fbpx

Az Ursus, a csőd ellenére még traktort gyárt

Írta: Farkas Imre - 2024 június 10.

3 év telt el az Ursus Részvénytársaság csődje óta. Idén márciusban A cég eladására versenytárgyalást hirdettek, amely érdeklődők hiányában nem valósult meg.

Idén április és május fordulóján kiderült, hogy az Ursus lublini és dobre-miastoi üzemei, ​​a csődbejelentés ellenére továbbra is működnek. Ekkor Andrzej Grzywacz, a lublini Ursus gyár igazgatója elismerte, hogy az új Ursus C-325 első modelljein dolgoznak, amelyek hamarosan, idén május végén előértékesítésre kerülnek. Az Ursus SA felszámolóbiztosa ismét pályázatot hirdetett a cég megvásárlására. Most olyan információk láttak napvilágot, hogy a csődhelyzet ellenére az új Ursus C-325 első példányai előértékesíthetők.

Ursus C-325 traktor
A csőd ellenére az új Ursus C-325 első modelljein dolgoznak
– fotó: https://www.ursus.com/

A gyártó honlapján olvasható információk szerint az Ursus C-325 első példányai már előértékesíthetők. A legújabb Ursus C-325 háromhengeres, 1,1 literes, 25 LE teljesítményű, a Stage V szabványnak megfelelő Perkins dízelmotorral, négykerék-hajtással, szervokormánnyal, mechanikus kapcsolású, 9/3 fokozatú váltóval, 750 kg-os emelőképességű hátsó függesztőművel és 20 l/perc kapacitású hidraulikus rendszerrel van felszerelve. A differenciálzár kapcsolása is mechanikus, a kis traktor végsebessége pedig 23 km/h. A C-325 ára lengyel zlotyról átszámítva nettó 4,2 millió forint.

Az új traktor, az egykoron 1959-1693 között gyártott, 1,8 literes, két hengeres, legendás első generáció sikereit próbálja a típusnév használatával meglovagolni. A végnapjait élő traktorgyárra a sok kudarc után ráférne egy kis siker.