fbpx

Spitzer Silo Pécs Kft.: járműgyártás az ömlesztett áru szállítására

Írta: GÉPmax-2021/VI. lapszám cikke - 2021 december 21.

Saját maguk tanítanak be minden dolgozót

A Spitzer Silo Pécs Kft. hirdetési anyagait már régóta láthattam lapcsoportunk szaklapjainak hasábjain, de a közelmúltban lehetőségem nyílott egy személyes beszélgetésre Várkonyi Zoltán cégvezetővel, akivel a gyárat is megtekinthettük.

 

Várkonyi Zoltán

 

– Ha jól tudom, dupla születésnapot is ünnepelnek.

– Valóban dupla jubileum előtt állunk. Egyrészt jövőre lesz 150 éve, hogy az anyacégünk megkezdte működését: 1872-ben kezdett Johann Spitzer lovaskocsival, pótkocsival, tehát mezőgazdasági eszközök gyártásával és értékesítésével foglalkozni. Nyugat-Európa ilyen tekintetben jóval szerencsésebb, mint a keleti blokk, hisz ott még a világháborúk sem tették tönkre ezeket a többgenerációs cégeket – az anyacég folyamatosan tevékenykedik az alapítás óta.

A 60-as évek vége óta a Spitzer a száraz ömlesztettáru-szállító tartálykocsik fejlesztésére és gyártására koncentrált, folyamatosan tökéletesítve a termékeket. Napjainkban a Spitzer Silo csoport nemzetközi szinten működik, és a száraz ömlesztettáru-szállító tartálykocsik és teherautóra szerelt egységek vezető gyártója.

Ha a magyarországi történetet nézzük, a 80-as években a volt pécsi Mezőgép Spitzer licensz alapján hazai vevők, elsősorban a Beremendi Cementmű részére kezdett el gyártani ezekből a termékekből évi pár darabot, magyar alumíniumlemezből, Rába futóművel. Itt fordulunk vissza a jubileumokhoz: a 90-es évek elején, a privatizációs időszakban a Spitzer család kapott egy lehetőséget, így felvásárolták a Mezőgép pécsi telephelyét, és 1992-ben megalapította a Spitzer Silo Pécs Kft.-t. Így együtt ünnepeljük a születésnapot, és egy számomra fontos momentumként megjegyzem, hogy én pedig 25 éve, hogy először tervezőmérnökként, később cégvezetőként dolgozom a cégnél.

 

– Tervezőmérnök? Nem csak a gyártás volt a fő profil?

– 1997-ben mérnökként kerültem ide, akkortól kb. 10 évig a gyártás mellett terveztünk is itt a pécsi telephelyen. Felde Roland kollégámmal a Spitzer teljes palettáját felújítottuk, átterveztük. Sok típus volt, azon belül is sokféle méret, így nagyon sokféle alkatrész re volt szükség. Azért álltunk neki ennek a nehéz feladatnak, hogy egységesítsük a termékeket, hogy minél kisebb raktárkészlettel lehessen menedzselni a gyártást. Én az SZF-típust, a cementes félpótkocsi-alapmodellt terveztem, 58 különböző típus volt ebből, különböző kamraszámmal, súlypontokkal, tengelyelrendezéssel, magassággal stb. Ami számomra a legnagyobb büszkeség, hogy a cégcsoport legnagyobb,89 m3-es járművét is én terveztem.

 

cementszállító félpótkocsi
A hazai cég a német anyavállalat beszállítója, és tipikusan a cementszállító félpótkocsit gyártja,
amivel ömlesztett port, magot vagy granulátumot szállítanak

 

– Jelenleg hány helyen folyik a gyártás Európában?

– A Spitzer Silónak három cége van Európában, Franciaországban van egy üzem, ők vegyes palettáról mindent gyártanak, és a mediterrán országokért plusz a Benelux államokért felelnek. A német anyacég a világért felelős, Dubaj, Izrael, Hong Kong, Ausztrália is a vevők között található. Mi a német anyacég beszállítói vagyunk, és tipikusan a cementszállító félpótkocsit gyártjuk, amivel ömlesztett port, magot vagy granulátumot szállítunk.

 

– Mik a fő termékeik?

– Gyártunk tartályos nyerges félpótkocsikat 20–62 m3 hasznos űrtartalommal. 2–5 leeresztőkúpos, 2–8 kamrás, vákuum (felszívásra alkalmas), illetve veszélyes anyagok szállításához ADR-s változatban is. A billenthető tartályos félpótkocsik 40–89 m3 hasznos térfogatig állnak rendelkezésre, szintén vákuum és ADR-s változatban. Emellett alvázas silófelépítmények 24–31 m3-es, 3–4 leeresztőkúpos, 3–8 kamrás kivitelben, pótkocsik és tandem pótkocsik18–33 m3-es, 2–3 leeresztőkúpos, 2–6 kamrás verzióban is készíthetők. Konténerek gyártásában is lehet számítani ránk, 20 láb/26 m3, 30 láb/42 m3, 40 láb/56 m3 méretekben.

 

Várkonyi Zoltánnal az aknában
Várkonyi Zoltánnal az aknában is szemrevételeztük a befejezés előtt álló járművet

 

– Kik vásárolják az önök által gyártott termékeket?

