fbpx

A milliárd dolláros KERESKEDŐ

Írta: Szerkesztőség - 2018 október 26.

DOMINANCIA: a Titan Machinery a legnagyobb Case IH-kereskedő az Egyesült Államokban. Fargóban, a cég központja mellett található ez a kereskedelmi központ is

Május elején bombaként robbant a hír: a Titan Machinery 2018. január elsejei visszamenőleges hatállyal átveszi az Agram csoportot. A négy telephellyel és mintegy 80 dolgozóval rendelkező német Case IH‑értékesítő cég a két ügyvezető igazgató és alapító partner nyugdíjba vonulása miatt került eladásra, ugyanakkor az új tulajdonos sem csak a bennfentesek előtt is‑mert szakmailag. Ezzel számunkra is elérkezett az idő, hogy átfogó képet alkossunk erről a kereskedelmi óriásról – különösen, amióta az elmúlt években alkalmunk adódott a Fargóban (Észak‑Dakota, USA) és a Ruse‑ban (Bulgária) épült gyárak meglátogatására.

KICSIBEN KEZDŐDÖTT

A vállalat a következő években még nem tűnik fel – egyike a sok Case International/Case IH- (akkoriban még a Tenneco csoport része) és New Holland‑ (amely ebben az időben még a Ford csoporthoz tartozik) márkakereskedőnek. Ekkor még senki sem sejti, hogy belőlük lesz a világ egyik legnagyobb mezőgazdaságigép-kereskedelemmel foglalkozó vállalata.

A mezőgazdasági termelők jövedelme az 1970‑es évek végén bekövetkezett, utolsó nagy gazdasági válság óta alig emelkedett, így sokat ígérőnek tűnt az az ötlet, hogy a felújított törzscsuklós gépeket vonzó árakon adják el. A Titan így elkezdte a használt törzscsuklós Steiger traktorok felújítását, és erősebb motorokkal látta el őket. A traktorokat saját márkaként Titan néven, új típusjelzéssel értékesítették. A siker azonban csak rövid ideig tart. Mert amíg az új motorok megbízhatóan működtek, a régi, nem cserélt alkatrészek, pl. a sebességváltók és a tengelyek problémákat okoztak. Végül a Titan mindössze 12 felújított traktort adott el, és ezt az üzletágat néhány év múlva megszüntette.

AZ ÚJ FELLENDÜLÉS IDŐSZAKA

Ebből a fellendülésből profitált a Titan is, amely az egyik kereskedést a másik után vásárolta fel. Eközben a vállalat Észak‑Dakota, Dél‑Dakota, Iowa, Minnesota, Montana, Nebraska, Wyoming, Wisconsin, Colorado, Arizona és Új‑Mexikó államokra összpontosított. A szükséges tőkét végül a tőzsdén sikerül meg‑szerezni – 2007 vége óta a Titan szerepel a Nasdaq részvénypiac listáján. Friss tőkével felszerelkezve az európai ugrás is sikerült, ahol kezdetben a Titan Bulgáriában és Romániában telepedett le.


A Magnum mellett a Quadtrac a Case IH „cégére” Észak-Amerikában

A CSÚCSRÓL A VÁLSÁGBA

  1. A Titan Machinery jelenleg 2100 alkalmazottat foglalkoztat, ebből 1600 főt az Egyesült Államokban
  2. A Case IH AF kombájnja a legnagyobb számban eladott modell Észak-Amerikában
  3. Ugyanez vonatkozik a Quadtrac modellre is – itt folyékonyműtrágya-tartállyal együtt láthatók a hátsó udvarban
  4. A bemutatóteremben: Magnum 290 Case IH szemenkénti vetőgéppel…
  5. .. és egy újabb Steiger 350 HD, ikerkerekekkel
  6. Az STX Quadtrac traktorok a 2000-ben történt piaci bevezetésük óta nemcsak a Case IH, hanem a Titan Machinery előrelépéséhez is jelentősen hozzájárultak
  7. Idegen márkájú gépeket is helyrehoznak – ilyenkor általában a vételárba beszámított darabokról van szó
  8. Igazi Amerika: erős Dodge és Ford Pickup szervizautók

 


