fbpx

Őrület Hódmezőn

Írta: Szerkesztőség - 2016 augusztus 31.

Az AXIÁL Kft., a Totalcar és a Hód-Mezőgazda Zrt. szeptember 10-én közösen rendezi meg a Hódmezőrület nevű driftautós programot, amelyen a sofőrök gépek, szalmabálák, nagy vasak között cikáznak és a bátor érdeklődők akár az anyósülésre is beülhetnek.

Az biztos, hogy 2016. szeptember 10-én a Hód-Mezőgazda Zrt. hódmezővásárhelyi telephelyén senki sem fog unatkozni! Az AXIÁL Kft., a Totalcar és a Hód-Mezőgazda Zrt. első alkalommal hívja életre a Hódmezőrület elnevezésű programot, ahol a driftelés szerelmesei tekereghetnek egy nem szokványos pályán.

Maga a drift szó annyit jelent csúsztatás, sodródás, ez jól mutatja mire is számíthatnak a rendezvényre látogatók. A driftelés lényege nem feltétlenül a sebesség, hanem a vezetési stílus, amely az egyenes haladáson túl, a kanyartechnikára és az autó irányítására fókuszál. Van, aki 500+ lóerővel, van, aki 170-el fog műsorozni. Szóval a füst, a fékcsikorgás, az égett gumi szaga és a hüledező tömeg elengedhetetlen velejárója lesz a Hódmezőrületnek.
A hódmezővásárhelyi helyszín kellően nagy teret biztosít az őrültségnek és a vidékről érkezők számára autópályáról is könnyen megközelítő a terület, ahol az AXIÁL nagy vasai végzik a tereprendezést és nem mellesleg körbe autózhatók is lesznek. A szállás miatt sem érdemes aggódni, a Vándorsólyom Fogadó kedvezményes árral várja a betérőket.

A 350 méter hosszú technikás szakaszt, vagyis a pályát több milliós mezőgazdasági gépek és 400 kilós szalmabálák tarkítják majd, hogy a sofőröknek ne legyen olyan egyszerű a dolguk. A 10 órakor kezdődő rendezvény driftes résztvevőinek száma limitált, szám szerint 30, ők 2016. szeptember 5-ig regisztrálhatnak a programra az [email protected] e-mail címen 10.000 forintos díj ellenében.

Természetesen a szervezők nemcsak a profikra gondoltak, az érdeklődőknek ingyenes a belépés, és azok az adrenalinlöketre vágyók, akik az anyósülésen szeretnének kurjongatni, a sofőrökkel tudnak egyezkedni, számukra is szigorúan díjmentes a részvétel.

Az információkat folyamatosan frissítik a szervezők, melyekről honlapjainkon tudnak informálódni:
www.axial.hu
totalcar.hu

Hódmezőrület
Időpont: 2016. szeptember 10. szombat, 10 óra
Helyszín: Hódmezővásárhely, Tanya 1447. (47-es főút, 195. km)

 
CÍMKÉK axiál