fbpx

A John Deere 4000-es traktorcsalád típusai Magyarországon

Írta: Farkas Imre - 2010 november 11.

A John Deere régi, Waterloo-i traktorgyárának gyártmányai a magyarországi erőgépválasztékon belül mind a mai napig a legnépszerűbb szereplők közé tartoznak. A következőkben a 70-es és 80-as évek időszakát meghatározó, rendszerszerű hazai iparnövény-termesztés gépesítésének egyik legjellemzőbb erőgépcsaládjára, a John Deere 4000-es sorozatra emlékezünk.

 

 

A John Deere 4000-es szériájú traktorok első megjelenéséhez képzeletben közel 40 évet kell, hogy visszautazzunk az időben. E traktorsorozat legelső, igazán nagy hazai szakmai közönség előtt történő bemutatkozása az 1970-ben megrendezett 67-dik OMEK-on történt meg.

Akkor a már kicsit ódivatúnak tűnő 4520-as John Deere traktor szereplése abban az időben még rendkívüli volt a hazai mezőgazdasági kiállítások történetében. Bár ekkor már dolgozott egy-két kisebb teljesítményű John Deere traktor hazánkban de nagyobb darabszámú elterjedésüket mezőgazdaságunkban ettől kezdve lehetett megfigyelni.

Az első tucat 4520-as típusú traktort 1970-ben a Bábolnai Állami Gazdaság szerezte be, majd a gépek a legkülönbözőbb munkákban vettek részt az állami gazdaság termőterületein és a szomszédos termelőszövetkezetek szántóföldjein, illetve a Mezőhegyesi Állami Gazdaság kerületeiben. A 120 lóerős erőgépek rendkívül nagy termelékenységgel és kimagasló üzembiztonsággal dolgoztak. A 6 hengeres John Deere dízelmotor a 4520-asban turbófeltöltővel volt szerelve, ami abban az időben még ritkaságnak számított. A Szekszárdi Állami Gazdaság volt a következő, amely a 4000-es traktorok bevezetése mellett döntött, mivel a típust már előzőleg tanulmányozták a szomszédos Jugoszláviában működő termelési
rendszernél.

A John Deere gyorsütemű fejlesztésének köszönhetően az időközben létrejött nádudvari székhelyű Kukorica és Iparnövény Termelési Együttműködés (KITE) és a szekszárdi KSZE Termelési Együttműködés már a korábbi 20-as szériához képest jelentősen módosított, szinte teljesen új 30-as változatokat honosította meg kiemelkedően nagy darabszámban hazánkban. A traktorcsalád legnagyobb, 4630-as típusának egyik első nagy bemutatkozása az 1973-as Budapesti Nemzetközi Vásárral egybekötött mezőgazdasági gépkiállításon történt.

Az erőgép külső formája is sokkal modernebb volt, mint az előző típusváltozaté, a 4630 új SG (Sound Gard Body) típusú vezetőfülkéje pedig, forradalmian új kialakításnak köszönhetően, kimagasló vezetési és kezelési kényelmet biztosított az akkori hasonló kategóriájú erőgépek vezetőállásához képest. A 4 tartóoszlopos borulásvédő kerettel szerelt fülkét 3,72 négyzetméternyi, részben domborított biztonsági üvegfelülettel vették körül, amely minden irányban nagyon jó kilátást biztosított a traktorvezető számára. Az új SG fülke legnagyobb erénye a kiváló hangszigetelése volt. Tervezésénél arra törekedtek, hogy minél jobban elszigeteljék a kezelőt a különböző szerkezeti részek vibrációs hatásaitól, s így 82,5 dbA belső zajhatárt értek el ezzel a kialakítással.

A kormányzás, a differenciálzár kapcsolása, a tengelykapcsoló működtetése, a fékrendszer egyaránt hidraulikusan vezérelve működött. A segédmellsőkerék-hajtású változatnál, külön kívánságra, akár hidrosztatikus hajtású mellső futóművel is felszerelték az erőgépet, emelve annak hasmagasságát. A John Deere 6404TA típusú, 166 lóerős, turbófeltöltős dízelmotorral szerelt, több mint hat tonna tömegű erőgépnek mind segédmellsőkerék-, mind hátsókerék-hajtású változata egyaránt népszerű volt a fentebb említett két hazai termelési rendszer taggazdaságaiban. 1975 év végére már jóval több, mint négyszáz darab John Deere 4630-as erőgép dolgozott hazánkban. Csak a nádudvari KITE hét év alatt több mint 300 darab 4630-as John Deere traktort importált az együttműködésben résztvevő üzemei részére.

Időközben, 1976-ban a gyártó a fülke zajszintjét tovább csökkentette, az OECD előírásainak megfelelően 80 dbA értékre.

1978-ban mutatták be a továbbfejlesztett változat legnagyobb teljesítményű tagját, a John Deere 4840 traktort, a tavaszi Agromashexpo — 1978 szakkiállításon. Az új, nagy teljesítményű erőgép nagyon sok érdeklődőt vonzott a seregszemlén, majd a bemutatkozást követően a Szekszárdi Állami Gazdasághoz került. A következő évben ugyancsak találkozhattak az érdeklődők a fentebb említett kiállításon az erőgéppel.

