fbpx

Zárt, kereszt alakú vágás

Írta: Szerkesztőség - 2020 január 20.

A Cultro TC modellel a jövőben a Horsch először kínál tandem késes hengereket. A program jelenleg két munkaszélességet – 2,90 és 12,20 m – tartalmaz. Mindkét eszközt alaposan szemügyre vettük repce- és silókukorica-tarlón végzett munkája közben.

A késes hengerek nem jelentenek újdonságot a Horsch számára. A schwandorfi cég ezt a munkaeszköz-változatot kizárólag a Joker RT rövidtárcsás boronával kombinálva kínálta. Ez most megváltozott az új Cultro TC sorozattal, amely kezdetben 3,0 és 12,0 m munkaszélességben lesz kapható. Repce- és silókukorica-tarlón végzett munka közben figyeltük meg, hogy a duplakéses henger technikailag miben különbözik az előző modellektől és a versenytársaktól.

TOVÁBBRA IS ZÁRT

Schwandorfban nem csinálnak titkot semmiből: igen, nyitott felépítéssel is próbálkoztak, végül azonban a zárt hengerkialakításnál maradtak. Az ok: különösen száraz években és köves termőhelyeken vált be jól ez a felépítés, emellett a kések nagyobb nyomást tudnak elviselni, így hatékonyabban működhetnek.

HEKTÁRPUSZTÍTÓ: több mint 12 m munkaszélességgel a Cultro 12 TC modell jelenleg a legszélesebb késes henger a piacon

Technikai adatok: 12 TC

alapfelépítés: 2 részben összecsukható járószerkezettel, 4 tandem hengeregység hidraulikus előterheléssel (max. 100 bar); alsó csatlakozású

késes hengerek: zárt kialakítás, egységenként a rotoron elhelyezkedő 2×6 késsel, talajkövetés gumielemekkel, eltolt elrendezés

kiegészítő szerszámok: elöl elhelyezkedő Crushbar, hátsó 3 soros szalmaterítő pálcasor vagy henger

méretek és tömegek: munkaszélesség 12,20 m, szállítási szélesség 2,99 m; üzemi tömeg RingFlex tömörítőhengerrel 7900 kg

németországi listaár (áfa nélkül):69 960 eurótól, három soros szalmaterítő pálcasorral

Technikai adatok: 3 TC

alapfelépítés: merev függesztőszerkezet front- és hátsó függesztéshez, egy darabból álló kialakítás, ballasztsúlyokkéses hengerek: zárt kialakítás, egységenként a rotoron elhelyezkedő 2×6 késsel, talajkövetés hosszirányú gumielemekkel

kiegészítő szerszámok: lezáró tömörítőhenger, egysoros egyengető pálcasor

méretek és tömegek: munkaszélesség 2,90 m, szállítási szélesség 2,99 m, üzemi tömeg frontfüggesztés 900 kg, hátsó függesztés 1250 kg (valamennyi ballasztsúly nélkül)

németországi listaár (áfa nélkül):8920 eurótól, ballasztsúly 1180 euró

A járószerkezet a szántóföldön mindig felemelt állapotban marad

A tandem hengerek a gumielemeknek köszönhetően képesek a haladási irányba elcsavarodni

A nyomást a hidraulikus rendszer biztosítja, a nitrogéntartályok a nyomáscsúcsokat csillapítják

A kések eltolva helyezkednek el – a rések közé növényi maradványok szorulhatnak

A keresztirányban eltolt hengereknek köszönhetően a szegmensek között nem marad megmunkálatlan terület

300 mm átmérő és 6 kés esetén az elméleti darabolási hossz hengerenként 15,7 cm

  Az 50-es csapágyak karbantartásmentesek és külső burokba ágyazottak

Az elöl haladó laprugós talajsimító fellazítja a növényi maradványokat

A háromsoros nehéz pálcás borona finom szemcsés földdel takarta a növényi maradványokat, és a keréknyomokban is megmunkálja a talajt

Balra megmunkálás előtt, jobbra megmunkálás után: a munka intenzitása meglepően magas, legalábbis itt a kemény talajon

