fbpx

Hatékonyság, takarékosság: így mutatta meg a „vasat” a Kuhn

Írta: GÉPmax-2023/IV. lapszám cikke - 2023 július 15.

A tavalyi debütálás után május végén újra nyílt napra várta gazdapartnereit a KUHN Mezőgazdasági Gép Kft. A szép számmal megjelent érdeklődőket színes program várta, a gépek gyakorlati bemutatója mellett sok további érdekes megfontolnivalót kaptak az érdeklődők a kerekasztal-beszélgetés során is. Váradi Zoltán ügyvezető igazgatóval összegeztük a nap legfontosabb részeit.

– Nem egyszerű manapság sikeres gyakorlati bemutatót tartani. Az időjárás kiszámíthatatlansága sem segít, és ez sokszor a termelői aktivitásra is hatással van. Hogyan értékeli a mai rendezvényüket?

– Ez a második ilyen rendezvényünk, a tavalyi debütálásból is sokat tanultunk, és úgy látom, szerencsére idén is szép számmal jöttek a partnereink az ország minden részéből. Közel 160 gazda regisztrált a rendezvényre, ezzel elégedettek vagyunk. Fontos ez a nyílt nap számunkra, mert mindazt a tapasztalatot, tudást, innovációt, ami a KUHN gépekben megtalálható, szeretnénk megmutatni. Emellett a gépbemutatón, valamint a további prezentációkon és kerekasztal-beszélgetésen mindezeknek a gazdák számára adott valós hasznát is szeretnénk testközelbe hozni, ismertetni. Hogy a gépeink, szolgáltatásaink milyen válaszokat adnak azokra a kihívásokra, amelyekkel partnereink nap mint nap szembesülhetnek. Ezért fontos számunkra az ember-ember közötti közvetlen kapcsolat, a mai rendezvényben rejlő lehetőség.

II. KUHN Nyílt Nap
Közel 160 gazda regisztrált a II. KUHN Nyílt Napra Kecskeméten

– A KUHN a világ legnagyobb munkagépgyártója, így nem volt egyszerű a teljes körű palettából kiválasztani az itt bemutatásra kerülő munkagépeket. Hogyan épül fel a bemutató?

– Két csoportra osztottuk azt. Az időjárás miatt a zöldsor gépeit sajnos leginkább csak statikus módon tudjuk bemutatni, mivel a bemutatóterületen az árpaállományt a szél elfektette. A KUHN FC 13460 & FC 3125 tárcsáskasza-kombináció és a KUHN MERGE MAXX 950 szalagos rendképző, valamint a SB 1290 ID szögletes bálázót láthatják a partnerek a statikus bemutatón, de a VB 3165 OC hengeres bálázó szerencsére dolgozhat a bemutatóterületen.

Váradi Zoltán
Váradi Zoltán ügyvezető igazgató, KUHN Mezőgazdasági Gép Kft.

A második csoport a szántóföldi növénytermesztés gépeit tartalmazza, amelynél két fő területre koncentráltunk. A talajművelésnél a forgatásos és forgatás nélküli gépeink is szerepet kaptak. Előbbit a MULTI LEADER 7 XT OL eke képviseli, utóbbihoz tartozik a OPTIMER L 6000 tárcsa és a PROLANDER 6000 magágykészítő kultivátor. Mellettük a vetést helyeztük fókuszba az ESPRO 6000 RC mulcsvetőgép és SH1120 vetőegység, valamint a MAXIMA 12 soros szemenkénti vetőgépek bemutatásával. A sort a növényvédelem zárta, képviselője a LEXIS 3800 szántóföldi permetezőgép – így lett teljes a spektrum.

LEXIS 3800 szántóföldi permetezőgép
LEXIS 3800 szántóföldi permetezőgép

– A rendezvénysátorban milyen további programok színesítik a szakmai napot?

– Kint, a szántóföldön leginkább a „vasat” tudjuk megmutatni, a cégközpontban felállított rendezvénysátorban pedig a digitális megoldásokat. Előadás hangzik el a KUHN Groupról, valamint a kapcsolhatóság és a telemetria témakörében, de lesz egy izgalmas kerekasztal-beszélgetés is az Agrárminisztérium, a MATE és a Széchenyi István Egyetem, a KUHN Magyarország előadóival és gazdálkodókkal. A talajtól a minőségi takarmányig digitális megoldásokkal témakörét járják körbe a szakemberek, nem az elmélet, hanem a gyakorlat oldaláról.

PROLANDER 6000 magágykészítő kultivátor
A PROLANDER 6000 magágykészítő kultivátor a bemutatón

– Ön szerint merre tart az agrárgépes világ, hisz az elmúlt évek szinte minden irányból nehezített pályát adtak a gazdatársadalomnak? Mik ezekre a gyártók válaszai, mi a KUHN válasza?

– Mi legfőképp a költségcsökkentés felé mutató megoldásokkal tudjuk ennek a sok negatív folyamatnak a hatását befolyásolni, valamint az eredmények növelésében. Az első területen legfontosabb a menetszámok csökkentése, amivel időt, üzemanyagot, munkaerőt spórolhatunk. A másik oldalon, pont a digitális szolgáltatásoknak, elektronikus megoldásoknak köszönhetően, az inputanyagokból oda és annyit juttatunk ki gépeinkkel, amennyit éppen kell, ezáltal növekszik a hatékonyság és csökken a felhasznált inputmennyiség.

Így a költségek optimális tartományban maradhatnak, ez nagyon fontos az eredményesség szempontjából is. Ezeket a lehetőségeket mi a partnereinknél egyébként mindig igyekszünk a gazdaságok egyedi igényeire szabni. Meg kell ismernünk, hogy a gépesítésben, agronómiában hogyan állnak, és úgy kell megadnunk a megfelelő válaszokat. Az elmúlt évek munkáját áttekintve úgy látom, hogy jó úton haladunk ezen a téren.

Fodor Mihály