Gépkavalkád és szakmai párbeszédek színesítették az idei OMÉK – ot

Írta: Sajtóközlemény - 2025 szeptember 29.

Immár 82. alkalommal került megrendezésre az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK) Budapesten, a HUNGEXPO területén szeptember 18 – 21. között. A négy napos rendezvényre, ahol a hazai agrárium legjavát közel 80 ezren tekintették meg.

A kiállítás egyik legfontosabb üzenete az volt, hogy a magyar mezőgazdaság fejlődése elképzelhetetlen a modern technológia és a korszerű gépek nélkül. Ennek szellemében idén kiemelt figyelem irányult a mezőgazdasági erő- és munkagépekre, amelyek a szakmai közönség és a nagyközönség számára egyaránt látványos és tanulságos bemutatókat kínáltak.

A MEGFOSZ (Mezőgazdasági Eszköz – és Gépforgalmazók Országos Szövetsége) és a MEGOSZ (Mezőgépgyártók Országos Szövetsége) tagjai közösen vonultatták fel legújabb fejlesztéseiket, míg a Mezőgazdasági Eszköz – és Gépfejlődéstörténeti Múzeum közreműködésével a mezőgazdasági gépek és eszközök hatalmas fejlődése vonta magára a látogatók figyelmét. Emellett pedig az Euroleasing Zrt. kollégáinak segítségével számos finanszírozási kérdés tisztázására is lehetőségük nyílt az érdeklődőknek.

Omék megnyitó
Megnyitó – OMÉK 2025. 09. 18.

A gépkiállítási standokon nemcsak az eszközök kerültek reflektorfénybe, hanem a hozzájuk kapcsolódó szakmai tudás is. A MEGFOSZ és a MEGOSZ tematikus szekcióiban olyan programokat kínáltak, amelyek a gyakorlatban is jól hasznosítható tapasztalatokat adtak a gazdáknak.

A vetéstechnológiai szekcióban például a Növénynemesítés és vetőmaggyártás a modern vetéstechnológiák tükrében című kerekasztal-beszélgetés zajlott, ahol többek között Tóth Tibor – ügyvezető igazgató – MATE Agrárcsoport, Dr. Kovács Gergő Péter – MATE egyetemi docens, Kurusa Tamás – termelési vezérigazgató – helyettesHód-Mezőgazda ZRT.osztotta meg tapasztalatait.

A tápanyag – és növényvédelem szekcióban Dr. Gulyás Zoltán – növényvédelmi mérnökszakértő – NÉBIH tartott előadást „A használatban lévő permetezőgépek kötelező időszakos műszaki felülvizsgálata hazánkban” címmel, míg az erőgépek szekció tematikájához illeszkedve Dér Attila – Deraland Kft. – ügyvezető tulajdonosa által „Mert nem csak a motorteljesítmény számít – Traktorok pótsúlyozása és járószerkezeti megoldásai” címmel tartott előadását hallgathatták meg az érdeklődők.

MEGFOSZ – MEGOSZ kiállítás
MEGFOSZ – MEGOSZ kiállítás

A talajművelés szekcióban Új gépek az új kihívásokhoz” témában adott elő Nyárádi Attila – a Framest Kft. tulajdonos – ügyvezetője, valamintA talajszerkezet legyen az alap” címmel hangzott el Sebe Imre Soma – okl. mezőgazdasági gépészmérnök, precíziós talajtérképezési szakmérnök előadása.

A kiállításon az előadások és kerekasztal beszélgetések mellett a MEGFOSZ és a MEGOSZ részéről közel 40 szaktanácsadó segítségét kérhették az érdeklődők, akik minden kérdésre válaszoltak.

Ezek a szakmai programok nagyszerű alkalmat adtak arra, hogy a legújabb technológiai és tudományos ismeretek közvetlenül találkozzanak a gyakorlatban dolgozó gazdákkal. A résztvevők nemcsak modern gépeket láthattak, hanem választ is kaphattak azokra a kérdésekre, amelyek a mindennapi gazdálkodás során felmerülnek.

Gépfejlődéstörténeti múzeum kiállítása
Gépfejlődéstörténeti múzeum kiállítása

Az OMÉK ezúttal is bebizonyította, hogy nem csupán egy agrár- és élelmiszeripari bemutató, hanem valódi találkozási pont: gazdák, gépforgalmazók, kutatók, diákok és családok számára egyaránt kínált értékes élményeket. A mezőgazdasági gépek impozáns jelenléte, a szakmai programok sokszínűsége és a látogatók kiemelkedő száma együtt teremtették meg a 2025-ös rendezvény sikerét.


GÉPmax Tudástár – OMÉK 2025 mezőgazdasági gépkiállítás

Az OMÉK 2025 a magyar mezőgazdasági gép- és technológiai fejlesztések egyik legnagyobb bemutatótere, ahol a MEGFOSZ és a MEGOSZ tagjai legújabb gépeiket, innovációikat és szakmai tudásukat mutatták be. A HUNGEXPO területén több tematikus szekció – vetéstechnológia, tápanyag- és növényvédelem, erőgépek, talajművelés – kínált gyakorlati tapasztalatokat, kerekasztal-beszélgetéseket és előadásokat. Az esemény lehetőséget adott a gazdáknak, hogy közvetlenül találkozzanak szakértőkkel, szaktanácsadókkal és finanszírozási megoldásokat nyújtó cégekkel, miközben megismerhették a legújabb gépészeti megoldásokat.

GÉPmax
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.