fbpx

Tartósságra tervezett permetezőgép, karcsú és dinamikus megjelenéssel

Írta: GÉPmax-2023/IV. lapszám cikke - 2023 július 19.

Korábbi lapszámainkban már többször olvashattak a HARDI új AEON CENTURAline vontatott permetezőszériájáról. Júniusban Felsőszentivánon egy sajtónap keretein belül mutatták be a Hardi International A/S képviselői a szaksajtó hazai meghívott képviselőinek, illetve felhasználóknak az új növényvédőgép-családot.

Villám Ferenc, a HARDI regionális exportvezetője köszöntötte a bemutató vendégeit. Bevezetőjében néhány szóban megemlítette a tavalyi és a jelenlegi piaci helyzetet, illetve ennek hatásait a Hardi üzletpolitikájára. A megváltozott piaci körülményekre és igényekre reagálva a Hardi portfóliója komoly átalakuláson, megújuláson megy át. Befejezték a népszerű Ranger széria gyártását, a viszonteladók már a csak a készleteket értékesítik. A jövőben kivezetik a Commander szériát is. Az új AEON CENTURAline-ra rátérve átadta a szót Szekendi Péter értékesítési managernek, aki bevezetőjében elmondta, hogy az új csúcstechnológiás permetezőgép-család fejlesztésénél a Hardi a legmodernebb technológiát és a legújabb automatizálási megoldásokat alkalmazta. Az AEON CENTURAline-t a felhasználóbarát és biztonságos használatot szem előtt tartva tervezték. A gép karcsú és dinamikus körvonalai egy újonnan kifejlesztett alvázat és egy egyedi tartálykialakítást rejtenek a maximális stabilitás érdekében.

Hardi AEON
A Delta Force szórókeret a lengéscsillapító rendszerének köszönhetően nagy sebesség mellett is megbízhatóan teljesít

Stabilitás és a lengések csillapítása

Egy vontatott permetezőnél nagyon fontos szempont a stabilitás. Minél kevesebb káros lengés befolyásolja negatívan a permetező munkáját. Az AEON CENTURAline-t fejlesztése esetében mindent elkövettek a mérnökök annak érdekében, hogy ennek az elvárásnak megfeleljenek.

A vonórúdba két egységet is integráltak. Az egyik a fentebb említett stabilitásért felel menet közben. Négy tonna terhelést bíró, parabola laprugót építettek a váz és a vonórúd kapcsolatába, így csillapítva a lengéseket. A tárolása stabilitását szabadalmaztatott megoldású, vonórúdba integrált kitámasztóláb garantálja.

Hardi AEON
Az érdeklődő szakemberek és a sajtó munkatársainak gyűrűjében az új permetező

A ComfortTrack kerékkormányzással felszerelt AEON CENTURAline mindig a traktor hátsó kerekeit követi, így elkerülhető a felesleges taposás. A permetezőgép kompakt kialakítása nagy, 27°-os kormányzási szöget tesz lehetővé. A ComfortTrack és a teljes felfüggesztés kombinációja biztosítja a kis, mindössze 6,3 m-es fordulási sugarat, valamint az optimális kerethelyzetet, még a fordulókban történő kanyarodáskor is. A ComfortTrack a kerekeket forgatja, nem a tengelyt, és a hosszú sárvédők követik a kerekeket, így a fúvókák száraz és nedves körülmények között is tiszták maradnak. A tengely lengéseit hidraulikus felfüggesztés csillapítja, amelyet egyetlen erős munkahenger garantál még lejtőn is. A szórókeretek magasságállítását és a keretre ható lengéseket nyomómunkahengeres ParaLift rendszer végzi. A kezelőfülkéből működtetett két nagyméretű, nitrogénakkumulátorral rendelkező munkahenger biztosítja a szórókeret függőleges irányú magasságszabályozását és lengéscsillapítását.

Hardi AEON ComfortTrack
A ComfortTrack kerékkormányzás

A Delta Force (24–39 m) szórókeret lengéscsillapító rendszerének köszönhetően nagy sebesség mellett is megbízhatóan teljesít. Két- vagy háromtagú kivitelben elérhető lágy keretnyitással, vízszintes csillapítással és negatív keretdöntéssel is. A HARDI AutoTerrain szórókeret-szabályozó rendszere elektrohidraulikusan vezérli a berendezést. A rendszer precíz ultrahangos szenzorokkal dolgozik, és különleges jellemzője, hogy választható talajfelszín, növénylombozat vagy hibrid üzemmód. Az AutoTerrain proaktív rendszer a keret egyenes vonalú és forgó mozgásaira is reagál. Mindig optimalizálja a magasságot, a dőlést, a döntést és a billentést, ezáltal kiemelkedő szórókeret-stabilitást garantál. A szórókeret szárnyain található ultrahangos érzékelők és a keret közepén elhelyezkedő gördülési érzékelők segítségével figyeli és korrigálja a keret mozgását, így inkább megelőzi, semmint korrigálja a nemkívánatos keretmozgásokat. Az Auto-NozzleControl automatikus fúvókánkénti szakaszolással precízebb és nagyobb munkasebességű kijuttatás érdekében minden egyes fúvóka egyedileg kapcsolható. Auto módban a permetezőgép 50 cm-es szakaszokkal dolgozik, ezáltal elkerülhető az átfedéses permetezés növénykárosítása. A permetezési átfedések minimálisak, ebből adódóan akár 10%-os vegyszer-megtakarítás érhető el. A szélső fúvókák kiiktatásával a kritikus területek lepermetezése is megelőzhető.

Hardi AEON Paralift
A szórókeretek magasságállítását és a keretre ható lengések csillapítását nyomómunkahengeres ParaLift rendszer végzi

A precíziós TWIN FORCE rendszer (24–30 m) valós idejű, szabályozható levegőszállítással, hidraulikus meghajtású ventilátorokkal, optimalizált permetezési kapacitással, precíz, célzott kijuttatással rendelkezik. Így akár 80%-kal csökkenti az elsodródást és 30%-kal növeli a szermegtakarítást. A légfüggöny sebességének és szögének beállításával a levegőmennyiség fokozatmentesen szabályozható a kikapcsolt állapottól a teljes erősségig. A kezelő akár az összes cseppet, mérettől függetlenül, a célhoz irányíthatja. Nagyteljesítményű ventilátorok látják el levegővel külön a bal és külön a jobb szórókeretszárnyat. A ventilátorok egyenként és szórókeret-méterenként 2000 m3/h légszállítási teljesítményt és maximálisan 35 m/sec légsebességet képesek biztosítani, mely paraméterek fokozatmentesen állíthatók.

Vezérlőegységek

A korszerű HC 9700 terminál minden fontos információt egyetlen 12,1 colos, színes HD érintőképernyőn integrál, hogy teljes áttekintést adjon a permetezési munkáról. USB-portokkal és WiFi adapterrel felszerelve teszi lehetővé az egyszerű adatcserét. A munkavégzési nézeten keresztül a gépkezelő működtetheti az ultrahangos keretszabályozó rendszert, az Auto- Section-Control automatikus szakaszvezérlést, valamint a sorvezetést és a kijuttatási mennyiség szabályozást is. Az intelligens FluidBox 8000 intuitív, színes keze lőfelület a permetezőgép előkészítéséhez, gyors és közvetlen hozzáférést biztosít az általános műveletekhez egy képernyőn, beleértve az AutoFill, AutoAgitation és AutoWash funkciókat.

Farkas Imre