A magas vágási nyomás a kemény talajon előnyökkel jár


Majdnem minden kukoricaszármaradvány össze volt zúzva

Cserébe beletörődik az ember olyan hátrányokba, mint pl. az a körülmény, hogy a késes hengerek, különösen a széleken, nedves kötött talajokon hajlamosak az eltömődésre (ami azonban a munka eredményét csak kis mértékben vagy egyáltalán nem befolyásolja negatívan). Ezenkívül a Horsch nem tud megfordítható késeket beépíteni, mert a kések a megfordítás után már nem fekszenek fel a tengelyre. Ráadásul a megfordítható kések forgatása a Horsch szerint kevés eredménnyel jár, mert a kések az egyik oldalon kopott vágóéllel valójában túl vékonyak lesznek a további felhasználásra. Ez meggyőzően hangzik. A Horsch továbbra is megmaradt a kések axiálisan eltolt elrendezése mellett, amely még több vágási nyomást és nyugodt járást biztosít. Ugyanakkor a két szomszédos kés közötti átmenetnél szárak szorulhatnak a hézagokba, ahonnan csak nehezen távolíthatók el. A hengerek átmérője 300 mm, hat késsel ez 15,7 cm-es elméleti vágási hosszúságot ad – természetesen hengerenként számítva. A spirál alaknak köszönhetően a vágás húzó mozdulattal történik. Minden kés 60 cm széles, és négy csavar rögzíti a hengerhez. Ez rendkívül tartós megoldás – de sok csavarozást jelent késcserekor. Végül is a 12 m széles változat esetében 240 kést kell kicserélni!

Természetesen új – legalábbis a Horsch kínálatában – a tandem kialakítási mód. Az elülső és a hátsó henger egymás felé ellentétes irányú csigavonalban fordul, így kereszt, illetve trapéz alakú vágás jön létre. A tandemkeret tartója gumielemekkel csatlakozik a főkerethez, így a hengerek alkalmazkodni tudnak a talajegyenetlenségekhez. Aki nagyobb nyomást szeretne helyezni az elülső vagy a hátsó hengerre, az megteheti ezt a Cultro 3 TC felső függesztőkarjának állításával. A Cultro 12 TC hengeregységei azonban hidraulikusan nyomás alatt vannak (a maximális rendszernyomás 100 bar), miközben a nitrogéntartályok a nyomáscsúcsokat rugalmasan csillapítják, és a menetirányhoz képest ferde irányban biztosítják a talajkövetést. A munkaszélesség a Cultro 12 TC esetében négy darab 3 m széles szakaszra osztott – és minden szakasznál az elülső és a hátsó késes henger egymáshoz képest ferdén eltolt. Ez garantálja, hogy a szakaszok között nem marad megmunkálatlan terület vagy tarlómaradvány. Minden hengercsapágy – 50 mm belső átmérőjű, négypontos radiális ferde állású SKF golyóscsapágy – mindkét Cultro TC esetében karbantartásmentes.

A Cultro 3 TC modellt önálló eszközként és a Joker kompakt tárcsás boronával kombinálva teszteltük repcetarlón

A Cultro 12 TC alapkivitelben alsó csatlakozású, és négy kétkörös hidraulikacsatlakozásra van szüksége

A szállítási helyzethez két részben csukódik össze vízszintesen, a járószerkezet messze hátul helyezkedik el, a magas vezetési stabilitás biztosítása érdekében

A Cultro 3 TC front- és hátsó függesztésre egyaránt alkalmas

A késes hengert támasztóláb rögzíti leszerelés után

A terelőlemezek kicsit mélyebben helyezkedhetnének el, hogy hatékonyabban védjenek a rögök és a kövek ellen

