fbpx

Szélessáv vidékre

Írta: Szerkesztőség - 2019 november 17.

Miközben a szélessávú internet kiépítése vidéken vontatottan halad, addig a Ploeger egy hatékony önjáró szállítószalagos rendképző hozott létre az RT Engineering technológiájával. Az Agritechnica kiállításon bemutatásra került újdonságot már a gyakorlatban is megszemlélhettük.

RUGALMASSÁG: a szállítószalag-egységek eltolásának köszönhetően a termény középre és oldalra egyaránt lerakható

Napjainkban sok írás foglalkozik intenzíven a szállítószalagos rend‑képző technikával – jól tudva, hogy az ilyen típusú gépek egyre nép‑szerűbbek lesznek Közép-Európában. Fogalmazhatunk talán úgy, hogy a Hollandiából származó Ploeger vállalat a piaci résen belül is hiánypótló modell‑ként mutatta be a szállítószalagos rend‑képzőjét. Nem másról van szó, mint a CM4240 önjáró rendképzőről, amely már jól bevált, Ausztriában fejlesztett rendtereléshez használt technológia.


Mindkét rendképző egység 5 m széles, és legfeljebb 1,5 m széles középre helyezett rendet tud képezni. A rend szélessége állítható

A szállítószalagos rendképző az első tengely előtt halad, úgy, hogy a kerék nem tapossa meg a terményt

Licenc alapján a Ploeger a Reitertechnológiát használja – ez egy kis rendfelszedő és egy szállítórotor kombinációja


A rendképző központi függesztésű. Hidraulikusan bármilyen irányban állítható

A szállítószalag alatt öt csúszót ányér helyezkedik el, amelyek szabadon tudnak forogni

Technikai adatok

motor: FPT N67, hathengeres, 6,7 l hen­gerűrtartalom; 260 LE maximális teljesítmény; Tier 4 final környezetvédelmi besorolás; 450 l üzemanyagtartály, 65 l AdBlue tartály

hajtás: hidrosztatikus hajtás; terepen max. 25 km/h, közúton max. 40 km/h; állandó összkerékhajtás; elmozdítható hátsó tengely (60 cm)

rendképzés: két szállítószalagos elem, mindkettő 5 m munkaszélességgel; dőlésszögállítás; 10 csúszótalp; oldalra és középre helyezés (80-150 cm középső rend); 1000 mm széles szállítószalag, állítható szalagsebesség; 330 mm-es rendfelszedő hat sor hátrafelé néző foggal, fordulatszám 100 és 200 min-1 fordulat között állítható; 420 mm-es rotor műanyag fogakkal; két rendleszorító

gumiabroncsok és méretek: VF-gumiabroncsok 750/60 R30 (elöl) és 60/60 R26,5 (hátul); szállítási szélesség 3,00 m, szállítási magasság 3,90 m

listaár (nettó ár): lapzártakor még nem ismert

Valójában a Ploeger a nagyon speciális betakarítógépeiről ismert, mint pl. a borsó-, a bab- és a burgonyakombájn. A szántóföldi műveléssel foglalkozó gazdaságokban és az állattenyésztő telepeken nem nagyon volt jelen. Ez körülbelül két évvel ezelőtt megváltozott, amikor a Ploeger átvette a Challenger Terra Gator szervizelését, és a saját gyártmányú AT4103 önjáró hígtrágya-kijuttató gépével megjelent a folyékony trágyát kezelő gépek üzletágában. A gyártó most az önjáró rendfelszedő-szállítószalagos rendképzőkkel (merger néven is ismert) szeretné bővíteni a kínálatát, és a bér-, ill. nagy tejgazdaságokban értékesíteni, amelyek így optimalizálni tudják a betakarításra rendelkezésre álló időt a fűszenázs készítésekor. Az Oxbo (a Ploeger testvérvállalata) az Egyesült Államokban már évek óta gyárt szállítószalagos rendképzőket, amelyeket hajóval Európába szállít, de ez a technika nem optimális a gyakran rövid és cukorban gazdag zöldtakarmányok betakarítására Nyugat-Európában.

SZÁLLÍTÓSZALAGGAL VÉGZETT MUNKA

Mielőtt rátérnénk a műszaki részletekre, szeretnénk néhány információt adni a szállítószalagos rendképző gépekről, valamint azok előnyeiről és hátrányairól. A szállítószalagos rendképzők munkavégzésének alapja a szecskázókból, a rendfelszedő kocsikból és hasonló gépekből ismert rendfelszedő, valamint a rendtereléssel dolgozó kaszáknál használt összehordó szalag (ami hasonlít a régi kévekötő aratógépek szalagjára) kombinációja. Ezek a gépek a rotoros rendképzőktől eltérően a terményt nem a talaj felszínén húzzák össze, hanem rendfelszedővel felszedik, és a szállítószalagok segítségével rendre rakják. Ez magyarázza ennek a technológiának a fő előnyét: a takarmány kezelése kíméletesebb lesz, és kevesebb szennyeződés és kő keveredik bele. Ennek pozitív hatása van a takarmány minőségére (és tágabb értelemben a tejhozamra is), de a betakarítógépek kopása szempontjából is előnyös.

