A HR-2 önjáró homlokrakodó

A magyar ipar jó néhányszor megkísérelt a drága, akadozó importból származó, nagy teljesítményű homlokrakodók helyett saját fejlesztésű, hasonló rendeltetésű eszközt kialakítani és gyártani, de ezek a 70-es években kudarcba fulladtak.

Importpótló, kényszerű fejlesztés

A hazai mezőgazdaság és építőipar anyagmozgatásához így a továbbiakban szocialista és tőkés importból származó import rakodókat szereztek be az eszközellátásért felelős szervezetek. Ezek megfeleltek ugyan az elvárásoknak, de a tőkés gépek magas bekerülési értéke, illetve a „testvéri” KGST-tagországok gépgyártóinak szűkös gyártási kapacitása egyaránt határt szabott a hazai rakodóeszköz-igény maradéktalan kielégítésének.

A visszaemlékezésünk tárgyát képező rakodógépet is ez a fajta kényszer hívta életre 1983-ban. A Békés megye déli részén található nagyszénási Október 6. termelőszövetkezetben az anyagmozgatási gondjaik megoldására a drága import rakodógép helyett házilag készítettek – egy felújított T-150K traktor átalakításával – csuklós kormányzású önjáró homlokrakodót. A megoldás nem volt teljesen ismeretlen, hisz a T-150K erőgép gyártója is kifejlesztett hasonló felépítésű, de alacsonyabb teljesítményű homlokrakodót az erőgép bázisán.

A T-150-es erre is jó!

A nagyszénásiak az új rakodót a T-150 K traktor menetirányának megváltoztatásával hozták létre. Megfordították a vezetőfülkét, átalakították a kezelőelemeit. A traktor korábbi hátsó alvázkeretére, a vezetőfülke előtti szabad vázkeretre építették a gémszerkezetet és a hidraulikus munkahengereket. A gémszerkezet talplemeze a vázkerethez csavarkötéssel csatlakozott, erre a talplemezre hegesztették az acéllemezből készült gémtartó oszlopokat. A két párhuzamos acéllemezből készült gémkart acélcsőből kialakított kereszttartók rögzítették egymáshoz.

A gémszerkezet emelését és a munkaeszköz billentését 2-2 darab, kettős működésű hidraulikus munkahenger végezte. A munkaeszközt a gémszerkezet mellső végére épített csatlakozólapon csapszeggel rögzíthették, emelés közbeni helyzettartását párhuzamvezérlő rudazat biztosította. A gémszerkezet maximum 3,7 méter magasra emelt. A mellső vázkerethez csavarkötéssel csatlakozott a rugózatlan, merev mellső futómű, amelyet növelt teherbírású gumiabroncsokkal szereltek fel.

Sorozatgyártásra készen

Az így létrejött rakodógépet az MGI-nél gépvizsgálatnak és minősítésnek vetették alá, ahol igen kedvező stabilitási és terhelhetőségi értékeket állapítottak meg a vizsgálat eredményéül. A T-150K traktor vázszerkezetének és főegységeinek felhasználásával elkészült rakodógép sorozatgyártásra kész változatában a 180 lóerős RÁBA-M.A.N. 2156 HM6 motorhoz – rugalmas tengelykapcsolón keresztül – egy változtatható folyadékszállítású, axiáldugattyús hidraulikus szivattyú csatlakozott, ami a járószerkezetet hajtó hidromotort látta el olajjal.

A motor főtengelyének másik végére kardántengellyel meghajtott 2 db fogaskerék-szivattyút szereltek, amelyek az emelő hidraulikus rendszer olajszükségletét elégítették ki. A vezetőfülke mögött kapott helyet az üzemanyagtartály és a hidraulikaolaj-tartály. A motor előtt, a hátsó vázkereten rögzítették a traktor eredeti, de átalakított sebességváltóját. A gyártó az eredeti 3. és 4. sebességfokozatot, valamint a terepfokozat (felező) fogaskerekeit hagyta meg. Az így kialakított 4 fokozatú váltó hajtását a házra szerelt axiáldugattyús Linde gyártmányú hidromotor végezte.

A sebességváltóműről a hajtás a futóművekre a traktor eredeti kardántengelyein továbbítódott. Ezzel a hidrosztatikus hajtásmegoldással a haladási sebesség mindkét irányban, a négy sebességtartományban fokozatmentesen szabályozható volt. A vezetőfülkében jobb oldalra kerültek a motor és a hidraulikus rendszer ellenőrző műszerei, valamint a járószerkezetet hajtó hidraulikus szivattyú vezérlőkarja, s ugyanezen az oldalon a vezetőülés mellé kerültek a gémrendszert és a munkaeszközt vezérlő karok. Az ülés ellenkező oldalán a sebességváltó kart, az összkerékhajtás kapcsolókarját és a mechanikus rögzítőfék karját találta a kezelő. Az Orbitrol rendszerű kormányszerkezet a vázszerkezet csuklós középrészére épített hidraulikus munkahengereket működtette. Az üzemi fék mind a négy kerékre ható pneumatikus lábfék, de a hidrosztatikus hajtás vezérlőkarjának semleges helyzetbe állítása bármely sebességfokozatban intenzív fékhatást adott. A mechanikus, kézi rögzítőfék a kardántengelyekre hatott.

