Az NDK-beli Fortschritt Kombinátnak a korábban cséplőgépgyártással foglalkozó singwitzi gyárában 1951-ben kezdődött el az önjáró arató-cséplő gépek gyártása. Rövid életű próbálkozások után (E-162) a„Patriot” fantázianévre keresztelt betakarítógépeket E-175 és E-177 típusjelzéssel fejlesztették ki, illetve kezdték forgalmazni.
Ezeket 4 hengeres, 54 lóerős dízelmotor hajtotta, a 175-ös típus 3 méteres vágószélességgel, míg a 177-es 3,6 méter munkaszélességű gabonavágó-asztallal volt szerelve. Az 1300 liter magtartály-térfogattal rendelkező betakarítógépek óránként átlagosan 4 tonna betakarítást teljesítménnyel rendelkeztek. Ezeket a típusokat a gyártó kifejezetten a kelet-német gabona-betakarítás egymenetes gépesítésére szánta. Magyarországon ekkor a hazai és az orosz gyártmányú kombájnok terjedtek el, így nálunk ezek a „Patriot” típusok kevésbé vagy alig ismertek.
A 60-as évek közepétől fokozódott az igény egy nagyobb teljesítményű, korszerűbb, jóval nagyobb kezelési komforttal rendelkező betakarító-gépcsalád iránt, nem csak az NDK, de a két kiemelt mezőgépipari kereskedelmi partnere, Magyarország és Csehszlovákia részéről is. 1967 augusztusában az NDK fél meghívására itthonról egy szakemberekből és forgalmazók képviselőiből álló szűkebb delegáció utazott a gyártóhoz, megtekinteni a kombinát által kifejlesztett új aratócséplő-gépcsalád első példányait. Az új széria első, legkisebb változata az E-512 jelzést kapta. A hagyományos cséplőszerkezetű szalmarázóládás gépek 4 hengeres, IFA gyártmányú dízelmotorral voltak meghajtva. A 4,2, illetve 5,7 méteres munkaszélességű gabonavágó-asztallal szerelt kombájnokhoz a megállapodás szerint a magyar BMG szállította a BRAUD-licenc alapján gyártott 4 soros kukoricabetakarító adaptereket.
1968-ban megérkeztek a nullszéria első példányai a magyarországi nagyszabású gépvizsgálatra, majd a kombájn forgalmazása is hamarosan elkezdődött – kezdetben fülke nélküli kivitelben, de már a gyártás kezdetekor megindult a fülkés változat előállítása, a külföldi partnerek igényeinek kielégítése érdekében. Azt már kevesen tudják, hogy a kezdetekkor hazánkban is gyártottak a betakarító-géphez vezetőfülkét.
Az Agrotröszt 1969-től mintegy 150-200 darab E-512 betakarítógépet importált a magyar üzemek részére évente, majd ez a szám a 70-es években folyamatosan növekedett, bár a gyártó sosem tudta a megrendeléseket maradéktalanul kielégíteni. Az E-512-est magyar gyártmányú szerelékkel (NA) tették alkalmassá napraforgó betakarítására, de készült hazánkban szója- (KLADO RSA-8) és aprómag-betakarító adapter (M-3050) is a kombájnhoz, míg a gyártó szélesebb és keskenyebb kivitelű rendfelszedőkkel látta el a gépet a megrendelők kérésére. A nehéz talajviszonyok közötti betakarításhoz 1975-től féllánctalppal is el lehetett szerelni az E-512-est, ami szintén hazai gyártású volt.
