fbpx

Guinness-világrekord gőztraktor: 118 év után a semmiből

Írta: Szerkesztőség - 2023 október 05.

Kory Anderson körülbelül 10 éves volt, amikor először látta a 150-es Case egyetlen megmaradt kazánját, amely gép 1905-ben a világ legnagyobb gőztraktorának számított. Igaz, méretei ma is meglepőek, tiszteletet parancsolnak, teljesítménye félelmetes.

Nyomozás az óriás után

Nyomozásba kezdett, megtudta, hogy a „közúti mozdony”, ahogyan nevezték, már egyetlen működő példánya sem létezik. Egyetlen kazántest maradt meg, mert a mindössze kilenc darab megépített gépet már régen leselejtezték, szétszedték. Ettől függetlenül, a kazán látványa arra ösztönözte, hogy újra életre keltse ezt a monstrumot.

Gyerekként csak abban reménykedett, hogy apja vagy valamelyik barátja vagy valaki más építi meg. Ahogy idősebb lett, rájött, hogy neki kell megépítenie, ami nagy valószínűséggel nem fog menni egyedül.

Ezért 2017-ben önkéntesek tucatjaival elindult egy küldetésre, hogy a semmiből megépítse a valaha gyártott legnagyobb gőztraktor másolatát. Tizenhat hónappal és 15.000 munkaórával később az álom valósággá vált. Akárcsak a 150 Case volt jó száz éve, amelyről mintázták, Anderson 150-ese a világ legnagyobb gőzüzemű traktorja lett, amit a Guinness World Records is hivatalosan igazolt.

Öntödei vásárlás útközben

A világ egykor legnagyobb gőztraktorának megépítése nem egy tipikus álom egy fiú számára – főleg nem aki a 20. század végén és a 21. század elején nőtt fel. Anderson szülei, Kevin és Donna Anderson azonban gőzgép-hobbisták és történelem-kedvelők voltak. Fiatalon megtanulta, hogyan kell a régi traktorokat kezelni és felújítani. Tizenhat évesen már felújított egy 1915-ös, 65-ös Case gőztraktort. A család összes barátjának és gyűjtőtársának is tudtára adta, hogy egy nap szeretne egy működő 150-es Case-t látni.

22 évesen elutazott a Case archívumba a Wisconsin állambeli Racine-ban, ahol rátalált a több mint 100 évvel ezelőtt tervezett 150-es gép tervrajzainak 90 százalékára!

A maga idejében a 150-es körülbelül háromszor nagyobb volt, mint a többi gőztraktor.

A J.I. Case Company 1905 és 1907 között kilenc ilyen közúti mozdonyt épített. Arra tervezték őket, hogy a még hiányos vasúthálózatot vidékeken, pótolják a nehéz teheráruk közúton történő szállításával. Egy új-mexikói rézbánya volt az első megrendelő. Vagyis nem mezőgazdasági célokra szánták. A 150-esnek nem volt nagy piaca.

Később azonban a konstrukciós megoldásait ügyesen felhasználták egy kisebb, szántásra szánt gőztraktorhoz, amely nagy sikert aratott: ez lett a 110 Case. A megmaradt 150-esek visszatértek Racine-ba. Néhányat lecsupaszítottak, hogy a gőzgép részegységet eladhassák fűrészüzemekben való felhasználásra vagy áramtermelésre. Miután 1972-ben a Case-t felvásárolta a Tenneco, a 150-esek összes maradék példányát leselejtezték. Anderson gyermekkorában látott kazánja volt az egyetlen, ami megmaradt. Anderson, a Case központjában a lemásolt rajzokból kezdett 3D-s számítógépes tervezési (CAD) modelleket készíteni, majd áttért a fából készült minták készítésére. Közben hegesztéssel, gyártással, megmunkálással és mérnöki tevékenységgel foglalkozó céget alapított Anderson Industries néven, és szabadidejében alkatrészeket öntött a traktorhoz. Sikeres vállalkozása is segített finanszírozni a projektet, amely végül mintegy 1,5 millió dollárba került.

