fbpx

Keleti egyszerűség, nyugati színvonalon

Írta: Szerkesztőség - 2016 szeptember 03.

Napsütéses januári délelőtt érkeztünk a Stégner család tanyájára, ahol már az udvaron szembetűnt a rend és tisztaság, a gépek pedig szín alatt pihentek. Stégner Zoltánt először arra kértük, hogy mutassa be gazdaságukat.

Stégner Zoltán orgoványi gazda már két éve használja a Hattat A 100- as típusú traktort

– Édesapám az Orgoványi Egyetértés tsz-ben kezdett juhtenyésztőként dolgozni. Később, 1988-ban megvásárolta ezt a tanyát, s idővel szépen felújította, bővítette.

Időközben elhatározta, hogy maga is juhtenyésztéssel kíván foglalkozni, s ahogy tudott, elkezdett állatokat vásárolni. Az állomány nagysága folyamatosan gyarapodott, s 2000-re már 600 egyedből állt. Közben földeket is vett, valamint sertéstenyésztéssel próbálkozott, de a kereslet hiánya miatt felhagyott ez utóbbival.

Mára a juhállomány jelentősen csökkent, mert kisebb iránta a piaci érdeklődés. Ma a juhtenyésztés mellett a szőlőtermesztés a másik fő ágazatunk. Jelenleg a gazdaságunkat 8,5 ha szőlő, 15 ha szántó – ahol főként gabonát termesztünk –, 20 ha kaszáló, 20 ha legelő, s némi erdő képezi. Szerencsére ez mind a tanya körül van.

A munkát egy MTZ 50-es, egy MTZ 80-as traktor, egy Sampo-Rosenlew 2060 gabonakombájn, egy szőlőkombájn, valamint a két évvel ezelőtt vásárolt Hattat A100 típusú traktor segíti.

Áttekinthető és robusztus

– Miért épp a Hattat traktorra esett a választás?

– Sok típust megnéztünk, kipróbáltunk, valamint már gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező tulajdonosokat is megkérdeztünk, mielőtt döntöttünk. Végül ár-érték arányban ezt találtuk a számunkra legmegfelelőbbnek, s 2012 májusában vásároltuk meg Kecskeméten, a Solárker Kft.-nél. Tetszett, hogy erős, nagy és robusztus felépítésű, kevés benne az elektronika, egyszerű összeszerelésű. Nincs benne automata váltó, ami véleményem szerint esetleg hamarabb meghibásodhat.

– Milyen munkát végeznek az A100-as erőgéppel?

– Főként szőlőműveléshez, szántáshoz, kaszáláshoz, bálahordáshoz, tehát a nehezebb munkákhoz használjuk. Ezenkívül a permetezést is a Hattat traktorral végezzük, mert klímás kabinjának köszönhetően légmentesen zár, így a permetszer nem jut a fülkébe.

92 lóerő, 115 literes üzemanyagtartály

– Milyen, a géppel kapcsolatos tapasztalatokat szereztek a vásárlás óta eltelt több mint két év használat alatt?

– A traktor mostanáig 950 üzemórát teljesített, és meglehetősen jók az eddigi tapasztalataik. A négyhengeres, 4 400 cm³-es, 92 LE-s, angol Perkins motor pörgős, de erős és megbízható. Az előírt nyomatékot biztosan leadja. Ez a hagyományos, adagolós befecskendezésű motor véleményem szerint tartósabb, mint a korszerűbb, magas nyomású motorok.

A sebességváltója megbízható és stabil, teljesen szinkronizált, 12 előre és 12 hátra fokozattal, valamint külön irányváltó karral rendelkezik.

A hidraulika-rendszerével is tökéletesen elégedettek vagyunk, a három pár hátsó kihelyezett csatlakozó is elegendő a mi igényeinknek. A hidraulikaemelés és -süllyesztés ugyan mechanikus, de számunkra ez sem jelent gondot, elegendő, hogy a fülkéből tudjuk állítani, ráadásul egy hibaforrással talán itt is kevesebb fenyeget.

Hátul számos vonószerkezet található, ami minden igényt kielégít: magasságban állítható automata felső pótkocsi vonószerkezet, alsó pótkocsi húzó, lengő vonószerkezet és vonósín egyaránt rendelkezésre áll.

