fbpx

GÉPmax – 2010-08 – augusztus

Írta: Szerkesztőség - 2010 augusztus 08.

 

 

Kedves Olvasó!

A legutóbbi duplaszám megjelenése után ismét jelentkezünk, hogy tájékoztassuk Önöket a világban és szűkebb környezetünkben, hazánkban történt eseményekről, újdonságokról, s hogy újabb gépeket mutassunk be. Az időjárás azonban, úgy látszik, állandó szereplője magazinunknak, és nem csak azért, mert a mezőgazdasági termelés egy meghatározó tényezője, hanem mert szélsőségeivel egyre inkább befolyással van mindenféle történésre.

Persze nemcsak az időjárás, de a gazdasági, piaci folyamatok is sok meglepetést okoztak az elmúlt hetekben, ami azonban már egy hosszabb időszak eredményeit vagy eredménytelenségeit tükrözi. A mezőgazdaságigép-kereskedelem terén is úgy látszik, hogy minden eddigi negatív rekord megdől év végére.

Mi azonban bizakodóak vagyunk a jövőt illetően, mert minden nehéz időszak után kedvezőbb eseményeknek kell következniük. Rövidesen indul az őszi kiállítási szezon is, amelynek rendezvényein személyesen tudunk majd találkozni partnereinkkel, és össze tudjuk vetni tapasztalatainkat, ami külön öröm számunkra.

Addig is, e havi számunkban a megszokott rovatokkal találkozhatnak. Hírt adunk több újdonságról, beszámolunk szakmai és a szakmához szorosan kapcsolódó eseményekről. Nagyon sok szántóföldi bemutató zajlott és zajlik mostanság is, amelyeknél sok esetben a már említett időjárás sem gátolta, hogy a felhasználók “testközelből” ismerjék meg, mire is képesek ezek a gépek. A külföldi beszállítók is többen ezekre a hetekre időzítették újdonságaik bemutatását. Természetesen ahová meghívást kapunk és időnk engedi, elmegyünk, hogy olvasóink mielőbb megismerhessék a jövő technikáit.

Teszt és tapasztalat rovatunkban a New Holland 7060-as Power Command traktoráról olvashatnak, német partnerünk tesztjéből pedig a Väderstad Cultus-ról tudhatnak még többet. Gépbemutató rovatunkban a Kverneland LD függesztett váltvaforgató- és a Lemken Juwel ekéjét, a Manitou MLT 735-ös teleszkópos rakodóját, az Omikron tárcsáit, a Fliegl “VarioSens 2010” új, automata trágyaszóró-vezérlőrendszerét, az Alex Kft. raktártechnológiai berendezéseit, a Linamar Hungary Oros típusú kukorica- és napraforgó-betakarító adaptereit ismerhetik meg, és a szárítófelújítás rejtelmeibe is betekinthetnek, az IKR F3-F4 adapter megismerésével. Interjú rovatunkban egy olyan családot mutatunk be, akik a folyamatos fejlesztés, az újdonságok bevezetésének hívei, de emellett a többlábonállásra törekednek. Emellett bemutatkozik az Agrár-vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány is, és tovább folytatódik az első félévben nagy sikernek örvendő kardános ismertető, most a nagyhajlásszögű kardánok bemutatásával. Természetesen az Elektronika, az Autó-motor és História rovatok kedvelői is megtalálják kedvenc olvasnivalójukat augusztusi számunkban.

Akiknek megadatik, hogy egy szusszanásnyi időt szabadságon legyenek, azoknak jó pihenést, akik munkával töltik a következő heteket, azoknak pedig jó munkát kívánok! Találkozzunk az őszi kiállításokon!

Tisztelettel:
Fodor Mihály felelős kiadó
Hatala László felelős szerkesztő