fbpx

Szalag helyett csiga -Rendterelő szársértő nélkül

Írta: Szerkesztőség - 2019 július 17.

2018 óta egyre növekszik a csigás rendterelővel piacra kerülő kaszakombinációk száma. Összefoglaljuk az Önök számára, hogy milyen előnyei és hátrányai vannak ennek a technikának, és mely alkalmazási területeken használhatók különösen jól a keresztirányú összehordó csigák.

KÍMÉLETES: a szársértő és ferde összehordó szalag nélkül dolgozó kaszák könnyűek és kevesebb forgatónyomatékot igényelnek. Emellett a takarmányt is kíméletesebben kezelik – ez nemcsak a lucerna és a széna esetében fontos, hanem a zöld rozs kaszálásakor is

A rendterelő az elmúlt években különösen a hármas kaszacsoportot képező Butterfly kaszakombinációknál volt felkapott téma. A probléma a következő: a hidraulikusan hajtott szalagokat eddig csak ujjas szársértőkkel kombinálva lehetett adaptálni a tárcsás kaszákhoz, mert másképp nem lehetséges a terményt a kaszatárcsákról a szalagokra juttatni – hiszen ezeknek egyértelműen a kaszagerendely felett kell elhelyezkedni. 2017 óta vannak jelen az első olyan vágószerkezetek és kaszakombinációk a piacon, amelyek alternatív rendterelőként mechanikus hajtású csigákat alkalmaznak. Az ötlet nem teljesen új, de eddig csak az önjáró gépeknél alkalmazták. A következő beszámolóban összefoglaljuk, hogy a rendszereknek milyen előnyei és hátrányai vannak.

AZ ÉLLOVAS BIG M

A keresztirányú összehordó csigákkal végzett rendterelést alkalmazó egyik első kasza a 2001-ben bevezetett önjáró Krone BiG M II modell volt. Itt elsősorban a kompakt méreteken volt a hangsúly munka közben és a szállítás során egyaránt, ezért célszerű volt a csigák használata. Ezen túlmenően a ferde összehordó szalagok akkoriban még nem voltak divatban.


A BiG M II 2001-ben történt bevezetése óta a Krone a legtöbb BiG M modellt keresztirányú összehordó csigával rendelkező rendterelővel szereli fel

2001 óta a legtöbb BiG M kasza oldalsó kaszaegységeit keresztirányú összehordó csigákkal szerelik fel. A keresztirányú összehordó csigák hajtása az adott szársértő tengelyre egy oldalról karimával rögzített ékszíjhajtáson keresztül történik – ezzel a csigák fordulatszáma közvetlenül összekapcsolódik a (két fokozatban állítható) szársértő-fordulatszámmal.

KISEBB SÚLY ÉS KEVESEBB TELJESÍTMÉNY A HAJTÁSHOZ

A szársértők és az összehordó szalagok mellőzése természetesen elsősorban a gép súlyára van hatással. Egy 9,0 m széles, pillangó alakban elrendezett Butterfly kaszakombináció esetében ez 470 kg (Pöttinger) és 900 kg (Krone) közötti súlymegtakarítást is jelenthet. Kaszáláskor így kisebb tehermentesítésre van szükség, és a kaszagerendelyek vezetése is egyszerűbbé válik. Természetesen csökken az emelőerő-igény és a hidraulikával szembeni követelmények.

A meghajtás tengelyekkel és szöghajtóművekkel mechanikusan történik, így az összehordó szalagoknál használt olajkeringésre és a hozzá tartozó olajhűtőre nincsen szükség. A szársértő kiiktatása miatt a hajtáshoz is kevesebb teljesítményre van szükség. Egy 9 m széles kaszakombináció esetében 40-60 lóerővel kevesebb elegendő. Különösen a zöld rozs betakarításánál csökken érezhetően a gyártók szerint a hajtáshoz használt teljesítmény, mivel a csigákkal felszerelt kaszák a nagy termésmennyiségeket is jobban át tudják ereszteni. Összességében tehát gyengébb teljesítményű és kisebb traktorok használata is lehetséges, ami viszont a talajra van jó hatással – vagy a zöld rozs betakarításakor lehet gyorsabban haladni.

A szársértő kiiktatása a termény kíméletesebb kezelését eredményezi. Ez különösen lucerna esetében fontos, de a zöld rozs és a herefélékben gazdag fűállományok esetén szintén igaz. Bár a csigáknak is van kb. 10 százalékos szársértő hatása, ez azonban nem hasonlítható össze az ütőujjas szársértők agresszív szársértő hatásával. Emellett a rendterelő zárt építési módja miatt a veszteségek is csökkennek.