Jó vele dolgozni, négykerékmeghajtásának, 3 740 kg önsúlyának, nagy átmérőjű gumiköpenyének köszönhetően mély homoktalajon is könnyen és biztosan kanyarodik. Viszonylag rövid tengelytávja miatt rendkívül fordulékony.

Az üzemanyagtartálya 115 literes. A fogyasztását nem szoktuk mérni, de ez a gép mindenképp takarékosnak mondható. A tartály nagysága megfelelő ehhez a fogyasztáshoz. Új korában természetesen többet fogyaszt, míg a motor be nem kopik. Ez kb. 1 000 üzemóra, ezután jön elő az erő is igazán.

A hidraulikaolaj-hűtőt hiányolom a gépről, valamint tankoláskor a régi kútfejek esetében – mert felhabosodik a gázolaj – több ideig tart megtankolni, ugyanis vékony a beöntő szellőzőnyílásának a visszamenője. Ezenkívül még egy apróság, hogy a kompresszorra és a klímára gyárilag rossz minőségű, nem bordázott ékszíjat tettek fel, s így ez mostanra már szétrepedezett.

Ez a traktor a „kelet és a nyugat találkozása”. A keleti egyszerűség áttekinthetőség is tetten érhető benne, miközben viszont nyugati színvonalon van összerakva.

Az optimalizált és ergonomikusan elrendezett kezelőszervek jó munkakörülményeket biztosítanak

– Kényelem, kezelhetőség szempontjából milyen a Hattat A100-as?

– Klimatizált fülkéje csendes, kényelmes és tágas, az oszlopok vékonyak, így jól körbe lehet látni belőle. Tetszik, hogy kisméretű a kormány, és a szervója is tökéletes, szinte kisujjal lehet kormányozni.

A kormányoszlop dőlésszöge állítható, az ülése kényelmes jól rugózott. A kezelőszervek, a váltó kézre áll, viszont véleményem szerint a gázpedált túlságosan jobb oldalra tették.

Javítani nem kellett

– Hol javíttatják a traktort, s mennyire szervizigényes?

– A Hattat traktorra egy év vagy ezer üzemóra garanciát nyújt a gyártó. Míg garanciális volt, a Solárker Kft. végezte el a szükséges szervizmunkálatokat, akik kijöttek a helyszínre. A garancia lejárta óta ezeket a munkákat én magam végzem a traktoron, hiszen mezőgazdasági gépszerelő végzettséggel rendelkezem.

Az időszakos szervizmunka nagyon egyszerűen elvégezhető, mert a levegőszűrő, olajszűrő, stb., könnyen hozzáférhető helyen van. Kivétel ez alól a hátsó váltó olajszűrője, amihez nehézkesebb a hozzáférés, de ez sem vészes. Mióta megvásároltuk, javítani nem kellett a traktort, csak tankolni, beülni és dolgozni vele.

A szűrők jól hozzáférhetők

– Mikor eldöntötték, hogy traktort vásárolnak, milyen elvárásuk volt vele kapcsolatban?

– Addig MTZ traktorral dolgoztunk. Az elvárásunk annyi volt, hogy legyen erősebb az MTZ-nél, rendelkezzen légkondicionáló berendezéssel, hogy a permetezés során ne jusson be a szer a fülkébe, valamint legyen komfortosabb és jobban kezelhető. Azt mondhatom, hogy e tekintetben nem csalódtunk.

Kiváló ár-érték arány

A Hattat Traim gyárban 2007-ban kezdődött meg a saját traktormárka gyártása, Hattat néven, majd 2009-ben bővítették a termékpalettát. Nemsokára a külföldi piacon is nagy népszerűségre tett szert a gazdák körében, s Lengyelországban megjelenése után két hónappal elnyerte az Év traktora és A legjobb fülkekialakítás díját.

A Hattat márka kiváló ár-érték aránya eredményeként a legideálisabb választás azoknak a gazdáknak, akik régi, mechanikus traktorjuk kiváltásán gondolkoznak, vagy nem használnák ki a más, jóval drágább márkák által nyújtott, főleg elektronikus újításokat.