Alighogy kezdett elterjedni a magyar gazdaságokban az új gép, máris megjelent hazánkban üzemi kipróbálásra a gépcsalád legnagyobb tagja. A teljesen új fejlesztésű E-516 jelű arató-cséplőgépet akkor, méretei alapján, a világ legnagyobb teljesítményű kombájnjaként mutatták be. A nagy betakarítás! teljesítményű, 6,7 és 7,6 méter munkaszélességű betakarítógépet 8 hengeres, V elrendezésű, 220 lóerős dízelmotor hajtotta, teljesen fokozatmentes hidrosztatikus hajtással rendelkezett, vágóasztala pedig mind hossz-, mind kereszt-irányban talajkopírozós rendszerű volt. Az 5 szalmarázóládával ellátott gépet még szemveszteségmérő és -jelző műszerrel is ellátta a gyártó. A gyorsabb táblaváltás érdekében a kombájn egyszerűen és gyorsan le és fel tudta kapcsolni a vágószerkezetet, és azt maga után vontatva szállította. Ezt a betakarítógép-típust már kormányautomatikával is felszerelték, bár ez a kiegészítő berendezés itthon nem terjedt el. A többéves magyarországi tesztelés alatt az E-516-ost 6 és 8 soros FKA kukoricabetakarító adapterekkel is vizsgálták, kiemelkedően nagy hozamú kukoricatáblákban. A kipróbálás és tesztelés a Hidasháti és az Enyingi Állami Gazdaságban, illetve Orosházán, Bátmonostoron és a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinátban folyt 1975-től egészen 1979-ig. A vizsgálati eredmények szerint a gép búzában 10,7 kg/s, kukoricában pedig átlagos üzemi körülmények között 14,5 kg/s áteresztőképességgel rendelkezett, 99,4, illetve 97,9%-ős szemtisztaság mellett (MGI-adatok). Az adatokból kitűnik, hogy az E-516 teljesítményben és munkaminőségben az akkor itthon fellelhető típusok között az egyik legnagyobb betakarítási teljesítményű betakarítógép volt. Az arató-cséplőgép hátrányai közé tartozott, hogy kukoricában az áteresztőképességet a betakarítógép méreteihez képest kis rostafelülete és az ebből adódó nagy elhullási veszteség határolta be. A teljesen fokozatmentes hidrosztatikus hajtás nehéz terepviszonyok esetén megnehezítette az amúgy szokatlanul hosszú kombájn mozgását, illetve a 6,7 méter munkaszélességű vágóasztal a nagy méretei miatt nem mindig tudta megfelelően követni a talajegyenetlenségeket. Az akkor alig 900 ezer forintos beszerzési árú E-516 betakarító gépből 1981. év végére már több mint 2000 darab dolgozott hazánkban (csak összehasonlításképpen, ugyanebben az időben a tőkés importból származó hasonló teljesítményű Claas Dominator-106 több mint 2,5 millióba került). 1982-től már, a fentebb említett okok miatt, kérésre keskenyebb, 5,7 méter munkaszélességű vágóasztallal is szállította a gyár az E-516-ost. A forgalmazás megindulását követően jó néhány évig a vételár további csökkentése, és az arató-cséplő gép megbízhatóságának javítása érdekében sok száz E-516 kombájnt hazai Rába motorral hozott forgalomba az Agrotröszt.
1983-tól, több mint 7000 darab legyártott E-516-os után a gyártás Singwitzből átkerült a Fortschritt Kombinát Bischofswerda-i üzemébe, és egyben megjelent a módosított változat, az E-516 B, amelynél több kisebb változtatás mellett – a motorteljesítmény változatlanul hagyásával – csökkentették az erőforrás fordulatszámát, így hosszabb lett az amúgy elég elavult műszaki színvonalú motor élettartama, és 10%-kal csökkent az üzemanyag-fogyasztása. 1982-ben érkezett meg hozzánk a kombájnsorozat középső tagja, az E-514. Ez a változat már ugyan magában hordozta az E-512 felépítését, de annál jóval modernebb megoldásokat tartalmazó és sokkal kényelmesebben kezelhető, komfortosabb típus volt. Pályafutásának hét éve alatt több mit 13 000 darab készült belőle a singwitzi üzemben, de a gyár privatizációja után, a 90-es években is még évekig gyártásban maradt. Az E-512-eshez képest ennél a gép motorteljesítményét is megnövelték. A hidrosztatikus kormányzású, hidraulikus menetvariátorral hajtott, mechanikus váltóval szerelt járószerkezetű betakarítógép kukoricaszem-csutka keverék (CCM) betakarítására is alkalmas volt. Sajnos a gyártó kezdetben a belföldi megrendeléseket is alig tudta kielégíteni, pedig ebből a betakarítógépből már exportra is került több nyugat- és észak-európai országba is (Franciaország, Dánia), így hozzánk is akadozott az elején a szállítás az új típusból, de később, a 80-as évek második felében rendeződött a helyzet. Az új típust is a Hidasháti Állami Gazdaságban vizsgálták az MGI szakemberei, 1982-től egészen 1984-ig. Búzában 9,2 kg/s, míg kukoricában az 5 soros FKA adapterrel 11,6 kg/s áteresztőképességet produkált a kombájn (MGI-adatok). Az üzemanyag-fogyasztás mértékét a vizsgálat mindkét termény esetében kedvezőnek ítélte.
Az E-514 is felszerelhető volt kisújszállási gyártású féllánctalppal, illetve létezett a típusból hegyi kivitel is, kereszt- és hosszirányban hidraulikus vízszint-kiegyenlítéssel.
