fbpx

Hogy előzzük meg a rágcsálók megjelenését otthonunkban?

Írta: Gépmax-2022/VI. lapszám cikke - 2022 november 23. -Hirdetés

Minden évben, a hideg idő beálltával fokozatosan menedéket keresnek a rágcsálók, amivel megzavarják az emberek otthonának nyugalmát. Nem csak a jelenlétükkel, inkább a kártételükkel.

Miért jelennek meg a ház körül?

Alapvetően a rágcsálók többsége erdők és mezők lakója, ám ahogy közeledik a hideg, úgy kezdenek el melegebb helyet keresni maguknak. A háztartási épületekben pedig nemcsak meleget, de sokszor élelmet is találnak, ami igen vonzóvá teszi számukra a beköltözést.

Amikor megtalálják a megfelelő helyet, akkor pedig a szaporodást is megkezdik, amihez nyugalomra van szükségük. Éppen ezért az emberek által épített, ugyanakkor nem sűrűn látogatott helyeket preferálják, mint pl. garázs, tároló, műhely, pince, kazánház és kinti épületek. Ha a pince föld padlóval rendelkezik, akkor kifejezetten szeretnek járatokat vájni és fészket építeni. Mivel a legtöbb ilyen épület nem rendelkezik alapvetően számukra hasznosítható táplálékkal, ezért bemerészkedhetnek a házba, spájzba és konyhába is. Ahol a tárolókban más állatok számára takarmányt halmozunk fel, úgy ezekből képesek mazsolázni, átrágva magukat a zsákokon.

Két fontos érdekesség a rágcsálókról – minél többet tudunk, annál könnyebb védekezni ellenük!

  1. Sokan szoktak bosszankodni, hogy miért rágcsálnak meg mindent, ami nem is étel? Miért tesznek kárt vezetékekben, kábelekben, műanyag vagy gumi eszközökben, alkatrészekben? Erre a válasz, hogy a rágcsálóknak a fogai folyamatosan nőnek, és ahogy rágcsálnak folyamatosan kopnak is. Egy ördögi kör – folyamatosan rágnak, ezért folyamatosan nőnie kell a fogaiknak, illetve mivel folyamatosan nőnek a fogaik, folyamatosan rágcsálniuk kell. Ezért nemcsak a táplálékot fogyasztják el, hanem folyamatosan rágcsálniuk kell – a természetben farönkökön koptatják a fogaikat.
  2. Szapora állatok, ahogy az a köztudatban is benne van, de hogy mennyire? Az egerek például 6 hetes korukban már ivarérettek! Tehát igen hamar képesek a vemhességre, ami náluk mindössze 20 napig tart. Ezért nagyon fontos, hogy igyekezzünk megelőzni a fészkelést!

Hogyan vesszük észre a jelenlétüket?

  1. A bejáratuk egy kis rés vagy nyílás, ami sarkokban, padló és fal illeszkedésénél lehet a legtöbbször. Érdemes megnézni zsákok, dobozok, tárolóládák mögötti helyeket.
  2. Lábnyomokat is hagyhatnak maguk után, amik könnyen felismerhetők, és legtöbbször a farkuk nyoma is észlelhető.
  3. Ürülékük és vizeletük szaga igen jellegzetes, szúrós szagú. Ürülékük kis hengeralakú és fekete színű.
  4. Hangjukat is hallhatjuk, ha csend van a lakásban, illetve mozgolódásuk, kaparászásuk, rágcsálásuknak is sajátos hangja van.

Védekezési lehetőségek

A piacon több, kifejezetten a rágcsálók ellen való védekezési mód is megtalálható. Ezek közül a legismertebb talán a méreg és a csapda. A mérgeknek több hátránya és veszélye is van:

  • A mérget elfogyasztó rágcsáló nem hullik el azonnal, ezért háziállatainkra is veszélyt jelenthet. Macskák és kutyák is elkaphatják méreggel a szervezetében, ezzel pedig őket is megmérgezzük.
  • Az így elhullott állat teteméről előre nem tudhatjuk, hol találjuk. Ennek egy idő után szaga van, ami nem is kellemes, és a tetem fertőzőveszélyes is lehet.
  • A rágcsálók sokszor hordoznak magukkal bolhát, amik az elhulláskor máshol keresnek biztonságot – macskában, kutyában, gyermekek hajában.
  • A kihelyezett mérgeket véletlenül fogyaszthatja gyermek és/vagy háziállat is.

A csapdák elsősorban az egerek elfogására készültek. Ezeket zárt térben szokták alkalmazni, és legtöbbször sikeresek is. Ezek között vannak az élvefogó csapdák, amik kihelyezés után élve fogják el, zárják be a rágcsálót. Legnagyobb hátránya, hogy csak egy állatot tud megfogni, valamint utána természetesen saját magunknak kell eltávolítani a házból. A hagyományos csapdák, ragasztós csapdák esetén az egér ott pusztul el helyben, ami után a tetemről szintén magunknak kell gondoskodni.

Miért jobb ultrahangos riasztóval védekezni?

Az előbb felsorolt védekezési lehetőségek hátrányai – gyermekekre és háziállatokra való fertőzésveszélyek, a tetemekkel vagy élő rágcsálóval való bajlódás – teljes mértékben elkerülhetők. Az ultrahangos rágcsálóriasztók legnagyobb előnye, hogy kihelyezés után csak annyi dolgunk van, hogy néha ellenőrizzük. A változatos hangfrekvencia és a véletlenszerűen generált intervallumban kiadott hangok biztosítják, hogy készülékeinket ne tudják megszokni a rágcsálók. Ez az egyik legfontosabb kritériuma az ultrahangos riasztóknak. A másik pedig a kihelyezés.

Hogy működnek az ultrahangos riasztók?

Az emberi fül számára hallható hangok 20 és 20 000 Hz között mozognak, ahol a 20 Hz a legmélyebb, 20 000 Hz (= 20 kHz) pedig a legmagasabb hang. Ez egy erős becslés, hiszen a legtöbben 13 kHz feletti magas hangokat már nem hallják. A 20 kHz-nél magasabb hangokat hívják ultrahangnak.

A Doxmand ultrahangos riasztók 18-30 kHz tartományban lévő hangokat bocsájtanak ki a már említett véletlenszerű sorrendben. Az ultrahang bár nagyon hatékony, a szilárd tárgyakon nem képes áthatolni, ezért a kihelyezésük nagyon fontos meggondolást igényel.

Az ultrahangos rágcsálóriasztók működési elve, hogy az állatok számára idegesítő, zavaró hangot ad ki, aminek hatására a riasztó által védett területet elkerülik. A készülékeket érdemes a feltételezett bejárási iránnyal szemben elhelyezni, ezzel megakadályozva a bejutást. Természetesen a rágcsálók, ha már nagyon odaszoktak, esetleg fészkük is van már, akkor másik útvonalat keresnek, ezért érdemes a meglévő készüléket áthelyezni – ha másik bejárási irányra gyanakszunk, vagy több készülékkel kiegészíteni.