Ezt a közel 40 év korkülönbségű zöld-sárga duót is a műhelyben találtuk

Más mezőgazdaságigép‑gyártó cégek is érezték azonban a kukoricánál és a búzánál tapasztalható globális árcsökkenés hatásait (a 2011 és 2013 közötti túlzottan magas árak után), és különösen a költséggazdálkodásnak kellett mindezt ellensúlyoznia, tehát a Titan helyzete nem egyedülálló. Szigorú költséggazdálkodással és a vállalati hálózat egyszerűsítésével – egyes telephelyek be‑zárásával, más esetekben összevonásokkal sikerül a Titan vállalatnak a helyzetet kézben tartania. A 106 észak‑amerikai telephelyből mára már csak 76 ma‑radt, ugyanakkor a 13 európai leányvállalat száma mostanra 23‑ra növekedett. 2017‑ben a Titan világszerte 2100 alkalmazottal (ebből kb. 500 Európában) mintegy 3000 gépet értékesített, ebből kb. 1000 darabot Európában. A Case IH és a New Holland márkájú mezőgazda‑sági gépek mellett Case Construction és New Holland Construction típusú építő‑ipari gépek is szerepelnek az értékesített gépek között.

  1. Használtgép-kínálat Fargóban: Case IH 9390, Case 2470 Traction King, Ford Versatile Bidirectional, Case IH 9350…
  2. ….és Ford Versatile 9280. A Titan a tengerentúlra irányuló használtgépexportot is átveszi
  3. A régebbi törzscsuklós kormányzású traktorok, mint pl. ez a Versatile 855 elsősorban a gyűjtőkhöz és a kisebb gazdálkodókhoz kerülnek
  4. Bulgáriában a Titan Machinery ma már hét telephellyel rendelkezik
  5. Bulgária fontos piac a Magnum, a Steiger és a Quadtrac sorozatba tartozó nagytraktorok számára…
  6. …ahogy az AF axiális kombájnok számára is, amelyek a szemes kukorica és a napraforgó mellett búzát is aratnak

Látogatásunkkor a bulgáriai Ruse-ban mintegy 20 000 LE állt a telephely udvarán. Délkelet-Európában a Case IH mellett további márkákat is értékesít a Titan, ilyenek például a Maschio és a Väderstad

Titan Machinery – 38 év áttekintése

A ’90-es évek közepén a Titan hasznot húzott Bill Clinton gazdaságot ösztönző programjából, amely a Kanadával és Mexikóval kötött szabadkereskedelmi megállapodáson keresztül nagymértékben növelte a mezőgazdasági exportot. Ez új lendületet adott az észak-amerikai mezőgazdaságigép-ipar számára is, és a Titan további cégek felvásárlása révén egyre gyorsabban kereskedelmi óriássá növekszik.


A kerekes törzscsuklós kormányzású traktorok, mint pl. ez a Steiger 350 HD, Délkelet-Európában most is nagyon keresettek – sok lóerő viszonylag kevés pénzért
 

Bulgáriában is az üzlethez tartozik a régi gépek beszámítása, jelen esetben ez egy Claas Atles

MOST MÁR NÉMETORSZÁGBAN IS

A Titan Machinery jelenleg négy telephelyet tart fenn, ezek: Rollwitz és Gützkow Mecklenburg‑Elő‑Pomerániában, valamint Altranft Brandenburg tartományban, Burkau pedig Szászország‑ban. A Case IH- és a Steyr-termékek mellett további gyártók gépeit is értékesítik itt, pl. az Annaburger, a Brantner, a Conow, a Dal‑Bo, a Hardi, a Hawe, a Kuhn, a Kverneland, a Lely, a Merlo, a Rauch, a Schäffer, a Stoll és a Väderstad gépeit.

SZOROS ÜGYFÉLKAPCSOLATOK

Emellett az ügyfelek átfogó oktatásban és szervizszolgáltatásokban részesülnek, az ügyfélkapcsolat ugyanis nem ér véget a vásárláskor – ez egy olyan fi lozófi a, amely az Agram vállalat alapítói, Wolfgang Locke és Petrick Gaens szerint egyértelműen hasonlít a 2017 végéig követett saját stratégiájukhoz. Egy megfelelő stratégiai befektető utáni több évig tartó keresgélés után emiatt döntöttek a Titan mellett, még akkor is, ha egy nagy, tőzsdén jegyzett vállalatról van szó.

NAGY TERVEK

CÍMKÉK CASE IHversatile