KOMBINÁCIÓS LEHETŐSÉGEK SZÉLES SKÁLÁJA…

Mivel a vontatott Cultro 12 TC teljes egészében önálló eszköz, a schwandorfi gyártó kiegészítő eszközökkel kombinálta. Elöl haladó változatban egy talajsimító, vagyis egy sor hátrafelé néző simító laprugó áll rendelkezésre (a tesztgépen még prototípusként). A 100 mm széles simítólapok agresszivitása hidraulikusan állítható, a növényi maradványokból álló halmokat széthúzzák, és előkészítő munkát végeznek a tarlón. Ezenfelül, a késektől eltérően, a keréknyomokban is képesek munkát végez ni. Köztes növényeknél végzett művelési munkák során a simítókat egészen magasra állítják. Lezáró elemként felszerelhető egy kiegészítő háromsoros pálcás borona. A dupla fogak 14,3 mm vastagok, és hidraulikusan a vezetőülésből állíthatók. Ráadásul furatlemezek is használhatók az előzetes beállításhoz. Kiegészítésképpen spirálrugók biztosítják az egyes szakaszok talajkövetését.

A konkurencia áttekintése | hárompont-függesztésű 3 méteres késes hengerek

A kép jobb oldala: megmunkálatlan terület; a kép bal oldalán: a Cultro 3 TC modellel önálló gépként megmunkált terület

Az elhalt tarlómaradványokat a gép nagyon jól felaprította és összetörte

A kép bal oldala: Cultro 3 TC és Joker; a kép jobb oldala: Cultro 3 TC önálló eszközként

A kép bal oldala: Cultro 3 TC és Joker; a kép jobb oldala: Joker Cultro 3 TC nélkül. Világosan felismerhetők…

…a hosszabb, felületen maradó növénymaradványok, amelyek a hosszúságuk miatt nehezen bedolgozhatók

Egyébként a Cultro 12 TC két részben csukható, a szárnyakat a szállítási helyzetbe történő állításkor először fel felé összecsukja a gép, majd 90 fokban előre fordítja. Emellett a boronafogak teljes egészében felemelhetők. A szántóföldön a járószerkezet (2×500/45-22,5) felemelt állapotban marad, a táblavégi fordulás is a hengereken haladva történik. Ha a pálcás boronát agresszívre állítjuk, akkor a táblavégi fordulónál – ha szükséges – kicsit meg kell emelni, hogy a borona keretére ható oldalirányú erőket csökkentsük. A széles, messze hátul elhelyezkedő szállítótengely biztosítja a stabil úttartást szállítás közben, a középső talajsimító egység alatt viszont kevés a szabad hasmagasság. A tesztgép azonban még csak egy prototípus volt, ahol egyelőre az összecsukás és a szétnyitás folyamata is nagyon bonyolult volt. A sorozatgyártásra kerülő változatig még sok változás fog történni. A Cultro 12 TC üzemtömege mellesleg mintegy 7,9 t.

…ÉS KESKENY FRONT-HÁTSÓ EGYSÉG

A Cultro 3 TC használható front- és hátsó függesztésű változatban is. A függesztéshez II. és III. kat. lehetőségek állnak rendelkezésre – a függesztőszerkezet egyébként a Joker CT modellből származik. A Horsch most már azonos alkatrészeket használ a különféle sorozatokhoz – ezzel termelési és fejlesztési költségeket takarít meg, és az alkatrészek tárolási költsége is kisebb lesz. A felső függesztőkarhoz két kapcsolószem tartozik. A hengerek felett stabil terelőlemezek helyezkednek el, amelyek nyugodtan lejjebb is érhetnének, hogy a köveket és a hantokat még hatékonyabban tudják fékezni.

Ha nagyobb vágási nyomást szeretnénk alkalmazni, akkor a Cultro 3 TC a nagyobb vontatott testvérétől eltérően ballaszt súlyokkal terhelhető (összesen 360 kg). És még valami: mivel a gumielemeken tárolt tandem henger leállításkor elfordulhat, támasztólábak kaphatók hozzá.

REPCE- ÉS KUKORICATARLÓN

Az első munkavégzésünk a Cultro 3 TC modellel repcetarlón történt, melyet körülbelül két héttel korábban már rendkívül sekélyen megmunkáltak egy Joker kompakt tárcsás boronával. Ettől függetlenül még mindig volt elég tarlómaradvány a munka minőségének megítéléséhez. A repcetarlón a Cultro 3 TC modellt egyaránt használtuk önálló eszközként frontfüggesztéssel és hátsó függesztésű Joker kompakt tárcsás boronával kombinálva is.