A teljes vezetőfülke a Claas vállalattól származik, és többek között megtalálható a Claas Jaguar járvaszecskázón

A Ploeger a belső kialakításokat szintén a Claas-vezetőfülkékből vette át

A menetirányító karon még a szecskázóra jellemző szimbólumok láthatók, de a szállítószalagos rendképző összes eleme irányítható vele

A terminál minden fontos információt megmutat a vezetőnek a két szállítószalagos egységről

A terminál menüjében megváltoztathatók a rendképző különböző paraméterei

További előnye a nagy rugalmasság a rendképzéskor. A középrendképzőkkel összehasonlítva a szállítószalagos rend‑képzők a takarmány mennyiségétől és a rend kívánt méretétől függően a rendet változóan tudják képezni, mivel a szállítószalagok forgásiránya megfordítható. Mindez a későbbi betakarítási folyamatot is befolyásolja, mert egy nagy teljesítményű szecskázó jobban tud kezelni egy nagy széles rendet, mint egy kis körbálázó vagy egy rendfelszedő kocsi. A CM4240 két szállítószalagos egységből áll, mindkét 5 m széles szalag közvetlenül az első tengely előtt található. Ha a két egység össze van tolva, és a szállítószalagok ugyanabba az irányba haladnak, akkor jobbra vagy balra egy oldalsó rend képezhető. Ha a szalagokat szétválasztjuk, és a forgásirányuk a gép közepe felé mutat, akkor középen képződik egy 80 cm-1,5 m szélességű rend – a kívánt beállítástól függően. A takarmányfelszedés szélessége tehát 11-12 m között mozog.

A traktor frontján elhelyezkedő szállítószalagoknak köszönhetően a járó‑szerkezet nem halad keresztül a terményen. Traktorból és rendképzőből álló gépkombináció esetén hasonló hatás eléréséhez egy front (szalagos) rend‑képzőt kellene alkalmazni.

A szállítószalagos rendképzők takarmánygyűjtő teljesítménye nagyobb, mint a rotoros rendképzőké, gyorsabban tudnak haladni, és végül nagyobb a területi teljesítményük is. A tesztelt géppel időnként 20 km/h sebességgel is tudtunk haladni, és a füvet oldalirányba szállítva, több mint 20 m-ről összeszedve két rendet képeztünk. Különösen kisebb terménymennyiség esetén előnyös a nagy munkavégzési sebesség. Az egésznek természetesen van azonban egy másik oldala is: a rendfelszedő-szállítószalagos rendképző gépek beszerzési költsége magasabb, mint az egyszerű felépítésű rendképzőké. Ha a termény rendkívül rövid, és a mennyisége is kicsi a területen, akkor a rendfelszedő ujjai nem mindet tudják felvenni, és a takarmány egy része a területen marad. A rotoros rendképzők ebben az esetben kihasználják a görgető hatást. Az ujjak előtt összegyűlt anyag a kisebb méretű terményrészeket is magával sodorja a rendbe – nagyobbrészt azonban inkább a szennyeződést és a köveket.

Kiemelkedő a hozzáférhetőség a jármű alkatrészeihez

Mind a négy kerék hidrosztatikusan állandóan hajtott. A zöldterületen a Ploeger sebessége 25 km/h, közúton 40 km/h

Az FPT motor 260 lóerős. Munka közben névleges fordulatszámon működik

A szükséges energiát összesen öt hidraulikaszivattyú szolgáltatja (három a bal és kettő a jobb oldalon)

REITER-SZABADALOM

A rendképző műszaki megoldásait tekintve az osztrák RT Engineering Reiter rendszerével találhatunk hasonlóságokat. Ennek az az oka, hogy a Ploeger licenc alapján gyárthatja a technológiát, és alkalmazhatja az önjáró szállítószalagos rendképzőknél. A szállító‑szalagos rendképző egység elsősorban a kis, 330 mm átmérőjű vezérlés nélküli rendfelszedőjével tűnik fel. Rugalmas, így néhány centiméterrel követni tudja a talajkontúrt. Ehhez minden egység alatt öt csúszótányér található, melyek szabadon elfordulnak, így különösen kanyarodáskor nagyon minimálisra tudják csökkenteni a károkat. A hat sorban elhelyezkedő rendfelszedő fogak állása hátrafelé néző, így nem vesznek fel köveket és hasonló szennyezőanyagokat. A rendfelszedő fordulatszáma 100 és 200 min‑1 között van. A gépkezelő a hidraulikus hajtásnak köszönhetően változtat‑hat a beállításon.

