fbpx

Megújulva mutatkozott be a Rostselmash 1370 traktor

Írta: Farkas Imre - 2024 október 20.

Mondhatnánk azt, hogy a nemrégiben a moszkvai AgroSalon szakvásáron bemutatott Rostselmash-1370 nehézuniverzális traktor egy abszolút újdonság, de ebben a formában ez nem állná meg a helyét. Rendszeres olvasóink még emlékezhetnek rá, hogy a 4 éve megrendezett moszkvai kiállításon már egy ugyan ilyen típusjelzéssel bemutattak egy prototípus erőgépet, amelyről akkor mi is beszámoltunk.

rsm_1370_nyito
Az idei moszkvai AgroSalon kiállításon mutatták be az újabb verziót – fotó: https://rostselmash.com/

Újra gondolva

Akkor arról szóltak a gyártó sajtóhírei, hogy két év múlva megkezdik a gyártását és a piaci bevezetését. Aztán a mindenki számára jól ismert események keresztülhúzták a gyár számítását és újra kellett gondolni az erőgépbe beépítésre kerülő egységek beszerzését, így magát a konstrukciót is. A világ egyik legnagyobb mezőgépgyártójának számító Rostselmash a megváltozott importviszonyokhoz igazodva áttervezte a traktor és most egy külsőleg is teljesen megújult változatát mutatták be. Dizájnban a régi sem nézett ki rosszul, de annak még azért volt egy kicsit esetleges hatása, de az új verziónál ennek már nyoma nincs. Határozott, nagyon előremutató megjelenést kapott a 1370-es. A futurisztikus vonalvezetésű motorháztető alatt változás történt.

RSM-1370 traktor
A dizájn előnyére változott

Új egységekkel

A korábbi 8,9 literes 6 hengeres, 366 LE teljesítményű, Cummins QSL dízelmotort egy honi gyártású 371 LE teljesítményű, KAMAZ 689 motorral (Stage IIIa) motorral váltották fel, ami lényegében a korábbi Cummins motor orosz klónja. Az erőátvitelről továbbra is a 16 előre- és 9 hátrameneti fokozatú RSM PowerShift automata sebességváltó gondoskodik. A gyártó tájékoztatása szerint a rugózott mellső híd saját fejlesztésük és jelenleg gyártó partnert keresnek éppen hozzá. A traktor 284 l/perc teljesítményű hidraulikus rendszerrel van felszerelve elektronikus szabályozással és szakaszvezérléssel, hat pár hátsó hidraulikus csatlakozási ponttal rendelkezik. A hátsó CAT III/IVN hárompont felfüggesztés 7800 kg-os emelőképességű és a 4-es kategóriájú vonószerkezettel van a traktor szerelve. Két tartományos TLT 540 és 1000 ford/perc fordulatszámú TLT, három cserélhető tengelycsonkkal (20, 21 és 6 bordás) lehetővé teszi, hogy a traktort a különféle hajtott munkagépek kiszolgáljon. Az ergonómiára az orosz gépekre fanyalgók sem köthetnek bele, ha nem tudnánk a származását, nyugodtan hihetnénk bent ülve, hogy a legmodernebb nyugati erőgépben tanyázunk.

RSM-1370 traktor
Mindenki a fülkére volt kíváncsi, ami nm is okozott senkinek sem csalódást

Ergonómiában nem kell szégyenkeznie

A 4,2 köbméteres térfogatú és 6,9 m2-es üvegfelületű klimatizált kabinban, multifunkciós joystick-kal rendelkező, többfunkciós vezérlőpanel és hatalmas színes érintőképernyő fogadja a kezelőt. A műszerfal semmilyen analóg órát nem tartalmaz, hanem teljesen digitális. Ezenkívül a traktor pneumatikus kompresszorral, a hűtő és a gumiabroncsok felfújásával, 80 literes tartályról, tolatókamerával van felszerelve. Agrotronic Pilot 1.0 robotkormány előkészítés és az abroncsnyomás szabályozás is rendelkezésre áll majd, utóbbit egy 80 literes tartállyal szerelt pneumatikus kompresszor szolgál ki. A LED munkalámpákat és egyéb közlekedésbiztonságot szolgáló fényszórókat összeszámoljuk, akkor 27 darabot találunk a gépen, amelyből 9 darab hátul a többi pedig elöl és két oldalt van szétosztva. Nyugodtan mondhatjuk ebben már kicsit túlzásba is estek. A gyártó szerint a traktor már széria érett, de még folyamatban van a különböző főegységek, főleg a mellső és hátsó futómű beszállítói hátterének megszervezése. Amennyiben ezeket kialakították terveik szerint megindulhat a gyártás, az új traktorgyártó üzemükben.

Az orosz gépgyártó cégóriás természetesen bemutatta a legújabb kerekes és teleszkópos rakodócsaládját, melyek premierjéről weboldalunkon korábban beszámoltunk, továbbá lerántották a leplet egy vadonatúj kombájncsaládról, illetve egy új önjáró permetezőről is, amelyekről az infókat hamarosan olvasóinkkal is megosztjuk majd.

Forrás: https://rostselmash.com/