fbpx

Több mint egymilliárd forintból fejlesztették a törökszentmiklósi CLAAS gyárat

Írta: Farkas Imre - 2021 november 09.

Befejeződött az ország legnagyobb mezőgazdasági gépek gyártásával és fejlesztésével foglalkozó vállalata, a CLAAS Hungária Kft. 2020-ban elindított, 3,4 millió euró értékű fejlesztési projektje.

A saját forrásból megvalósult fejlesztéseket a vállalat 25 éves jubileumi évének kezdete alkalmából adták át Törökszentmiklóson, és a projekt keretében átstrukturálták és optimalizálták a teljes termelést. A CLAAS Hungária Kft. a 25 év alatt eddig több mint 100.000 vágóasztalt gyártott, közel 800 munkavállalót foglalkoztat és jelentős szerepe van a régió fejlődésében. Az üzemben a gyártás mellett magas szintű kutatás-fejlesztés is zajlik, a vállalat a Csoport vágóasztal kompetencia központja.

 

szalagátvágás claas
A fejlesztéseket a vállalat 25 éves jubileumi évének kezdete alkalmából adták át Törökszentmiklóson

 

A CLAAS Hungária Kft. 1997-ben kezdte meg működését: 350 dolgozóval, 8 hektár területen indult el a dobos fűkaszák, majd egy évvel később a Dominátor kombájnok vágóasztalainak gyártása. 2003-tól már kizárólag itt készül a cégcsoport valamennyi vágóasztala: 11 típus, évente átlagosan 5.000 darab. A ma 14 hektár területen működő gyáregység a kombájn-vágóasztalok és vágóasztal-szállítókocsik kompetencia-központja, amely a világ vezető mezőgazdasági gépgyártójának termékeit gyártja. 2021-ben pedig elkészült az üzemben a 100.000. vágóasztal, egy CONVIO modell. A CLAAS Hungária Kft. éves nettó árbevétele a 25 év alatt több mint 12 szeresére nőtt, cégcsoporton belül a második legnagyobb üzem, utolsó lezárt évében közel 48 milliárd forint árbevétellel. Az előző, 2021-es üzleti évének zárása még folyamatban van, viszont további jelentős növekedést prognosztizálnak.

A vállalat az elmúlt 25 évben a régió egyik legnagyobb munkáltatójaként a térség fejlődésében is kiemelkedő szerepet vállalt. A műszaki és infrastrukturális igényeknek megfelelően kialakított Tanműhelyben a megyében egyedülálló nagyságú tanulólétszámmal folyik duális szakképzés szakmunkás tanulók részére, akik közül többen is a vállalatnál helyezkednek el és folytatják szakmai tudásuk bővítését.

 

claas csoport igazgatótanács
A CLAAS Csoport igazgatótanácsa

 

Tovább épül a jövő Törökszentmiklóson

A Fit4Future projekt az Ipar 4.0 jegyében negyedévszázad tapasztalatát egyesíti a legújabb technológiákkal és a digitális átalakulás alappillére a vállalatnál. A 3,4 millió euró értékű, saját forrásból megvalósult beruházás keretében a jövő kihívásainak megfelelően átstrukturálták a teljes termelést, optimalizálták többek között a logisztikai folyamatokat és új technológiákat vezettek be a gyártósorokon, valamint kiépült a kapcsolódó infrastruktúra.

A projekt eredményeként hatékonyabb és ergonomikusabb munkahelyek jöttek létre és egyszerűsödtek a logisztikai folyamatok. A gyorsabb, pontosabb, biztonságosabb és tervezhetőbb gyártási módszer pedig jelentősen megkönnyíti a munkavégzést az érintett szerelősorokon. A fejlesztések az Ipar 4.0 kritériumainak megfelelően a kényelmi funkciók mellett hozzájárulnak a termelékenység növeléséhez, a hatékonyabb tervezéshez és a termelési kockázatok csökkentéséhez is.

„A növekvő élelmiszerigény miatt egyre inkább felértékelődik a mezőgazdaság szerepe és ebben a folyamatban kulcsszerepet kapnak a korunk éghajlati és ágazati kihívásaira választ adó digitális fejlesztések. A Fit4Future projekt azért jött létre, mert a megváltozott vevői elvárások – például a termékek méretbeli növekedése vagy a fenntartható termelési folyamatok – miatt újabb és újabb termékekre van szükség, amelyek gyártása innovatív technológiákat igényel. A mostanra megvalósuló beruházásaink új távlatok nyitnak számunkra, segítségükkel megőrizhetjük vezető szerepünket, felkészülhetünk a jövő kihívásaira és egy fenntartható, adatalapú, digitális mezőgazdaságra” – mondta Andreas Szakácsi a CLAAS Hungária Kft. ügyvezető igazgatója ünnepi beszédében.

A CLAAS Hungária Kft.-nél az elkövetkezendő években is folytatják a digitális fejlesztéseket: például felkészítik a gyártósorokat az akár 15 méter széles vágóasztalok gyártására. A vállalat kiemelt célja, hogy minden vágóasztalt, beleértve kukorica adaptert, szója betakarító fejet továbbra is itt tervezzenek és gyártsanak a jövőben. Ennek köszönhetően a törökszentmiklósi gyár a vezetője az egyik – CLAAS gyárakból létrehozott – hálózatnak.

 

Negyedszázados jubileum: a mezőgazdasági gépgyártás jelene és jövője

A neves nap alkalmából rendezett ünnepségen a vállalat és a város képviselői egyaránt jelen voltak és tíz év után ismét Törökszentmiklós ad otthont a Csoport Igazgatótanács ülésének is.

„Magyarország az elmúlt 25 év alatt a kelet kapuja lett, ahol a CLAAS szilárd alapokat teremtett. A tudatos szervezés, az intelligens folyamatok és a kreativitás is hozzájárult ahhoz, hogy a törökszentmiklósi gyár vezető szerepet tölt be a cégcsoporton belül és kompetenciaközpontként előremutató, segítő kezet nyújt a társvállalatoknak. Az itt gyártott vágóasztalok 95 százaléka exportra készül, vagyis világszerte jelen van” – mondta Jan-Hendrik Mohr a CLAAS Csoport Igazgatótanácsának tagja, a Gabona Üzletág vezetője.

 

Jan-Hendrik Mohr
Jan-Hendrik Mohr a CLAAS Csoport Igazgatótanácsának tagja, a Gabona Üzletág vezetője.

 

„Büszke vagyok arra, hogy részese lehettem a CLAAS Hungária 25 éves fejlődésének: először építészként, majd beruházási tanácsadóként, az utóbbi néhány évben pedig polgármesterként. A vállalat nem csak az egyik legjelentősebb gazdasági szereplő és munkáltató a városban, hanem a legaktívabb társadalmi szerepvállaló a helyi közösség életében mind a kulturális, mind a sportéletben” – mondta Markót Imre Törökszentmiklós város polgármestere.

A CLAAS Hungária Kft.-nél a 2021-es üzleti évben a világjárvány ellenére zavartalan volt a termelés. A vállalat idén közel 13 000 termékre kapott megrendelést, ennyit szállított le az aratási szezon előtt. Ez összesen 620.000 m2 lefestett alkatrészt, 19 000 féle cikkszámot, napi 200 tonna tömegű bejövő árut, közel egy marathoni távolsággal megegyező, 42,2 km vágószélességet, és napi 35 kamionnyi kiszállított terméket jelent.

 

Forrás: CLAAS Hungária Kft.