talajféleségek, időjárási adottságok – megfelelően használja a gyakorlat az ismertetett konstrukciójú gépeket a tavaszi magágykészítésben.

Tavaszi magágykészítők hazai gépkínálata Cím: (legyen benne a főkulcsszó és lehetőleg a mezőgazdaság, max. 59 karakter)

dr. Kelemen Zsolt, műszaki szakértő