fbpx

A kezdő mérnökök 45%-a szerint biztos jövőt jelent a szakmájuk

Írta: Kalmár Nárcisz - 2019 december 13.

A megkérdezettek 63%-a már kisgyermekkorában eldöntötte, hogy mérnök szeretne lenni, derül ki a CLAAS Hungária Kft. által készített felmérésből. Minden ötödik kitöltő azt várta a foglalkozásától, hogy kézzelfogható eredménye legyen munkájának, illetve új dolgokat alkothasson. A kitöltők harmada saját vállalkozást szeretne indítani. Ugyanakkor akik beosztottként gondolkodnak, azok 27%-a azonos fizetés esetén vidéki nagy multicéget választanának a fővárosi cégekkel szemben.

A CLAAS Hungária Kft. országos felmérés keretében vizsgálta a Z generációs fiatal mérnökök karrierválasztási szokásait és igényeit. A szakma kiválasztása során a legjellemzőbb a céltudatos, már gyerekkorban eldöntött pályaválasztás, de emellett a baráti és szülői tanácsok is befolyásoló tényezők, a válaszadók közel 10%-a azonban egyszerűen csak szerette volna megtapasztalni, hogy mit is adhat számára a mérnök szakma.

Hol tájékozódnak a fiatalok?

A felmérés megmutatta, hogy legtöbben az álláshirdető portálokról tájékozódnak új álláslehetőség iránt. A válaszadók 44%-a azonban főként a social media felületeket részesíti előnyben, s ezeken keres lehetőségeket. Az emberi kapcsolatok azonban továbbra sem elhanyagolhatók, hiszen az ismerősök ajánlása 40%-ot ért el a válaszok rangsorában. Minden második válaszadó számára fontos volt, hogy munkája izgalmas projekteket és kihívásokat is tartalmazzon, derült ki a felmérés egyik kérdéséből.
A biztos megélhetés, mint választási szempont csupán 9%-nál jelent meg első helyen.

Fontos a munka és magánélet egyensúlya

A megkérdezettek 31%-nak az volt a legfontosabb egy munkahely kiválasztásakor, hogy legyenek fejlődési, előrelépési lehetőségeik, a karrierút pedig már az elején jól látható legyen. A munka és magánélet egyensúlya minden ötödik válaszadó számára elsődleges szempontként jelent meg, de a lokáció és a fizetés is fontos tényező egy-egy munkahely kiválasztásánál. A válaszadók közel háromnegyede városi, községi lakóhellyel rendelkezik, 11%-uk a fővárosban, 16%-uk pedig valamelyik megyeszékhelyen él.

Magyarországon a 2019-es általános felvételin 78 900-an jutottak be valamilyen felsőoktatási intézménybe. Az Oktatási Hivatal adatai alapján idén az alap- és osztatlan szakok közül a mérnökinformatikus képzésre kerültek be a legtöbben, ahol összesen 2069-en kezdhették meg a tanulmányaikat, hasonlóan magas szám volt a gépészmérnökök és villamosmérnökök esetében is, ahol a felvettek száma 1462 és 1073 fő volt. A gépészmérnöki alapszak az előkelő 6. helyen szerepel a top 10-es szakma listán 2019-ben.