fbpx

A törzscsuklósok után megújult a „trac” rendszerű, ukrán HTZ traktor is

Írta: Farkas Imre - 2020 október 23.

Egy-két példány hazánkba is „átszökött” korábban a harkovi traktorgyár HTZ 16131 erőgépéből, amely több évtizedes pályafutás után átadja a helyét az új generációnak, melyet teljesen új alapokról fejlesztettek.

A jövőre 90 éves jubileumát ünneplő HTZ traktorgyár az új HTZ-160U modellt az ukrán AGROEXPO 2020 szakkiállításon mutatta be a nagyközönség előtt október első hetében. Az új széria elrendezésben bár követi elődje felépítését, de teljesen új alvázra épült.

 

traktor
Az új HTZ-160U csak elrendezésben hasonlít az elődjére – fotó: http://xtz.ua/en/

 

A mellső és hátsó alvázfélkeretet a saját fejlesztésű AKPS-160 automata kapcsolású, elektronikus vezérlésű, 18/9 fokozatú Powershift váltó köti össze, amely az erőgép számára előre 40 km/h, míg hátrafelé 21,7 km/h maximális menettempót garantál. Erőforrás tekintetében elég érdekes a gyártó választása. A kínai Weichai Power Ltd. nem sokat mond a nyugat-európai nagy főegységgyártó brandekhez szokott szakembereknek. A cég motor- és erőátviteli főegységeket gyárt teherjárművek, építőipari és mezőgazdasági gépek számára. A WP6 típusú dízelmotorjukat építették be az új erőgépbe, amely a Stage 2, illetve 3A emissziós előírásokat teljesíti, így ezzel európai piaci babérokra nem igazán törhet a traktorgyár új termékével. A 6,75 literes, elektronikusan vezérelt, nagynyomású, közös nyomócsöves (Common Rail) üzemanyag-befecskendezési rendszerű, 180 LE teljesítményű, hat hengeres intercooler dízelmotor 1400-1600 f/min fordulatszámon biztosítja a 860 Nm maximális nyomatékot.

 

sebbességváltó
Balra az AKPS-160 sebességváltó, jobbra pedig a hosszlengőkarpáros, hidraulikus lengéscsillapítású mellsőfutómű-felfüggesztés – fotó: http://xtz.ua/en/

 

A teljesen új vezetőfülke a korábban megújult nagyobb törzscsuklós „testvérektől” származik, de a belső berendezés kifejezetten ehhez a modellhez lett kifejlesztve, hiszen a korábbi generációhoz hasonlóan a vezetőülés a kormányoszlop és a kezelőszervek együtt megfordíthatók hátrameneti irányba, hasonlóan, mint az egykori legendás MB-Trac nagy teljesítményű modelljein. A régi 16131-es típushoz képest sokkal egyszerűbb letisztultabb, korszerű, ergonomikus kezelőszerveket és elrendezést alkalmaztak az új generációnál.

 

alvázfélkeret
A teljesen új fejlesztésű mellső és hátsó alvázfélkeretet a sebességváltó köti össze – fotó: http://xtz.ua/en/

 

A mellső és hátsó híd differenciálzárjának kapcsolása, a TLT kivezetések aktiválása is elektronikus, a különböző főegységek üzemi jellemzőiről a kormányoszlopra és a jobb oldali fülke oszlopra szerelt monitoron kapunk tájékoztatást.

A kompakt, rövid tengelytávolságú erőgép hajtott futóműveihez a váltótól csuklós tengelyeken érkezik a nyomaték. A mellsőkormányzott tengelyt hosszlengőkaros karpárokkal, hidraulikus lengéscsillapítással függesztették a mellső vázkerektre, míg a hátsó tengely mereven kapcsolódik a hátsó vázfélre.

 

A régi HTZ-16131 típus már a múlté, az új modell már semmiben sem hasonlít a régi elavult elődjére – fotó: http://xtz.ua/en/

 

A traktor hidraulikus rendszerét egy 130 l/min szállítási teljesítményű szivattyú szolgálja ki, de opcióban rendelhető 200 l/min kapacitásúval is. A gyártó végre elbúcsúzott a korábbi, T-150 K traktorokról is ismert, nehézkesen csatlakoztatható, amolyan oroszos stílus függesztőszerkezet-elemektől, és ezt a szériát már korszerű függesztőrendszerrel és hat darab, kétkörös szekcióból álló hidraulikus vezérléssel szerelte fel, melynek működtetése teljesen manuális, hagyományos karos megoldású, semmi elektronikus EHR vagy hasonló rendszer.

Az új HTZ-160U univerzális erőgépről egyelőre ettől bővebb információt nem adott ki a gyártó. Várhatóan a következő időszakban több szakmai rendezvényen is bemutatkozik majd saját otthonában, ahol további konstrukciós részleteivel ismerkedhet meg a szakmai közönség.