1987 újabb jelentős állomás volt a Fortschritt kombájnsorozat életében, hiszen ekkor jelent meg az E-517, amelyből hozzánk az első jubileumi példányként, mint „a 10.000-dik arató-cséplőgép az NDK-ból” érkezett, E-516-B01 típusjelzéssel. Az Agromashexpón való tavaszi szereplés után azonnal szántóföldi vizsgálat alá vonták a jubileumi prototípus gépet, amely egyebek mellett a következőkben tért el az alaptípus E-516-B-től: egy új háromlépcsős, Cascade rendszerű rostaszerkezetet kapott, új, nagyobb teljesítményű szelelővel egybeépítve, így közel egy négyzetméterrel nőtt a rostafelülete, amelynek hatására főleg kukoricában nőtt a gép áteresztőképessége (16,4 kg/s, MGI-adat). A motor új elektronikus meghajtású és kapcsolású hűtőventilátort kapott, továbbá a gép új típusú hidraulikaszivattyút is kapott. Megváltozatták a magtartály feltöltő csiga meghajtását, és új, állítható kormányoszlopot kapott a vezetőfülke, amely már az E-514-ből volt ismert. A szalmarázó ládák új, intenzív lazítópálcákat kaptak. 1988-ban már, E-517 jelzéssel, összesen 40 darab gép érkezett meg, majd egy évvel később több száz darab érkezett az országba. Ugyanebben az évben 49 000 legyártott kombájn után befejeződött az E-512 gyártása.
Az E-517-tel egy időben már szerepelt nálunk gépvizsgálatokon az eddigi kombájncsaládtól teljesen eltérő kialakítású, 20-as jelzésű széria első tagja, az E-524. Az akkor modernnek számító, francia gyártású fülkével szerelt új betakarítógép kezelését, már egy multifunkciós kar segítette, emellett elektronikus ellenőrzőrendszer adott tájékoztatást a működés közbeni paraméterekről, illetve segítette a gép egyszerű beállítását. A zárt magürítő rendszer 2 perc alatt volt képes az 5200 liter térfogatra is megnövelhető magtartályt kiüríteni. A kombájn teljesen új vágóasztallal rendelkezett, 3-féle méretben. Az E-526 típusú, hasonló kialakítású, de nagyobb cséplőrészméretekkel rendelkező változat is eljutott hazánkba vizsgálatra 1988-ban, az IKR és a KSZE termelési rendszerek gazdaságaiba, amelynek zártkörű üzemeltetését a gyártó már 1987-ben, az NDK-ban elvégezte. A jóval nagyobb motorteljesítményű, új, hathengeres, turbófeltöltős IFA-motorral szerelt, hidrosztatikus menethajtású arató-cséplőgép a nagyközönség előtt is bemutatkozott az 1989-es Bábolnai Szántóföldi gépbemutatón és az 1990-es OMÉK-on. Az addigi Fortschritt kombájntípusok közül az itthoni vizsgálat alatt 1989 őszén ez a gép produkálta a legnagyobb áteresztőképességet kukoricában (17,5 kg/s, MGI-adat). Sajnos míg az E-524 típusból néhány darab még eljutott hozzánk, addig – az ismert politikai események miatt – az E-526 típusból mindösszesen 12 darab készült, és ebből csak néhány jutott el hazánkba.
Meg kell említeni, hogy 1990-ben megtörtént egy újabb, az E-517-esből fejlesztett típus, az E-518 kipróbálása is hazánkban, amely már Bosch hidraulikus rendszerrel és Mercedes gyártmányú motorral készült, illetve az E-524/526-ról ismert vezetőfülkével és annak berendezéseivel látták el. Sajnos ez változat már csak prototípus maradt, mindösszesen 5 darab készült belőle. A kombinát mérnökei ez idő tájt axiáldobos cséplőszerkezetű betakarítógép fejlesztésével is próbálkoztak, amely egy prototípus erejéig jutott el a megvalósításig (E-532).
A Fortschritt arató-cséplőgépek egyszerű felépítésű és kezelhetőségű, viszonylag nagy teljesítményű betakarítógépek voltak. Jó munkaminőségre, megfelelő üzembiztonságra és hosszú élettartamra azonban csak gondos, mindenre kiterjedő precíz karbantartás és rendeltetésszerű használat mellett lehetett számítani. Sajnos az előbb említett feltételek egyszerre a magyar mezőgazdasági nagyüzemekben jellemzően nem álltak rendelkezésre, ami viszont nem egyszer a Fortschritt kombájnok idő előtti leselejtezéséhez vezetett. Pedig a konstrukciók időtállóságára mi sem jobb példa, mint hogy a Fortschritt alapokon nyugvó arató-cséplőgépek – a gyáregységek többszöri átalakulása és tulajdonosváltása ellenére – a rendszerváltás után is, egészen 1999-ig gyártásban maradtak.
Fortschritt kombájnok műszaki adatai
Farkas Imre
A fotók gyári felvételek, illetve a szerző magánarchívumának képei.
[email protected]
További képek:
