fbpx

John Deere 7450 silózó Gépmax Teszt – A betakarítás sikere múlik rajta

Írta: Szerkesztőség - 2012 március 21.

Szinte egy kezünkön megszámolható, hány márka kínálatában szerepel önjáró silózógép. Csak olyan cégek vásárolnak ugyanis ilyen eszközt, amelyek megfelelő állatlétszámmal és területtel rendelkeznek vagy bérmunkát vállalnak.Nemrég egy ilyen gazdaságban, a Bóly Zrt. beremendi egységében jártunk, így mostani számunkban a John Deere 7450-es gépével kapcsolatban ott szerzett tapasztalatokat mutatjuk be Láng János műszaki ágazatvezető helyettes és Hartung Viktor gépkezelő segítségével. A 7450-es – a maga 560 lóerejével – a 7050-es sorozat középső tagjának mondható.

– Miért esett a választásuk erre a típusra? – fordultunk Láng Jánoshoz.– Már régebben is ezzel a márkával végeztük el a silózási feladatainkat, egy 7400-as típussal, de szükségesnek éreztük új gép beszerzését, így ez 2008 augusztusában meg is érkezett. Annál is inkább szükség volt rá, mivel egyre inkább ez a terület, ahol most vagyunk, lesz a cég fejőstehén-állományának központi telephelye, ami azt is jelenti, hogy a jelenlegi 1400-1500-as állomány 2700 állatra fog bővülni. Silókukorica-területünk 400-500 ha-ra tehető, és ugyanennyi a lucerna is, amit volt olyan év, hogy ötször kaszáltuk. Erről a területről két db 1000 t-s pajtába tároljuk be a lucernát, de ha a körülmények olyanok, akkor szenázst készítünk. Természetesen a kiválasztásnál azt is figyelembe kellett vennünk, hogy a betakarítás kezdete és vége között sem telhet el nagyon hosszú idő, hogy a takarmány minőségromlását elkerüljük.Így az eltelt évek tapasztalatai és a kereskedő kedvező ajánlata alapján újra e márka mellett döntöttünk, igaz, az előzőnél már erősebb motorral –ezért esett a választás a John Deere 7450-re.

– Milyen betakarítási teljesítményről beszélhetünk egy ilyen gép esetében?– 1000-1200 t silót szállítunk be naponta, 10 órás műszakban, ami számításaink szerint 100 q-t jelentett 4 percenként, miközben 50 cm-es tarlót hagytunk, a jobb beltartalmi érték érdekében. Ezt úgy tudjuk realizálni, hogy kettő silóteret nyitunk meg egyszerre, mert csak így lehet a betakarított anyagot kellően letaposni. A műszak megnyújtásával ez a teljesítmény még nagyobb is lehetne, de akkor ez a minőség rovására menne. Ha a telepi rekonstrukciók elkészülnek, és nagyobb silótereket alakítunk ki – ami a nagyobb állatlétszám miatt szükséges – akkor lehet még többet beszállítani.

– Mivel tudják kiszolgálni a silózót ekkora teljesítménynél?– Szenázs készítésekor és közeli táblák esetében három dupla pótkocsis szerelvénnyel, vagy szintén három kiközelítő kocsis megoldással. Silóban már más a helyzet, mert ott – pláne a tavalyi év hatalmas mennyiségeit is figyelembe véve – 10-12 db, az előzőekhez hasonló egységre van szükség.– Mit tapasztalt a közel egy év alatt a géppel kapcsolatban? – fordultunk kérdésünkkel Hartung Viktorgépkezelőhöz.– Közel harminc év silózási tapasztalata van mögöttem – kezdte válaszát a gyakorlati felhasználó. – Hesstonokkal kezdtem, abból is több típussal, majd Claas-szal dolgoztam, és az elmúlt 4-5 évben kerültem John Deere-re, a tavalyi őszön pedig erre az újabbra. Sok mindent nem kellett megtanulni a kezeléséhez, mert az nagyon hasonló az előzőéhez. A fülke igazán kényelmes, minden kézre esik, sőt több minden automatizálva van. A motor erőtöbblete viszont nagyon érződik, mert ugyanazzal az adapterrel jóval nagyobb sebességgel lehet vele dolgozni, miközben a nagyobb teljesítmény ellenére nem fogyaszt többet.

Mintegy 55 liter lehet üzemóránként az „étvágya”, miközben a szecskahossz 11 és 17 mm, a szemroppantó pedig 2,5 mm-es értékre volt beállítva.Az utazósebessége (25 km/h) lehetne egy kicsit nagyobb, mert távolabbi munkahely esetén sok időt vesz igénybe az átállás. Az átszerelések, ha van segítség, igen rövid idő alatt végrehajthatóak. A gép karbantartása is nagyon egyszerű, a zsírzó automatának köszönhetően pedig lényegesen lerövidül az erre fordítandó idő. A mi gépünk ugyan kétkerékhajtású, de így is tökéletesen alkalmas minden feladatra, mert a legkülönbözőbb talajviszonyok között is tud dolgozni. Olyan helyzet is adódott, hogy én húztam ki az elakadt pótkocsikat!– A szemroppantás minősége szintén nagyon jó volt – veszi át a szót Láng János. – Nagyon egyszerű az átszerelés, nem kell ki- és beszerelni az egységet, az benne marad a gépben, csak az anyagáramból kell kivenni, és az átlemezeléseket kell elvégezni.Mindez fél nap alatt megoldható – folytatja Hartung Viktor. – A fémdetektor is nagyon jól működik, ami viszont azzal jár, hogy a rendszer gyakran megállítja a gépet, már a drótot is érzékeli. Ennek köszönhetően azonban nem is volt fémtárgy okozta meghibásodásunk. A kövek miatt, mert az sajnos mindenhol van, a belső késeket kisebb nyomatékkal kell lehúzni, így nem törnek – ha a kő bekerül a gépbe, csak hátrébb tolja a késeket. Ez a beállítás plusz munkát jelent, de megéri. Nagyobb problémát a fa felszedése jelent, különösen, ha keményebb fajta kerül a rendszerbe.– Összességében nagyon meg vagyok elégedve a géppel – mondja Láng János –, hiszen úgy végig tudta dolgozni a silózási szezont, hogy a napi karbantartásokon kívül nem kellett hozzányúlni. Bár volt egy főkuplung meghibásodás, amit garanciában a szerviz kicserélt, emiatt a gépnek egy napot kellett állnia.

– Hogy vannak megelégedve a kereskedő háttérszolgáltatásaival?– A szerviztevékenységgel maximálisan, az alkatrészellátáson azonban lehetne néha gyorsítani, bár ennél a típusnál még nem volt ilyen jellegű problémánk, ez a 7400-asnál fordult elő. Azt gondolom, hogy a szezon előtti felkészítésre kell nagy hangsúlyt fektetni. Gyakorlatilag semmilyen alkatrészt nem tartunk a géphez, mert úgysem tudjuk, mire lehet majd szükségünk.A központi zsírzást nagyon jó megoldásnak tartom, mert pont oda kerül a kenőanyag, ahova kell. Nem felejtjük el a műveletet, csak azt kell megnézni, hogy tényleg minden helyre eljut-e a zsír.

– Kaptak-e valamilyen alapképzést ehhez a típushoz?– Természetesen, bár a kezelését tekintve sok mindenben megegyezik az előző géppel – mondja Hartung Viktor. – Van azért sok újdonság is: például a monitor jelzi a köszörűkő elkopását, amit ha kicserélünk, még tovább jelez, mindaddig, míg nem írjuk bele az új kő vastagságát, és nem töröljük a hibakódot. Az ilyen beállításokat különben is folyamatosan tanulom a könyvből. Meg kell jegyezni, hogy a kezelési utasítás nagyon precíz és részletes, egyben egy javítási kézikönyvnek is tekinthető, és igen sok mindenre nyújt megoldást. Volt olyan egyszer, amikor kint felejtettem az irányjelzőt, és „jött” a hibakód; már majdnem a szervizest hívtam, amikor megnéztem a könyvet, ahol ez volt olvasható: „Az irányjelzőt kapcsolja le!”– mondja nevetve a gépkezelő. A betakarítási idény igen rövidre szabott és kritikus időszak. Más szavakkal: betakarításkor szinte minden a járvaszecskázó teljesítőképességén múlik. A 7050-esek kidolgozása során a felhasználók igényeit tartották szem előtt. A betakarítási eredményeket a technológiai megoldások, valamint a teljesítmény és a megbízhatóság kombinációja alapozza meg. Olyan gépre van szükség, amely még nehéz körülmények között is megfelel az elvárásoknak.

Egyenesvonalú anyagáramA terményáramlás koncepciója döntően meghatározza a járva szecskázó teljesítményét.Ennek kialakítása már az adapternél elkezdődik. A szecskázót és az adaptert együtt tervezik meg, miközben működésüket optimálisan összehangolják. A termény az előtömörítőtől a dobólapátokig egyenes vonalban halad, így alacsony erőigény mellett nagy anyagmennyiség mozgatható. Mindez magas teljesítményt, alacsony szintű kopást és mérsékelt gázolaj-felhasználást eredményez.Mindegyik teljesítményosztályban megtalálható az igényeknek megfelelő optimális behúzócsatorna-szélesség.A 600 LE alatti teljesítménykategóriába tartozó szecskázókat standard garatmérettel kínálják, ami garantálja az előtömörítő egység optimális telítettségét, és ezáltal a tökéletes vágásminőség és az alacsony üzemanyagfogyasztás kombinációját.VágásminőségA DuraDrum késdob kiváló minőségű szecskát állít elő. A kések speciális elrendezése azonban további előnyökkel is szolgál: kisebb teljesítményigény és ezzel kisebb gázolajfogyasztás, valamint nagyobb áteresztőképesség.A kések élezése egy gombnyomással a kabinból is megoldható. A köszörülési eljárás során a késdob visszafelé forog, a kések meredek kiugrásoktól mentes felületűek lesznek, így hosszabb ideig élesek maradnak. Ez kevesebb köszörülést és ritkábban végrehajtandó késcserét jelent.„Idegen” anyagoktól való védelemA kövek a behúzóhengerek előtt egy állítható csappantyún keresztül visszaesnek a földre. A rendkívül érzékeny fémdetektor érzékeli a behúzógaratba kerülő fémtesteket, és a másodperc töredéke alatt hirtelen leblokkolja a hengert.KésdobA 48 késsel szerelt dob tiszta és tökéletes vágásminőséget produkál. A kívánt szecskahossz a vizsgált silózón 4 sebességes mechanikus állítással valósítható meg. A 48-késes dob esetén a szecskahossz 5,4-16,2 mm-re állítható be, és minden második késsor kiszerelésével kétszerezhető. Opcionálisan fokozatmentes állítóegység („IVLOC”) is kérhető, amely 5 és 22 mm között, 1 mm-es lépésenként változtatható.Kényelmes munkakörülményekA fülkében minden a vezető kényelmét szolgálja. Az ülés és a kormány magasságát, valamint a kormány dőlésszögét egy mozdulattal a saját igényekhez lehet igazítani. A panorámakabin minden irányba tökéletes kilátást biztosít, ezzel is megkönnyítve a szállítójárművek veszteségmentesmegrakodását.A kezelőelemek mindegyike kézre áll. A kapcsolók elrendezése logikus. Egy többfunkciós kar segítségével szabályozhatjuk a sebességet és határozhatjuk meg a menetirányt.Ehhez társul a legfontosabb elektromos funkciók irányítására szolgáló Command karfa.A kiemelkedő fontosságú funkciók automatizáltak. Az adapter helyzete, az ellenkések beállítása, a torony pozíciója és a szecskahossz beállítása is önműködően vezérelhető. Az AutoTrac automatikus kormányzási rendszerrel nem kell a sorokat követni, hanem az általunk meghatározott nyomvonalon haladva a gép teljes munkaszélességének kihasználásával, átfedések nélkül dolgozhatunk. Minden kijelző a vezető látóterében helyezkedik el, és könnyen leolvasható. A tökéletes munkaklímáról az automatikus légkondicionáló gondoskodik.Az erős fényszórók és munkalámpák megkönnyítik az éjszakai munkavégzést.A motorA John Deere a világ vezető mezőgazdaságimotor-gyártói közé tartozik. Motorjaikat megbízhatóságuk, üzemanyag-takarékosságuk és teljesítményük miatt világszerte használják. Az új PowerTech Plus motorra minden korábbihoz képest nagyobb teljesítmény, magasabb forgatónyomaték és alacsonyabb fogyasztás jellemző.Mindeközben kíméli is a környezetet, hiszen eleget tesz a TIER III füstgázkibocsátási norma szigorú előírásainak.A teljesítmény és üzemanyag-fogyasztás terén megnyilvánuló elvárásoknak csak az elektronika segítségével lehet eleget tenni. Ezért a TIER II-es motorokhoz képest ötszörös teljesítményű motorszabályozó elektronikát alkalmaztak. A cél: több erő, kevesebb üzemanyag.Az új, megnövelt teljesítményű hűtő és az optimalizált légterelés még hatékonyabbá teszi a szecskázót. A szennyeződéseket egy lesodró kefe távolítja el.Az új PowerTech Plus motorok nagyobb lökettérfogata biztosítja azt, hogy terhelés alatt megnövelt forgatónyomaték álljon rendelkezésre.A terelőlapátoknak a kipufogógáz-turbinához viszonyított szöge a terhelés függvényében változik.Ez optimalizálja a működés hatékonyságát, az üzemanyag-megtakarítást és (alacsony fordulatszám mellett) a forgatónyomatékot. A John Deere mérnökei a nagyobb ráordítást igénylő, de egyben lényegesen hatékonyabb külső