fbpx

A traktor vezetője túlélte, a kamionsofőr nem

Írta: Barna Ferenc - 2022 július 06.

Két kamion és egy traktor ütközött 2022. július 04-én az 53-as főúton Dunatetétlen és Solt között, teherautók kigyulladtak. A balesetben hárman haltak meg, a traktor vezetőjét kórházba szállították.

Leégett kamiont még locsolnak
A szállítmány berobban az ütközés hatására, mindkét kamion kigyulladt és leégett (fotó: BAON/Pozsgai Ákos)

A baleset körülményeit a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja

Az elsődleges információink szerint az egyik kamion egy enyhén balra ívelő kanyarban előzni kezdte az előtte haladó traktort, de szemből érkezett a másik teherautó, aminek nekiütközött.

Az egyik kamion dezodorokat szállított, az ütközés hatására azonnal felrobbantak, így mindkét szállítójármű kigyulladt, majd leégett.

A tűz következtében az úttest felülete erőteljesen rongálódott, így műszaki- és a helyreállítási munkálatok jelentősen időt vettek igénybe.

A helyreállítási munkákat nehezítette, hogy az úttest mellett húzódó magas feszültségű vezeték is leszakadt, a tűzoltóknak az is áramtalanítani kellett.

Tartanak a nyári betakarítási munkák

Az utóbbi hónapokban megszaporodtak a balesetek, melyeknek részese agrármunkagépek is. A szezonális mezőgazdasági munkák zajlanak, éjjel-nappal mennek az agrárgépek. Ezek a speciális munkagépek megközelítése, előzése figyelmet, türelmet igényel a közlekedés egyéb résztvevőitől, ezért már tavaly nyáron a NAK felhívta a veszélyre a figyelmet, mely az idén is aktuális.

Forrás: BM Katasztrófavédelem
Összeállította: Barna Ferenc