Észak-Amerikában más léptékben mérik a gépeket

A tengerentúlon az egyik legnagyobb fedett mezőgazdasági kiállításnak számít az Észak-Amerikában, Louisville-ben (Kentucky) évente megrendezésre kerülő National Farm Machinery Show, amelyet idén még a koronavírus járvány kirobbanása előtt sikerült megrendezni.

Bár az európai gyártók egyre nagyobb hányadban állítottak ki, és inkább már a saját színeikben próbálnak az amerikai piacon hódítani, összeállításunkban inkább az amerikai gyártók néhány műszaki érdekességére fókuszáltunk.

Az egyik legnagyobb fedett mezőgazdasági kiállításnak számít Amerikában a National Farm Machinery Show – fotó: https://farmmachineryshow.org

 

Nem okoz meglepetést, hogy az egyik legnagyobb érdeklődést a John Deere standja könyvelhette el, ahol a lapunkban korábban már részletesen bemutatott traktor és kombájn újdonságok, illetve új munkagépgenerációk fogadták a látogatókat. https://gepmax.hu/hir/a-birodalom-visszavag/?highlight=John%20deere

A legtöbb tekintetet mégis a John Deere legendás, itthon a 70-es évektől kezdve nagy darabszámban munkába állt 4030-as széria 4430-as tagjának tökéletesen felújított példánya vonzotta. A retro erőgéphez a gyártó új, kompakt szemenkénti vetőgép modellje volt kapcsolva, melyet mi is bemutattunk korábban. https://gepmax.hu/hir/uj-modellel-bovul-a-john-deere-maxemerge-1705-vetogepsorozat/

A látogatók kitüntető érdeklődéséből is érzékelni lehetett azt a tendenciát, hogy a tengerentúlon egyre inkább a 70-es, 80-as évek megbízható amerikai gyártású erőgépei felé tolódik az érdeklődés a felhasználók részéről.

Az 1977-es gyártású John Deere 4430-as még ennyi évtized elmúltával is a megbízhatóság jelképe – fotó: https://www.sloans.com/

 

A kanadai Versatile standján egyértelműen az új, három tagú Nemesis széria jelentette az újdonságot. A 175, 195 és 210 modellekben egy Stage V emissziós besorolású, 6,7 literes, hathengeres Cummins B6.7 típusú dízelmotor szolgál erőforrás gyanánt, az erőátvitelről pedig ZF Powershift sebességváltó gondoskodik. Tavaly októberben beszámoltunk róla, hogy ezt a traktorkoncepciót a Versatile a Kubota-val közösen fejleszti, és a japán gyártó színeiben M8 traktorcsaládként is elérhetik majd a felhasználók a tengerentúlon. https://gepmax.hu/hir/kubotakent-jon-a-nemesis/?highlight=kubota

 A Versatile újdonsága a Nemesis traktorcsalád – fotó: https://www.versatile-ag.com/

 

Az Iowa-i Vermeer Corporation legnagyobb feltűnést keltő újdonsága a ZR5-1200 típusjelzésű önjáró hengeres nagybálázója. Magát a prototípust már jóval korábban megismerhette az amerikai szakmai nagyközönség, de a mostani kiállításon már a szériagyártásra érett változatot láthatták az érdeklődők. A különleges gép bemutatása önmagában is megérne egy cikket, annyi innovatív megoldást hordoz magában. A bálázási folyamat teljesen automatizált. A kívánt bálaméret elérésekor a gép automatikusan leáll, elkezdi a kötözést, kinyitja, üríti a bálakamrát, és becsukja a csomagtérajtót, majd visszatér az alaphelyzetbe. A bálázás folytatása egyszerűen, egy „Go” gomb megnyomásával újra aktiválható. A különböző bálagyűjtő kocsik kiszolgálásában segít az integrált negyedfordulós technológia, amely lehetővé teszi a kezelő számára, hogy a bálákat jobbra, balra 90 fokban elforgatva is üríthesse. Az önjáró betakarítógépet egy 4,5 literes, 200 lóerős, Stage V-ös emissziós besorolású, Cummins dízelmotor hajtja meg, a két sebességtartományos hidrosztatikus járószerkezet hajtása közúton maximum 50 km/h, míg munkában legfeljebb 20 km/h sebességet biztosít.