Az alkatrészek legyártásában kulcsszerepe volt a dél-dakotai Websterben található Dakota Foundry-nak – ahol nyolc évig végezték számára is az öntéseket – 2014-ben bejelentették, hogy eladják egy tajvani vállalatnak. Azzal együtt, hogy többé nem volt hol önteni a 150-es alkatrészeket, sok barátja is munkanélkülivé vált. Meg kellett vennie egy öntödét az út mentén, hogy az összes öntési munkálatokat el tudja végezni, de azt is szerette volna, hogy az üzlet megmeneküljön, és ne zárják be.

Családi körben, korhű ruhában, egy 1911-es évjáratú 110-es Case gőztraktorral, ami második legnagyobb volt a 150-es után. Balról jobbra Kevin Anderson, Scott és Kory és Donna Anderson.

gőztraktor
Kony Anderson, munkában a 150 Case vázszerkezetén, barátjánál Gary Bradley műhelyében

gőztraktor
Jim Briden mentor és szakmai támogató és jobbról Kory Anderson

Sürgősségérzet

2017-ben rájött, hogy fel kell gyorsítania a folyamatokat, ha a 150 Case-t meg akarja építeni. Mentorai a gőzgépek világában egyre idősebbek voltak. Rájöttem, hogy nem lenne meg a kellő tudása és nem valósulna meg az álma, ha nem lennének a mentorok, akik megosztották velem a történeteket és megosztották vele tudásukat. Így ez lett a hajtóerő, hogy elkezdje és minél gyorsabban befejezze, csak azért, hogy ők is értékeljék és élvezzék amíg köztünk vannak.

Így aztán barátjával, Gary Bradley-vel elkezdték építeni a motort, a gőzgép-egységet. Anderson minden hétvégén 8 órát utazott Dél-Dakotából Bradley műhelyébe, a wyomingi Sheridanbe, ahol minden szükséges szerszám és felszerelés rendelkezésükre állt, és ahol nem zavarta őket az öntödében folyó napi munka.

A traktor más részein, a munka más helyszíneken párhuzamosan folyt, önkéntesek által, Anderson koordinálásával.

A kerekeket, a széles abroncsokat és a hajtókarokat, rudazatokat Jim Briden barátjának műhelyében építették és szegecselték össze az észak-dakotai Fargóban.
Trevor Guenter és egy csapat a kanadai Manitobában dolgozott a víztartály és a széntárolók gyártásán és összeszegecselésén.

A Facebookon több mint 10.000 követő figyelte az építést, miközben a csapat igyekezett tartani a 2018. szeptember 8-i határidőt, amikor a traktor debütált a James Valley Threshing Show-n a dél-dakotai Andoverben.

„Egy teljesen más szörnyeteg”

Anderson természetesen kissé ideges volt, amikor eljött az idő, hogy először beindítsa a gépezetet, körülbelül három héttel a 150-es nagy nyilvános bemutatója előtt.

Bármikor, amikor teljesen újjáépítünk valamit, mindig fennáll a lehetősége annak, hogy valami kimarad, vagy valami nem 100 százalékig passzol. Ugyanolyan ez, mint egy újjáépített motort, amit először beindítunk, aztán csak figyelünk, hogy nincs-e valami probléma. Azonban ez a 150 Case nem felújítás volt, hanem egy „újragyártott replika”, valójában a semmiből épül felt, már nem létezett, ezért egy teljesen más szörnyeteg volt.

A 150-es 37,5 tonnát nyom. A hátsó kerekek átmérője 2,4 méter és egyenként több mint 3 tonnát nyom. Az önkéntesek több mint 1000 darab, ¾ hüvelykes forró szegecset ütöttek be. Összességében a traktor 7,5 méter hosszú, 4,2 méter széles a hátsó kerekeknél és kéménnyel együtt 4,2 méter magas. A bunkerek 3 tonna szén befogadására alkalmasak, a víztartály pedig 2300 literes. A begyújtás fával, majd a felfűtés szénnel történik, a rendszer üzemi nyomása 12,5 bar.

Anderson és a csapat tagjai 2018. augusztus 18-án gyújtották meg az első gyufát, majd idővel, a gépezet életre kelt zökkenőmentesen működött. Hihetetlenül izgalmas volt látni, hogy saját erejéből mozog, és minden simán megy, és jól működik.

Hamar híre ment a világban

Amilyen simán beindult a gépezet, a show sem maradt el a rendezvényeken. Ugyanúgy nézett ki, mint egy gőzmozdony, a hangja, a füstje.

