fbpx

Figyelmeztető jelzések alkalmazásának szabályai

Írta: Szerkesztőség - 2014 május 16.

A közelmúltban több agrárszaklapban is olvashattunk a figyelmeztető jelzések alkalmazásának szabályairól, illetve az – ehhez szorosan kapcsolódó – túlméretes mezőgazdasági gépekkel való vonulás törvényi feltételeiről. Sajnos több publikálásban is megtévesztő, félrevezető információval találkozhattak a gazdálkodók, mivel a szerzők figyelmen kívül hagyták az elmúlt időszakban rendeletbe foglalt és bevezetett jogszabályváltozásokat e témakörben.
Jelen cikkünkben a hatályos jogszabályokat megjelölve, azok szövegére hivatkozva ismertetjük olvasóinkkal a ma érvényben lévő rendelkezéseket a figyelmeztető jelzések használatával és a mezőgazdasági gépek vonulásával kapcsolatban.

Mielőtt még a figyelmeztető jelzések használatának szabályaira rátérnénk, fontos, hogy egyértelművé tegyük az ezeknek a jelzéseknek az engedélykötelezettségével kapcsolatos szabályokat.

A 2011. július 22-től hatályos, 22/2011. (VII. 19.) BM-rendeletben módosították a figyelmeztető jelzésekkel kapcsolatos engedélykötelezettséget.

Nem kell hatósági engedély a figyelmeztető jelzést adó készülék felszereléséhez a mezőgazdasági vontatóból vagy lassú járműből és mezőgazdasági vontatmányból álló járműszerelvényre, ha az a külön jogszabályban előírt hosszúsági vagy szélességi méretet meghaladja. Továbbá a jogszabályban előírt szélességi vagy hosszúsági méretet meghaladó jármű vonulása esetén a felvezető kísérő járműre is külön engedély nélkül felszerelhető, illetve kihelyezhető a figyelmeztető jelzést adó készülék.

Mezőgazdasági vontató: kerekes vagy lánctalpas kialakítású, legalább két tengellyel rendelkező, pótkocsi vontatására és/vagy mezőgazdasági, erdészeti feladatú berendezések, gépek vontatására, hordozására, tolására, működtetésére alkalmas, 25 km/óra sebességnél gyorsabban haladni képes jármű, amely teher- és személyszállításra is alkalmas lehet.

Lassú jármű: olyan jármű, amelyet beépített erőgép hajt, és sík úton önerejéből 25 km/óra sebességnél gyorsabban haladni nem képes.

Mezőgazdasági vontatmány: olyan pótkocsinak nem minősülő vontatott munkagép, amely – a működéséhez szükséges eszközöket ide nem értve – teherszállításra nem alkalmas, és amelyet a közúti forgalomban mezőgazdasági erőgéppel, mezőgazdasági vontatóval vagy lassú járművel vontatnak.

A 2,55 méter szélességi méretet meghaladó mezőgazdasági erőgépek, lassú járművek és önjáró munkagépek esetén nincs szükség figyelmeztető jelzést adó készülék felszerelését biztosító hatósági engedélyre, mivel annak használatát a 13/2010. (X. 5.) NFM-rendelet módosítása (37/2011. /VII. 19./ NFM-rendelet) kötelezővé teszi a közúton való közlekedés során.

Mikor kell alkalmazni a figyelmeztető jelzéseket?

Korábban a túlméretes mezőgazdasági járművek vonulása esetén is szükség volt a közútkezelő hozzájárulása (útvonalengedély), de a 2011. július 22-től hatályos 37/2011. (VII. 19.) NFM-rendeletmódosítás a következő túlméretes mezőgazdasági eszközök közúti vonulását tette lehetővé útvonalengedély nélkül:

1 ERŐGÉPEK

11 Traktorok

111 hagyományos felépítésű mezőgazdasági traktorok

112 különleges traktorok

12 Magajáró betakarítók

121 szántóföldi növények betakarító gépei

129 egyéb betakarítók

19 Egyéb magajáró gépek

19/1 magajáró rakodók

19/9 magajáró egyéb gépek

2 ERŐGÉPEK MUNKAGÉPEI

21 Talajművelő- és földmunkagépek

211 ekék

212 boronák

213 hengerek

214 tárcsás talajművelők

215 kultivátorok

216 magágykészítők

217 talajlazítók

218 talajművelő egyéb gépek

22 Vető- és ültetőgépek

221 vetőgépek

222 ültetőgépek

23 Növényvédő gépek, műtrágya- és szervestrágyaszórók

231 permetező-, porozó- és foly. műtr. kijutt. gépek

232 műtrágyaszóró gépek

234 folyékony(híg)trágya-kijuttatók

24 Betakarítógépek, adapterek

241 gabonabetakarító gépek, adapterek

242 kukoricabetakarító gépek, adapterek

243 cukorrépa-betakarító gépek

244 burgonyabetakarító gépek

245 szálastakarmány-betakarító gépek, adapterek

246 szántóföldi növények egyéb betakarítógépei, adapterei

249 egyéb betakarítógépek

25 Álló- és vegyes munkák gépei

251 vontatott és rászerelt rakodógépek, adapterek, szállítófelépítmények

253 gyümölcs- és szőlőápolás gépei

254 takarmányozással, almozással összefüggő gépek

A rendelet viszont több feltételt is szab e járművek útvonalengedély nélküli közúton való haladásával kapcsolatban, amelyek döntő része szorosan kapcsolódik a figyelmeztető jelzések használatához.
A jogszabályban meghatározott 2,55 méter szélességi határ felett csak a figyelmeztető jelzés (sárga villogó) kötelező használatával közlekedhet a mezőgazdasági jármű, oly módon, hogy a sárga villogó fény a szembejövő és a követő forgalom számára egyaránt jól látható legyen.

   

A járműnek a figyelmeztető jelzés használata mellett is a közút területének legkisebb igénybevételével kell közlekednie, úgy, hogy legalább 3,0 m széles burkolt úttest szabadon maradjon a forgalom elhaladása érdekében, de amennyiben az út szélessége miatt a 3,0 méter nem tartható be, félreállással kell biztosítani a mögöttes forgalom zavartalan továbbhaladását.
Amennyiben a jármű vezetője az út vonalvezetése, forgalomnagysága és az általa vezetett mezőgazdasági eszköz sajátosságai miatt úgy ítéli meg, hogy közlekedése az átlagosnál nagyobb baleseti kockázattal jár, akkor a közúton történő mozgását köteles járműkísérettel is biztosítani. A járműkíséretet oly módon kell ellátni, hogy a beláthatatlan útszakaszon és a táblával jelzett veszélyes útkanyarulatban a kísérő jármű előfutó, egyenes úttesten követő biztosítást végezzen.

Kizárólag járműkísérettel szabad közlekedni a 4,5 métert meghaladó szélességű mezőgazdasági járművel, továbbá minden lakott területen kívüli emelt sebességű útszakaszon. Egyszerűsítésre került a járműkíséret tárgyi feltételrendszere is, így az alábbiakat kell biztosítani a felvezető autón a mezőgazdasági járművek kísérete esetén:
Jól látható módon kell elhelyezni legalább 1 db figyelmeztető jelzést adó berendezést (sárga villogó), amelynek használata a kísérés ideje alatt kötelező.  Folyamatos mobil hírkapcsolatot biztosító eszköz a kísérő és a kísért jármű között.
Fényvisszaverő mellény, amelyet a járművön kívüli munkavégzés esetén a kísérő jármű személyzetének viselnie kell, és a jelzőőri jeladásra alkalmas jelzőtárcsával kell rendelkeznie.
Lényeges kihangsúlyozni, hogy a rendeletmódosításokat elvégző kormányzati tárcák, elsősorban a közlekedésbiztonságot tekintve, elmentek a szakmai szempontok végső határáig. A termelőkön túlméretes járműveikkel való közlekedésük során óriási felelősség van, ezért fontos, hogy a munkaeszközeikkel minden esetben szállítási helyzetben, az eszközök szélességét a legkisebbre csökkentve, a lehető legnagyobb körültekintéssel közlekedjenek.

Farkas Imre