– A kapacitásunk durván 350 db tartály/év, de a belföldi piac nem annyira erős. Függ a mezőgazdasági, építőipari támogatásoktól, de kb. 20-60 jármű készül hazai piacra évente. Minden járművet ügyfélmegrendelésre gyártunk. Vannak alapmodellek, de mindent a vevő mond meg, hogy milyen tengelyt (Mercedes, BPW, SAF) szeretne, mekkora legyen a kamraszám stb. A volumen a szállított anyag fajsúlyától, minőségétől (por, granulátum stb.) függ. Alapvetően por és granulátum szállítására gyártunk. Fő területünk az építőipar, vegyipar, élelmiszeripar. Mindenre tanúsításunk, minőségbiztosításunk van. Fontos, hogy ki kell ismerni minden szállított anyag „lelkivilágát.” Egész máshogy viselkedik a cement, a liszt, a különböző granulátumok – ezzel kapcsolatban már rengeteg tapasztalatunk van.

 

RENGETEG MUNKA LENNE

– Hogyan fut végig egy megrendelési, gyártási folyamat?

– Minden országban van egy kereskedőpartner, Magyarországon Pécsett van egy kolléga, aki járja az országot, ismeri a partnereket és a termékeket. Ha jön egy ügyfél, akkor a kereskedő az alapvető dolgokat leegyezteti. Ha valami extra kell, akkor ez további egyeztetést igényel. Minden egyes megrendelés Németországba megy az anyacéghez. Ott állítják össze a programot, kihelyezik a gyártást, hogy hol készüljön. Ez mindig a leterheltségtől függ. Az anyacég rendeli meg pl. Pécsről, tőlünk a járművet. Mi fényezésig elkészítjük a járművet, ez utóbbi fázisra nincs meg a technológia itt helyben. Meg van hegesztve az alumínium tartálytest, megvannak a tengelyek, kábelezés, fékrendszerek, a számítógéprendszer élesítve van rajta. Az anyacégnél befejezik, lefényezik, végül sor kerül a krómozott alkatrészek, alufelnik felszerelésére, feliratozásra stb.

 

tartály
A kapacitás durván 350 db tartály/év

 

– Mekkora a hazai csapat?

– Kb. 60 fő, az irodában ebből öten, a többi a gyártásban, 2 fő művezetővel.

 

– Mennyire tudnak szakembereket találni?

– Mi annak örülünk, ha valaki nincs túlképezve. Alapvetően alumíniummal dolgozunk, és volt már sok olyan eset, hogy kicsit nagyképűen jelentkeztek Európából hazatért hegesztők, akik acélban nagyon ügyesek voltak, de az alumínium egész más. Van olyan pékünk és halőrünk, aki jobban dolgozik náluk. Mindent itt kellett megtanulniuk. Ha valakit felveszünk, akkor kb. fél év, mire „készen” lesz. Szalagszerűen megy a gyártás, és mindent meg kell ismernie az egész munkafolyamatból. Nem elég csak jól hegeszteni. Minden dolgozó a gyártásban, összeállításban kezd, a jó művezető szúrja ki, hogy ki melyik poszton lesz a leghasznosabb a cégnél. Senkiről nem tudni, hogy miben lesz jó. Volt olyan kétbalkezesnek tűnő srác, akiből a legjobb lakatosunk lett.

 

– Nagyon elszálltak az alapanyagárak. Hogyan érinti ez önöket?

– Jelenleg rengeteg munkánk lenne, alapanyag-beszállításban azért vannak problémák. Az anyacég vásárol cégcsoport szinten, ez jó, a kondíciók miatt is. Az alumíniumból éves lekötött kontingensek vannak, abban jól állunk, de a beszállítónál volt probléma. Különböző méretű táblalemezeket használunk, így volt, hogy át kellett alakítanunk a gyártást, mert a 8 m hosszú táblalemez más méretben jött, a 2500-asból kellett megoldanunk. Máshol voltak a toldások a tartálynál.

Ma a modulátor beépítése jelent kihívást a mikrochiphiány miatt. Ez az eszköz a fékrendszert vezérli. Kanyarban külön érzékeli a légrugókban a nyomást, és ha az egyikben nő, a másikban csökken a nyomás, akkor elkezd ellene dolgozni, hogy ne boruljon fel a jármű. De itt vannak a bokkolásgátló szenzorok is, a tengelyek felemelkedését is ezek vezérlik, hogy kevesebb legyen a gumikopás, ha a terhelés ezt megengedi. Rengeteg biztonsági rendszert működtetnének ezek a chipek, ha lennének…

 

– Mi volt a legérdekesebb jármű, amit gyártottak, terveztek?

– Volt egy futurisztikus 60 m3-es tanulmányautó, egy karlsruhei designer tervezte. Egyetlen készült belőle – sajnos nem tudunk jogdíjak miatt fotót adni róla. Ez több évig kiállításokon fő látványosság volt. Nagyon kis fogyasztással működött a jó design és kis légellenállás miatt. Jelenleg a karlsruhei közlekedési múzeumban áll. Belül sötétkék plüss az egész kabin… De az ömlesztett áruszállítás hosszú távú fuvar, ezért volt már olyan megrendelésünk is, hogy egy Smart autó szállítására is alkalmassá tettük a tartálykocsit, hogy a fuvaros azzal tudjon közlekedni munkaidőn kívül. Szóval igyekszünk a partnerek minden igényét kielégíteni.

 

Fodor M.