A jó ár/érték arány volt az egyik fő érv a gép kiválasztásánál

A Hattat traktorok jól tartják árukat a használtpiacon, továbbá fenntartásuk, a kötelező szervizek az egyik leggazdaságosabb, legolcsóbb márkává teszik, s így egyúttal kiváló befektetésként is tekinthet rájuk tulajdonosa. A 24 hónap (vagy 1 000 üzemóra) garancia pedig megfelelő biztosítékot nyújt a gazdák számára a traktor kiismeréséhez.

A Hattat A100-as modelljét 12+12-es, mechanikus, teljesen szinkronizált váltóval és Angliában gyártott Perkins motorokkal szerelik. Alapfelszereltsége a hátsó keréksúly, a frontsúlyozás és a klíma. A légkompresszort, a differenciál hajtást, valamint az elsőkerékhajtást egyaránt a kabinból, mágneskapcsolókkal lehet kapcsolni.

Az A100-as modellnek két verziója van: egy 102, valamint egy 92 lóerős. A traktor saját tömege a súlyozással 4 460 kg, de kialakításának köszönhetően a nála nagyobb súlyú traktorokat megszégyenítően kiegyensúlyozott és megbízható munkát képes végezni, akár tárcsázás vagy pótkocsi vontatás esetén is.

A Perkins által megadott gyári fogyasztás 210 g/kWh, az általunk tapasztalt fogyasztás pedig pótkocsizás esetén 5,5-6 liter/üzemóra, míg szántás esetén 21-30 liter/hektár között mozog.

Alkalmazási területek

Az A100-as traktor kiváló partnere lehet a mezőgazdasági, erdészeti vagy kommunális tevékenységet végző vállalkozásoknak. Rendkívül jól manőverezhető, homlokrakodós feladatok ellátására is kiváló munkaeszköz. A traktor bármilyen munkakörülmény között hasznot termel a tulajdonosának, miközben a vetélytársakhoz képest minimális beruházással jár a beszerzése és üzemeltetése.

Munkakörülmények

A tágas, világos és kényelmes kabinban egyszerre két személy utazhat. Az optimalizált és ergonomikusan elrendezett kezelőszervek jelentősen javítják a munkakörülményeket. A nyomás alatt lévő, szigetelt kabin pedig permetezéskor és bármilyen egyéb munkavégzés során is megfelelő biztonságot nyújt.

A fülke zajszintje rendkívül alacsony, a zavartalan körkörös kilátás pedig biztosítja, hogy a kezelő a traktorra csatolt munkaeszközöket is folyamatosan, ellenőrzött keretek között, biztonságosan vontathatja és üzemeltetheti.

A traktor hátsó kialakítása kényelmes munkaeszköz-csatlakozást tesz lehetővé, a 3 750 kg maximális hidraulikaemelési kapacitás pedig rendkívül sok lehetőséget nyújt a kezelő számára. A hidraulikának kihelyezett irányítókarja is van, ezért nem szükséges mindig visszaszállni a kabinba, ha a hidraulika pozíciója nem megfelelő. A traktoron 3 pár kiegészítő hidraulikacsatlakozás található.

Kényelmes fülke, nagytraktoros kialakítással

A Hattat tágas és sík padlójú fülkéje a nagyobb méretű traktorok kabinkialakítását idézi. A kabinba a két oldalon elhelyezett ajtók biztosítják az akadálymentes, könnyű bejutást. A fáradtságmentes munkavégzés azoknak az ideális feltételeknek köszönhető, amelyekre a gyártó nagy figyelmet fordított, mint az ergonomikusan elhelyezett kezelőegységek, kényelmes vezető- és utasülés, kiváló hangszigetelés, klímarendszer és szellőzőberendezés. Az alapfelszereltség részét képezi a tetőablak, valamit a nyitható hátsó ablak, így a traktor kezelője minden irányban kiváló rálátást nyer a különböző munkafolyamatokra.