A Reiter-technológia másik különlegessége a rendfelszedő felett elhelyezkedő rotor. Ez szintén hidraulikus meg‑hajtású, átmérője 420 mm – és műanyag fogakkal rendelkezik. A rotor kedvezően befolyásolja az anyagáramot, mivel a terményt egyenletesebben szállítja a szalagokra. Ehhez a rotor és a rendfelszedő fordulatszáma egymással összehangolt. Eltömődés esetén a rotor hidraulikusan felfelé fordítható. A Reiter szállítószalagos rendképzőjével szemben a Ploeger kiegészítésképpen két rendleszorítót alkalmaz – a Reiter csak egyet használ. A holland gyártó jó tapasztalatokat szerzett a kettős rendszerrel, és továbbra is ezt szeretné használni. A két rendleszorítót mechanikusan ék‑szíjak kötik össze, de nem hajtják, csak passzív módon forognak az anyagáramlással együtt.

A tényleges keresztirányú szállítószalagok 1,0 m szélesek, és hidraulikus hajtásúak. A szállítás iránya és sebessége egyaránt beállítható a vezetőfülke termináljáról, függetlenül a rendfelszedő fordulatszámától. A rendfelszedő egységek központi függesztésűek egy olyan függesztőszerkezet segítségével, amely egy elforgatható, erős karon helyezkedik el. A szalagok lengő mozgással kiemelhetők, oldalra eltolhatók és megdönthetők – rugózásukat nitrogéntartályok biztosítják.

Szállítási üzemmódban a CM4240 betartja a megengedett méreteket

Kinyitáskor a hátsó tengely hidraulikusan előre mozdul – okos megoldás

Rendképzés közben a szállítószalagos rendképző rövid tengelytávval dolgozik, és különösen fordulékony

MŰKÖDTETÉS JOYSTICK SEGÍTSÉGÉVEL

Kívülről nem látszik azonnal a hasonlóság, belül aztán azonnal ráismerünk: a vezetőfülke a Claas Jaguarból származik. A Claas vállalattól érkezik a vezérlés minden eleme, melyeket hozzáigazítottak a szállítószalagos rendképző funkcióihoz vagy vannak funkció nélküli elemek is. A terminál ellenben a Ploeger saját terméke. Mivel nullszériás gépről volt szó (a Ploeger három eladásra szánt darabbal rendelkezik), a gombok és a billentyűk felirata még a járvaszecskázó vezérlésére utalt. Az oldalsó ablakban felragasztva találtunk magyarázatot a gombokhoz tartozó szállítószalagos rendképző funkciókról. Alapvetően az egész önjáró gép irányítható az alapfelszereltséghez tartozó multifunkciós karról. Ez magában foglalja pl. a következő funkciókat is: a rendképző két szállítószalagjának magasságállítása, rotorvezérlés, a rendfelszedő/rotor és a szalag aktiválása, valamint a szalagok forgásiránya. Érdekes a rendfelszedő/rotor és a két szalag egymástól független vezérlése. Így pl. a táblavégi fordulóban vagy az ék alakú területeken a termény összgyűjthető a szalagokon azáltal, hogy lekapcsoljuk őket, míg a rendfelszedő továbbra is szállít anyagot.

A kisebb ék alakú, nehezen megközelíthető területrészekről a fű így elszállítható – ez okos megoldás! Amikor a gép újra csatlakozni tud a rendhez, akkor a szalagok rövid aktiválásával az összegyűjtött anyagot megfelelően le tudja rakni. Ilyen funkció a hagyományos rotoros rendképzőknél nincsen. Összességében az önjáró szállítószalagos rendképzővel egyszerűbb „a betakarítógépnek megfelelő” rend képzése. A sarkokon és a csúcsos területeken pillanatok alatt lekerekített rendek képezhetők. A középrendről oldalrend‑re, ill. a visszafelé történő váltás a CM 4240 modellnél nagyon egyszerűen működik. Kiemelt állapotban meg kell nyomni a megfelelő gombot a menet‑irányító karon – és már kész is. Közben figyelni kell a szalagok forgásirányára, ez a terminálon látható, és szükség esetén másodpercek alatt módosítható. Ha a táblavégi fordulónál kiemeléskor a rendképző egységek oldalirányban szállító pozícióban vannak (a két szalag egymáshoz csatlakozik), akkor a két elem V-alakban szétválik egymástól. A Ploeger ezzel akarja megakadályozni, hogy leengedéskor egymásba akadjanak vagy összeütközzenek. Jelenleg a két szalag még viszonylag messze eltávolodik egymástól, ami időbe kerül. A Ploeger ezt a kis hiányosságot legkésőbb az Agritechnica kiállításra orvosolni szeretné. Az a néhány beállítási lehetőség, amelyet a vezető elvégezhet, szépen tagolva mind a terminálon található. A következő értékek állíthatók be: a középső rend szélessége 80 és 150 cm között, a szalag sebessége, a rendfelszedő fordulatszáma, a rotor magassága és a munkavégzési magasság.

