fbpx

Szabadszálláson a Massey Ferguson a nyerő

Írta: Szerkesztőség - 2019 március 19.

Sipos István – öt évtizedes gazdálkodói történelem Szabadszállásról, mai modern szellemben

Magángazdálkodásom történetének kezdete 1992-re tehető, ekkor a TSZ helyzete anyagilag már gyengébb volt, majd darabjaira szét is esett a szövetkezet. Ekkor döntöttem úgy, hogy kiválok. Mindenképpen magánúton képzeltem el a jövőmet. Először heten kezdtük meg a közös gazdálkodást, majd 3-4 év elteltével egymagam folytattam mindösszesen 30-50 hektáron. Jelenleg gazdaságunk 350 hektárt tesz ki, emellett még bérmunkát is végzünk.

Családi gazdaságunk fő profilja a szántóföldi növénytermesztés, azon belül gabonafélékkel, őszi búzával, őszi árpával, tritikáléval, napraforgóval és 10-15 hektáron cukorrépával is foglalkozunk, amit a kaposvári cukorgyárnak értékesítünk.

2018-ban cseréltük a régi Fergusonokat új, MF 6712 S erőgépekre. Tetszett a szériában, hogy teljesítményében „kilóg” fölfelé a 110 LE-s tartományból (4,9 l-es AGCO POWER motor), de méretében még tökéletesen megfelel az elvárásoknak, ugyanis befér a „sorközbe”. A nagy motor kifejezetten tetszett, ebben a kategóriában csak a prémium gyártók tartják meg a nagy hengerűrtartalmat, ami fontos az erő leadásában, és az erőforrás élettartamának is jót tesz.

Térjünk még ki arra, hogy miért nem egy darab nagyobb traktort vásároltam. Két oldalról közelítettem meg a dolgot: a családi gazdaságunkban a 120 LE-s traktormérethez vannak meg a munkagépek. Nem szerettünk volna mindenből újat vásárolni egy nagytraktorhoz. A másik szempont pedig a hatékonyság és a kiszámíthatóság volt. Három erőgép három irányba tud elindulni, és különféle munkákat is el tudunk végezni velük egy időben. Hiába gyorsabb és nagyobb a területteljesítménye egy nagytraktornak, ahogy számoltuk, sehogy nem ér fel három különálló gép lehetőségeivel. Árban pedig nem volt sokkal drágább a több gép, mint egy nagy.

Massey Ferguson 6700 S

Opció: Dyna-6 (24/24), Dyna-VT (fokozatmentes) hajtóművek

– Egy gép vásárlásakor ma már nemcsak „a vasat” vesszük meg, hanem a mögötte álló céget is, annak szolgáltatásait és szervizképességét. A Ferguson tekintetében a Bács-Kiskun megyében területileg illetékes márkakereskedő, a Start-Agro Kft. nyerte el a bizalmamat. A vállalat ugyan csak pár éves történelemmel rendelkezik, az ott dolgozóknak azonban évtizedes tapasztalatuk van a Massey Fergusonnal mind értékesítés, mind szerviz területén. Jól felszerelt műhellyel rendelkeznek Kecskeméten, ami nincs messze tőlünk, és a központ is Szolnokon található – ugyancsak elérhető közelségben. Fontosnak tartom, hogy megbízhatok bennük: amit megbeszélünk, az úgy lesz. Ebben a dologban nem hagyok kompromisszumot.”

Az MF 6700 S széria legújabb, 2019-es ráncfelvarrott erőgépei már elérhetők!

Szerkesztőség