 

A Courtland-ban (Ontario) található Cadman Power Equipment nagyteljesítményű hígtrágya kijuttató rendszere sem hétköznapi látvány az európai szakavatott szemeknek. Az elég bonyolult rendszer egy traktorvontatású, illetve meghajtású, vagy külön motoros, önjáró, nagy teljesítményű szivattyúval szerelt, csévélhető szállító-tömlőrendszerből és a hozzá csatlakoztatott, szintén külön traktorral üzemeltethető injektálóból áll. Kifejezetten soros kultúrák (szója, kukorica) tápanyag-utánpótlására ajánlja a gyártó. A növényállomány viszonylag fejlett állapotában, a sorközökbe injektálva is kivitelezhető vele a hígtrágya kijuttatása.

 

 

A rendszer – típustól függően – 800-2400 méter hosszú tömlővel rendelkezik. Az Ohio-i Alig testvérek a szabadalmaztatott koncepcióját alkalmazó Cadman, az Ohio Állami Egyetemen összegyűjtött négyéves vizsgálati tapasztalatok alapján arra a következtetésre jutott, hogy a trágya kijuttatásának legideálisabb időpontja, ha a kukoricaállomány magassága 0,8-1,2 méter. Az eddigi kísérletek és felhasználói tapasztalatok azt igazolják, hogy a rendszer alkalmazásával, tisztán természetes hígtrágyával történő tápanyag-utánpótlással, időjárástól, fajtától és talajszerkezettől függően 7-15% terméstöbbletet lehet elérni.

 

Egy Ohio-i testvérpár fejlesztette ki a Cadman hígtrágyakijuttató rendszerét – fotó: https://cadmanpower.com/

 

Míg nálunk inkább presztízsjárművek a gazdák terepjáró Pick-Up-jai, addig a tengerentúlon inkább munkaeszközként tekintenek rájuk. Ehhez mondjuk az is hozzájárul, hogy Amerikában más kaliberűek ezek a járművek. A GVM Incorporated Ford F-550 XL Super Duty 4×4 alvázra készít Hydra Spray permetező és Hydra Spread röpítőtárcsás műtrágyaszóró felépítményt. A 300 lóerős, 6,8 literes, V 8-as turbódízel motorral szerelt Pick-Up permetező felépítménye, 2063 literes, rozsdamentes acél tartályból, 360°-os ötutas fúvókatestekkel, membrán visszacsapó szelepekkel szerelt 12/18 méteres acélkerettel, vagy akár 15/24/27 méteres alumínium kerettel, 38,1, 50,8, 76,2 cm fúvóka osztással végzi a kijuttatást.

Permetező felépítmény, 4×4-es Pick-Up-ra, ott nem egy szokatlan munkaeszköz. https://www.gvminc.com/

 

Az öt szakaszból álló TeeJet ISO szakaszolás az alapkivitel része. A szórókeret vezérlés elektronikusan, Joystick segítségével történik. A keret lengéscsillapítása hidro-akkumulátorok segítségével történik. A folyadékszállításról és a megfelelő nyomás előállításáról nagy volumenű Hypro szivattyúrendszer gondoskodik. Természetesen az önjáró növényvédő, az Ag Leader InCommand 800 6500 GPS-vel, és a Greentronics RiteHeight 3 érzékelős, szórókeret magasságvezérléssel a precíziós technológiába is beépíthető. Hevederes, röpítőtárcsás szórófelépítménye a műtrágyát 27-32 méteres szélességben szórja ki, míg mészport 18 méteres széles tartományban képes teríteni.

bálázó ford hígtrágya John Deere kiállítás traktor vermeer versatile