A BURKOLAT ALATT

Igazi meglepetést okozott az oldalsó burkolat felnyitása, amely mögött a motor, a hajtás és egyebek találhatók. Az egyik az, hogy a panelek nagyon magasra felhajthatók, így nagyszerű a rálátás a gépre és a hozzáférés a gép alkatrészeihez. Röviden: a motor a kereten helyezkedik el, előtte néhány hidraulikaszivattyú található. Alapvetően ez minden, amit a motorháztető alatt láthatunk.

A motor egy 6,7 l hengerűrtartalmú és 260 lóerős, hathengeres FPT N67 motor. Mivel a munkagép fő alkotóelemei mind hidraulikusan hajtottak, a motoron közvetlenül öt hidraulikaszivattyú található peremmel csatlakoztatva. A hajtómű is teljesen hidrosztatikus, ill. mind a négy keréken rendelkezésre áll – ezzel megvalósul az úgymond folyamatos összkerékhajtás is. A maximális sebesség közúton 40 km/h, zöldterületen haladva maximum 25 km/h. Figyelemre méltók a gumiabroncsok. Mindkét tengelyen VF-technológiával (Very High Flexion) készült Alliance gumiabroncsok találhatók. Ezek a zöld‑területen és a közúton egyaránt a talajt és a fűfelületet kímélő 0,8 bar belső nyomással közlekedtek. Az első tengelyen lévő gumiabroncs mérete 750/60 R30, hátul pedig 650/60 R26,5.

A TÁMASZTÓTERHELÉS VÁLTOZTATÁSA

A terepi módról a közúti szállítási pozícióba elég gyors az átállás. A két szállítószalag egyetlen gombnyomással teljesen automatikusan összecsukódik. Ehhez először magasra emelkednek, a függesztőszerkezet fölé, majd az erős kar hátrafordítja és felhajtja a jármű irányába. A szállítási szélesség végül 3,00 m. Így külön engedély nélkül lehet a köz‑úton közlekedni.

Mivel a szalagok a vezetőfülke előtt helyezkednek el, a rálátás kiváló a munkaterületre, de az első tengely terhelése is nagy. A terhelés csökkentés érdeké‑ben a kormányozható hátsó tengely a kiemelési folyamat során kb. 60 cm-rel előre mozdul. Ezután a messze hátul elhelyezkedő motor ellensúlyként hat a vezetőfülke előtt lévő szállítószalagos rendképző egységhez. És még valami: az így keletkező rövidebb tengelytáv miatt az önjáró rendképző gép rendkívül fordulékony és mozgékony. Ha a rendképzőt összecsukjuk a közúti szállításhoz, akkor a tengely visszatér a hátsó pozícióba. Közúti szállításkor tehát hosszú tengelytáv áll rendelkezésre, ezzel a gép nyugodtabb fekvésű. Ezenfelül a szállítószalagos rendképzők középen kapcsolódnak a járműhöz, így a súlyeloszlás is más.

Összegzés

A Ploeger CM4240 szállítószalagos rendképzője minden bizonnyal hiánypótló modell marad a piaci résen belül – ezt a gyártó is így látja. A gép elsősorban a zöldterületeken vagy zöld rozsban sok munkát végző bérvállalkozók és megfelelő területi struktúrával rendelkezők számára lehet érdekes.

Az első tengely előtt elhelyezkedő szállítószalagok elrendezésének köszönhetően a kerekek nem haladnak keresztül a terményen, és jó a rálátás a munkaterületre. A rugalmas rendlehelyezés miatt a gép reagálni tud a különböző betakarítási körülményekre. A munkavégzési sebesség elérheti a 20 km/h értéket, ami rendkívül magas területi teljesítményt eredményez. A Reiter szállítószalagos rendképző technikája önjáró munkagépen is meggyőző teljesítményt nyújt. Az ék alakú területré­szekről a szalagok megállításával tisztán elhordható a termény. A takarmányfelszedés teljesítménye és rendképzés megfelelő. Az önjáró gép teljes vezérlése nagyon egyszerű megoldású. A terepen használt rövid tengelytávnak és a hátsótengely­-kormányzásnak köszönhetően a Ploeger szállítószalagos rendképzője nagyon fordulékony. Az eladási árral kapcsolatban a gyártó még nem tudott nyilatkozni.

Alexander Brockmann