A munka sebessége közel 20 km/h volt. Ez a nagy haladási sebesség általában nélkülözhetetlen a késes hengereknél, mert a kések az ütések hatására még hatékonyabb munkát végeznek. A repcetarlón lévő elhalt növényi maradványokat a hengerek nagyon jól felaprították, és az álló tarlómaradványokat letörték. Hosszú, zöld növényi maradványokat tartalmazó tarló sajnos nem állt rendelkezésre – ismert, hogy ezt nehezebb szétzúzni, összevágni és a talajba forgatni –, tehát nem sikerült szélsőséges körülmények között tesztelnünk a gépet.

A Joker kompakt tárcsával kombinálva sikerült vetésre alkalmas felületet létrehozni, amelyen már csak kevés szerves szármaradvány maradt. Erózióra hajlamos területeken a tárcsával kombinált munka szinte már egy kicsit túl intenzív lett volna. Amikor a Joker rövidtárcsát önállóan, a Cultro TC nélkül használtuk, több hosszabb szár maradt a talaj felszínén. A késes hengerrel történő aprítás után a szárakat és az egyéb tarlómaradványokat jobban sikerült a talajba dolgozni – ezt már más késes hengerekkel végzett tesztek során is tapasztaltuk.
Egy héttel később silókukorica-tarlón használtuk a Cultro 12 TC késes hengert – rendkívül száraz körülmények között, amint az a tesztről készült videofelvételen kitűnően látható (online november 20-tól a YouTube csatornán). A munka intenzitása jellemes meglepetést okozott – meg kell azonban jegyeznünk, hogy a kemény talaj első osztályú ellenkésként szolgált a késes henger számára. Becslésünk szerint a henger a tarlómaradványok 90%-át szétzúzta az első csomó alatt (ha nem tette meg ezt már a szecskázó), s csak néhány tarlómaradvány maradt vissza épen. A pálcás boronának köszönhetően a traktorkerék nyomaiban is látható volt a munka hatása. A boronának elsősorban azonban finom szemcsés földdel sikerült befedni a növényi maradványokat, ami gyorsítja a rothadást – ha van valamennyi nedvesség. A teljesítményigényt nem szabad alábecsülni, a teszt során használt 300 lóerős traktor azonban jól boldogult. 12 m munkaszélességnél 200 ha napi teljesítmény is lehetséges.

TOVÁBBI TUDNIVALÓK

▪▪A pálcás borona helyett a Cultro 12 TC-t hengerekkel is felszerelhető, mint pl. a RingFlex tömörítőhenger.

▪▪A Cultro 3 TC is kombinálható hengerekkel, például a RollFlex vagy a RollPack tömörítőhengerrel.

▪▪További kiegészítő lehetőségként a Horsch a Cultro 12 TC modellhez RingFlex tömörítőhengerrel alkalmazva egysoros egyengető pálcasort is kínál a tömörítőhenger előtt.

▪▪A gyártó további munkaszélességeket is tervez.

Összegzés

A Horsch a zárt hengerkialakítását most először tandem hengerként dobja piacra. A Cultro 3 TC modell front- vagy hátsó függesztésre alkalmas, a Cultro 12 TC pedig a jelenleg legszélesebb késes henger a piacon. Ez utóbbi a hátsó nehéz pálcás boronából is profitál, ami – legalábbis száraz körülmények között – több földet mozgat meg, mint a késes hengerek, és ezzel jobban befedi a növényi maradványokat. Ráadásul a pálcás borona és a simító laprugók (elöl haladó) a traktorkeréknyomokban is dolgoznak.

nagyon magas vágási nyomás elérése lehetséges

simító laprugók+pálcás borona 12 TC modellnél

szilárd szerkezet

a Cultro 12 TC modell a legszélesebb késes henger a piacon

hengerekkel kombinálható

sok csavart ki kell csavarni a kések cseréjekor

Matthias Mumme