fbpx

A Landini hamar beigazolta a döntésem helyességét

Írta: GÉPmax-2022/V. lapszám cikke - 2022 november 13.

Köszörüs Szabolcs nem bízza a véletlenre a gépbeszerzést: előtte szereti a gyakorlatban, saját területi viszonyai között megtapasztalni, megfelelő-e számára az adott gép. Az épp traktorvásárlás előtt álló egeraracsai gazdálkodó több kereskedőtől is kért demógépet. Az AXIÁL Kft. reagált leggyorsabban, és biztosított számára egy 7-es sorozatú, 160 lóerős Landinit. Innen már egyenes út vezetett a szerződés aláírásáig.

Köszörüs Szabolcs a mezőgazdaság iránti szeretete miatt döntött úgy, hogy korábbi pályáját feladva szántóföldi növénytermesztésbe kezd

MÁR KISGYERMEKKÉNT VONZOTT A MEZŐGAZDASÁG

A Zalai-dombság délkeleti részén, Esztergályhorváti vonzáskörzetében gazdálkodó Köszörüs Szabolcs hosszú éveken át kereste egészen más területen a megélhetését. Az agrárium iránti szeretete miatt döntött mégis úgy, hogy szántóföldi növénytermesztésbe kezd. Beszélgetésünk alkalmával először a váltásról, a gazdálkodás kezdetéről, illetve jelenéről kérdeztem Szabolcsot.

– Édesapám 40 éven keresztül dolgozott az esztergályhorváti termelőszövetkezetben, ahová én is gyakran ellátogattam vele, s nagyon megszerettem a mezőgazdaságot, az ott zajló munkákat. Kereskedelmi végzettséget szereztem, és abban is kerestem a megélhetésemet. Végül azt a pályát feladtam, és 2005-ben szántóföldi növénytermesztésbe kezdtem. Édesapám MTZ traktorával, valamint régi munkaeszközökkel műveltem a kezdetekkor 7 hektárnyi területet, egy évig mellékállásban. Akkorra viszont felfejlesztettem a birtokméretet 50 hektárra, és ez lett a főállásom. Az utóbbi években 80 hektáron gazdálkodom, amelynek legnagyobb része bérelt terület.

Időközben az MTZ traktort lecseréltem egy 150 lóerős használt erőgépre, és a lehetőségemhez képest a munkaeszközparkot is fejlesztem, újítom. Jellemzően kukoricát, búzát, árpát, repcét és napraforgót termesztek a dimbes-dombos területeken, ahol találhatók gyengébb, homokos talajok is, de leginkább a kötött öntéstalaj jellemző, ami traktort és munkaeszközt egyaránt próbára tesz.

Ebben a fülkében az egész napos munka is kevésbé fárasztó

„SZERELEM” – ELSŐ PRÓBÁRA

– Nemrégiben megvásárolt egy új Landini 7-230-as erőgépet. Mi volt a döntés oka, és miért erre a márkára esett a választása?

– A régi traktoromat már gyakran kellett javítani. Nem volt megbízható, ráadásul az alkatrészellátása is akadozott. Továbbá 10 év óta minimum művelést végzek, és a mélylazító, illetve a grubber is igényli a 150 lóerőnél nagyobb teljesítményt.

Nem vagyok márkaelkötelezett erőgép és munkaeszköz tekintetében sem: olyan traktort kerestem a régi kiváltására, amelynek a minőségi munkájára mindig számíthatok. Több márkakereskedőt is megkerestem azzal a kéréssel, hogy biztosítsanak számomra demógépet, mert gyakorlati tapasztalatból akartam megtudni, hogy melyik a számomra ideális traktor. Az AXIÁL Kft. válaszolt először, ráadásul rövid időn belül, ami már önmagában bizalmat keltett bennem. Persze az is számított, hogy mégiscsak országos lefedettségű, komoly szervizhálózattal rendelkezik a bajai székhelyű cég. Egy traktorbeszerzésnél a vásárláson túl rendkívül fontos az is a mai világban, hogy megfelelő-e a márka szervizháttere. Ha igen, megbízható, szakszerű és rugalmas-e a képviselet? Az AXIÁL Kft.-re mindez igaz, ráadásul mindig nagyon segítőkészek. Egy 160 lóerős, minden elérhető opcióval felszerelt 7-es sorozatú Landini traktort biztosítottak számomra kipróbálásra, amely rendkívül megnyerte a tetszésemet: kényelmes, nyomatékos, precíz munkát végez, és igen megbízhatónak is tűnt. Nem is kerestem tovább, megrendeltem a sorozat 206 lóerős változatát, amely 2021 februárjában érkezett a gazdaságomhoz.

– Mennyit dolgozott azóta a traktor, és milyen munkákra használják?

– Traktort próbáló, nehéz feladatokat végzek vele. Leggyakrabban az ötkéses mélylazítót kapcsolom utána, de a Landini működteti a kompaktort és a nehéztárcsát is. Továbbá aratáskor ezzel a traktorral szállítom be a terményt, és ha megérkezik az új vetőgép a gazdaságomba, annak a vontatása is az eddig kicsivel több mint 300 üzemórát teljesítő Landinira vár majd.

