Prodán István nem hagyja elnémulni a magyar gépgyártás emlékét
Baján, egy családi ház udvarán különös időutazásban lehet részünk. Súlyos öntvények, lendkerekek, rég elfeledett gyárnevek, cséplések, műhelyek és malmok emlékei állnak egymás mellett. Prodán István veterángyűjtő nem a feltűnés embere, hanem a csendes, szívós építőké: annak a gyűjtőnek a fajtája, aki inkább megmutat egy géptáblát, mint hogy magáról beszéljen, és akinek a kezében a rozsdás roncsokból is újra működő történelem lesz.
A veterános közegben jól ismerik a nevét, ő azonban láthatóan nincs oda a szereplésért. A gépekről annál inkább szeret beszélni. Sőt, valójában nem is beszél róluk, hanem szinte életre kelti őket. Egy-egy motor mellett állva nem pusztán adatokat sorol, hanem korszakot, technikát, gyártástörténetet, használati környezetet, emberi sorsokat idéz fel. Ahogy hallgatja az ember, egyszer csak világossá válik: itt nem egyszerű gyűjtőről van szó, hanem olyan emberről, aki pontosan tudja, hogy amit őriz, az nem vasdarab, hanem ipartörténeti emlékezet, ahogy mondja is: „Ezeket a gépeket nem egyszerűen összeszedni kell. Meg kell menteni őket.”
MOTORKERÉKPÁRRAL KEZDŐDÖTT, STABIL MOTOR LETT BELŐLE
Prodán István elmondása szerint a gépek már kisgyermekkorában is vonzották. Otthon is mindig a traktorok, a régi szerkezetek érdekelték, de a gyűjtés nem örökségként hullott az ölébe: ezt az utat ő maga kezdte el. Elsőként motorkerékpárokat gyűjtött, már tizenöt évesen járta a telepeket, keresgélte az alkatrészeket, öreg vasakat, menthető maradványokat. Ahogy fogalmazott, az első útja tanítás után sokszor a MÉH-telepre vezetett. Innen nőtt ki az a szenvedély, amely később egyre határozottabban a mezőgazdasági gépek, azon belül is a régi stabil motorok felé fordult. Körülbelül huszonöt-harminc éve gyűjti tudatosan ezt a világot, és ma már egyértelműen az első világháború előtti, magyar kötődésű motorok jelentik számára a legnagyobb vonzerőt. Nem véletlenül. Ezekben a gépekben benne van a magyar gépgyártás egyik legizgalmasabb, ma mégis meglepően kevéssé ismert korszaka. „Volt élet a Dutra előtt is. Sőt, nagyon komoly élet volt. Csak ma már kevesen tudnak róla” – hangsúlyozza a bajai gyűjtő. A közbeszéd ugyanis többnyire a Dutrát vagy a Hofherrt emlegeti, pedig jóval korábban is létezett magas színvonalú, nemzetközileg is jegyzett hazai motorgyártás. Prodán István épp ezt az elveszőfélben lévő világot próbálja egyben látni és megőrizni.
MI IS AZ A STABIL MOTOR?
A modern traktorok formavilágához szokott laikus szemnek a stabil motor elsőre talán furcsa szerkezet. Nem lehet rá felülni, nem szánt, nem húz ekét, nem látványos úgy, mint egy traktor. Éppen ezért a szélesebb közönség gyakran nehezebben kapcsolódik hozzá. Prodán István szerint sokan egyszerűen nem értik, mi benne az érdekes, hiszen „nem lehet vele menni sehova”. Csakhogy a stabil motor nem erre készült. Ezek a gépek egykor a munka erőközpontjai voltak. Meghajtottak darálót, morzsolót, szivattyút, műhelygépet, esztergát, malmi berendezést, cséplőgépet. Azt a szerepet töltötték be, amit ma a villanymotor. Volt közöttük fixen telepített változat, amely beton- vagy öntöttvas alapra került, és volt hordozható kivitel is, a lokomobil, amelyet egyik helyről a másikra vontattak.
Prodán István különösen vonzódik ezekhez a hordozható stabil motorokhoz. Ahogy sorra mutatja a hatalmas lendkerekeket, az ember szinte látja maga előtt a portáról portára vándorló cséplőcsapatokat, a poros udvarokat, a szíjjal hajtott gépeket és azt a korszakot, amikor még a motor megjelenése maga volt a modernitás.