Kedvező minősítések és sorozatgyártás

Az új rakodó a HR-2 típusjelzést kapta, és a kedvező minősítések után (szakítóerő 33,5 kN, emelőképesség: 3460 kg, rakodási teljesítmény: 150- 270 t/h) először gyártót kerestek. Miután azonban a gépgyártócégek sorra elzárkóztak a kisszériás gyártás lehetősége elől, a fejlesztők maguk fogtak hozzá a termelés beindításához. A rakodóeszköz gyártását a termelőszövetkezet ipari ágazata – ötmillió forintos állami támogatással – kezdte el. (Az üzem ezenkívül még az orosházi mezőgépnél készült kukorica adapterekhez gyártott lemezburkolatokat.) Rakodógépük népszerűsítése érdekében 1984-től kezdve minden évben szerepeltek az újdonsággal a BNV-n, illetve a Bábolnai Napokon, de az eszközzel gépbemutatókon is lehetett találkozni.

Ilyen előzmények után kezdődött el az összeszerelés, aminek eredményeként 3 év alatt összesen 40 darab HR-2 rakodó készült Nagyszénáson, amelyeket a Közúti Gépellátó Vállalat értékesített. Évente apróbb konstrukciós változtatásokat eszközölt a gyártó. Az új rakodó feleannyiba került, mint a tőkés importból származó termékek, és kb. húsz százalékkal volt olcsóbb, mint más szocialista gyártású rakodógép. A sikeres vállalkozásnak hála a melléküzemágat hamar elhalmozták megrendelésekkel, így 1987. január 1-től, „GÉPCOOP” elnevezéssel a szövetkezet ipari egységeként működő részleg leányvállalattá alakult át.

Átalakulás és fejlesztés

Ez önállósággal is együtt járt, így az üzemet a továbbiakban nem érintette az anyacég pénzügyi helyzete, maguk dönthettek a különböző üzleti kapcsolatokról, a marketingről, illetve a forgalmazásról is. Folytatták a sorozatgyártást, és a típus hároméves pályafutása után egy komolyabb fejlesztéshez is hozzá láttak. 1988-ban a Közúti Gépellátó Vállalat bemutatóján résztvevők találkozhattak a „GÉPCOOP” teljesen saját fejlesztésű, HR-2S típusjelű, új, korszerű vonalvezetésű rakodógépével, amelynek a látványa sem emlékeztetett a korábban a konstrukció alapját képező szovjet T-150K traktorra. A HR-2S-nél már új fejlesztésű vázszerkezet jellemezte a gépet, amelyet hazai gyártású vezetőfülkével, Rába gyártmányú első és hátsó futóművekkel szereltek.

A rakodó motorja és a gémszerkezete a régi maradt, hiszen ezek jól bevált egységek voltak, az új kezelőfülkét viszont áthelyezték a gémszerkezetet tartó alvázfélkeretre, jobb rálátást biztosítva a munkaeszközökre. Ez a gép teljesítményszabályzós – Linde gyártmányú – hidrosztatikus hajtást kapott. Jelentősen bővítették a gép alkalmazhatóságának körét is, mivel a korábbi 9 munkaeszköz helyett ennél immár 48 adaptert lehetett csatlakoztatni a gémre, amelyek között a hagyományos rakodóadapterek mellett a közútfenntartásnál, a kommunális és az erdészeti munkáknál is alkalmazható adapterek is szerepeltek. Így a rakodás és anyagmozgatás mellett számos más feladat ellátására is alkalmassá tették ezt a változatot. A külsőleg is megújult munkagép nagyon népszerű lett, s bár több mint 2,5 millió forintos beszerzési ára magasnak tűnhet, de még így is olcsóbb volt, mint külföldi konkurensei. Az üzem évente kb. 20-30 HR rakodó gyártására volt képes, amely kapacitást a rendelések szinte 100 százalékban le is foglalták. A rendszerváltást követő gazdasági hanyatlással együtt „természetesen” e népszerű anyagmozgató eszköz gyártása is megszűnt, az akkor munkába állt HR-2 és HR-2S rakodók zöme viszont még ma is dolgozik.

Fotók: HR-2 Prospektusok
(A cikk, a GÉPmax 2011/08. számában jelent meg.)