Az eggyel kisebb, 4640 típus behozatala kezdődött meg, de nem terjedt el akkora darabszámban, mint elődje, mert forgalmazása igen rövid ideig, 2-3 évig tartott. így a növelt lökettérfogatú, 177 LE (gyári adat) teljesítményű motorral szerelt erőgépből csak néhány tucat került beszerzésre, pedig ennél a gyártó már sok olyan fejlesztést hajtott végre, amely még tovább növelte a traktor minél gazdaságosabb felhasználásának lehetőségét. Az üzemanyagtank térfogatát 236 literről 314 literre növelték, biztosítva ezzel a nyújtott műszakban történő zavartalan üzemelést. A sebességváltó is a korábbi 8 előremeneti fokozattal szemben itt már 16 sebességfokozatot kínált a legideálisabb munkasebesség kiválasztása érdekében. Az új, SG2 típusú vezetőfülkében még tovább, 77,5 dbA-ra csökkentették a zajszintet.

A két hátsó sárvédőben a korábbi egy-egy munkalámpa helyett itt már 2-2 lábműködtetéses, 60 W teljesítményű reflektor gondoskodott az éjszakai üzemeléshez szükséges, biztonságos megvilágításról. A fogasléc kiképzésű hátsó tengelyen egyszerűen és széles határok között lehetett állítani az erőgép nyomtávolságát. Az 1982-ben bemutatkozó 50-es sorozat hasonló 4650-es tagja még nagyobb teljesítményű motorral (186 LE/ gyári adat) és tovább növelt (386 L) űrtartalmú üzemanyagtankkal került piacra. Itt az SG2 típusú vezetőfülkén újabb jelentős módosítások már nem történtek. Korszerűsítették viszont a segédmellsőkerék-hajtású változatok első hídjának hajtását, így lehetőség nyílt az 50 fokos bekormányzási szög megvalósítására.

Az első kerekek a be-kormányzás irányába 13 fokban függőlegesen is elmozdultak. Ezzel a két konstrukciós módosítással egészen kis (5,4 m) fordulási sugárra tett szert a jelentős tengelytávolsággal rendelkező erőgép. A hidraulika-rendszer 155-162 bar üzemi nyomás mellett több mint 7000 kg emelőképességgel bírt. A 4650 típus az egyik legnépszerűbb John Deere erőgép volt a 80-as évek hazai mezőgazdasági nagyüzemeiben, de talán az is kijelenthető, hogy mezőgazdaságunk legnagyobb darabszámban alkalmazott középnehéz univerzális erőgépei közé tartozott. A KITE termelési együttműködés, mint a márka egyik kiemelkedő importőre, 1982-1987 között ebből a típusból közel 400 darabot értékesített a vele szerződésben álló gazdaságok számára, illetve a másik nagy termelési rendszer, a szekszárdi KSZE közreműködésével is hasonló mennyiségben került behozatalra. Emellett a szolnoki székhelyű GITR, de még a bajai BKR termelési rendszerek is beszerezték üzemeik számára eme népszerű, megbízható erőgépet, még ha nem is olyan jelentős mennyiségben, mint a nádudvari és a szekszárdi együttműködések. A bábolnai IKR a 4650-es típusból két példányt sárgára festve állított munkába, bár sosem foglalkoztak a márka erőgépeinek rendszerszerű bevezetésével.

1988-ban bemutatkozott a 4650-eshez képest kissé módosított 4755-ös típus. Először egy delegáció vehetett részt hazánkból a John Deere Waterloo-i traktorgyárának konstrukciós központjában a traktor tesztelésén, 1988 második felében. A 190 lóerő névleges teljesítményű John Deere RG-6076 A 100.682 típusú új motor igen nagy, 42%-os nyomatékrugalmassággal rendelkezett, amelyhez igen kedvező, 204 g/kWh fajlagos üzemanyag-fogyasztás társult. Változott a műszerfal, amelyen új LCD kijelzők jelentek meg, a hidraulika-rendszer pedig elektronikus szabályozást kapott. Ez a gép, növelt üzemi nyomású hidraulika-rendszerének köszönhetően, még a korábbi típus emelőképességét is túlszárnyaló emelőerőre volt képes, miközben az új PowerShift sebességváltója 15 fokozatot biztosított előre. Jóval több, mint száz ilyen 4755-ös John Deere állt munkába szántóföldjeinken, de a rendszerváltás közeledtével már ez a típus nem tudta visszahozni elődje népszerűségét.

1990 után megjelent hazánkban a 4000-es család akkori legnagyobb tagja, a 228 LE motorteljesítményű 4955-ös traktor, amelyből már alig néhány tucatot értékesítettek a John Deere gépek importálásával foglalkozó termelési rendszerek. 1992-től — a 7000-es sorozatú új Waterloo-i traktorok megjelenése mellett — még két évig folytatódott a 4755 és 4955 forgalmazása. A John-Deere 4000-es sorozatú traktorcsaládjának különböző időszakban készült típusai talán a tengerentúli Waterloo-ban működő traktorgyár egyik legmegbízhatóbb gyártmányának bizonyultak. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a hazánkban munkába állt gépek döntő többsége mind a mai napig — sok-sok ezer teljesített üzemóra után is — megbízhatóan dolgozik a gazdaságokban.

Farkas Imre