A TÚLÉLŐK
Ezek a motorok azért is különlegesek, hogy egyáltalán megmaradtak, Prodán István többször is hangsúlyozta, hogy az első világháború előtti gépek túlélési esélye eleve csekély volt. Két világháború, államosítás, vasgyűjtés, elhanyagoltság, szétszerelés, udvarra hajítás, eső, sár, feledés – mindegyiknek ezeken kellett átmennie. Megfogalmazása szerint a vasgyűjtés volt talán a legnagyobb ellenségük, nagyobb, mint maga a háború: „Az ötvenes évekre ezek a motorok már elavultnak számítottak, használati értékük lecsökkent, a helyükre új technikák érkeztek. Ami pedig feleslegesnek látszott, abból sokszor beolvasztott nyersanyag lett. Ráadásul magántulajdonban sem mindig maradhattak, így rengeteg érték eltűnt.” A bajai udvaron is van olyan gép, amely évtizedeken át állt a szabad ég alatt, mire hozzá került. Itt pedig új esélyt kapott. „Amikor találok egy ilyen motort, nem azt nézem, mennyi munka lesz vele. Hanem azt, hogy ha én nem mentem meg, akkor lehet, hogy senki sem fogja.”
NEM DÍSZLET, HANEM MŰKÖDŐ TÖRTÉNELEM
Prodán István gyűjteményének van egy plusz értéke: nála a gépek nem puszta tárgyak, őt nem a látványos felhalmozás érdekli, hanem a működés. Azt mondta, az udvaron alig van két-három olyan motor, amelynek még nem hallotta volna a hangját. Ez a mondat önmagában többet mond minden gyűjtői hitvallásnál, ráadásul a restaurálást szinte teljes egészében maga végzi. Ha nehéz alkatrészt kell emelni, kap segítséget a családtól, de a szétszedés, tisztítás, hibafeltárás, esztergálás, alkatrészkészítés az ő munkája. Nem géplakatosként dolgozik, de a szükség és a szenvedély megtanította arra, amire kellett.
Különösen érdekes volt hallani, hogyan beszél a hiányzó alkatrészek pótlásáról. Ha például karburátort vagy öntött elemet kell újragyártani, akkor eredeti minta alapján leönteti, majd maga munkálja meg. Az ilyen munkához nemcsak szerszám, hanem óriási türelem és pontos gépérzék kell, nála pedig mindkettő megvan. „Nem szerettem soha könyörögni senkinek egy-egy darab miatt. Ezekből nem ötszáz kell, hanem egyetlenegy. Azt jobb, ha az ember maga meg tudja csinálni” – hallhattuk a magyarázatot.
MAYER, KÁLLAY, LANGEN & WOLF – ELTŰNT MAGYAR NEVEK NYOMÁBAN
A bajai udvar egyik legnagyobb értéke, hogy a magyar és monarchiabeli motorgyártás több, ma már szinte ismeretlen szereplője is megjelenik benne. Prodán István különös szeretettel beszélt a szombathelyi Mayer gyárról, amelyet a maga korában a térség egyik legnagyobb motorgyáraként tartottak számon. Egyik féltett darabja pont egy 1926-os Mayer lokomobil, amelyet valaha cséplőgép hajtására használtak. Mire hozzákerült, hiányos volt, sok munkát kellett beletenni. A hiányzó alkatrészeket pótolni kellett, a szerkezetet újra működőképessé tenni, de ma már újra méltósággal áll a gyűjteményben. Mellette ott van egy másik Mayer is, jóval korábbi, amelyről úgy véli, akár az 1899-es első évjáratok egyikéhez tartozhat.
A Kállay motor még ettől is titokzatosabb történet, a gyártóról szinte semmit sem tudni, és ha a géptábla nem marad meg rajta, talán azt sem lehetne biztosan mondani, hogy ilyen motor egyáltalán létezett. Ez a fajta törékeny ipartörténeti emlékezet az, ami Prodán Istvánt újra és újra megerősíti abban, hogy a gyűjtés itt már régen túlmutat a hobbin. A Langen & Wolf, a Kovarik Budapest vagy a Bécs-Budapest feliratú gépek pedig azt a korszakot idézik, amikor a Monarchia ipara összetettebb és szorosabban összefonódó világot alkotott, mint ahogy azt ma hajlamosak vagyunk elképzelni.
BÁNKI NYOMÁBAN
A gyűjtemény egyik legkülönlegesebb pontja kétségtelenül a Bánki Donát nevéhez kötődő korai motor. Prodán István szerint ez a Magyarországon készült legelső motorok egyikének tekinthető, valahonnan az 1890-es évek közepéről. Már maga a kor is szinte felfoghatatlan közelségbe hozza a technikatörténet hőskorát. Az ilyen gép nemcsak ritka, hanem szemléleti fordulópontot is jelez, innen indul az a hazai fejlődési ív, amelyből később önálló motorgyártás, gyárkultúra, gépészeti tradíció nőtt ki. A motor izzócsöves gyújtása, archaikus kialakítása és rendkívüli kora miatt nemcsak gyűjtői különlegesség, hanem ipartörténeti tanú is.