A hajtás itt ékszíj segítségével történik a szársértő tengelyéről

A csigák átmérője 45 cm (a képen: BiG M 500)

2017 óta szerepel a kínálatban az Easy Cut 950 B Collect, ami szársértő nélkül, de keresztirányú összehordó csigákkal dolgozik

A hajtás itt kardántengelyről történik, ami kívül egy szöghajtóművön keresztül jut el a csigához. A csiga menetei befelé haladva tágulnak, a csiga maga a kaszagerendellyel párhuzamosan helyezkedik el

Vicon: csiga a frontkaszán

KIVÁLÓ ZÖLDTAKARMÁNYNAK AZ ISTÁLLÓBAN

A Vicon programjában 2015 vége óta szerepel az Extra 332 XF frontkasza keresztirányú összehordó csigával. Ez az első aktív rendterelővel rendelkező frontkasza a piacon. Terelőlemezek segítségével a rend szélessége beállítható 1,0 m, 1,15 m és 1,30 m értékre (terelőlemez nélkül 2,0 m a rend szélessége). Ezenkívül terített rendre is történhet a kaszálás. A 3,20 m széles kasza üzemtömege a gyártó adatai szerint 855 kg, a teljesítményigény legalább 60 LE – ebből körülbelül 7 LE a csiga igénye.

Az akár 1 m keskeny rendek képzésére is alkalmas aktív rendtereléssel az Extra 332 XF különösen alkalmas az azonnal felhasználásra kerülő zöldtakarmány kaszálására. A csiga miatt azonban itt is megtörténik a takarmány megfordítása, ezáltal a szárak a rendben kifelé, ill. felfelé állnak, így gyorsabb a száradás és a fonnyadás. A kasza emiatt nagyon jól használható fonnyasztott szilázs vagy széna készítésére is. A kisebb eltömődési hajlam miatt azonban a zöld rozs kaszálására is jobban alkalmas, mint a rendterelő tárcsákkal, ill. lemezekkel felszerelt kaszák.

A Vicon Extra 332 XF nagyon keskeny rendek képzésére alkalmas

A Vicon szerint a csigák forgatásához szükséges plusz teljesítményigény csak 5 kW

A keskeny rendek különösen alkalmasak arra, hogy közvetlenül az istállóba kerüljenek zöldtakarmányként

A Pöttinger Novacat 352 CF az egyetlen keresztirányú összehordó csigákkal dolgozó hátsó kasza. Opcionálisan terelőponyva is kapható

Az ezt követő rendképzéskor a kétrotoros rendrakóval ugyanaz a hatékonyság érhető el, mint a korábbi, külön rendeket képező modellnél négyrotoros rendrakóval

A Novacat A 10 CF 2018 óta szerepel a Pöttinger programjában

A keresztirányú összehordó csiga fordulatai kifelé nagyobbak lesznek – ahogy a csiga kaszagerendelytől mért távolsága is (enyhén ferde elrendezés). A rendképző lemez a jövőben hidraulikusan működtethető lesz

„Az Easy Cut B 950 Collect iránt érdeklődő ügyfeleink alapvetően három nagyobb táborra oszlanak” – magyarázza Ingo Schoppe, a Krone termékmarketing részlegéről. – Az egyik csoport sok zöld rozst takarít be biogáz előállítására, ők csökkenteni akarják a szársértők által – a kihullott szemek formájában – okozott energiaveszteséget. A többiek főleg a lucernára és a szénára fókuszálnak, szeretnék a terményt kíméletesen összegyűjteni, és a töredezésből adódó veszteségeket csökkenteni. Szénakaszáláskor a takarmányban gazdag első kaszálást gyakran terített rendre rakják, a későbbi kaszálásoknál és a kisebb hozamú területeken rendterelővel szűkített rendre helyezik a terményt. Ehhez jönnek a lejtős területekkel vagy érzékeny talajokkal rendelkező gazdaságok, akik könnyű kaszakombinációt keresnek rendterelővel. Az összehordó szalagos Collector kaszakombinációhoz képest a listaárbeli különbség mintegy 4000 és 12 000 euró között mozog – attól függően, hogy melyik modellel és melyik munkaszélességgel rendelkezik az összehasonlított keresztirányú összehordó csigás rendterelővel dolgozó kaszakombináció. „Az alacsonyabb beszerzési ár azonban egyáltalán nem játszik szerepet a vevőknél” – mondja Schoppe. A keresztirányú összehordó csigák hátránya: mivel a csigák hajtása a traktor TLT-fordulatszámától függően ékszíjakkal és/vagy szöghajtóművekkel történik, a fordulatszám nem változtatható az alkalmazás feltételeitől függően – ahogy ez a keresztirányú összehordó szalagoknál az önálló hidraulikus hajtásnak köszönhetően megvalósítható. Emellett a csigák akkor is dolgoznak, ha terített rendet képez a kasza. A Pöttinger ezzel összefüggésben arra utal, hogy a rendterelővel képzett rend és a terített rend esetében egyaránt megfordul a termény, ami gyorsítja a fonnyasztás folyamatát.