füstgázvisszavezetés technológiáját alkalmazzák. Így (a belső kipufogógázvisszavezetéssel ellentétben) lehetővé válik a gáz lehűtése és az égésfolyamatokba való szabályozott visszajuttatása. Előnye: tisztább kipufogógáz mellett alacsonyabb üzemanyag-fogyasztás. Hengerenként négy szelep végzi az optimális gázcserét, és gondoskodik ezáltal a nagyobb teljesítményről, alacsonyabb fogyasztásról és kisebb károsanyag-kibocsátásról. Az olajszűrőt már csak minden 500 munkaóra után kell cserélni, a tartozékokhoz való hozzáférés pedig jó és egyszerű. Az önjáró silózók előállítása kizárólag Németországban történik; a zweibrückeni üzem kapuján eddig több mint 17 000 járvaszecskázó gördült ki.Vágóasztalok és adapterekA kereskedő különböző adapterek széles választékát kínálja. A Champion adaptereket a John Deere Kemper gépgyárában a járvaszecskázókkal együtt készítik, ezért a két egység tökéletes összhangban van egymással.A kínálatban többféle fi x és összecsukható adapter található. A legfrissebb újdonság az AHC automatikus adaptervezérlés (opcionális, a vizsgált gépben nem volt beszerelve), aminek segítségével az adapter a vezető által előzetesen megadott magasságban halad. Szénabetakarításhoz háromrendfelszedő pick-up közül választhatunk.Kukorica adapterekA John Deere istállójából származó Kemper a sorfüggetlen kukorica adapterek kifejlesztésének egyik éllovasa.A sorfüggetlen adapterekkel bárhol be lehet állni az állományba, vagy akár a sorokra merőlegesen is haladhatunk. Ez megdőlt kukoricaállományban és AutoTrac alkalmazása esetén fizetődik ki.A vizsgált gép Champion 360 típusú sor független, összecsukható adapterrel végzi a kukoricasilózást, a szálastakarmány betakarítást pedig John Deere 640B pick-up-pal. Rendfelszedő adapterek A pick-up kis átmérője miatt a vékony rétegben a talajra terített terménynek a felszedés után csak rövid utat kell megtennie a behúzócsigáig. A leszorító görgő (opció) garantálja a termény gyors és biztonságos felvételét.Opcionális lehetőségek(Ezeket a vizsgált gép nem tartalmazta)A 7050i sorozat a nagyobb teljesítményt és jobb munkaminőséget képviseli. Az i-csomag a HarvestLab, AutoLOC és HarvestDoc rendszereket foglalja magában. A nedvességérzékelő HarvestLab pillanatok alatt megméri a takarmány szárazanyag-tartalmát, majd az AutoLOC automatikusan ehhez igazítja a szecskaméretet. És ez nemcsak kukoricában, hanem gyepek betakarításánál, teljes növényi zúzalék készítésénél és lucernában is alkalmazható, aminek az állatok és a biogázüzemek számára is optimális szilázs, illetve kiváló apríték az eredménye. Az AutoLOC azonban még ennél is többet kínál: használatával változó körülmények között lényegesen nagyobb teljesítmény érhető el. A szecskahossz folyamatos korrigálása révén javul a gép kihasználtsága. A járvaszecskázó teljesítménye nedves termény betakarításakor akár 15%-kal is megnőhet. A HarvestDoc az aratás után válik igazán kifizetődővé. A rendszer minden betakarítási adatot automatikusan eltárol, és hasznos információi megalapozhatják a hozam függvényében felépített trágyázási tervet, a termény minőség szerint való értékesítését vagy a bérszolgáltatást kérő ügyfél felé történő elszámolást.Az opcionálisan választható Pro-Drive hajtásrendszert a traktorokból ismert fokozatmentes AutoPower hajtómű alapján fejlesztették ki. A ProDrive automatikus hajtómű a szántón 0-20 km/h, közúton max. 40 km/h sebességre képes, így a vonulási és a betakarítási idő is lényegesenlecsökkenthető. Emellett még összkerékhajtású változat is rendelhető.Hatala LászlóJohn Deere-7450 Műszaki AdatokA forgalmazó hozzászólása A JD 7000-es szériájú önjáró szecskázó családot az FVM Műszaki Intézete is tesztelte. Ennek eredményei: a gép fajlagos fogyasztása a legjellemzőbb szecskahoszszaknál (9,2 és 11,5 mm-nél) – szemroppantó használata és 145-180 t/h áteresztőképesség mellett – 0,365-0,459 kg/t-ra adódott 42 t/ha hozamú silókukoricában. Ezeket a nagyon kedvező fogyasztási értékeket a normál munkakörülménye között elvégzett 24 órás teszt is igazolta, ahol 126 tonna/munkaóra teljesítmény mellett 0,36 kg/t fajlagos fogyasztással dolgozott a gép (11,5 mm-es szecskahoszszal, szemroppantóval). Ez a kimagasló hatásfok jelentős üzemanyag-megtakarítást, ezáltal lényegesen olcsóbb üzemeltetést jelent. Mindezt megfelelő munkaminőség mellett: legfeljebb 1,2%-os „épszem aránnyal” és minimum 87%-os „20 mm alatti szecska-részaránnyal”. Balogh Viktor KITE zRt.[m3 id="megjelent-gm" ev="2009" ho="08" honev="augusztusi"]>