Az opcionálisan választható hidraulika-rendszerrel növelhető a stabilitás és a hatékonyság

TAKARÉKOS, HATÉKONY MOTOR, MEGBÍZHATÓ VÁLTÓ

– Mennyire elégedett a motor teljesítményével, nyomatékával, fogyasztásával?

– A 7-230-as Landinit a gyártó 6 hengeres, FPT, 6,7 literes motorral szereli. A fogyasztását megfelelőnek tartom: mélylazításnál például megelégszik a hektáronkénti 22 liter gázolajjal. Az eddigi tapasztalat alapján 1800-1900 percenkénti fordulaton adja le leghatékonyabban a nyomatékot, és ebben a tartományban legjobb a fogyasztása is. Erre érdemes figyelni, mert efölött jelentősen többet fogyaszt.

– Milyen váltóval rendelte a 7-230as Landinit?

– Talán kicsit „önző” módon, a magam kényelme érdekében a robotizált, hat Powershift fokozattal rendelkező Robo-Shift ZF sebességváltót választottam. Be is váltotta a hozzá fűzött reményemet: nem kell kuplungot nyomni, két kis gombbal kapcsolhatok le és fel a fokozatok között, vagy beállíthatom automata üzemmódba, ami kényelmesebbé teszi a közúti szállítást. Ez a váltó hosszú távon is megbízhatónak ígérkezik.

A traktor Stop & Action rendszerrel is rendelkezik. Ez a funkció gondoskodik arról, hogy egy gombot a fékpedál mellett lábbal lenyomva a jármű a tengelykapcsoló lenyomása nélkül megállítható. Ez is jól jöhet közúti vonulásnál, de bevallom, még nem próbáltam ki. Nálam valahogy még mindig a fékpedál szolgál a traktor megállítására.

Az egyrészes motorháztető jobb hozzáférést biztosít a karbantartási munkákhoz

MÁR-MÁR HIHETETLEN, AMIRE A LANDINI HÍDRUGÓZÁSA KÉPES

– Kényelmesnek tartja a traktor fülkéjét?

– Ennek a gépnek a kabinja nemcsak küllemre dizájnos, de a kezelő kényelmére is nagy hangsúlyt fektettek a gyártó mérnökei. A vezérlőegység a vezetőülés karfájába integrált, minden jól kézre áll, nem kell távolra nyúlni. A kilátás körben kiváló a munkaterületre, a kormány és a kényelmes ülés precízen a kezelőhöz állítható. Még a pótülése is kényelmes, habár nem sokszor próbáltam ki.

Ami pedig számomra szinte már a hihetetlen kategóriát súrolja, az a traktor mellső hídrugója, ami tökéletesen leköveti az útegyenetlenségeket. Még a nagyobb gödröket sem veszem észre a fülkében. Az automata hídrugózás 15 km/h sebességnél aktiválódik, de manuálisan is kapcsolható. Ez a híd egy álom. A tetőn és a motorháztetőn elhelyezett, összesen 18 darab LED-munkalámpa éjszaka 360°-os láthatóságot biztosít. Olyan ezzel az éjszakai munka, mintha nappal dolgoznék.

A nyitható hűtőnek köszönhetően rendkívül egyszerű a tisztítása

KIVÁLÓ SZERVIZHÁTTÉR ÁLL A LANDINI MÖGÖTT

– Milyen plusz opciókat kért az alapfelszereltséghez képest?

– A magasabb szintű, Dynamic felszereltséggel vásároltam a 7-230-as traktort. Ehhez rendeltem még front hidraulika-rendszert, aminek köszönhetően az orrsúly előrébb kerül, fokozva a stabilitást.

Továbbá terveim között szerepel mellső munkaeszköz vásárlása is, így például egy száraprítót szeretnék, amivel egy műveletben elvégezhetem a tárcsázást vagy akár a mélylazítást. A jobb tapadás és alacsonyabb talajtaposás érdekében pedig szélesebb kerekekkel (elöl 540, hátul 640 mm) rendeltem. Azt viszont sajnálom, hogy nincs benne monitor, ami még komfortosabbá tenné a beállítást.

– Mennyire karbantartás- és szervizigényes a 7-es Landini?

– Minimális a karbantartási igénye, mindössze 16-18 ponton kell zsírozni, de mind jól hozzáférhető helyen található, mint ahogy a különféle szűrők is. A hűtő tisztítása is egyszerű, mivel kinyitható, így könnyedén kifúvathatom kompresszorral.

A szervizzel kapcsolatban csekély a tapasztalatom. Mindössze egy apró, elektromos gyári hiba jött elő: egy anyacsavart lefestettek, ami ezáltal leszigetelt egy kábelt, és egyszer csak nem indult a traktor. Az AXIÁL Kft. szervizes munkatársa hamar kijött, és megoldotta a problémát. De ez csekély hiba, ettől eltekintve mindig számíthatok a traktor munkájára, nem hagyott cserben.

Nem bántam meg, hogy új traktort vásároltam, azt meg végképp nem, hogy a Landini 7-230-asra esett a választásom. Nagyon vigyázok is rá, rajtam kívül csak a párom vezetheti. Ez a traktor az én kényelmet szolgálja, és úgy gondolom, meg is érdemlem.

Csomor Zsolt