Magazinunk „História” rovatában már több önjárósilózó gépcsaládot idéztünk fel. Ezúttal az egykori Csehszlovákia prostéjovi Agrostroj gyárának SPS magajáró silózóira emlékezünk.
Hazánkban az önjáró silózó gépek döntően 1970-től kezdtek tért hódítani a silótakarmány-gazdálkodás gépesítésében, korábban ugyanis vontatott, a múlt havi számunkban felidézett SZK-4 kombájnból kialakított szecskázógépekkel történt a silótakarmány betakarítása. Az NDK önjáró típusok megjelentésével kezdődött meg hazánkban a silózógéppark átalakulása, majd 1973-ban a John Deere, kicsivel később pedig a Hesston és Claas típusok is munkába álltak nálunk a termelési rendszerek közreműködésével. Így hazánk nem törekedett saját önjárósilózó-gép fejlesztésére és gyártására, inkább a keleti blokkban készülő önjáró silózó adapterek kooperációs gyártásába kapcsolódtunk be. A szomszédos országok mezőgépipara viszont az import helyett, illetve mellett saját fejlesztésű magajáró szecskázógépeket is kialakított, elég csak a szovjet (KSZK), a román (C.A.P), a lengyel (KS-1/Orkan Z), illetve a jugoszláv (Zmaj) típusokat említeni. Nem volt ez másként északi szomszédunknál sem, ahol az import gépek helyett egy saját gyártású önjáró silózó kifejlesztéséhez láttak hozzá a hetvenes évek legelején. Az első, kezdetleges, kísérleti gép az SPS-300 jelzést kapta, és közel 3 évig végezték vele a fejlesztésére irányuló vizsgálatokat. A már letisztult, sorozatgyártásra kész SPS-420 típust aztán 1973 őszén mutatták be hazánkban ban a szűkebb szakmai közönségnek, egy a komáromi ÁG-ban rendezett bemutató keretében.
SPS-420 silózó – fotó: Prospektus
Az új betakarítógép számos komponensét a csehek döntően az erő- és munkagépgyártásukban alkalmazott részegységekből próbálták összeállítani. Az önjáró gép erőforrásaként egy Skoda M634 típusú, 6 hengeres, 180 LE teljesítményű (1800 f/min) dízelmotort választottak. A dízel erőforrás egy nagy térfogatú (350 l) üzemanyagtartályból kapta a hajtóanyagot. A motor hűtéséről két megfelelő méretű vízhűtő radiátor gondoskodott, amelynél a lerakódott szennyeződéseket — a hűtőventilátor lapátjainak átfordításával – a hűtőlégáram irányának megfordításával értek el. Ez az elmés megoldás munka közben a betakarító adapter kiemelt helyzete alatt automatikusan lépett működésbe. Az alapgép járószerkezete hidrosztatikus hajtású volt, egy kétfokozatú (terep/országúti) mechanikus hajtómű közbeiktatásával. A két sebességtartományon belül így a sebesség szabályozása fokozatmentes volt (az UN-050 rakodónál alkalmazotthoz hasonló rendszer segítségével). Külön kérésre az első hajtott hidat differenciálzárral is ellátták. A nagy átmérőjű kerekekkel szerelt mellső járószerkezet kiváló terepjáró-képességet kölcsönzött az előnyös elrendezésű önjáró eszköznek. A silókombájnt rendkívül tágas, teljesen körbeüvegezett, kiváló rálátást biztosító vezetőfülkével látták el. A silózó aprítóberendezésének dobja 10 késes (hossz: 550 mm/Ø: 750 mm), önkidobó rendszerű volt, amelynél a 9 különböző szecskahosszt a kések számának változtatásával lehetett kiválasztani. A dob vágáspontossága 95%-os volt (40 mm szecskahosszig). A silózógép adaptereinek fejlesztésében és gyártásában a prostéjovi gyár és a hazai mezőgépvállalatokat összefogó Mezőgéptröszt gyártási együttműködésre lépett, így a beszerzésre kerülő SPS silózók ellentételezéseként minden SPS silózóhoz a mezőgépvállalatok készítették az asztalos (ZT-300) és soros (Klado SKA-14) silókukorica-betakarító, illetve (SB-220) rendfelszedő adaptereket. Az új silózógépet a szűk körű bemutatkozás után a következő évben az Agromashexpón a széles nagyközönség is megismerhette, sőt az Agrotröszt ekkor bejelentette, hogy az új típus forgalmazás előtti tartósüzemi vizsgálatához már a következő évben beszereznek néhány darabot, és amennyiben jó eredményeket produkál a gép, úgy a forgalmazását is megkezdik. A vizsgálatok kedvező eredményekkel zárultak, így 1977-ben már megérkezett az első nagyobb, 100 db-os szállítmány az SPS silózógépekből.