Kényelmi fokozat

A Hattat A100-as vezető- és utasülése bár nem a legkényelmesebb az univerzális traktorok kategóriájában, mégis rendkívül nagy segítséget nyújthat a kímélő használathoz. A vezetőülés kialakításnak köszönhetően fizikailag óvja a gerincet és a hátat egy megterhelő munkanap, aktív igénybevétel után is. A tetőablakhoz alapfelszereltségű napellenző biztosítja a kényelmes és biztonságos munkavégzést. A nagy teljesítményű munkalámpák mellett szinte világosban végezhetőek el egyes munkafolyamatok, ezzel a traktor hatékonysága számottevően növelhető.

Térérzet

A sík padlójú kabinfülke-kialakítás biztosítja a könnyű beszállást. A fülkébe való bejutás és kiszállás nemcsak könnyebb, hanem gyors és biztonságos is. A nagyméretű kabin kialakítása jótékonyan hat a térérzetre, és növeli a kilátás mértékét és minőségét, hasonlóan a nagyobb méretű traktorok kabinjaihoz.

Tiszta levegő – mindenekelőtt

Egy továbbfejlesztett levegőkeringető rendszer, a fűtés, a szellőzés és légkondicionáló berendezés biztosítja a kabin ideálisan megfelelő és állandó klímáját. A Hattat vezetője és utasa a hatásosabb hangszigetelésnek köszönhetően élvezheti az eddig csak a nagyobb méretű traktorokra jellemző zajszintet.

A mechanikus motorok gazdaságos generációja

A Hattat modellekben a régóta bevált 4,4 literes, 4-hengeres turbódízel motorok dolgoznak, 50 és 107 lóerő teljesítmény között.

A Hattat csakis a méltán híres, megbízható Perkins-motorokat használja. Ezek közös jellemzője a mechanikus adagoló, amelynek segítségével 1 400 és 1 700 fordulatszám-tartomány között a maximális teljesítményleadás állandó szinten tartható.

A TLT fordulatszáma tökéletesen illeszkedik a motor teljesítménygörbéjéhez, ami alapján a legnehezebb munkavégzés esetén is elegendő teljesítmény áll rendelkezésre.

A traktor motorjának karbantartása talán a leggazdaságosabb és legolcsóbb a piacon. A nagy hírnévre szert tett, megbízható Perkins-motorok a Hattat A-széria modelljeihez kedvező teljesítmény-súly aránnyal tökéletesen illeszkednek, és rendkívül gazdaságos üzemanyag-fogyasztást garantálnak. Megbízhatóak és könnyen karbantarthatóak.

Teljesítmény – TLT

A NEM elektronikus, mechanikus befecskendező rendszer garantálja a maximális teljesítményt és az alacsony üzemanyag-fogyasztást. Az erőátvitelt és TLT-t az optimális teljesítményelosztás érdekében alakították ki.

Bármilyen elvégzendő munkához magabiztosan ajánlja a Hattat márka a megbízható, 12+12-es, mechanikus szinkronváltóját. A nyomaték veszteség nélkül jut el a hajtott kerekekre, valamint a TLT is a legoptimálisabban működik.

Még a legnagyobb terhelés esetén is elegendő fékerőt szállítanak a száraz, többtárcsás fékek. Az elektrohidraulikus 4WD és differenciálzár kapcsolók a jobb oldali konzolon találhatóak.

Hema hidak a nagyobb teljesítményért és teherbírásért

A traktorokba saját gyártású, megbízható mellső és hátsó tengelyek kerülnek, amelyek bármilyen igénybevétel esetén megbízhatóan, nagy teher- és strapabírással dolgoznak, így a legnagyobb megengedett 7 tonna összsúlyt is erőfeszítés nélkül bírják.

Az alapfelszereltség része a 480/75R34hátsó kerék a hátsó tengelyen, a jobb tapadás és nagyobb vonóerő átadására. Ugyanakkor a TLT gazdaságos funkciója (540E) is kérhető az 1 000-es fordulat helyett. Ez az a pont, amelynél a legalacsonyabb fogyasztás realizálható a motor legnagyobb teljesítményleadása mellett.

Rugalmas teljesítmény- áramlás

Az A100-as modellben a fogaskerék szivattyújának maximális teljesítménye 58 l/perc (195 bar), ami több mint elegendő. Minden Hattat A100-as modell 3 kihelyezett hátsó hidraulika-gyorscsatlakozóval szerelt.

CSZS-HI