PÖTTINGER: TRIPLE & DUETT

Az osztrákok 2017-ben mutatták be az Agritechnica kiállításon a Novacat A10 CF modellt, ahol a CF jelentése Cross Flow. A hátsó kaszaegység a gyártó adatai szerint 3310 kg tömegű (Novacat A 10 ED Collector szársértővel és ferde összehordó szalagokkal: 3780 kg). A hagyományos Novacat pillangókaszákhoz hasonlóan a teleszkópos karok segítségével 8,80 és 10,02 m közötti munkaszélességek állíthatók be. A hajtás igénye a Pöttinger adatai szerint mintegy 160 LE (Nocavat A 10 ED Collector: 220 LE). A terített rend és a szűkített rend között a hátoldalon lévő rendképző lemez manuális nyitásával lehet váltani. A Pöttinger elmondása szerint már dolgoznak egy opcionális hidraulikus megoldáson, ami lehetővé teszi, hogy munka közben történjen a váltás a szűkített vagy terített rendre rakás között. Opcionálisan egy fésűs rendképző is kapható.

A piacon egyedülálló a Novacat 352 CF, hátsó kaszaként, 3,46 m munkaszélességgel, ami önálló hátsó csigás egységként a frontkasza által képzett rendre tudja a terményt lerakni. Ugyanakkor a gyártó adatai szerint 450 kg-mal nagyobb a súlya, mint a rendterelő nélküli Novacat 352 modellnek, ill. 120 kgmal több, mint egy rendterelő nélküli, de ujjas szársértővel felszerelt Novacat 352 ED modellnek. A kb. 120 LE teljesítményigény nagyjából megegyezik a 352 ED teljesítményigényével, de 40 lóerővel nagyobb, mint a 352 modellé.

A keresztirányú összehordó csigák átmérője minden CF kasza esetében egyaránt 50 cm, és mechanikusan hajtott. A hajtás a külső kaszatárcsán, a külső oldalon egy második hajtóművön, három ékszíjon és egy dupla csuklón keresztül történik. Fontos: a csiga horizontálisan ferdén helyezkedik el (kívül közelebb a kaszagerendelyhez, belül távolabb), és befelé haladva növekszik a menetek közötti távolság. Ez biztosítja a takarmánymennyiségek egyenletes középre szállítását, aminek eredményeként egységes, egyenletes rend képződik.

KRONE: SZŰKÍTETT VAGY TERÍTETT REND HIDRAULIKACSATLAKOZÁSSAL

Az emslandiak 2017-ben bemutatták az Agritechnica kiállításon az Easy Cut B 950 Collect modellt. A 9,45 m-es munkaszélesség mellett a hátsó egység súlya a gyártó szerint 2988 kg. A Krone a hátsó egységek teleszkópos karral történő mozgatásáról elsősorban egyensúlyi okokból mondott le. Emellett a csiga állandó fordulatszáma miatt a rend szélességét nem lehetne hozzáigazítani az elmozdításhoz. Az önjáró BiG M modellel ellentétben a B 950 Collect esetében a hajtás nem a szársértő tengelyéről történik ékszíjon keresztül (mivel nincsen szársértő), hanem egy mechanikus hajtáson, minden kaszagerendely tárcsahajtásán keresztül. Innen halad kaszálóegységenként egy kardántengely kifelé, hogy ott egy szöghajtóművön keresztül meghajtsa a csigát. A csigák fordulatszáma emiatt itt is a traktor TLT-fordulatszámától függ. A csigák mindegyike 45 cm átmérőjű, és a Pöttingertől eltérően a kaszagerendellyel párhuzamos elrendezésű. Ami jó: a rendképző lemezek (ill. a csiga burkolata) az Easy Cut B 950 Collect esetében alapkivitelben hidraulikusan és így menet közben is nyithatók és zárhatók.

Összegzés

A szársértő nélküli, keresztirányú összehordó csigával dolgozó tárcsás kaszák olyan gazdálkodók és bérvállalkozók számára kínálnak könnyű és kedvező áron beszerezhető alternatívát az eddig kapható rendszerekhez képest, akik nagyrészt érzékeny kaszáskultúrákkal rendelkeznek. A szűkített rendről terített rendre történő átállás eddig csak a Krone kaszáknál volt megoldott menet közben – a Pöttinger 2019 végétől ígéri ezt a megoldást. A csigák fordulatszáma nem változtatható.

a takarmány kíméletes kezelése

forgatási teljesítményt és üzemanyagot takarít meg

kisebb tömeg, mivel hiányzik a szársértő

a csigák fordulatszáma nem szabályozható függetlenül a TLT fordulatszámától

Matthias Mumme