SPS 421 önjáró szecskázó silókukorica betakarításban – fotó: Klado prospektus
Az új gépek gyártásával egy időben, a vizsgálati eredményeket felhasználva a csehszlovák gyártó már kis módosításokat hajtott végre a betakarítógépeken, és az exporttal párhuzamosan bemutatta az SPS-421 (420-1) szecskázógépet, amelynél első ránézésre szembetűnőek voltak a többek között a vezetőfülkén kívül és belül végrehajtott, ergonómiát javító változtatások. 1977-ben, az Agromashexpón már a Motokov kereskedelmi vállalat standján ezzel a módosított típussal találkozhattunk. Mivel igen erős volt a konkurens nyugati gyártók termékeiből is a behozatal, így a kedvező adottságokkal rendelkező, de alacsony motorteljesítményű eszköz nem került be magyar silózógéppark éllovasai közzé. Mivel a csehszlovák mezőgépipar mindig is kiváló fejlesztőmérnöki gárdát tudhatott magáénak, így nem volt kérdés az SPS silózók gyors és erőteljes fejlesztése.
Az SPS-35 TORON nullszériájának egyik példánya – fotó: Prospektus
A korábbi típuson alapuló, de már jóval nagyobb teljesítményű, sok új megoldást alkalmazó AGROSTROJ SPS-35 TORON nullszériája közül az első 1978-ban érkezett hazánkba. Többek között a ’79-es Bábolnai Napokon is láthatták gyakorlat közben, hazai, soros silókukorica-adapterrel (Klado SKA-04). Az SPS-35 magajáró szecskázógép fejlesztése során módosították az etetőszerkezetet, a szecskázódobot, az anyagtovábbítást, az adapterek meghajtását, és nagyobb teljesítményű motort építettek be. A különböző adapterek az alapgépre gyorskapcsolókkal csatlakoztak, hajtásuk kitelepített hidromotorról történt. A gép energiaforrását képező 170 kW teljesítményű, 6 hengeres (lökettérfogat: 11,94 L) SKODA MŠ637 motort a vezetőfülke mögött, a gép hossztengelyének irányában helyezték el.
Az SPS-35 TORON egy Paksi Állami Gazdaságban rendezett bemutatón 1985-ben
A motor a szecskázóberendezést mechanikusan, a többi szerkezeti egységet pedig hidrosztatikusan működtette. A mellső kerekek meghajtása a korábbi típushoz hasonló hidro-mechanikus kombinációban történt. A gép kormányzása hidraulikus, szervórendszerrel működött, a hajtott kerekek lassításáról pedig hidraulikus fékrendszer gondoskodott. A szecskázóberendezésben gyárilag 16 késes (hossz: 500 mm/Ø: 680 mm) szecskázódobot építettek be. Zúzalék készítésére a magyarországi igényekhez a gyártó cég egy 64 késes dobot is kifejlesztett. Az elméleti szecskahosszúságot a késszám változtatása nélkül, az etetőhengereket hajtó fogaskerekek cseréjével három méretben lehetett szabályozni. A felszecskázott anyag a villanymotorral elfordítható kifúvócsatornán keresztül jutott a szállítójárművekbe.