A gyűjtő restauráláshoz való viszonya is sokat elárul róla. Nem hisz abban, hogy minden régi gépet csillogóra kell fényezni. Sőt, többször utalt rá, hogy a túlrestaurált felület gyakran elvesz valamit a tárgy hitelességéből. Nála a működés, a szerkezeti épség és a korhűség fontosabb, mint a kirakatfény. Így gépeinek többségét szándékosan nem festi át, mert úgy érzi, a megélt felület, a nyomok, az öreg anyag őszintesége többet mond. Ez nem igénytelenség, ahogy fogalmaz: „Nem az a fontos, hogy minden csillogjon. Hanem az, hogy a gép önmaga maradjon.”
TRAKTOROK IS VANNAK, DE A SZÍVE A STABIL MOTOROKÉ
A portán traktorok is sorakoznak, köztük ritka amerikai és német típusok. Egy 1926-os Case keresztmotoros kialakításával, egy különleges Hanomag, izzófejes nyersolajmotoros gépek, gőzgép, motorkerékpárok, műhelyfelszerelések és darálók is helyet kaptak a gyűjteményben. De az valóban egyértelmű lett a beszélgetésünk végére, hogy Prodán István szíve tényleg a stabil motorok felé húz, azokban minden benne van: a lassú, nyugodt járás, a masszív öntvények ereje, a célszerűségből fakadó szépség és az a különös hangulat, amelyet ma már kevés gép tud közvetíteni. Gyűjtőkkel való beszélgetéseimnél kihagyhatatlan kérdés a család. Bajai riportalanyom erről is nyíltan beszélt. A szülei megszokták ezt az életformát, a fia pedig szemmel láthatóan érdeklődik a gépek iránt. Jár vele rendezvényekre, ott van indításkor, figyeli a működést, és láthatóan érti, hogy itt valami fontos dolog történik. A piszkos, aprólékos, hosszú restaurátormunka még nem az ő világa, de ez természetes. Prodán István nem is akar semmit erőltetni. Örül annak, hogy a fiú értékeli a gépeket, a többi majd eldől. Ebből is a rá jellemző nyugodt komolyság látszik: nemcsak a gépekhez van türelme, hanem az időhöz is.
CSENDES EMBER, NAGY TUDÁSSAL
Ami a legerősebben megmarad az emberben a látogatás után, az nemcsak a gépek súlya és szépsége, hanem maga a gyűjtő habitusa. Prodán István nem épít legendát maga köré, nem akar mindenáron középpontban lenni, mégis világos, hogy a veterános közeg megbecsüli. Ennek oka nem a gyűjtemény mérete önmagában, hanem az a tudás és alaposság, amellyel dolgozik. Pontosan tudja, melyik gép mitől különleges, mikor milyen gyár működött, milyen szerkezeti megoldás mire szolgált, mit lehet biztosan állítani, és hol kezdődik már csak az óvatos következtetés. Kevés a szakirodalom, sok a hiány, mégis kitartóan rakja össze a mozaikokat, ezért itt a gyűjtés egyben kutatás is. És talán éppen ez az, ami a mai veterános világban különösen értékessé teszi az ilyen embereket. Nem csupán birtokolnak, hanem megértenek. Nemcsak megmutatnak, hanem megőriznek. Baján hangzott el ez is: „Nekem mindegyik kedves. Nem nagyon tudok úgy választani közülük, mint az ember a polcról. Mindegyikért meg kellett dolgoznom.”
TÖBB EZ, MINT HOBBI
Aki végigsétál Prodán István udvarán – ugyanis szívesen látja az érdeklődőket akár itthon, akár rendezvényeken –, az hamar ráérez, hogy itt több történik egyszerű gyűjtésnél. Ezek a gépek nem lezárt múltként állnak egymás mellett, hanem továbbélő tudásként. A lendkerekek, regulátorok, öntött táblák és hengerfejek egy olyan korszakról mesélnek, amikor a magyar gépgyártás bátor, sokszínű és komoly teljesítmény volt.
Hogy ebből ma még mennyi látható, mennyi indul be újra, mennyi nem pusztán túlélte, hanem új értelmet is kapott, abban az olyan gyűjtőknek van döntő szerepük, mint ő. Csendben dolgoznak, sokszor egyedül, látványos külsőségek nélkül, mégis pótolhatatlan munkát végeznek. Prodán István világa ezért nemcsak a veterángépek rajongóinak tanulságos. Hanem mindenkinek, aki hisz abban, hogy a tárgyaknak emlékezetük van, a munkának becsülete, a vasnak pedig – ha jó kezek közé kerül – valóban lehet lelke.
”A vasat meg kell menteni” – ezzel a címmel írtuk meg Vágvölgyi Imre székesfehérvári gyűjtő történetét. Azt is érdemes elolvasni!
A bajai udvar további kincsei:
Sándor Ildikó
GÉPmax Tudástár: stabil motor – helyhez kötött vagy vontatható belső égésű erőgép, amely a villanymotorok elterjedése előtt darálók, morzsolók, szivattyúk, műhelygépek, malmi berendezések és cséplőgépek meghajtását szolgálta; a magyar gépgyártás és mezőgazdasági gépesítés korai ipartörténeti emléke.
