fbpx

Európai turnén a prémiummárka: Steyr-bemutató Mezőhéken

Írta: Kohout Zoltán - 2021 október 29.

A Steyr európai demókörútja még májusban indult Ausztriában, és novemberben, Spanyolországban ér véget. A saint-valentini gyártó és a hazai kizárólagos forgalmazó, a Magtár Kft. Magyarországon Mezőhékre várta szeptember közepén az érdeklődőket. A prezentációk mellett lehetőség volt a traktorok kipróbálására, akár munkagép használatával is.

 

steyr traktorok

 

Tapasztalat és garancia

A régióért felelős kereskedelmi igazgató köszöntötte a Steyr részéről az érdeklődőket, rövid bemutatkozásában kiemelte a Magtár Kft. mint exkluzív importőr szerepét, a sokéves együttműködést és a jó eredményeket. Majd Kövesdi Sándor, a szolnoki székhelyű, 1989-ben alapított cég kereskedelmi vezetője vette át a szót, aki megemlítette, hogy a Steyr jelentős múltra tekinthet vissza: 1947-ben gyártották az első traktort. Ez a több mint 70 éves tapasztalat a gépek műszaki színvonalának nagyon jó alapot biztosít. A traktorokat 3 év vagy 3000 üzemóra teljes körű garanciával adják át partnereiknek. A Magtár Kft., amely kizárólag mezőgazdasági gépek forgalmazásával, illetve ennek háttérszolgáltatásával, szerviz- és alkatrészellátással foglalkozik, gépberuházásnál finanszírozás tekintetében előnyös ajánlatokat tud biztosítani. Akár pályázatban, akár pályázat nélkül rendelkezésre áll például fix, 2,5% kamatozású, a gyár által is támogatott lízingkonstrukció.

 

Komolyan veszik a fejlesztést

Pillman Péter, a Magtár Kft. Steyr-termékfelelőse ismertetőjét a gyártó rövid bemutatásával kezdte. A Steyr a CNH Industrial cégcsoport prémiumtraktor-márkája, amely nemcsak a mezőgazdaságban, hanem az erdészeti és kommunális szektorban is komoly szereplő.  A gyártó a 2019-es Agritechnica kiállításon mutatta be a teljesen elektromos hibridhajtású koncepciótraktorát, ez is mutatja, hogy komolyan veszik a márkát és a fejlesztést. 1999-ben jelentek meg a piacon a CVT-szériás traktorokkal, amivel megalapozták a fokozatmentes hajtás technológiájának sikerét. 160 lóerő fölött csak ezzel a hajtással érhetők el a Steyr traktorok. Gépeik túlnyomó részét Ausztriában gyártják, ott toronymagasan piacvezetők is, és Magyarországon is növekszik a darabszámuk. 55-túl 313 lóerőig terjed a Steyr-traktorportfólió teljesítménytartománya, ezt 7 traktor képviseli. Terjedelmi okokból ezek teljes körű bemutatására nem törekedhetünk, ezért a zászlóshajó Steyr Terrus CVT-ről írunk részletesebben.

 

A Steyr új zászlóshajója: Terrus CVT

 

Megújult a zászlóshajó

A bemutatón két Terrus CVT traktort is ki lehetett próbálni, az egyiket Lemken ekével szántás közben, a másikat pedig szabadon, leginkább az új kezelőfelületek és funkciók megismerésére.

Az új Steyr Terrus CVT leginkább belülről újult meg, a méretek, a motor és a hajtásrendszer változatlan, a traktor mégis vadonatúj. A fülke megnövekedett, tágasabb csendesebb lett. A fülkében alkalmazott anyagok minőségét tovább javították, így a Steyr traktor prémium státuszához leginkább méltó belső tér született.

Megújult az antenna, illetve a precíziós funkciókat kezelő modemek is. A kezeléshez az új Infomat 1200-as monitort használják, amely 12 collos, az eddiginél nagyobb méretű, androidos rendszert jelent. Kezeli a Steyr műholdas helymeghatározást, amelyekkel például a traktorok CAN-rendszerén lévő üzemi paramétereket tudjuk megnézni távolról, számítógépről vagy erre alkalmas okoseszközről. A fájlátvitel a korábbi verzióknál is működött, ami azonban újdonság, az a monitor távoli elérése. Ez azt jelenti, hogy az Infomat 1200-as kijelzőjét számítógépen vagy okoseszközön meg lehet jeleníteni, akár az irodából vagy a műhelyből, illetve, kellő jogosultsággal, a kereskedőnél. Így lehet hibakódokat ellenőrizni, szoftverfrissítést végezni. Ezáltal probléma vagy kérdés esetén sokkal közvetlenebb, valós idejű reakciót adhat a kereskedő is a gazda részére.

 

Ingyenes farmmenedzsment-rendszer

A rendszer kifejlesztésével párhuzamosan elkészült a MySTEYR applikáció is, amelyet bárki ingyenesen használhat. Ha valaki a traktorát erre regisztrálja, onnantól elérheti például a flottaadatokat, üzemi paramétereket. Az applikáció egy komplett farmmenedzsment rendszer, tehát a partner fel tudja vinni rá a területeit, A-B egyeneseket hozhat létre, kijuttatási térképeket, határvonalakat, forgókat kezelhet. Amit a precíziós munkavégzéshez létre lehet hozni, az összefoglalásra kerül ezen a felületen. Lehetőség van akár az irodában is elkészíteni, illetve átküldeni a traktorba a feladatokat, amelyeket aztán a gépkezelő felugró ablakban megtekinthet, eltárolhat.