Az eddigi legnagyobb húzása 2022-ben történt, amikor 50 Deere ekeszárat vontatott, amelyek mindegyike össze volt kötve, és minden eke mellett egy-egy kezelő állt. Anderson szerint nem lehetett észrevenni, hogy a 150-es mögött bármi is van, a hihetetlen teljesítménye miatt. A maximális sebessége egyébként 9,1 km/óra, a forgatónyomaték 6780 Nm a kerekeken mérve! Az egyetlen gőzmunkahenger azonban a géphez mérten kicsi, furat x löket mérete 356 x 356 milliméter. Anderson szerint a méretei ellenére viszonylag könnyen kezelhető – feltéve, hogy ha valaki megtanulja.

Három kar van: egy az előre- és hátramenethez, egy a gőzszabályozó-szelephez és egy a „szervokormányhoz”. A kormányzáshoz kell a legtöbb idő, hogy megszokjuk. Csak olyan sebességgel lehet fordulni, amilyen sebességgel a gép mozog. Itt mindent előre meg kell tervezni, mert ha lemaradunk, nem lehet felzárkózni, mert a monstrum nem a kívánt irányba fog menni. Anderson számára a behemót kezelése már megszokottá vált. Eleget futott vele és úgy érzi, mint egy igazán tapasztalt gépkezelő, amikor már eggyé válik a géppel.

A Guinness hívogat

Anderson soha nem számítottam arra, hogy ekkora népszerűségre tesz szert a 150 Case.

De a YouTube-videók szenzációt keltettek, olyannyira, hogy a legvalószínűtlenebb sarkokból is hallott válaszokat, ami arra inspirálta, hogy még többet tegyen a nagy 150-es bemutatásáért.

Ami a legjobban inspirálta, hogy rengeteg szülő volt, akik odamentek hozzá és azt mondták: A gyerekeim korábban mindenfélét néztek a tévében és a YouTube-on, most pedig csak ezt a gőzmozdony-videót akarják látni.

A hírekre természetesen a Guinness World Records is felfigyelt, sőt a Guinness küldött neki egy e-mailt, amelyben bejelentette, hogy szándékában áll megvizsgálni a traktort, hogy bekerüljön a világrekordok közé. 2022 novemberében Anderson hivatalos értesítést kapott a Guinness-től, hogy a 150-es a világ legnagyobb gőzzel hajtott traktora.

gőztraktor
A rekordkísérlet pillanata

Mi a következő lépés?

Anderson többször bemutatta a 150-est, és számos gőzgépbemutatón is részt vesz, hogy a világ legnagyobb gőztraktorának megépítéséről beszéljen. Célja, hogy másokat is motiváljon.

Arról is beszélt, hogy meg kell találni a megfelelő csapatot, amely segít és támogatja a cél elérését, megvalósítását. Az eredmény dicséri azt a sok önkéntest, akik a 150-esen dolgoztak. És most, hogy a 150-es elkészült, néhány barátjának viszonzásul, segít nekik a saját gőztraktorjaikat megépíteni.

Sőt, már a következő nagy projektet is keresi, de nem könnyű ilyeneket találni. Biztosra akar menni, hogy bármit is csinál, az 100%-ig hiteles legyen, mint a 150-es. De sok gőztraktorgyártó már évtizedek óta nem működik és a tervrajzokat és terveket is nehéz fellelni.

A videón a traktor 44 John Deere mélyszántó ekét húz, néhány nagyszerű drónfelvétel a James Valley Threshing Show-n, a dél-dakotai Andoverben, 2021-ben.

A videón a 150 Case közúti mozdony 2022-ben 50 John Deere ekét húz, ami az eddigi legnagyobb teljesítménye. Voltak azonban olyan területek, ahol az ekék nem mentek elég mélyre ahhoz, hogy simán húzzák, hanem inkább egy 18 méter széles sávot képeztek – olvasható a YouTube videó leírásában is. Több mint 36 tonnás közvetlen vonóerő a vonóhorgon keresztül, igen figyelemre méltó bizonyítéka volt a gőz erejének!

Szöveg: www.equipmentworld.com, képek: Kory Anderson

Ha érdeklik a régi korok gépei, História-rovatunkban további izgalmas cikkeket talál, mint pl. T-150/K traktort is bemutatjuk.

Szerző: Husky