fbpx

Arab és ázsiai országokba is eljut a magyar gyártású traktor

Írta: GÉPmax-2023/II. lapszám cikke - 2023 március 24.

Beérett az az ötéves fejlesztői folyamat, amelynek eredményeként megkezdődik a magyar Rennertraktorok sorozatgyártása Magyarországon. A Bács-Kiskun vármegyei Jánoshalmán folyó fejlesztői munkát ilyen vonatkozásban a Mumgép veszi át. Onnan kerül ki az első évben várhatóan 50, majd 2024-től a globális piaci és alkatrész-ellátási viszonyoktól függően 100+ traktor az exportpiacokra.

Renner Tamás

MINISZTERELNÖKÖK JELENLÉTÉBEN

A folyamat legfrissebb fejezete, hogy a Bács-Kiskun vármegyei Jánoshalmán működő vállalat vezetője a napokban a Külgazdasági és Külügyminisztérium 21 tagú üzleti delegációval tárgyalt Egyiptomban. Az észak-afrikai állam két szakminisztere, magyar részéről Nagy Márton gazdaságfejlesztési és Szijjártó Péter külügyminiszter volt jelen azon az üzleti fórumon és B2B találkozókat szervező eseményen, ahol komoly kapcsolatra van kilátás a Renner-traktorok közel-keleti megjelenését illetően is. Mindeközben a magyar miniszterelnök a fórummal párhuzamosan tárgyalt az egyiptomi miniszterelnökkel szintén Kairóban, de más helyszínen is.

Most azon dolgozunk, hogy oda is kijusson egy próbagép, utána pedig a többi, ha a visszajelzés pozitív lesz – mondta hazaérkezése után lapunknak Renner Tamás.

Renner Tamás
A Renner már része a hazai kutatásnak is

MAGYAR FEJLESZTÉS, MAGYAR GYÁRTÓ

Az 5044-es típusjelzésű, egyelőre 50 lóerős, 4×4 hajtásképletű mezőgazdasági erőgépet – mint arról többször beszámoltunk – a Dutra műszaki és szemléleti alapjait követve fejlesztette ki Renner Tamás gépészmérnök. Célja kezdettől az volt, hogy a Kubota-motorokkal és Carraro alvázra épülő vontató könnyen szerelhető, tartós, elsősorban a kis- és középgazdaságok, kommunális profilú felhasználók számára legyen elérhető kedvező árával, kis szervizigényével.

A traktorok itthon sajnos nem kerülnek forgalomba, de például több szovjet utódállamban – például Kirgizisztánban –, Afrikában, a Közel-Keleten és Ázsiában egyre több helyről jelentkezik vásárlói igény. Ez Renner Tamás szerint a hazai tudományos, gyártói és külpolitikai-külkereskedelmi együttműködés eredményességét is bizonyítja.

A külgazdasági piackutatási erőfeszítések eredményeként Afrikában már évek óta jelen vannak a Renner-traktorok. Ma már pedig ott tartunk, hogy arab országoktól a Távol-Kelet több államában is érdeklődnek, sőt, akár gyártási jogok megvásárlásáról is szó van – mondja a tervező, cégtulajdonos. Ami már biztos: a mezőtúri Mumgép Kft. gyárában készülő traktorok első sorozata, azaz 15 erőgép már idén eljut Boszniába és Szerbiába.

traktor
Segíti piacszerzését a hazai gépgyártás egykori jó híre

GÉPGYÁRTÁSUNK EGYKORIJÓ HÍRE MA IS ÉRTÉK

Nem meglepő, mégis érdekes mozzanat, hogy a magyar traktorgyártás pozitív fogadtatását a hazai gépgyártás múltja is erősíti.

Azokban a térségekben, ahol egykor megalapozta a hazai ipar jó hírét egy Ikarus, egy Ganz, ott sokkal nagyobb a bizalom a közép-európai, főleg a magyar gépek iránt, mint például egyes távol-keleti gyártó óriások termékei iránt – mondja Renner Tamás. Ehhez persze az is kell, hogy a magyar fejlesztések elébe menjenek a külhoni igényeknek. Így például a Kirgizisztánba fejlesztendő Renner-traktorokat benzin–gáz-üzemű motorokkal tervezik már.

Renner traktor
A kis- és középgazdaságok részére alkották a jó árú, könnyen szerelhető, tartós erőgépet

A HAZAI EGYETEMI SZFÉRAIS TÁMOGATJA

A Renner Bt.-nek egyébként nem alaptevékenysége a mezőgazdaságigép-fejlesztés. A Renner Tamás édesapja által még a 90-es években alapított, járműipari alkatrészek gyártásával foglalkozó cégben a traktortervezés Tamás ambíciójának eredményeként kezdődött. Ma már a jánoshalmi üzemkomplexum a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem első Kihelyezett Innovációs Műhelye (KIM) is egyben, amit prof. dr. Gyuricza Csaba rektor avatott fel 2022 tavaszán. A MATE és a Szent István Biztonságkutató Központ a Renner-nél működő KIM-mel különböző kettős felhasználási célú kutatási projektek megvalósítását szeretné elérni. Ilyen például a drónrepülési, az agrár-robotikai, illetve az elektromos hajtású mezőgazdasági erőgép/traktorokat vagy komplex autonóm, mezőgazdasági terepjáró robotokat célzó fejlesztések az agrárium vagy éppen a hadiipar számára.

Kohout Zoltán