fbpx

Claas Volto 1100 – Az első 10 rotoros, függesztett rendterítő a piacon

Írta: Szerkesztőség - 2012 szeptember 12.

A CLAAS megalkotta a VOLTO 1100 típusú, a világon első 10 rotoros, hárompont függesztett rendterítőjét. Az új rendterítő létezik vontatott kivitelben is, VOLTO 1100 T néven.

 

 

Az új VOLTO 1100 munkaszélessége 10,70 m és az új fejlesztésű MAX SPREAD technológiával rendelkeznek.
Az új generációs VOLTO modellek lényegesen nagyobb felületű terülés elérésére képesek és ezzel új szabványt teremtenek a szórás területén. De ez nemcsak szilázsra, szénára és szalmára vonatkozik, hanem leveles növényekre, például lucernára is.
Az új, MAX SPREAD elnevezésű anyagáram koncepció a tangenciális kialakítású, módosított karoknak köszönhető.

 

 

A hagyományos konstrukióval összehasonlítva az új karkialakításnak köszönhetően 33%-al hosszabban vezeti meg az anyagot és szélesebben teríti azt szét. Ezáltal nagyobb munkasebesség érhető el. Az új kialakításnak köszönhetően az anyag egyenes vonalban halad a rotorok között, ezáltal gyöngédebben tereli azt, a korábbi megoldáshoz képest. A karok kialakításán felül a lecsökkentett TLT fordulatnak köszönhetően tökéletesen alkalmas leveles növények, pl. lucerna terítésére is. Mindezeken felül a további előnye még a kar kialakításának, hogy olyan, mint a műtrágyaszórók tárcsái, ennek köszönhetően még szélesebb, és jobban terített az anyag.

 

 

Az új VOLTO terítők CKL elnevezésű hidropneumatikus felfüggesztéssel szereltek. Ezáltal a gép simán követi a talajt a 10,70 m munkaszélesség ellenére is, még nagy munkasebesség esetén is.
Különböző terményekhez és körülményekhez a terítési szög 16° és 12° között, szerszám nélkül is beállítható. A könnyebb manőverezés érdekében mindkét terítő típus fordulóvégi kiemeléssel is felszerelhető.

 

 

A tiszta rendélek és -végek érdekében opcionálisan rendhatároló ponyvával is felszerelhetők, mely hidraulikusan működtethető.
A VOLTO terítők gyártásánál fontos szempont volt a robusztus kialakítás, és a csekély karbantartási igény. Új, innovatív biztonsági kerettel szerelték, amely üvegszállal erősített poliamidból készült, ezáltal a gépek kis súlyúak, de stabilak. Megbízhatóak, hosszan ellenállnak a munka közbeni vibrációknak.

 

 

A hajtóművek folyamatos kenésűek és masszív négyszög vázzal vannak összekötve. A rotorok hajtása a már bizonyított, gondozásmentes PERMALINK körmös kapcsolaton keresztül valósul meg. A rotorkarok biztosan rögzítettek a rotortányérra és egy külön támasztó gyűrűvel stabilizáltak. Az ötszörösen felcsavart rugósfogak kellően stabilak és rugalmasak. A rotor alatt pedig 6.5 vagy 8.5 collos járókerekek gördülnek.

forrás: www.axial.hu
fotók: www.claas.com