Dobóventilátoros kifúvócsatorna és nagy teljesítményű SKODA motor – fotó: Prospektus
A kifúvócsatorna középrészén elhelyezett hidromotoros hajtású ventilátor az anyagáram felgyorsításával járult hozzá a nagy teljesítmény eléréséhez. A vezetőfülke felszereltségén, kényelmén és kezelhetőségén is sokat javítottak. Az új silózó már 4 ország kooperációs együttműködésének az eredménye volt hisz a hozzá kapcsolható hat betakarító adapter többsége hazánkból (AZU-104, Klado SKA-04, Klado SMA-04, Klado FKA-503M) és a Szovjetunióból (ZSKN-2,6) származott. A fejlesztésben a lengyelek is részt vállaltak, így náluk az új silózó ORKÁN Z-330 néven került forgalomba. Hazánk ebből az SPS-35-ösből majd csak a vizsgálatok lezárása után, a ’80-as évek elején kezdett importálni.
Az adapterek nagy része hazánkba készült az SPS-35 TORON silózóhoz – fotó: Prospektus
Évente csak néhány tucat érkezett a mezőgazdasági üzemeink számára, pedig a gép műszaki tartalma sokkal nagyobb arányú beszerzést indokolt volna, viszont ebben a teljesítménykategóriában már a tőkés beszerzésű, magasabb árú Claas és Hesston magajáró silózókat részesítették előnyben akkoriban a hazai nagyüzemek. 1988-ban, az egyre nagyobb ütemben modernizálódó mezőgazdaság növekvő műszaki igényeinek megfelelően az SPS-35 egy frissítésen esett át, amelyet ezek után már SP-8-049 jelzéssel láttak el, de ezt a nagyobb motorteljesítményű (191 kW) SP-8- 050 változat is hamar követte. Itt már a hidromechanikus hajtású járószerkezet sebességét három fokozatban lehetett szabályozni, a szecskázódob késeinek élezéséről pedig mechanikus vezérlésű élezőköszörű gondoskodott. A silózó aprítórendszerének védelme érdekében már az etetőszerkezet alsó műanyag adagolóhengerében fémdetektort helyeztek el, amely fémtárgy érzékelésekor reteszelte a hajtást, így az idegen anyag eltávolításáig csak visszafelé lehetett járatni az adagolószerkezetet.
Az SP-8-049 és 050 alig különbözött külsőre az elődjétől – fotó: Prospektus
Az SP-8-049 és 050 silózók vizsgálata az Agárdi Mezőgazdasági Kombinát Elzamajori kerületében történt meg, ahol a növelt motorteljesítménynek köszönhetően, rendkívül kedvező hajtóanyag-felhasználás mellett, igen magas betakarítási teljesítménnyel dolgozott silókukoricában (65-108 t/h tömegteljesítmény/0,29-0,54 kg/t hajtóanyag-fogyasztás, MGI-adat). (Mivel a korábbi 35-ös típus is már hasonlóan jó eredményeket produkált, így várható volt a kiemelkedő eredmény.) Az utolsó generációt képviselő SP silózókat 1988-tól egészen 1994-ig lehetett megvásárolni hazánkban. A rendszerváltás után a hirtelen kibővült önjárósilózógép-választék, illetve az erősen visszaeső kereslet miatt azonban egyre csökkent az érdeklődés hazánkban a cseh silózó iránt, annak ellenére, hogy az akkori nagy nyugati versenytársak (Claas, John Deere, Mengele) hasonló teljesítményű konkurens gyártmányai árának a 10%-ért már hozzá lehetett jutni. Kevesen tudják, hogy a cseh gyártó még egy újabb típussal is megjelent a ’90-es évek közepén, de ennek a nagy szériás sorozatgyártása már nem indult el.
